Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-20-21 / 220. szám

1997. szeptember 20., szombat Magazin 5. oldal Első kiállítása Berkenyén volt, képeit már külföldön is ismerik Színek szabadsága börtönfalakon Ahogyan kislányként nem beszélt, nem kérdezett sen­kit arról: mihez kezdjen a rajztudásával, felnőtt fej­jel, olyan határozott var­gabetűre volt képes tehet­sége kibontakoztatásáért. Nyolcadik után kereske­delmi iskolába ment a ber­kenyéi születésű Debre Györgyi. Tizenkilenc éves korában pedig a zebegényi Szőnyi István Művészeti Szabadis­kolában kezdte meg tanul­mányait. Különös elhatározásában csupán édesanyja volt a cin­kosa, mindenki más értetle­nül fogadta furcsa döntését. Új iskolájában is a vakmerő kezdőt látták benne: vado­natúj ecsetjeit látva kinevet­ték a többiek ... S ő csak keveseknek árulta el, hogy egy vászna mögött álló tájképfestő lát­ványa döbbentette rá: nála a festészet első az egyenlők között. Györgyi azóta már számos alkotással lepte meg szűkebb és tágabb környeze­tét. Még csak huszonkilenc éves, de nyugtalan kezének ecsetvonásait a cseh, német, belga és osztrák nagyközön­ség is láthatta már a hazai után. Első bemutatkozásának szülőfaluja, Berkenye adott otthont. Tájképek, portrék jellegzetes, változatos színe­gyüttesek közvetítik gondo­latait, vágyait. A harmónia ragyogása és a közelgő el­múlás szomorúsága egyaránt fellelhető képein. Ma már elmondhatja, két választott hivatása van: de életében kislánya, férje mel­lett ma is fő helyet foglal el a festészet, s ezt a dolgait megkönnyítő családjának is köszönheti. A napokban sajátos kont­raszthatásban mérettetnek meg festményei: a sátoralja­újhelyi börtönben a közel­múltban nyílt meg legújabb kiállítása. Továbbőrzött hagyományok - A minap a salgótarjáni zeneiskolában hangverseny kereté­ben mutatták be a Ki mit tud? népzenei győztese­inek - köztük a mihálygergei Lenkó Péternek - és a salgótarjáni Dűvő együttesnek új CD-leme­zét. FOTÓ: GY. T. Palóc-napok a Józsefvárosban a Mikszáth-évfordulók jegyében „Gyökereink eddig is össze-összeértek... ” Bolondokháza a filmvásznon „Nekem 8” Budapest józsefvárosi kerü­letének és Nógrád megye székhelyének önkormány­zata az elmúlt hét végén pa­lóc-napokat szervezett a fő­városban. A rendezvény kapcsán Józsefváros pol­gármesterével, Csécsei Bélá­val beszélgettünk.- Hogyan jött létre ez a „kü­lönös” barátság a Józsefváros és Salgótarján között?- Szorosabb kapcsolatunk közigazgatási alapon jött létre. Olyan módon, hogy kiválasz­tottak két önkormányzatot az országban, amelyikben elindít­ják majd a Magyar Közigazga­tás Megújításáért nevű kísér­leti programot. Ez pedig nem más, mint a salgótarjáni pol­gármesteri hivatal és a józsef­városi polgármesterei hivatal; innen a szorosabb ismeretség. De a gyökereink eddig is ösz- sze-összeértek, hiszen, ha Pes­ten élt Mikszáth, akkor József­városban lakott, róla is van el­nevezve az a tér, amelyiken a háza állt, s itt is nyugszik ná­lunk.- Ezért is próbáljuk emlékét őrizni, ebben az évben pedig különösen, hiszen születésé­nek évfordulója van, s ezen al­kalomból a Mikszáth teret tel­jesen megújítjuk.- Mennyire figyel Budapest, illetve Józsefváros a palóc­földre, Mikszáth hagyatékára?-Hogy egyes józsefvárosi mennyire figyel, nem tudom. Mi mint Józsefváros vezetői nagyon gyakran találkozunk tarjáni kollégáinkkal, hiszen együtt munkálkodunk. Ismét­lem, hogy a józsefvárosi em­ber mennyire figyel Magyar- ország régiói közül éppen erre, nem tudom, de a mostani megnyitón szép számban vol­tunk. Az előtér egészen nógrá- diasra volt átrendezve, ezt di­rekt - mint hangulatot - pró­báltuk kialakítani, s a rendez­vény másnapjára palócfeszti­vált szerveztünk. Azt gondo­lom, hogy akik nem figyeltek eddig föl, azokban holnap megragadhat a palócföld, a pa­lóc hagyomány hangulata is.- A későbbiekben lesz-e szükség Mikszáth-emlékévre, hogy a kulturális kapcsolat, a barátság fönnmaradjon? Vár­ható-e folytatás ?- Természetesen. Nem azért kezdtük el, hogy mindjárt abba is hagyjuk; a kapcsolattartásra a tabániakban is megvan a haj­landóság, meg bennünk is. „Nem kell” hozzá Mikszáth, mi szép apropónak találtuk, hogy Mikszáth-évforduló van, s ezt is, mint az egyik okot em­legetjük annak kapcsán, hogy együtt dolgozunk.-Elképzelhető, hogy legkö­zelebb Salgótarjánban talál­kozunk?- Könnyen lehet. Józsefvá­rosban is vannak olyan érté­kek, amiket talán éppen Nóg- rádban nem ismernek. Ha nyí­lik rá alkalom, akkor minden­képpen elvisszük azokat és meg fogjuk mutatni. Dukay Nagy Adám Nick Beam (Tim Robbins) egy nagymenő reklámcég zseniális tehetségű vezető munkatársa. El­hal a munkájáért és feleségéért, egy szép napon azonban minden összedől körülötte: imádott asz- szonykáját mással találja a hitvesi ágyban. Nick teljesen maga alá kerül, kocsiba száll, saját magát a vakszerencsére bízva autózni kezd. Ez a „kóma” egészen egy pirosra váltott közlekedési lám­páig tart. Ott ugyanis egy ala­csony, fekete fickó, bizonyos T. Paul (Martin Lawrance) pattan Nick terepjárójába és fegyvert szegez a sofőr fejének. Nick Beam teljes erőből a gázra tapos - és ezzel egy fergetegesen vic­ces ámokfutás veszi kezdetét. A film írója és rendezője az a Steve Oedekerk, aki korábban - szintén kettős szerepben - je­gyezte a Jim Carrey főszereplé­sével készített Ace Ventura - Hív a természet című dilinyós vígjá­tékot. Oedekerk most sem hagy ki egyetlen poénlehetőséget sem; főhőseit képtelennél képtelenebb helyzetekbe sodorja a film teljes, százperces hosszúságában. Per­sze könnyű neki, hiszen két fő­szereplőjében remek színészekre lelt. A langaléta Tim Robbins a ’80-as években egy sor vígjáték­ban szerzett hímevet magának, majd az utóbbi időben komoly alkotásokkal (A játékos, A re­mény rabjai, Ments meg, Uram!) vívta ki a kritika, valamint a kö­zönség elismerését. Martin Law­rance korábban rapzenészkedett, amikor pedig koncertszüneten volt, olyan filmekbe ugrott be, mint a Szemet szemért, a Mi­csoda buli és a Bumeráng. Eddigi legnagyobb sikerét a Bad Boys című akciófilm zsarujaként érte el. A film szeptember 18-ától a tarjáni Apolló Moziban látható! Üjhullám és nosztalgiahullám — Utolsó Első Emelet a BS-ben Csak azért is szeretem Történelmileg úgy alakult, hogy amikor egy popzenekar nyol­cadik éve nem ad hírt magáról, akkor a nagy visszatérés álta­lában nosztalgiakoncert képében ölt testet, aztán vagy egy új lemez jön, vagy végleg a süllyesztő. Utólag már sajnálom, hogy nem kérdeztem meg egyik PR-menedzsert sem, hogy tulajdon­képpen miért pont most, miért pont itt, és miért pont így tért vissza az Első Emelet. Kapásból két tippem lett volna: az egyik, hogy a tagok kifogytak a jogdíjakból, a másik, hogy komolyan gondolják az egészet, újra lemezt csinálnak, de előtte még be­mutatkoznak a legújabb Kis Generációnak. Frederik trónörökös új kedvese a „Tökéletes hercegnő” Popénekesnőböl dán királyné ? Felfedezte a nemzetközi bul­vársajtó: új barátnője van a fess dán trónörökösnek, II. Margit királynő nagyobbik fi­ának. A leendő dán uralkodó újdonsült imádottja Maria Montell spanyol énekesnő. A huszonnyolc éves, reprezenta­tív megjelenésű, barnára sült, aranyló szőke hajú spanyol hölgy valóban hercegnői alkat. Montell kisasszony egyik dalának címe: „Perfect Prin­cess”, a „Tökéletes hercegnő", és arról szól, hogy milyen ne­héz a nők dolga, ha meg akar­nak felelni bizonyos ideálok­nak. Maria egyébként nem tit­kolja: ezt a dalt önmagára is vonatkoztatja. Az „Akkord” koncertsorozatának műsorán az olaszországi zenei beszámoló Szombat esti muzsika Fúvósok az acélgyári templomban Az együttes ismertebb alkotóe­lemei mostanában elég sokszor megnyilvánultak tévében, rádió­ban, még tán az újságban is, de hogy mi hozta-húzta őket vissza a színpadra, az mindig rejtély ma­radt, vélhetően éppen a nagy nosztalgia miatt. A legmélyebb interjút talán még a Nap-tévé adta közre, tar­tott vagy negyedóráig, mosoly­szünettel és két videoklippel, bár az énekes és a szövegíró végső mondanivalója végül itt is annyi volt, hogy módfelett örülnek, hogy tíz év után, annyi balsze­rencse közt, oly sok viszály után újrajátszhatnak. Ragad... Az öröm pedig ragadós. Átra­gadhat sok ezer emberre, akik ki­bújnak a bőrükből, hogy ismét együtt a csapat, hogy lehet három órán át állni a BS patkójában, nézni a másik Patkót, a Bélát, aki semmit nem öregedett, ugyanúgy ugrál és vetődik, mint legutóbb. Most elfogyott minden jegy, tele lett a sportcsarnok, ez jelzi a nem lankadó érdeklődést, s azt a figyelemreméltó szervezési szo­kást is, hogy mostanában már csak olyan termet bérelnek ki, ami nagyjából meg is telik. (Ta­valy még félház előtt játszott Tina Turner és „népi zenekara”.) Szóval, ott tartottunk, hogy el­fogytak a jegyek, a jelek szerint az állóhelyekre valamivel több, az ember így közelebb van a tűz­höz, vagyis a színpadhoz, ami azért jó, mert az énekesek fene­ketlen jókedvükben (és jelentős szponzori segítséggel) néha le­dobálnak lufikat, kosárlabdákat vagy csokitortákat, és aki jó he­lyen áll, az esetleg elkapja. Szalad... Az Első' F.meletről most semmit nem dobáltak le, csak jóval ké­sőbb, a ráadás-ajándéknak szánt Juventus Fergeteg Party-n, de addigra a közönségnek az a része, amelyik lenét akart hallgatni, már fejvesztve elmenekült. Ez is csak azért történt, mert Császár Előd után a Happy Gang jött, azután meg Szandi, így elmond­ható, hogy a gyenge kezdést erős visszaesés követte. Az előtte lévő két és fél óra még egészen más volt: adta a mára már kissé öreg, de még mindig élvezhető újhullámot, to­vábbra is meghökkentő szövege­ket, berkesgábort, gesztipétert - két olyan dolgot, amitől az Eme­let egyedi volt, meg maradt is ta­lán. Mert hát, az is tény, hogy a nagy újhullámzásban annak ide­jén azért jócskán benne voltak a szövegek is — a nyolcvanas évekre jellemző totális üresség­gel, az ellenpóluson végtelenül sok nyelvi