Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18-19 / 244. szám

4. oldal Műsorajánlat 1997. október 18., szombat Arról már beszámoltunk olvasóinknak, hogy a jobb hús- és zsírellátás érdekében a bányatelepeken és Salgótarjánban hasított félsertéseket hoz forgalomba a kereskedelem. Ez természetesen nemcsak a bányászok, hanem a gyári munká­sok és Salgótarjánban egyéb dolgozók számára is előnyös lesz. Most közöljük, hogy burgonyából, káposztából, almá­ból és még néhány más árucikkből is bőséges lesz az ellátás. Nógrádi Népújság, 1957. október 16., 1. o. A Duclos Bányagépgyár szerelői örömmel jelentették, hogy befejezték a szerelést és próbaképpen megindították a Sal­gótarjáni Erőmű salakszállító drótkötélpályáját, amelyhez fogható magas szállítómű nincs még egy a közép-európai országokban. Az 1215 méter hosszú drótkötélpálya ötven tonna salakot továbbít óránként. Nógrádi Népújság, 1957. október 19., 1. o. A vidéki ökölvívó-válogatottban két salgótarjáni ökölvívó: Csonka Jenő és Szerémi Andor is szerepelt. Mindkét fiú igen jól felkészült erre a küzdelemre. Csonka Jenő döntő fö­lénnyel győzött, Szerémi Andor pontozásos vereséget szen­vedett. Szerémit nem hangolta le a vereség, kijelentette: erő­sebb edzésekbe fog. Nógrádi Népújság, 1957. október 19. 6. o. j .... A turistaházakat kezelő vállalat salgói turistaházát több mint egymillió forintos költséggel átalakították. A felújítási munkálatokra 800 ezer, az új berendezésekre kétszázezer forintot költött a vállalat. Az átalakítás során 39 szállóven­dég számára biztosítanak otthont hét, egyenként kétágyas és két közös szobában. Észak-Magyarország legkorszerűbb tu­ristaházát október 21-én nyitják meg. Nógrád, 1967. október 13. 6. o. A Váci Kötöttárugyár úttörő szerepet vállalt, amikor Kazár községben nyitott részleget. Az üzemben jelenleg 60 asz- szony dolgozik két műszakban. Napi termelésük már eléri a 800 darab tréningruhát. A leszabott anyag a váci anyaüzem­ből érkezik, s a kész termék is oda kerül vissza. Ha a jelen­legi épületet végleg birtokba vehetik, még plusz 200-300 személyt tudnak foglalkoztatni a község asszonyai közül. Nógrád, 1967. október 15. 11. o. _ HÚSZ ÉVE Salgótarjáni Városi Tanács dísztermében hivatalosan rögzí­tették a két város, a finnországi Vantaa és a Nógrád megyei székhely közötti testvérvárosi kapcsolatokat. Az okmány szövege a többi között utal a következőkre: .mindkét város törekszik arra, hogy a népek közötti barátság és a jó kapcso­latok elmélyítésén, a béke szolgálatán fáradozzanak. Nógrád, 1977. október 15. 1. o. A csesztvei temetőben nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra özvegy Grosschmid Károlyné, született: Ma­dách Alicét, Madách Imre Pál nevű unokatestvérének lá­nyát. Madách Alice értékes szolgálatot tett a csesztvei Ma- dách-emlékmúzeum kialakításában, valamint a költő életé­nek. munkásságának alaposabb megismerését elősegítő do­kumentumok adományozásával, illetve felkutatásával. Nógrád, 1977. október 16.12. o. Párizsban megelégedéssel fogadták az amerikai legfelsőbb bí­róság döntését arról, hogy engedélyezik a francia-angol szu­perszonikus utasszállító, a Concorde New York-i leszállását. Nógrád, 1977. október 18. 2. o. TÍZÉVÉ A nézsai Május 1. téesz dolgozói közül ebben az évben is 200-an vehették igénybe a nagyüzem által szervezett üdülési lehetőségeket. A dolgozók családtagjaikkal a Balatonnál, Hévízen, Hajdúszoboszlón és Gyulán pihenhettek. Nógrád, 1987. október 13., 8. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. Utazzon - lapunk közvetítésével - bel- és külföldre ! Pénztárcakímélő ajánlatok Székesfehérvárra október 23-án visz a Barátság Klub útja, 25-én a szomszédos Szlovákia három nevezetes városát, Ipolyságot, Zólyo- mot, Besztercebányát lehet meglátogatni. Tokajban november 2-án a Rákóczi-pincében lesz borkós­toló. Jászberénybe és Szentmár- tonkátára 8-ára, egy kiadós für­désre Harkányba 9-ére invitál­ják az érdeklődőket. Az utak 2100, 2200 és 2600 forintba ke­rülnek. A belföldi kirándulások árában egy jó ebéd is szerepel. Október 25-én szüreti bált rendeznek, ahol a hegybíró dik­tálja majd a rendet, mustot pré­selnek, táncolnak. Részvételi díj vacsorával mindössze 1200 forint. Különleges szüretet ajánla­nak november 11-étől 20-áig Görögországban, bár csak egy napon lehet olajbogyót szedni. A többi napokon kirándulnak a Halkidiki-félszigeten lévő ne­vezetes városokba, fölkeresik a levegőben „lebegő” kolostoro­kat, a Meteorákat. A részvételi díj slágeráron: 14 ezer forint. Elhelyezés kényelmes apart­manokban. Karácsonyra, szilveszterre és 1998 januárjára gondolva pénz­tárcakímélő kül- és belföldi utakat, rendezvényeket is aján­lanak. * Az utakról érdeklődni lehet a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőségében - Salgótar­ján, Erzsébet tér 6. Telefon­szám: 32/416-455, vagy az SZMT-székházban, Salgótar­ján, Fő tér 1. Telefonszám: 32/417-244. Szombati rádió* és televízióműsorok KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Kertbarátok. 8.00 Kró­nika. Sport. Lapszemle. 8.06 Ko­pogtató. 8.30 Fúvóm az énekem. 8.35 Kerek-perec. 9.05 Családi tü­kör. 9.30 Meseautó-magazin. 10.05 Szombat délelőtt 12.00 Déli krónika 12.30 Mezőgazdasági műsor 13.05 Új Zenei Újság 13.40 Internetes külpolitikai műsor 14.05 Oxigén 14.55 Műsorajánlat 15.05 irodalmi újság 16.00 Tizenhat óra Közéleti magazin 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Elö-futam 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.29 Az ötös lottó nyertes számai 19.30 A magyar népzene és népköltészet hete Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája 20.05 Rádiószínház Tóték 22.00 Késő esti krónika 22.20 23. óra Gyerekszáj 23.05 Örökzöld dallamok PETŐFI 4.30Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombat. 7.00 Hírek, Időjárás. 