Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-27 / 250. szám

1997. október 27., hétfő Nógrád Megyei Hírlap Bácskai Tamás jegyzete Látszat és látszatadó \Je örüljünk előre, a lát- 1 V szatadó maholnap való­sággá válik nálunk is. Látsza­tadónak a jövedelemadó egy fajtáját nevezik. Többnyire olyan országokban alkalmaz­zák, ahol rossz az adómorál. (Jó adómorál egyébként kétfé­leképpen alakul ki. Egyrészt ott, ahol az adóalanyok úgy érzik, hogy adójukból az ál­lam, a város, a megye általuk helyeselt célokra költ, s e cé­lok tekintetében meg is kér­dezték az adófizetőket; más­részt ott, ahol az adócsalás nemzedékek óta súlyosan bün­tetendő cselekmény, mint az Egyesült Államokban, s az ezt felderítő hatóság hatékonysá­gától tartani kell. Megjegy­zendő: az USA-ban a válasz­tók többsége úgy is érzi, hogy az adójogszabályokat egyet­értésével alkották meg.) A látszatadó - azaz a jöve­delemre való közvetett követ­keztetés az adott személy köl­tekezéséből, vagyongyarapo­dásából - az adóeltitkolás gyanúját felkeltő bevallás korrigálására szolgál. Ez nem az egyetlen eszköz a korrekci­óra. Abból is ki lehet indulni, hogy az adott területen a kér­déses ipart, foglalkozást űzők átlagosan mennyi jövedelmet vallottak be. Valójában a két módszer együttesen véd a durva tévedések ellen. A látszatadómódszer azon­ban kétélű fegyver. Először is megfordítja a bizonyítási ter­het. Nélküle az adóhivatal kö­teles bebizonyítani, hogy az adózó eltitkolta jövedelmének egy részét. Ebben az esetben viszont az adózónak kell bizo­nyítania, hogy a területi ipar­ági átlagnál kevesebbet kere­sett, illetve költekezésének egy részét nem jövedelméből fe­dezte. Veszedelmes, mert - ha jogilag nincs szorosán körül­határolva - alkalmat ad egyes személyek különböző indítta­tású üldözésére. A látszatadó alapját ellenőrzött vagyonnyi­latkozatnak kell képeznie, amelyet a mindenkori vagyoni állapottal összehasonlítva s az állapotváltozás forrásaira hivatkozva kell figyelembe venni a kiszolgáltatottság el­kerülése végett. A mai adómorál mellett ez a módszer nem utasítható el, de alkalmazását törvényes biztosítékokkal szükséges kö­rülbástyázni. Hírek Irodát nyitnak, ajándékbörzét rendeznek Balassagyarmat - A megye nyugati felében élő vállalkozókkal való kapcsolattartás könnyebbé tételére a Nógrád Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara irodát létesített a városban. A kirendeltség megnyitója hétfőn 10 órakor lesz, a Rákóczi út 30-36 szám alatt. Salgótarján - Ajándékbörzét rendez a kamara a Nógrád megyé­ben készített üzleti ajándéktárgyak készítőinek és vásárlóinak. Ok­tóber 27-ike és 28-ika között a kamara székházában, a Bartók Béla út 10. szám alatt. A rendezvény nyitónapján, 10 órakor előadás hangzik el „Az üzleti ajándékozás etikája” címmel. Házavató istentiszteletet tartottak Pásztó - Vasárnap istentiszteletet tartott a városban a Hit Gyüle­kezet. Az ünnepi rendezvény házavató is volt egyben: amint isme­retes, az egyház már korábban megvásárolta a volt áfész-áruházat. Felmegy a függöny - Szex a lelke mindennek(?) Salgótarján - Az 1997-98-as évad színházi bérletsorozata október 27-én, hétfőn 19 órakor kezdődik a József Attila Művelődési Köz­pontban. A Vidám Színpad társulata Marc Camoletti „Sex a lelke mindennek” című komédiáját mutatja be. Csarnokra, raktárra, esetleg bemutatóteremre van szüksége? Mi megoldjuk helyiséggondjátl A svéd minőséget képviselő Llentab csarnokrendszer könnyen az Ön igényeihez igazítható. Győződjön meg rólal Hívjon bennünket, kollégáink segítenek Önnek! Számtalan ötlet, variáció, megoldási mód áll rendelkezésére, hogy megvalósíthassa elképzelését. LLENTAB Kft. 1118 Bp., Dayka G u. 3. Tel.: (1)319-0495 Tel./fax: (1)319-2679 Megyei Körkép é BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Mindszenty-emléknap a raboskodás helyszínén és a laktanyában Nemzetünk tartóoszlopa a felelősség (Folytatás az 1. oldalról) Az egykori rétsági páncélos tiszthelyettes kiképző ezred múltjának dicső eseményét egy kopjafa^és egy márvány emlék­fal őrzi a levelüket vesztett, őszi fák alatt. Gresina István, Rétság polgármestere idézte fel az 1956. október 30-án történ­teket, amikor Pálinkás Pallavi- cini Antal őrnagy postumus ez­redes az ezred egykori törzsfő­nöke azt a parancsot kapta, hogy a Felsőpetényben rabos­kodó Mindszenty József her­cegprímást szállítsa Budapestre az érseki palotába. A parancsot teljesítette, a sokat szenvedett főpap egy éjszakát a katonák védelme alatt töltve Rétságon pihent és másnap érkeztek a fő­városba. Pálinkás Pallavicini Antal 1957 decemberében ezért az életével fizetett, üldöztetés, börtön volt osztályrésze több bajtársának is. Hősi áldozatvál­lalásuk, mélységes hazaszerete­tük kell, hogy példa legyen minden magyar ember számára mondotta Rétság polgármes­tere. Koszorúzás a volt Almássy-kastély falán elhelyezett emléktáblánál FOTÓ: GY. T. Ezt követően a résztvevők mindkét emlékhelyet megko­szorúzták. Elhelyezték a kegye­let virágait a családtagok, Rét­ság, Nógrád Megye Közgyű­lése, Szécsény és Balassagyar­mat város, társadalmi egyesüle­tek és egyletek képviselői, el­küldte koszorúját Habsburg György hazánk utazó nagykö­vete és felesége is, így tiszte­legve a mártírok előtt. Az emléknap Felsőpetény- ben folytatódott, ahol a helyi katolikus templomban szentmi­sét mutatott be páter Szőke Já­nos, Mindszenty József római boldoggá avatásának előkészí­tője. Ünnepi homiliájában Mindszenty Józsefet üstökös­nek nevezte Magyarország egén, felsorolva más hőslelkű hazafikat is, akik életükkel, példamutatásukkal igazán naggyá tették nemzetünket. A felsőpetényi Almássy-kas- télyban Mindszenty József 1955. október 1 és 1956. októ­ber 30 köpött raboskodott. Erről ■tanúskodik a mostani nevehr- * otthon falán elhelyezett már­vány emléktábla. A templom­ból ide vonultak át az ünnepség résztvevői. Lipthay Erzsébet, a Szilágyi Erzsébet Nőegylet el­nöke beszédében először a ne­velőotthon gyermekeit köszön­tötte, akik évek óta minden al­kalommal elsőként helyezik el virágaikat az emlékhelyen. Tet­tük jelkép, élő példa is lehet, hi­szen Mindszenty vallotta és hirdette: a nemzet jövőjét a gyermekek, a fiatalok jelentik, biztosítják. Ezért is kötelessé­günk a mai hátramaradóknak az utánunk jövő gyerekek neve­lése, ezáltal a nemzet jövőjének a szolgálata. Hatodik éve jö­vünk össze ennél az emléktáb­lánál, hogy az igazság, a sza­badság, az igaz szeretet képvi­selője emléke előtt tiszteleg­jünk. Azt kívánom mindenki­nek, hogy jövőre ugyanitt ennél is többen találkozhassunk - mondotta végezetül, majd a résztvevők elhelyezték a kegye­let virágait az emléktáblánál. Tisztelgés Mindszenty József emléke előtt Dr. Pokol Béla kisgazdapárti főtanácsadó Nagybátonyban - Egy ország gondjai „Orbán- helyett Torgyán-kormányt !”-A közvélemény-kutatásuk legtöbbje manipulált, nem igaz az, hogy a kisgazdapárt megtorpant, illetve leszakadt volna a válasz­tási küzdelemben - mondta dr. Pokol Béla politológus, egyetemi tanár, az FKgP főtanácsadója pénteken este Nagybátonyban, ahol a helyi alapszervezet tagsága látta öt vendégül. Helyzet- elemzésében elismerte, hogy az MSZP és a Fidesz teret nyert, de nem a kisgazdák, hanem az ellenzék többi pártjának a rovására. Megerősítette: legfőbb céljuk, hogy jövőre leváltsák a jelen­legi kormányt, s ennek érdeké­ben egy Fidesz-szel történő vá­lasztási együttműködést is el­képzelhetőnek tart, de csak a második fordulóban. Az első menetben derül majd ki az erő­sebb, s az adja majd a minisz­terelnököt. Mi természetesen nem Orbán-kormányt, hanem Torgyán-kormányt akarunk - jelentette ki Pokol Béla, majd pedig a változtatás szükséges­ségét, az ország jelenlegi nehéz helyzetét elemezte. Egy válasz­tási győzelem esetén négy fon­tos teendőt emelt ki. Az évek óta kínzó monetáris, megszo­rító „bankár-pénzügyi köröket hizlaló, népet kiszipolyozó” gazdaságpolitika helyett növe­kedést serkentő, fejlődést ösz­tönző politikára van szükség - mondotta. Hazánk EU-tagságát a főtanácsadó fontosnak tartja, de a további és későbbi tárgya­lásokat a megalkuvó magatar­tás „föltartott kezek politikája” helyett kemény következetes­séggel kell folytatni. Pokol Béla katasztrofálisnak nevezte hazánk demográfiai helyzetét utalva néhány tudományos vizsgálati eredményre, melyek szerint hazánk népessége 30-40 év múlva csupán 7-7,5 millió lelket számlál. Utalt a ci­gány lakosság sanyarú helyze­tére, ezen csak államilag támo­gatott oktatással, munkaerő- képzéssel, munkahelyteremtés­sel lehet hosszú távon segíteni - mondta Pokol, miközben megjegyezte: aki e témához ma hozzányúl azt könnyen rasszis­tának bélyegzik. • A jelenlegi kormányt „bű­nöző barátnak” nevezte, majd kijelentette: ha a kisgazdapárt hatalomra kerülne, visszaállíta­nák a halálbüntetést. KÍVÁNCSISKODÓ -EFŐVONAL MU Imiik Júlia rovata - Telefon: 32-416-455 Új segély, új fejezet - Sok még a kérdőjel Rovatunk várja kedves olva­sóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kí­váncsiskodó kérdéseit, észre­vételeit. A 416-455-ös telefo­non naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségün­ket, de személyesen és levél­ben is fordulhatnak hozzánk. A fenti számon, munkaidőn túl üzenetrögzítőnk is rendel­kezésükre áll. Támogatás gyerekcipőben Salgótarjáni, pásztói, salgóbá- nyai olvasóink szeretnének többet tudni annál a híméi, mely az úgynevezett gyermek- védelmi támogatás igénylésé­nek lehetőségét harangozta be. A megyeszékhelyen élők szinte csak annyit tudnak erről, hogy november elsejétől igényel­hető, s nem szeretnének elesni a gyermekenkénti kétezer-há­romszáz forinttól. A pásztói D. Lászlóné úgy tudja, vannak, akik alanyi jogon kapják. Egy másik tarjáni érdeklődő már a városházán is járt, ahol az igényléshez szükséges nyom­tatvány néhány napja még nem volt beszerezhető, s ezt - októ­ber vége felé lévén - igen csak furcsállja. Egyben attól tart, hogy a feltorlódó adminisztrá­ciós munkák késleltetik majd a támogatások kiutalását. Ami nemjiolnap lesz... Kezdődhet a várakozás A juttatásról ugyanis tudni kell, hogy a nevelési segély helyébe lépő támogatási forma, s az er­ről szóló törvény november el­sején lép hatályba. Az összeget- mint a népjóléti tárca illeté­kese a napokban megerősítette- már ekkortól lehet kérni, vi­szont azt is figyelembe kell venni, hogy a támogatások adá­sát szabályozó helyi rendeletek megalkotására hat hónapot kap­tak az önkonnányzatok. Bonyolítja a dolgot, hogy a rendelkezések tartalma való­színűleg függ a jövő évi költ­ségvetésektől, melyek jelenleg legfeljebb körvonalazhatók. Az igénylők széles körének min­denesetre tudnia kell, hogy ala­nyi jogon csak abban az eset­ben jár, ha az egy főre eső jö­vedelem kevesebb, mint az öregségi nyugdíjminimum. Az egyéb feltételek, illetve a nyomtat­ványok iránt a he­lyi pol­gármesteri hivatalok­nál ügyfélfogadási időben ér­deklődhetnek, tekintetbe véve a már említett rendeletalkotási időt is, mely valószínűleg he­lyenként eltér majd. Lapujtői „távirat” Bánkúd Miklósné, a súlyosan beteg hatéves gyermeke nevé­ben kereste meg rovatunkat. Elmondta: hálásan fogadták a levegőtisztítót, a jobbágyi ön- kormányzat ajándékát. Az első perctől használják, s látha­tóan könnyebbé vált kisfia lég­vétele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom