Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-27 / 250. szám

4. oldal Gazdaság 1997. október 27., hétfő Sínen a kapcsolatok. A vasúti szolgáltatások bőví­téséről állapodtak meg a MÁV, a GySEV és a Ro­mán Vasút vezetői. A három cég a jövőben együttműkö­dik a két országot átszelő vasúti folyosók fejlesztésé­ben. A vasúttársaságok kö­zösen kezdeményezik a vo­natok határon való tartóz­kodási idejének csökkenté­sét, és szeretnék elérni, hogy az 1998-99. évi me­netrend életbe lépésével a vám- és határőrök a mozgó vonatokon közösen végez­zék az ellenőrzést. II zemanyag-ellenőrzés. A Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőség legutóbbi akciója során öt megyében tizenhat kutat vizsgált meg. Az el­lenőrzés keretében harminc üzemanyagmintát vettek, s ezek közül mindössze egy gázolaj és egy benzin üzem­anyagminta tért el a szab­ványtól. A felügyelőség rossz minőségű termék for­galmazása miatt mindkét esetben büntetőfeljelentést tett az illetékes rendőrkapi­tányságon. Sikertörténet? A Credi­tanstalt Értékpapír Rt. szak­emberei a gazdasági folya­matokat elemezve azt állapí­tották meg, hogy az első fél­évben a „legegyértelműbb sikertörténetnek” az infláció alakulása tekinthető. A pénzromlás a tavaly decem­beri 19,8 százalékról június végére 18,7-re csökkent, s előrejelzésük szerint a mér­séklődés folytatódik: de­cemberben várhatóan 17,6 százalékra szorul vissza. A jövő évi inflációt a társaság 14-14,5 százalék körülire prognosztizálja. Területfejlesztésre 18 milliárd November közepéig döntenek az idei pályázatokról Az elmaradott régiók felzárkóztatása, az iparszerkezet átalakí­tása, a súlyos munkanélküliség csökkentése és az agrárágazat fejlesztése - e négy fontos cél mérlegelése alapján döntenek az illetékesek a területfejlesztési támogatásokra rendelkezésre álló keretek felosztásáról, illetve a pályázatok elbírálásáról. Szaló Endre, a Területfejlesz­tési és Építésügyi Hivatal fő­osztályvezetője elmondta mun­katársunknak, hogy kétféle tá­mogatási rendszer működik. Az egyik a területfejlesztési cél­irányzat, a másik a területi ki­egyenlítő támogatás. A célirányzat döntően a gaz­dasági jellegű programok meg­valósítását - termékváltást, munkahelyteremtést és -meg­őrzést, a termelési infrastruk­túra kiépítését - szolgálja. Erre 10 milliárd forint áll rendelke­zésre. A keret egyik felét a me­gyei területfejlesztési tanácsok pályázat útján ítélik oda. Másik felét központi forrásokból biz­tosítják, elsősorban az-EU által támogatott fejlesztési progra­mokhoz, vagy egyéb jelentős fejlesztésekhez. Ilyen például a legalább 100 munkahelyet te­remtő beruházás vagy ipari parkok létesítése. A területi kiegyenlítő támo­gatásra a költségvetés 8 milli­árd forintot biztosított. Ezt ki­zárólag önkormányzatok vehe­tik igénybe - a többi között a te­lepülések infrastruktúrájának fejlesztésére, iparterületek elő­készítésére, szociális foglalkoz­tatáshoz kapcsolódó beruházá­sokra. A kiegyenlítő támogatás vissza nem térítendő, visszatérí­tendő, illetve kamattámogatás formájában nyerhető el. Az idei pályázatokról - ame­lyek száma meghaladja a háromezret - az érintett megye területfejlesztési tanácsa, il­letve az országos területfejlesz­tési tanács november közepéig hozza meg döntését. Amint ismert lesz, hogy mennyi pénz jut ’98-ban terü­letfejlesztési támogatásokra, az illetékesek elkészítik az újabb pályázati útmutatókat, amelye­ket a megyei területfejlesztési tanácsoknál lehet majd besze­rezni. (koós) BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából Ősziesre for­dult az időjá­rás, sietnünk kell a betaka­rítási és téliesítési munkálatok­kal. Mielőbb ássuk fel a vete­ményes- és virágoskertet, a gyümölcsfák alját. A göröngyöket nem kell el­munkálni; jobb, ha a talaj rögös marad, mert a hézagok között a csapadékvíz és a hóié mé­lyebbre tud majd a talajba szi­várogni. A téli fagy szétmál- lasztja a rögöket és tavaszra aprómorzsás, kiváló vetőágy várja majd a magvakat és a palántákat. Sokan panaszolják, hogy a tuják, a hamisciprusok és a fe­nyők tűi tömegesen hullanak, a fákon maradók pedig aggasz­tóan sárgulnak. A jelenséget nem betegség vagy kártevő okozza, hanem a vízhiány, ezért egy alapos öntözés jót tesz az örökzöldeknek. Van néhány növényünk, amely szabadföldben telel át, de némileg védeni kell őket a téli időjárás viszontagságaitól. Ilyen a fügebokor, amely főleg életének korai szakaszában (4-5 éves korig) igényel védelmet. A bokor vesszőit kössük össze napraforgó- vagy csicsókaszár­ral, esetleg évelő növények le­vágott hajtásaival. Kedvelt kerti növény a pam­pafű, amelynek tövét ajánlatos körülrakni trágyával vagy komposzttal, de leveleit ne vág­juk vissza, hanem kössük össze és takarjuk körül műanyag fó­liával. A szabadföldi jukka és a gránátalmabokor is hálás lesz, ha körülvesszük lombbal, szalmával, törekkel vagy más szerves anyaggal. A tearózsabokrokat földdel kell feltölteni annyira, hogy a tavaszi metszéskor megmaradó csapok teljes hosszukban a földkupac védelme alatt telel­jenek át. A futórózsák fiatal hajtásait célszerű bekötözni csomagolópapírral. Az alacsony művelésű - bak- és tőkefejre nevelt - szőlőtőké­ket az Alföldön ugyancsak fel- töltögetéssel érdemes védeni a téli időjárástól. A legnagyobb befektető Hollandia volt Továbbra is jön a töke Változatlanul vonzó a kül­földi tőke számára Magyar- ország - ez derül ki a leg­frissebb összesítésekből. Az újonnan alakult külföldi érdekeltségű vállalkozások csaknem 25 milliárd forint tőkét hoztak be Magyaror­szágra az idei esztendő har­madik negyedévében. Az át­lagos befektetések nagysága a harmadik negyedévben 23 millió forint volt, ami kétszer akkora, mint a második ne­gyedévi befektetési érték. Az idei év eltelt kilenc hó­napjában összesen 42,5 milli­árd forint tőke jött be az or­szágba, ez 63 százalékkal több az előző év hasonló idő­szakáénál. A befektetéseknek csaknem a fele az ingatlan­ügyleteket, a bérbeadást és a gazdasági tevékenységet se­gítő szolgáltatásokat célozta meg. Ezenkívül a többi között a feldolgozóiparba, a keres­kedelembe került jelentősebb pénz. A külföldiek továbbra is Közép-Magyarországot ré­szesítik előnyben. Az új vál­lalkozások 70 százalékát a fővárosban és Pest megyében jegyezték be, az összes pénz 71 százalékát itt fektették be. Az év eddig eltelt időszaká­ban a legnagyobb befektető Hollandia volt 19 százalékos részesedésével, őt követi az Amerikai Egyesült Államok 17 és Franciaország 15 száza­lékos