játékkal (a szerző vég­zettségére nézve magyartanár), humorral - és főleg: ötlettel. Benne volt, hogy „Látom már, ez a film az életünk, hadd legyen tehát a miénk. Eljátsszuk azt, hogy mi is rendezünk, a filmben éppen ez, ami szép”, az, hogy „Tele van a vén Duna és Pest- Buda, elfolyik a sok duma”. Sok értelme persze egyiknek sincs, meg nem is volt, de a mai kínálat ennél csak rosszabb, ráa­dásul évről évre: „a szerelem is napolaj” ,Jiéééj, everybody, itt van a party”, illetve, amikor egy­szer nagyon elszaladt a ló a dal­szerzőkkel, leírtak olyat is, hogy „miért nincs nyáron hó, az volna jó, ha volna hó, de nem van” - ami magyarból automatikusan egy pótérettségit von maga után. Tapad... Amikor az első hírek megjelentek arról, hogy az Emelet újra játszik, meghitt baráti körben kisebb téte­lekben fogadásokat kötöttem, hogy mégis mekkora lesz a bu­kás. És aztán szépen mindet el­vesztettem, csak azért, mert „ezek” még mindig összehoztak tízezer embert. Tízezret, aki sze­reti az ilyen zenét, tapad rá, pénze is van, és (fjelutazik, hogy két órán át állóhelyen rajongjon. Ez pedig egy egészen speciális, hű­ség, érthetetlen, makacs kitartás. „Csak azért is szerelem”. Félidejéhez érkezett az „Ak­kord” Kohász Fúvós Kisegyüttes hangversenyso­rozata, amelyet a lelkes, ta­pasztalt zenészek szeptember elején jótékonysági céllal is indítottak Salgótarjánban, az acélgyári templomban. A vá­ros zenei életében sajátos he­lyet foglal el az együttes, amelynek szereplésein rend­szeresen közreműködnek meghívott muzsikusok is. A Szombat esti muzsika első előadásán a nem kortárs zene­szerzők műveinek bemutatásá­ban Kökény Zsuzsa konzervató- riumi ötödéves hallgató gitáron és Gál Péter, a Bécsi Zeneaka­démia hallgatója trombitán működött közre nagy átéléssel. A második előadáson a zene és az egyház kapcsolatát reprezen­táló művek tolmácsolásában Cserepka Annamária konzerva­tórium! negyedéves klarinéton és Diósi Tamás- ugyancsak konzervatóriumi negyedéves - orgonán mutatkozott be, elis­merést aratva. A következő hangverseny ma este lesz. A közönség egész estét betöltő orgonahangver­senyben gyönyörködhet. Fellép Bednarik Anasztázia orgona­művész. Az utolsó koncerten - szeptember 27-én - az „Ak­kord” olaszországi útjáról ho­zott zenei anyag „úti beszámo­lója” hangzik el. A majd háromhetes itáliai út megvalósulásában nagy sze­repe van az együttes egyik ala­pítójának, aki Olaszországba szakadt, s nemrégiben itthon járva felújította a másfél évti­zedes emlékeket a hazaiakkal. Az együttes Trieszt mellett töl­tött egy szűk hetet a Zene hatá­rok nélkül nemzetközi zenei tá­borban, ahol két hangversenyt adott, s innen indult tovább a baráti invitálásra Ferrara mellé Salgótarján olaszországi test­vérvárosába, Vigarano-Mai- nardába, ahol igen előzékeny és szívélyes vendéglátásban volt része. A vendéglátók nagy elismeréssel és megbecsüléssel fogadták a jutalmul adott két hangversenyüket. Végül né­hány napot töltöttek Veronában a Regina Pacis Életközösség vendégeiként. A vendéglátás során nemcsak módjuk volt megismerni az izraeli kibucok- hoz hasonló felépítettségű, val­lási alapon szerveződő közös­ség tagjait, életüket, előadása­ikkal a közösség tagjainak ba­rátságát is kivívták. , P. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom