Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-20-21 / 220. szám
1997. szeptember 20., szombat Magazin 5. oldal Első kiállítása Berkenyén volt, képeit már külföldön is ismerik Színek szabadsága börtönfalakon Ahogyan kislányként nem beszélt, nem kérdezett senkit arról: mihez kezdjen a rajztudásával, felnőtt fejjel, olyan határozott vargabetűre volt képes tehetsége kibontakoztatásáért. Nyolcadik után kereskedelmi iskolába ment a berkenyéi születésű Debre Györgyi. Tizenkilenc éves korában pedig a zebegényi Szőnyi István Művészeti Szabadiskolában kezdte meg tanulmányait. Különös elhatározásában csupán édesanyja volt a cinkosa, mindenki más értetlenül fogadta furcsa döntését. Új iskolájában is a vakmerő kezdőt látták benne: vadonatúj ecsetjeit látva kinevették a többiek ... S ő csak keveseknek árulta el, hogy egy vászna mögött álló tájképfestő látványa döbbentette rá: nála a festészet első az egyenlők között. Györgyi azóta már számos alkotással lepte meg szűkebb és tágabb környezetét. Még csak huszonkilenc éves, de nyugtalan kezének ecsetvonásait a cseh, német, belga és osztrák nagyközönség is láthatta már a hazai után. Első bemutatkozásának szülőfaluja, Berkenye adott otthont. Tájképek, portrék jellegzetes, változatos színegyüttesek közvetítik gondolatait, vágyait. A harmónia ragyogása és a közelgő elmúlás szomorúsága egyaránt fellelhető képein. Ma már elmondhatja, két választott hivatása van: de életében kislánya, férje mellett ma is fő helyet foglal el a festészet, s ezt a dolgait megkönnyítő családjának is köszönheti. A napokban sajátos kontraszthatásban mérettetnek meg festményei: a sátoraljaújhelyi börtönben a közelmúltban nyílt meg legújabb kiállítása. Továbbőrzött hagyományok - A minap a salgótarjáni zeneiskolában hangverseny keretében mutatták be a Ki mit tud? népzenei győzteseinek - köztük a mihálygergei Lenkó Péternek - és a salgótarjáni Dűvő együttesnek új CD-lemezét. FOTÓ: GY. T. Palóc-napok a Józsefvárosban a Mikszáth-évfordulók jegyében „Gyökereink eddig is össze-összeértek... ” Bolondokháza a filmvásznon „Nekem 8” Budapest józsefvárosi kerületének és Nógrád megye székhelyének önkormányzata az elmúlt hét végén palóc-napokat szervezett a fővárosban. A rendezvény kapcsán Józsefváros polgármesterével, Csécsei Bélával beszélgettünk.- Hogyan jött létre ez a „különös” barátság a Józsefváros és Salgótarján között?- Szorosabb kapcsolatunk közigazgatási alapon jött létre. Olyan módon, hogy kiválasztottak két önkormányzatot az országban, amelyikben elindítják majd a Magyar Közigazgatás Megújításáért nevű kísérleti programot. Ez pedig nem más, mint a salgótarjáni polgármesteri hivatal és a józsefvárosi polgármesterei hivatal; innen a szorosabb ismeretség. De a gyökereink eddig is ösz- sze-összeértek, hiszen, ha Pesten élt Mikszáth, akkor Józsefvárosban lakott, róla is van elnevezve az a tér, amelyiken a háza állt, s itt is nyugszik nálunk.- Ezért is próbáljuk emlékét őrizni, ebben az évben pedig különösen, hiszen születésének évfordulója van, s ezen alkalomból a Mikszáth teret teljesen megújítjuk.- Mennyire figyel Budapest, illetve Józsefváros a palócföldre, Mikszáth hagyatékára?