aránnyal. __________A VILÁG PIACAIN____________ O lcsóbb márka, drága dollár A Budapesti Árutőzsde ga­bonaszekciójában az októ­ber 20-át követő három nap alatt 2583 kontraktus cse­rélt gazdát, mintegy 950 millió forint értékben. Ugyanezen időszak alatt a határidős pénzpiacon több mint 6 milliárd forinttal ke­reskedtek a brókerek. A legnagyobb, forgalom a ta­karmánykukorica piacán zaj­lott le, a malmi búza kereske­delme annak a töredéke volt. Az eurobúza árfolyama - az 1998 augusztustól novem­berig terjedő időszakra - 400-750 forinttal drágult. Az étkezési búza ára ez év no­vemberére, valamint jövő má­jusra és júliusra 60-270 fo­rinttal csökkent, a fennma­radó többi határidőre viszont 130-980 forinttal növekedett. A takarmánybúza - a 210 fo­rinttal gyengébb januári lejá­rat kivételével - 50-640 fo­rinttal erősödött. Az olaj­napraforgó árfolyamait szer­dán felszabadították, és értéke 50 ezer forint fölé emelkedett. A BÁT határidős pénzpia­cán 6,66 milliárd forint érték­ben kereskedtek. A legkelen­dőbb a német márka volt, amelyből 14 040 kontraktus cserélt gazdát. A német márka elszámoló ára 0,20-0,63 fo­rinttal esett vissza, az ameri­kai dollár 0,85-2,51 forinttal drágult. U. G. SZERVIZEK A BIZTONSÁGÉRT Ingyenesen átvizsgáljuk Toyotáját, ha Ön november hónapban felkeresi 34 márkaszervizünk bármelyikét. Amennyiben az átvizsgálás alapján karbantartás lenne indokolt, és ezt Ön még november hónapban márkaszervizünktől megrendeli, a biztonságos autózással összefüggő alkatrészek (kormánymű, felfüggesztés, fékrendszer, világítás, ablak­törlők) árából 25% kedvezményt nyújtunk Önnek. Az akció részleteiről márkakereskedőink adnak felvilágosítást! MÁRKAKERESKEDŐ: KAKUK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK Kft. 3100 SALGÓTARJÁN. Tdstrand Tel/Fax: 06-32-430-646 TOYOTA ÉÜROCÂRÉ BIZTONSÁG A NAP 24 ÓRÁJÁBAN információ: 06-1-277-3644/154 3 EV VAGY 100.000 KM GARANCIA» <&) TOYOTA Bízhat a jelben HOGY • Ha Ön földi vevőan­tennáira! rendelkezik Számos területen az RTL Klub az MTV2 helyén látható. Abban az eset­ben, ha ott nem találja, először keresse meg a térképen, hogy Ön melyik vételi körzetben lakik, mert akkor Önnek kell be­állítania az új csatornát a saját készülékén. A csa­torna száma a térképen található, arra a körzetre írva, ahol Ön lakik. Ha az RTL Klub adása ezután sém fogható, vagy ha a kép rossz minőségű, ak­kor kérjük, hogy állítsa át a készülékét a legközeleb­bi szomszédos körzet csa­tornájára Ha így sem sike­rül, akkor hívja a következő ingyenes telefonszámot: (06-80} 44 55 66, vagy kérje a helyi szakemberek segítségét • Ha Ön egy kábel- televíziós hálózat tagja Az RTL Klubnak mind a két kábel-tv szövetséggel érvényes szerződése van. Ezért az RTL Klub elér­hető az Ön készülékén is. Az RTL Klub pontos helyét megtalálhatja, ha ellenőrzi a fogható Csatornák listá­ját, vagy ha fölhívja a ká- beí-tv operátorát. • Ha Ön az AM-micro rendszer tagja Az RTL Klub ezen a rendszeren is könnyen fogható. Ez azt jelenti, hogy mint minden más csatorna esetén, ezúttal is csak be kell hangolnia az RTL Klub-ot az Ön TV- készütékén. EZ IGAZÁN TV! A BEHANGOLÁSRÓL INGYENES INFORMÁCIÓ: (06-80) 44 55 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom