Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-23 / 170. szám
4. oldal Világtükör 1997. július 23., szerda Főkonzulátus Kolozsvárott A bukaresti lapok beszámolnak arról, hogy Kovács László magyar és Adrian Severin román külügyminiszter ma újra megnyitja a kolozsvári főkonzulá- tust. A diplomáciai képviseletet 1988-ban Ceausescu utasítására zárták be; az épületben most út- levélhivatal működik. A lapok ismertetik a kolozsvári polgármesteri hivatal álláspontját a magyar főkonzulátus korábbi épületével kapcsolatban, amelyet a Kolozs megyei prefektus tájékoztatása szerint a belügyminisztérium visszaígért a hivatal céljaira. Mivel a városi tanács tagjai szabadságon vannak, a tanács legkorábban augusztus végén, szeptember elején dönt. Lánynak születni ma is hátrány A nők helyzete világszerte tragikusan alakul Tragikus képet fest a nők és a leánygyermekek helyzetéről, az őket érő rendszeres támadásokról és erőszakról az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) Londonban közzétett átfogó világjelentése, amely a „Nemzetek fejlődése” címet viseli. A szakosított szervezet tanulmánya megállapítja: mintegy 60 millió olyan nőt tartanak nyilván „eltűntként”, akik minden bizonnyal fizikai erőszaknak estek áldozatul, és további tízmilliók élnek a súlyos fenyegetettség árnyékában szerte a világon. Az UNICEF szerint még az olyan nyitott és fejlett társadalomban is, mint amilyen az Egyesült Államoké, minden száz közül legfeljebb csak egy asszony tesz bejelentést az otthonában elszenvedett sérelem miatt, holott ennél jóval magasabb az arány. A világátlagot tekintve a nőknek 25-50 százaléka szenved házasságon belüli fizikai vagy szexuális erőszaktól, minden ötödik-hetedik nőnek életében legalább egyszer át kell élnie a szexuális megerőszakolás gyalázatát. Az UNICEF éves jelentése részletesen foglalkozik a legfiatalabb nemzedék sorsával is. Míg a fejlődő országokban továbbra is több millió gyerek válik évente a szegénység, az alultápláltság és az egyébként megelőzhető betegségek áldozatává, a fejlett országok által adott segélyek értéke 45 év óta a legalacsonyabb szintre fogyott. Miközben a gyermekhalandóság az elmúlt 30 évben a felére csökkent, kilenc afrikai országban és Afganisztánban még mindig minden ötödik gyermek életét veszti ötéves kora előtt. Egyes államokban vészesen nő az AIDS-esek száma a legifjabbak között. Szépségkirálynőből elnökjelölt A The Washington Post szerint valószínűleg az egész földgolyó legnépszerűbb (de bizonyosan a legszebb) polgármestere a venezuelai Chacaónak van. Aki most jó eséllyel indul az esedékes elnökválasztáson. „Una bomba atomica" — csak így, egyszerűen atombombának becézik rajongói a 35 éves Irene Saezt, aki a venezuelai elnökjelöltek között hamar az élre tört. Talán ez a dél-amerikai ország lesz a legelső a világon, amelyik egy királynőt elnökké választ. A platinaszőke, mell- bevágóan dekoratív hölgy ugyanis még nem is olyan régen szépségkirálynő, Miss Universe volt. Később a korona népszerűségét politikai népszerűségre váltotta. Sikert remél e szokatlan pályán is, EEB Kohl árvízi szemléje. A német kancellár ellátogatott az árvízzel fenyegetett Odera menti Frankfurtba, ahol a határfolyó vízállása minden eddigi rekordot megdöntött. Kohl a kormány segítségéről biztosította a lakókat, a védekezésben résztvevőket. fotó: feb/reuter Orosz dutyidili Mintegy négyszázezer bebör- tönzöttet részesítenek közkegyelemben Oroszországban. A dutyik ugyanis dugig tele vannak, s így a hatóságok nem láttak más megoldást. A belügyminisztérium amnesztiarende- letet terjesztett elő a moszkvai képviselőházban. Jelenleg mintegy 1,2 millió elítélt tölti büntetését a szovjet utódállamban. A legtöbben katasztrofális körülmények között tengetik mindennapjainkat: túlzsúfolt cellákban, éhezve, tüdőbaj veszélyével szembenézve. Jurij Szkuratov főügyész is bevallja: „az orosz börtönkörülmények messze állnak az európai emberi jogi normáktól.” Amikor végrehajtják a közkegyelmi rendeletet, először az enyhébb bűnöket elkövetők, az asszonyok és a tüdőbajosok kerülnek szabadlábra. (gy) Hírek röviden Nincs egység a menetrendről Megosztotta az Európai Unió külügyminisztereit kedden az a kérdés, hogy egyszerre kezdjék-e meg a csatlakozási tárgyalásokat az ösz- szes tagjelölttel. Azt azonban a többség jelezte, hogy támogatják a tárgyalásokkal párhuzamosan a minden tagjelöltet magában foglaló bővítési konferencia megrendezését. Építkezések az osztrák határon Burgenland tartomány hamarosan központi segítséget is kap az osztrák-magyar határállomásain már részben jelenleg is folyó építkezésekhez. Az osztrák tartomány központi forrásból 15 milliót fordíthat négy határátkelőhelye fejlesztésére, 35 millió schillinget pedig az A2-es autópálya felújítására. A Miren lassan csomagolnak Az öt hónapja a Mir űrállomáson súlytalanságban élő orosz űrhajósok kedden megkezdték a Földre való visszatéréshez szükséges edzést. A kozmonauták a következő két hétben naponta négyszer 30-30 percet különleges nadrágban töltenek el, hogy a vérkeringés visszatérjen a lábukba. Ciblijev parancsnok szívritmus-zavarai az utóbbi napokban megszűntek. Lista a svájci bankszámlákról A Svájci Bankszövetség (UBS) szerdán huszonnyolc ország, köztük nyugat- és keleteurópai országok nagy sajtóorgánumaiban közzéteszi azoknak a svájci bankokban elfekvő számláknak a listáját, amelyeket még a második világháború alatt nyitottak náluk. Egyúttal ingyen hívható telefonszámokat is megadnak. Az első palesztin repülőjárat A Palesztin Légitársaság megindította első menetrendszerű légijáratát. A Fokker-50 típusú repülőgép az egyiptomi Al-Arisból szállt fel ammáni úti céllal. A 48 férőhelyes repülőgép zsúfolásig megtelt utasokkal. Üjabb merénylet Boszniában az SFOR-erők ellen Plavsics szilárd marad Biljana Plavsics boszniai szerb elnök televíziós beszédben jelentette be, hogy az ellene intézett politikai támadások hatására sem hajlandó lemondani tisztségéről. Közölte azt is, hogy mindaddig hivatalában marad, amíg a boszniai szerb nemzet népszavazással nem váltja le. „A nép választott meg, és csak a boszniai Szerb Köztársaság polgárai válthatnak le mandátumom lejárata, jövő szeptember előtt” - hangsúlyozta a kamerák előtt. Biljana Plavsics cáfolta, hogy a boszniai szerb önállóságot gyengítő döntéseket hozott volna, valamint azt is, hogy a kizárásáról döntő párttanácskozáson a háborús bűnök elkövetésével vádolt Radovan Kara- dzsics elnökölt volna. Újabb robbantásos merényletet követtek el Bosznia szerb ellenőrzés alatt lévő részében: a jelentések szerint az ismeretlen tettes a nemzetközi közösség boszniai képviseletének brckói irodájára dobott kézigránátot. A támadásban szerencsére senki sem sebesült meg, és az anyagi kár sem jelentős. Helyszíni jelentések szerint a gránátot egy gyorsan haladó gépkocsiból dobták az irodára. Az SFOR-erők és a boszniai szerb rendőrség haladéktalanul megkezdte az újabb merénylet kivizsgálását. Boszniában holtan találtak rá hálókörletében az SFOR egyik kanadai katonájára. A halált lőtt seb okozta, amíg azonban a vizsgálat le nem zárul, nem lehet megállapítani, hogy öngyilkosság történt-e. Hamis haditudósítások A Pentagon túldicsérte a fegyvereket Az 1991. évi öbölháború idején a Pentagon jelentései felső fokban áradoztak az amerikai szuperfegyverekről. Az Egyesült Államok törvény- hozásának vizsgálata feltárta, hogy erősen túloztak a hat évvel ezelőtt kiadott beszámolók. A sokat dicsért új bombázó, az F-117A típusú Lopakodó például, amely állítólag láthatatlan a radarok számára, nem a célpontok 80, hanem csak 41 százalékát semmisítette meg. Az iraki légvédelem sokszor nagyon is észlelte a gépeket, még mielőtt azok az ország területe fölé értek, és csak a gyenge légvédelemnek tulajdonítható, hogy nem lőtték le őket. Nem voltak olyan pontosak a robotrepülőgépek sem, amelyeket a távolból irányítottak iraki célokra: az amerikai légi hadviselés így nem tett sok kárt az iraki fővárosban. A világot annak idején bejárták a képek a precíziós bombákról, amelyek megkeresik maguknak az utat a célig liftaknákon vagy kanyargós folyosókon át. Ám Szaddám Húszéin iraki elnök palotáiban ezek sem tettek sok kárt. Aminthogy általában nincs kimutatható összefüggés a repülőgépek, a fegyverek ára és azok hatásfoka között - állapítja meg a törvényhozási vizsgálat. Ami nem túl jó hír a Pentagonnak, amely mindig újabb, és így drágább fegyvereket szeretne. Egy élet a királyi udvar szolgálatában , A hivatásos rajongó Az 56 éves Colin Edwards immár 44 esztendeje szenteli egész életét egyetlen asszonynak, a brit királynőnek. Amikor 1953-ban, 12 évesen végignézte II. Erzsébet koronázását, megfogadta: csakis az udvart „szolgálja”. Önként választott tisztében Colin Edwards Nagy-Britannia leglelkesebb udvari rajongója lett. Ahol a királynő megjelenik, az angol férfiú is feltűnik. Az évtizedek során tisztes vagyonnal fölérő összeget költött vonatjegyekre, hogy mindenütt ott legyen ő is. Colin a szigetország lakóinak „személyes ismerőse”: a fotó- és tévé- riporterek egy villanás erejéig mindig arcközeibe hozzák a brit zászlóval ékesített sapkájában feszítő férfiút. Edwards statisztikát vezet: a királynővel 73, Lady Divel 62, az anyakirálynéval pedig 50 alkalommal találkozhatott. Diana hercegnő nemegyszer kedélyesen „Hello, Colin! Hogy van?” szavakkal üdvözölte a lelkes udvarrajongót. Az anyakirálynét - az uralkodó édesanyját - virágcsokorral szokta meglepni, és a királyi család legidősebb tagja ilyenkor csókra nyújtja kezét. Legközelebb augusztus 4-én, az anyakirályné 97. születésnapján fog a királyság első számú híve újfent bokrétával kedveskedni a matrónának. Nemere István Szabadoh szerelme kisregény (18.) á . A A Â. Á+A iüiii il A A A Ül A-A A A A A.A v w w ^ w 0 iÿ 0 tô $ $ & $ 0 0 dk Csütörtök A szelíd dombhajlatok mögött odakéklett a tenger. A valaha erre csúszott nagy sziklák hatalmas mélyedéseket vájtak a puha talajba. A kis tavakat keskeny csatornák kötötték össze. A partokon nyaralók, némelyik falu mellett kempingek sátorvároskái tarkállottak. Az ég ugyan befelhősödött, de ez csak növelte a titokzatos félhomályt. A tavakon kis szigetek körül széldeszkák vitorlái tarkállottak. Tina hangulata megjavult. Igaz, keveset beszéltek.-Itt bújunk most el? - kérdezte a lány, amikor bekanyarodtak az első faluba. A tenger eltűnt a dombok mögött. A lagúnák zöldeskék vize visszatükrözte a felhőket.-Egyelőre. Talán két napra is - mondta a férfi, aztán hozzátette: - Telefonálnom kell. Megálltak egy fülkénél. Paul hosszú számot hívott, aligha helyi beszélgetést folytatott - látta a lány a kocsiból. A férfi aztán ismét beült és tovább indultak. A kedve megjavult, ezt Tina is látta. A tengerparttól távolabb, a harmadik lagúnatónál végre Paul megfelelőnek ítélte a helyet. Ez egy nagyobb tó volt, több kis szigettel a közepén, kanyargós partokkal, mégis aránylag kevés nyaralóval. Talán még nem értek ide, akik ezt a helyet szokták választani minden évben? A szezon kezdetén tartottak. A kis házban, ahol szobát béreltek, nagyon szerény bútorzat várta őket. De a víztől alig húsz méterre alhat- tak, és volt egy motorcsónak is, amit a gazda - úgy látszik - a nyaralóknak szokott adni. Most is szó nélkül kezükbe nyomta az indítókulcsot és ingzsebébe gyűrve a két napi bért szótlanul elballagott. Ha Paul azt hitte, Tina kedvét megjavíthatja, csalódnia kellett. A házban kellemesen hűvös volt, bevitték holmijaikat. A férfi leült az ágy szélére és odahúzta Tinát is. De már a mozdulatán érezte: a lány most feszült, el-elhúzódó. Hát nem erőltette: - Gyere, megyünk egyet csónakázni - és nem várt válaszra, kiment a partra. Ellenőrizte a motorost. Ledobta ingét - kellemes volt így is, bőrét hűtötte a szellő. Olykor kinézett a közeli útra is - a sövénykerítés mögött elhajtott egy-egy autó, nagy lakókocsikat húztak a kemping felé, helybeliek kis furgonjai pöfögtek tova. A kép békés idillt su- gallt, de Pault nem lehetett megtéveszteni. A veszély most is itt lapulhat valahol, vagy bármikor előbukkanhat újra. De már nem hat váratlanul, az biztos. Aztán jött a lány és szótlanul beült a csónakba. Paul ellökte a deszkastégtől, egyetlen gombnyomással beindította a motort és a kis hajó egyenletes sebességgel távolodott a parttól. * * * A szakállas leengedte a távcsövet, oldalra nézett:-Egészen jó - mondta —, tudjátok meg, van-e ott telefon? À piros kockás inges férfi elrohant. A göndörhajú szabadszemmel nézte a lagúnát, még mindig forrt benne a düh:- Az a rohadék . . . Ilyen ócska trükkel lógott meg!-Úgy látszik, te az ócska trükköt is megeszed. Ez bírálat volt, és a szakállas lévén a főnök, a göndörhajú csak nyitotta a száját, de lenyelte a visszavágást. A fenébe, hiszen igaza van. Jól lemaradtak ott az elágazásnál. Még szerencse, hogy a főnök erre is gondolt. Idejött, hogy véget vessen ennek a komédiának. Ezt a szót maga Mafoor használta. Most újra szeme elé emelte a távcsövet és nézte a motorost. Jól látta a lányt és azt a tejfeles szájú alakot. Ki lehet az ...? Valami udvarlója, vagy micsoda. Ahhoz képest, hogy ilyen fiatal, tud már néhány trükköt. Kinek dolgozhat...? A megbízó úgy vélte, a „másik oldalt” szolgálja. De hogy ki lehet az a másik oldal, arról nem volt szó.- Most mit csinálunk? - kérdezte a göndör békülékenyen. És engedelmesen. Mafoor ezt már jobban kedvelte, ezért kegyes hangulatba esett és szokásától eltérően adott is némi magyarázatot: (Folytatjuk)