-Hogy egyes józsefvárosi mennyire figyel, nem tudom. Mi mint Józsefváros vezetői nagyon gyakran találkozunk tarjáni kollégáinkkal, hiszen együtt munkálkodunk. Ismétlem, hogy a józsefvárosi ember mennyire figyel Magyar- ország régiói közül éppen erre, nem tudom, de a mostani megnyitón szép számban voltunk. Az előtér egészen nógrá- diasra volt átrendezve, ezt direkt - mint hangulatot - próbáltuk kialakítani, s a rendezvény másnapjára palócfesztivált szerveztünk. Azt gondolom, hogy akik nem figyeltek eddig föl, azokban holnap megragadhat a palócföld, a palóc hagyomány hangulata is.- A későbbiekben lesz-e szükség Mikszáth-emlékévre, hogy a kulturális kapcsolat, a barátság fönnmaradjon? Várható-e folytatás ?- Természetesen. Nem azért kezdtük el, hogy mindjárt abba is hagyjuk; a kapcsolattartásra a tabániakban is megvan a hajlandóság, meg bennünk is. „Nem kell” hozzá Mikszáth, mi szép apropónak találtuk, hogy Mikszáth-évforduló van, s ezt is, mint az egyik okot emlegetjük annak kapcsán, hogy együtt dolgozunk.-Elképzelhető, hogy legközelebb Salgótarjánban találkozunk?- Könnyen lehet. Józsefvárosban is vannak olyan értékek, amiket talán éppen Nóg- rádban nem ismernek. Ha nyílik rá alkalom, akkor mindenképpen elvisszük azokat és meg fogjuk mutatni. Dukay Nagy Adám Nick Beam (Tim Robbins) egy nagymenő reklámcég zseniális tehetségű vezető munkatársa. Elhal a munkájáért és feleségéért, egy szép napon azonban minden összedől körülötte: imádott asz- szonykáját mással találja a hitvesi ágyban. Nick teljesen maga alá kerül, kocsiba száll, saját magát a vakszerencsére bízva autózni kezd. Ez a „kóma” egészen egy pirosra váltott közlekedési lámpáig tart. Ott ugyanis egy alacsony, fekete fickó, bizonyos T. Paul (Martin Lawrance) pattan Nick terepjárójába és fegyvert szegez a sofőr fejének. Nick Beam teljes erőből a gázra tapos - és ezzel egy fergetegesen vicces ámokfutás veszi kezdetét. A film írója és rendezője az a Steve Oedekerk, aki korábban - szintén kettős szerepben - jegyezte a Jim Carrey főszereplésével készített Ace Ventura - Hív a természet című dilinyós vígjátékot. Oedekerk most sem hagy ki egyetlen poénlehetőséget sem; főhőseit képtelennél képtelenebb helyzetekbe sodorja a film teljes, százperces hosszúságában. Persze könnyű neki, hiszen két főszereplőjében remek színészekre lelt. A langaléta Tim Robbins a ’80-as években egy sor vígjátékban szerzett hímevet magának, majd az utóbbi időben komoly alkotásokkal (A játékos, A remény rabjai, Ments meg, Uram!) vívta ki a kritika, valamint a közönség elismerését. Martin Lawrance korábban rapzenészkedett, amikor pedig koncertszüneten volt, olyan filmekbe ugrott be, mint a Szemet szemért, a Micsoda buli és a Bumeráng. Eddigi legnagyobb sikerét a Bad Boys című akciófilm zsarujaként érte el. A film szeptember 18-ától a tarjáni Apolló Moziban látható! Üjhullám és nosztalgiahullám — Utolsó Első Emelet a BS-ben Csak azért is szeretem Történelmileg úgy alakult, hogy amikor egy popzenekar nyolcadik éve nem ad hírt magáról, akkor a nagy visszatérés általában nosztalgiakoncert képében ölt testet, aztán vagy egy új lemez jön, vagy végleg a süllyesztő. Utólag már sajnálom, hogy nem kérdeztem meg egyik PR-menedzsert sem, hogy tulajdonképpen miért pont most, miért pont itt, és miért pont így tért vissza az Első Emelet. Kapásból két tippem lett volna: az egyik, hogy a tagok kifogytak a jogdíjakból, a másik, hogy komolyan gondolják az egészet, újra lemezt csinálnak, de előtte még bemutatkoznak a legújabb Kis Generációnak. Frederik trónörökös új kedvese a „Tökéletes hercegnő” Popénekesnőböl dán királyné ? Felfedezte a nemzetközi bulvársajtó: új barátnője van a fess dán trónörökösnek, II. Margit királynő nagyobbik fiának. A leendő dán uralkodó újdonsült imádottja Maria Montell spanyol énekesnő. A huszonnyolc éves, reprezentatív megjelenésű, barnára sült, aranyló szőke hajú spanyol hölgy valóban hercegnői alkat. Montell kisasszony egyik dalának címe: „Perfect Princess”, a „Tökéletes hercegnő", és arról szól, hogy milyen nehéz a nők dolga, ha meg akarnak felelni bizonyos ideáloknak. Maria egyébként nem titkolja: ezt a dalt önmagára is vonatkoztatja. Az „Akkord” koncertsorozatának műsorán az olaszországi zenei beszámoló Szombat esti muzsika Fúvósok az acélgyári templomban Az együttes ismertebb alkotóelemei mostanában elég sokszor megnyilvánultak tévében, rádióban, még tán az újságban is, de hogy mi hozta-húzta őket vissza a színpadra, az mindig rejtély maradt, vélhetően éppen a nagy nosztalgia miatt. A legmélyebb interjút talán még a Nap-tévé adta közre, tartott vagy negyedóráig, mosolyszünettel és két videoklippel, bár az énekes és a szövegíró végső mondanivalója végül itt is annyi volt, hogy módfelett örülnek, hogy tíz év után, annyi balszerencse közt, oly sok viszály után újrajátszhatnak. Ragad... Az öröm pedig ragadós. Átragadhat sok ezer emberre, akik kibújnak a bőrükből, hogy ismét együtt a csapat, hogy lehet három órán át állni a BS patkójában, nézni a másik Patkót, a Bélát, aki semmit nem öregedett, ugyanúgy ugrál és vetődik, mint legutóbb. Most elfogyott minden jegy, tele lett a sportcsarnok, ez jelzi a nem lankadó érdeklődést, s azt a figyelemreméltó szervezési szokást is, hogy mostanában már csak olyan termet bérelnek ki, ami nagyjából meg is telik. (Tavaly még félház előtt játszott Tina Turner és „népi zenekara”.) Szóval, ott tartottunk, hogy elfogytak a jegyek, a jelek szerint az állóhelyekre valamivel több, az ember így közelebb van a tűzhöz, vagyis a színpadhoz, ami azért jó, mert az énekesek feneketlen jókedvükben (és jelentős szponzori segítséggel) néha ledobálnak lufikat, kosárlabdákat vagy csokitortákat, és aki jó helyen áll, az esetleg elkapja. Szalad... Az Első' F.meletről most semmit nem dobáltak le, csak jóval később, a ráadás-ajándéknak szánt Juventus Fergeteg Party-n, de addigra a közönségnek az a része, amelyik lenét akart hallgatni, már fejvesztve elmenekült. Ez is csak azért történt, mert Császár Előd után a Happy Gang jött, azután meg Szandi, így elmondható, hogy a gyenge kezdést erős visszaesés követte. Az előtte lévő két és fél óra még egészen más volt: adta a mára már kissé öreg, de még mindig élvezhető újhullámot, továbbra is meghökkentő szövegeket, berkesgábort, gesztipétert - két olyan dolgot, amitől az Emelet egyedi volt, meg maradt is talán. Mert hát, az is tény, hogy a nagy újhullámzásban annak idején azért jócskán benne voltak a szövegek is — a nyolcvanas évekre jellemző totális ürességgel, az