7.30 Hitek. Időjárás 7.33 Útközben 8.00 Hírek. Időjárás 8.03 Zenezóna 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Útközben 9.04 Béla angyalai 10.00 Petőfi kabaré 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Útközben 11.07 Operettparádé 12.00 Jó ebédhez szól a nóta Világhy Erzsébet, Takács Béla, Szóka Julianna és Nógrádi Tóth István éne­kel, Rigó Ferenc klariné- tozik 13.00 Hírpercek 13.15 Daráló 13.45 Hang-kép játék 14.00 Szív küldi 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Útközben 15.04 Páratlan óra 16.00 Párkereső 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Útközben 17.04 Zenezóna Sztárparádé 18.00 Sport Körkapcsolás bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről 18.01 SulFsó 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Varázsnaptár 20.00 Sportkoktél 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Népzene 22.00 Rádiószínház „Harmat hull a peóni­ába." (ism.) 23.00 Hirpercek 23.15 Ennyi MTV 1 6.00 Nap-kelte 9.00 Jó reggelt adj. Istenem! 9.10 Rajzfilmsztárok pará­déja Nyegleó: Nyegleó dalla­mok Foxi Maxi: Maxi Íror­szágban és a bolond ko­hold Frédi és Béni: Frédi isko­lában, mint kiskorában Tom és Jerry: Az eltűnt egér (am. rajzfilmsor.) 10.10 Ficánkoló Ovistorna 10.15 Bajuszverseny (zenés mesejáték, ism.) 11.15 Família Kft (ism.) 11.50 Hélene szeme - Meg­perzselt szívek 18/13. rész (ism.) 12.35 Autók 13.00 Híradó 13.10 A kölcsönkapott Föld 13.30 Telesport Angol Liga 14.30 Dallamról dallamra. Nekünk találkozni kellett. Fél óra Záray Mártával (ism.) 15.00 Sherlock Holmes New Yorkban (amerikai film) 16.40 Divat'97 17.05 Úton 17.35 Vers mindenkinek 17.40 Horizont 18.10 Magyarok cselekedetei 18.15 Oroszlánok Egy eltűnő falka története 19.05 Lottóshow 19.30 Híradó Sporthírek. Időjárás 20.00 Magyarok a világ film­gyártásában Lévay Szilveszter: Do­nato és lánya (amerikai tévéfilm) 21.35 Szombat este Házimuzsika a televízió­ban műfaji határok nélkül 23.20 Versenyfutás a Napért (amerikai film) MTV 2 8.40 Műsorismertetés 8.45 PC abc 9.15 Hrvatska krónika 9.40 Unser Bildschirm 10.05 Ecranul nostru 10.30 Slovenski utrinki 10.55 Közvetítés Habsburg György és Eilika von Ol­denburg esküvőjéről Déli harangszó 12.00 Domovi na 12.25 Patrin - Üzenet - Vorba 13.00 A szerelem jogán 160/13-16. rész (ism.) 15.05 Gyöngyök 15.35 Nepál (dok.-sor. 8/2. rész: 15.55 Csízió 16.00 Egy ember két keréken há­rom Amerikán át 16.45 Válaszolunk a nézők telefonjaira 16.55 Időjárás 17.00 Telesport FTC-Győrl ETO KC Bajnoki labdarúgó­mérkőzés 19.00 A magyar irodalom képes története 54. rész (ism.) 19.30 Família Kft. 20.05 Hírek az Unióról 20.10 Telesport 9. Amatőr Ökölvívó vb Kosárlabda McDonald's- torna 22.40 Államháztartási reform 22.50 Istenben bízunk, avagy vallást akarunk főműsoridőben (amerikai film) 0.25 Magyarok cselekedetei TV 2 7.00 Komputer tanfolyam 7.30 Fogyasztóvédelem 8.00 Nekem nyolc! Bolondos reggel ka­maszoknak 9.00 Kölyök színpad Ifjú tehetségek fóruma 10.00 Hét-hét 10.30 Klik Szász Marci kompu­terműsora 11.00 Apacsok (német film) 13.00 Másik nő (am. film - ism.) 15.00 Csók, anyu (magyar film) 16.30 A TV2 és a Discovery Channel bemutatja: Repülés az Egyenlítő felett (dokumentumfilm) 17.30 A hegyi doktor (ném. sorozat r 3.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények Hírműsor. Időjárás 19.30 Szerelem első látásra (játék) 20.00 Mint a villám (amerikai film) 22.00 Bűntény a támaszponton (.amerikai film) 24.00 Érzékek birodalma (japán-francia film) TV 3 13.50 Műsorajánlat 13.55 Alfréd (dán film, ism.) 14.50 Negyedóra kultúra (ism.) 15.10 Megvalósult álom (amerikai film) 17.05 Select - divat, kultúra, életmód 17.25 A meg nem értett szörnyek (amerikai film) 18.25 Stíluspercek (ism.) 18.35 Világszám 19.00 Híradó. Sporthírek 19.20 A növények magánélete (természetfilm - 2.) 20.25 Modell Tv 21.00 Cliffhanger (am. kalandfilm) 23.00 Cinema (ism.) 23.35 Kutyaszorítóban (amerikai krimi) DUNA TV 6.45 A Vatikáni Rád» adása 7.00 Hírek. Műsorismeilelés 7.05 Reggeli muzsika Póráz (ism.) Falunézőben (ism.) 7.40 Rupert mad kalandjai (kanadai sorozat) 13/4.: Rupert és A.R.C.H.I.E. 8.00 Az én szeretett váro­som (fr. ismeretterj. soro­zat) Szentpétervár 8.15Babar (kanadai rajzfilmsoro­zat) 8.40 Kicsoda a micsoda 9.15 A dinoszauruszok nyomában (angol ismeretter­jesztő film, ism.) 10.10 Tarkabarka 11.10 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot (francia filmsorozat) A kiszáradt tenger népe 12.00 Déli harangszó Vers. Műsorismerte­tés. Lapozó 12.25 Táncház (ism.) 12.55 300 000 pengő az ut­cán (magyar film) FF 14.10 Protestáns világ 14.30 Dunakorzó 16.00 Pop-sa-rock 16.20 Magánterület 16.55 Sólyomszem (am. sorozat) 22/14.: A bokszmecs 17.40 Susogó vadon (finn mesefilm -1.) 18.00 Híradó 18.20 Trópusi hőség (kanadai sorozat ­17.) 19.15 Nosztalgia jókívánsá­gok határok nélkül 20.55 Müsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Fogadkozások és ha­zugságok 2/1. (amerikai film) 22.55 Híradó 23.25 Az éjszaka filmje Fogadkozások és ha­zugságok 2/2. (amerikai film) SZÍV TV 8.30 Action Man (sor. -1.) 9.00 Most figyelj csak! 10.00 Rin-Tin-Tin (79.) 10.30 Más 11.00 Próba, szerelem 12/11-12. rész 12.00 Autósport 12.30 Egészségmagazin 13.00 Celeste (argentin sorozat -1.) 14.00 Salty, az oroszlánfóka (sorozat - 20/1.) 14.30 Rin-Tin-Tin (sor. - 80.) 15.00 Próba, szerelem (ism.) 16.00 Kemény lecke (am. film) 18.00 Konyhashow 18.30 Pepsi Show City 19.00 Palánta 19.30 Most figyelj csak! 20.00 Színház-tűznéző 20.30 Hívd Andreát! 21.30 A törvény nevében (amerikai akciófilm) 23.30 Halálbiztos (amerikai akciófilm) MSAT 10.00 Mosó macik 10.30 Állati mesék 11.00 Popeye 11.30 Pufóka lalandjai 12.00 Ma esti Muppet! 12.30 Music Box Top Ten 13.00 Bulivonal 13.30 Rocktükör 14.00 MSAT Klub 14.30 Ördögi kör (ism.) 16.00 Budo magazin 16.30 Autó-motor 17.00 Elképesztő övezet (am. sor., ism. -11.) 18.00 Gyilkos utcák (amerikai sorozat - 8.) 19.00 Cops (ism. - 48.) 19.30 Kopasz Krapek (7.) 20.00 Amerikai fogócska (amerikai film) 22.00 A horror háza (7.) 23.00 A dzsungel törvénye (ismétlés) RTL Klub 6.30 Klip klub (könnyűzenei műsor) 14.00100-ból egy (játék) 14.30 Pumukli sorozat) 15.00 AD + Promo 15.10 Egy szoknya, egy nad­rág (magyar film) 16.34 AD + Promo 16.45 Két Bajthay (magyar film) 18.22 AD + Promo 18.30 Patika (sorozat) 19.00 Híradó 19.3010Oból egy 20.00 A nagyra :sdasi eset (magyar ílm) 21.40 AD + Proino 21.50 Citromdisznó (magyar ilm) 23.15 Híradó 23.45 AD + Prorno 23.50 Fiatal filmesek (rövidfilm-sorozat) TARJÁNI TV 12.04 Műsorismertetés 12.05 Top 40 12.35 És mégis imozog a föld (magyar film) 1. rész 13.35 SFOR-válogatott - Fe­kete Saso< Kosárlab­daklub (kosárlabda-mérkő­zés felvételről) 14.50 Felel a kormány 15.00Tanamera (1. rész) SZLOVÁK 1 13.40 Winnetou és Old Shatter- hand. 15.20 T riangulum. 16.05 Csa­lád magazin. 16.35 Stoptme. 17.00 Róka. 18.05 Tanácsadó. 18.40 Ve­télkedő. 19.10 Szépségszalon. 20.00 Vidám műsor. 21.45 Sporthír­adó. 22.05 Utolsó lövés. 23.30 Az ártatlanság vélelme. SZLOVÁK 2 12.15 Magyar nyelvű magazin. 13.15 Az idő kereke. 13.35 Portré­film. 14.00 Tenisz. 1610 Catwalk. 1655 Egyházi magazin. 20.00 He­ights. 20.45 A világ múzeumai. 21.45 Színészportré. 23.10 Tudo­mány. 2330 Színészportré. Vasárnapi rádió* és televízióműsorok KOSSUTH 6.00 Vasárnapi Újság. Közben óránként: Hírek. Időjárás. 624 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Anno 2000. 9.05 Világóra. 10.05 A Missziók Vi­lágnapján ráma katolikus szent­mise közvetítése a váci székesegy­házból. , 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli krónika. Sport 12.25 Harmincöt perc alatt a Föld körül 12.55 Vasárnapi levél 13.05 Névjegy 13.55 Műsorajánlat 14.05 Szonda 14.35 Mit üzen a rádió? 15.05 Művészlemezek 16.05 Dokumentumműsor 17.00 Terasz 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 A magyar népzene és népiköltészet hete Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 20.05 Archívumok mélyéről Meixner Mihály mű­sora 21.05 Kabarészeparé 22.20 Késő esti krónika 22.20 Falvay Attila hegedű- estje 23.37 Toronyzene 24.00 Hírek. Időjárás. Totó PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomás­kereső. 6.08 Végre vasárnap! 7.00 Hírek. Időjárás. 7,38 Sportreggel. 600 Jó reggelt, Európa! 9.00 Hírek. Időjárás. 9.03 Útközben 9.04 Embermesék 10.00 Gordiusz magazin 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Útközben 11.07 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta Marczis Demeter, Mada­rász Katalin, Karcagi Nagy Zoltán és Csala Judit énekel, Albert György zenekara játszik 13.00 Hírpercek 13.10 Én elmegyek, te itt ma­radsz! (ism.) 14.00 Szórakoztató pályázat 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Útközben 16.00 Poptarisznya 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Útközben 17.08 Sporthírek 18.00 Útközben 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Gyurkovícs-szalona Rátkay klubban 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 A Rádió Dalszínháza Arckép egy mű tükré­ben 21.35 Viszonyok 17/6. rész Apák 22.20 Tonik 22.45 Falstaff III. nemzetközi énekverseny MTV 2 8.00 Műsorismertetés 8.05 Szerkeszti a néző Csongor és Tünde Drámai költemény 11.00 Telesport Győri Graboplast ETO KC-DVSC­Symphonia Női kézílabda-mérkő­zés BVSC-Westel-Spar­tacus Vízilabda mérkőzés 13.00 Vidéki Anglia (angol ismeretterj. sor.) A Melbury falvak márciusban 13.30 Űrgammák (101.) Űrpatkányok (ism.) 14.00 Ünnepnapon. 14.30 A folyó: Expedíció a Nílus nyomában 3/1. rész: A Nílus születése (ism.) 15.00 Manőver 15.30 Dallamról dallamra Szellők szárnyán (ism.) 16.00 Telesport 9. amatőr ökölvívó vb 17.05 Baywatch 22/14. rész: Vakáció 2. 17.50 Időjárás 18.00 Klub'97 18.30 Anno 19.05 ”21-es show” 19.30 "Itt ártunk” 20.10 Solti Györgyre emlé­kezünk Angol-magyar koprodukció 21.45 Telesport 9. amatőr ökölvívó vb 24.00 MC (ismétlés) TV 2 7.00 Sulisok 7.30 Biblia gyermekeknek 8.00 Nekem nyolc! 9.00 Megdumáljuk? 10.00 Nyelvlecke: Follow me 10.30 A-Z Tudományos maga­zin 11.00 Hűséges az Isten Vallási magazin 11.30 Gyökereink 12.00 Segíts magadon! 12.30 Nótaszó 13.00 Az Acapulco-öböl (mexikóisor. ism.-7-11.) 15.00 A Szuper csapat (3.) 16.00 Sportvilág 18.00 Tények. Időjárás 18.10 Napló A TV2 heti magazinja 19.00 Szerencsekerék (vetélkedő) 13.00 Régi nóta, híres nóta 1. rész 13.50 Postabontás • Levélváltás 14.15 Sportképek 16.30 Emlékképek - Régi híradók 16.50 Kedves 17.30 Mekk Elek ezermester: Paci Manci frizurája Misi mókus kalandjai: Kacifánt és a száz banán Vackor: Vackor iskolát kerül, de rettenetesen megbánja 17.50 Műsorismertetés 18.00 Heti Hírmondó 19.05 Gábor Pál filmjéből Angi Vera (magyar film) 20.40 Mozgó Kép 21.10 Sportpercek 21.20 Múltból vett jövő 21.45 Az ökör (norvég film) 23.15 Borzfilm Zenés portréfilm a Kispál és a Borz együttesről 0.15 Sportképek (ism.) SZÍV TV 16.00 Fekete Toll kalandjai (amerikai film) 18.00 Élet és désigné 18.30 NASA - Az amerikai űrhajózás története (dokumentumfilm-1.) 19.00 Kamilla 19.30 Most figyelj csak! 20.00 Az észak vadvilága (természetfilm-soro- zat -1. rész) 20.30 Vendéglátás Szent­endrén 21.30 Veszélyben az államok (amerikai film) 23.30 Konyhashow MSAT 9.30 Power Rangers 10.00 Slapaj kalandjai 10.30 Kimba 11.00 Deify 11.30 Ma esti Muppet!-17. 12.00 Mentsük meg a jávor- szarvast! (ism.) 13.30 Alomsziget (32.) 14.30 Zirconium (ism.) 16.00 MSAT Klub 16.30 News-da 17.00 MSAT koncert 18.00 Pacific Blue (ism.) 19.00 Cops (ism. - 49.) 19.30 Mit les, Mr. Beadle s? (angol sorozat - 34.) 20.00 Dilizsaruk (angol sorozat - 2.) 20.30 Évita Peron (argentin film) 22.30 Élképesztö övezet (amerikai sorozat ­12.) 23.30 Psychic (ism.) RTL Klub 23.00 Hírpercek. Sporthíradó 23.15 Ennyi. MTV 1 6.25 Műsorismertetés 6.30 Gazdaképző Kertészet 7.00 Ficánkoló Ovistorna 7.05 Romuald, a ténszar- vas 13/10.: Ürszarvas 7.15 Tüskiböki és pajta sai 13/9.: Az oroszlán 7.40 A tigris és a medve az utcán (német rajzfilm) 7.55 Motoszka 8.15 Gryllus Vilmos dalos­könyve Gágogó Kányádi Sándor verse 8.25 "igyszólazÚr!” A Biblia üzenete 8.30 Tévémagiszter 10.00 Púder 10.30 Húzd rá! Nótaműsor Gyulán 11.00 Önök kérték ! 12.00 Déli harangszó 12.05 Szerencsepercek 12.30 Leg, leg, leg Különleges rekordok és rekorderek 12.55 'Táncot kívánnék látni.” I Pongor Ildikó műsora (ism.) I 14.00 Három kívánság I Gyerekek és felnőttek kívánságmű sora 15.00 Csellengők Eltűnt gyerekek nyo­mában 15.30 Örömhír A református egyház műsora 16.00 Walt Disney bemutatja Balu kapitány Ármány és találmány Pluto tavasza Blossom (21. rész) 17.05 Magyarok cselekede­tgj 17.10 Ön dönt! 18.10 Helló, Magyarország! 19.00 A Hét I ■ Híradó. Időjárás 20.00 A hét filmje ítélethozatal előtt 19.30 Szerelem első látásra (játék) 20.00 Nincs kiüt (amerikai film) 22.00 Magyarok (magyar film) 24.00 Titkok, látomások (magazin) A paranormális jelen­ségek krónikája TV 3 12.55 Műsorajánlat 13.00 Szeszélyes természet Ytene - Anglia ősi er­deje 14.00 Miért? 14.55 Síakadémia (amerikai vígjáték) 16.35 Menjünk - programajánlat 16.45 Profitvadász 17.20 Szeszélyes természet (természetfilm-soro­zat) Kié a pálya? 18.25 Aviator 19.00 Híradó. Sporthírek 19.20 Haláli fegyver (amerikai vígjáték) 21.00Nicsak,kibeszél (amerikai komédia) 22.45 Fésületlenül (ism.) 23.15 Gillette World Sport Special (ism.) 23.40 Menjünk - program- ajánlat (ism.) DUNA TV 6.45 A Vatikáni Rádió adása 7.00 Hírek. Műsorismerte­tés 7.05 Reggeli muzsika Összefoglaló a Családok II. Világtalálkozójáról Rio de Janeiróból (ism.) Protestáns világ (ism.) 8.00 A kis hercegnő (angol sorozat) 6/1. 8.25 Zöldszem, Zöldfül 8.55 Pop-sa-rock (ism.) 9.20 Magánterület (ism.) 9.55 Pentaton 10.35 Baptista istentisztelet 11.35 Amiről a kövek mesélnek Gyula 12.00 Déli harangszó Műsorismertetés . Vers 12.10 Néptáncok 12.15 Kincsesház 6.30 Klip klub (könnyűzenei műsor) 14.00100-ból egy (játék) 14.30 Pumukli (sorozat) 15.00ÁD + Promo 15.10 Jómadár (magyar film) 16.43 AD + Promo 16.50 Sok hűhó Emmiért (magyar film) 18.15 AD + Prorno 18.30 Patika (sorozat) 19.00 Híradó 19.30100-ból egy (játék) 20.00 Hány az óra. Vekker űr? (magyar film) 21.40AD + Promo 21.50 Woyczek (magyar film) 23.25 Híradó 0.05 AD + Prorno 0.15 Fiatal filmesek (rövidfilm-sorozat) SZLOVÁK 1 13.30 Vitaműsor 14.40 Folklór 15.20 Egyházi magazin 15.45 Erzsébet udvara (tévéjáték) 17.10 À film sztárjai Robert De Niro 17.35 Rajzfilmsorozat 18.05 Természetfilm 19.10 Utazási vetélkedő 20.00 Hódítók (brit történelmi film) 21.15 Kandi kamera 21.55 Sporthíradó 22.10 Könyvmagazin 22.25 Film és videó 22.55 Feloldott és kieresztett (cseh film) 0.20 Híradók SZLOVÁK 2 14.00 Tenisz 16.30 Családi magazin 17.00 Fitness-vb 18.45 A világ művészete 18.55 Lumen 2000 20.05 Labdarúgás 21.10 Kultúra 21.55 Csajkovszkij: Hattyúk tava 23.55 Vitaműsor

Next

/
Oldalképek
Tartalom