ellenpóluson végtelenül sok nyelvi játékkal (a szerző végzettségére nézve magyartanár), humorral - és főleg: ötlettel. Benne volt, hogy „Látom már, ez a film az életünk, hadd legyen tehát a miénk. Eljátsszuk azt, hogy mi is rendezünk, a filmben éppen ez, ami szép”, az, hogy „Tele van a vén Duna és Pest- Buda, elfolyik a sok duma”. Sok értelme persze egyiknek sincs, meg nem is volt, de a mai kínálat ennél csak rosszabb, ráadásul évről évre: „a szerelem is napolaj” ,Jiéééj, everybody, itt van a party”, illetve, amikor egyszer nagyon elszaladt a ló a dalszerzőkkel, leírtak olyat is, hogy „miért nincs nyáron hó, az volna jó, ha volna hó, de nem van” - ami magyarból automatikusan egy pótérettségit von maga után. Tapad... Amikor az első hírek megjelentek arról, hogy az Emelet újra játszik, meghitt baráti körben kisebb tételekben fogadásokat kötöttem, hogy mégis mekkora lesz a bukás. És aztán szépen mindet elvesztettem, csak azért, mert „ezek” még mindig összehoztak tízezer embert. Tízezret, aki szereti az ilyen zenét, tapad rá, pénze is van, és (fjelutazik, hogy két órán át állóhelyen rajongjon. Ez pedig egy egészen speciális, hűség, érthetetlen, makacs kitartás. „Csak azért is szerelem”. Félidejéhez érkezett az „Akkord” Kohász Fúvós Kisegyüttes hangversenysorozata, amelyet a lelkes, tapasztalt zenészek szeptember elején jótékonysági céllal is indítottak Salgótarjánban, az acélgyári templomban. A város zenei életében sajátos helyet foglal el az együttes, amelynek szereplésein rendszeresen közreműködnek meghívott muzsikusok is. A Szombat esti muzsika első előadásán a nem kortárs zeneszerzők műveinek bemutatásában Kökény Zsuzsa konzervató- riumi ötödéves hallgató gitáron és Gál Péter, a Bécsi Zeneakadémia hallgatója trombitán működött közre nagy átéléssel. A második előadáson a zene és az egyház kapcsolatát reprezentáló művek tolmácsolásában Cserepka Annamária konzervatórium! negyedéves klarinéton és Diósi Tamás- ugyancsak konzervatóriumi negyedéves - orgonán mutatkozott be, elismerést aratva. A következő hangverseny ma este lesz. A közönség egész estét betöltő orgonahangversenyben gyönyörködhet. Fellép Bednarik Anasztázia orgonaművész. Az utolsó koncerten - szeptember 27-én - az „Akkord” olaszországi útjáról hozott zenei anyag „úti beszámolója” hangzik el. A majd háromhetes itáliai út megvalósulásában nagy szerepe van az együttes egyik alapítójának, aki Olaszországba szakadt, s nemrégiben itthon járva felújította a másfél évtizedes emlékeket a hazaiakkal. Az együttes Trieszt mellett töltött egy szűk hetet a Zene határok nélkül nemzetközi zenei táborban, ahol két hangversenyt adott, s innen indult tovább a baráti invitálásra Ferrara mellé Salgótarján olaszországi testvérvárosába, Vigarano-Mai- nardába, ahol igen előzékeny és szívélyes vendéglátásban volt része. A vendéglátók nagy elismeréssel és megbecsüléssel fogadták a jutalmul adott két hangversenyüket. Végül néhány napot töltöttek Veronában a Regina Pacis Életközösség vendégeiként. A vendéglátás során nemcsak módjuk volt megismerni az izraeli kibucok- hoz hasonló felépítettségű, vallási alapon szerveződő közösség tagjait, életüket, előadásaikkal a közösség tagjainak barátságát is kivívták. , P. A.
