Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-23 / 170. szám
1997. július 23., szerda Hazai Körkép 5. oldal Beszélgetés Horn Gyulával a kormány eredményeiről, adósságairól Mik az érvei, miniszterelnök úr? „Túljutottunk a piaci átalakuláson, magunk mögött hagytuk a válság akut szakaszát, biztosítottuk az ország működőképességét. Madridban és Brüsz- szelben nagy lehetőséget kaptunk a felzárkózásra.” íme, egy csokorra való Horn Gyula miniszterelnök legutóbbi kijelentéseiből. Ezeket hallva sokan kíváncsiak arra, mire alapozta a kormányfő nagy visszhangot keltő megállapításait. Ezt kérdezte a lapunk számára készített interjúban *a Ferenczy Europress főszerkesztője is a kormányfőtől. Van esélyünk arra, hogy kijussunk a válságból fotó: FEB-A lakosság csak akkor ad hitelt az ország helyzetének javulásáról szóló jelentéseknek, ha a kedvező változásokat személyes körülményeiben is tapasztalja. Ilyen megközelítésben is vállalja az elmúlt három év lényegében pozitív mérlegét?- Sajnos, sok áldozat és megrázkódtatás kísérte az elmúlt három évet, s még nem kevés gond megoldása vár ránk. A nehéz munkával elért első eredmények valóban az úgynevezett makrogazdaságban, vagyis országos szinten mutatkoztak és csak bizonyos fáziskéséssel éreztették hatásukat az állampolgárok életében. Ez a hatás még messze nem olyan kedvező és nem olyan méretű, amilyenre törekszünk, de már alapot ad néhány változás körvonalazására. Reálbérek, munkahelyek-Első helyen említem a munkahelyteremtésben elért eredményt: három év alatt 150 ezer új munkahely jött létre, vagyis több, mint amennyi megszűnt. Nem kevésbé fontos, hogy a reálbérek - hosszú évek folyamatos visszaesése után - az idén 6 százalékkal nőttek, a nyugdíjak reálértéke pedig, szintén az elmúlt évek drámai csökkenése után, másfél százalékkal emelkedett. Megtettük az első, nehéz lépéseket a gyógyító ellátási rendszer átalakítására. Anyagi lehetőségeink arányában reálértékben növeltük a gyermek- és ifjúságvédelem, az oktatás, a kutatás- fejlesztés támogatását, a területfejlesztési programok pénzügyi alapjait. Ezeken keresztül válik fokról fokra, és nagyon erős differenciáltsággal érezhetővé a stabilizáció kedvező hatása az egyének élet- és munkakörülményeire. Nem szeretném idealizálni a helyzetet, s nincs szó csodákról, de vállalom annak kijelentését, hogy most esélyünk van a válságból való kilábolásra. Harcban a korrupcióval- Ón többször is szólt a korrupció visszaszorítását célzó lépésekről. Ezek hatása szintén nehezen érzékelhető.-Sajnos szó sincs arról, hogy e téren túl vagyunk a nehezén. Főleg ha arra gondolunk, hogy a szervezett gazdasági bűnözés világjelenség és csak hosszú, nemzetközi összefogást követelő harc ígér sikert. Tény, hogy bizonyos lépéseket már megtettünk. Igyekeztünk például a korrupció visszaszorításának törvényi feltételeit javítani. Ezt a célt szolgálta többek között az igazságszolgáltatás reformja. A privatizációs, kárpótlási ügyekkel oly módon foglalkoztunk és foglalkozunk, hogy csökkentsük, illetve kizárjuk a korrupció lehetőségét. Számottevően javítjuk a bűnüldöző szervek működőképességét, s következetesen szorgalmazzuk a korrupciós eljárások eredményes és gyors végig- vitelét. Igyekszünk olyan légkört teremteni az országban, hogy a lakosság pszichikailag is felvértezett legyen a visszaélések, a jogtalan előnyszerzés, a törvénytelen összefonódások elítélésére, megakadályozására.- Napjainkban szinte mindenkit foglalkoztat a mezőgazdaság jövője. Érthető, hogy sokakban felmerül: mit jelent az ön bejelentése, hogy a mező- gazdaság elsőbbséget élvez a kormányzati politikában és a jövő évi költségvetés tervezetének összeállításakor?- Agrárprogramunk igen szerteágazó. Egyik sarkalatos pontja a törvényalkotás; rövid időn belül 9, a mezőgazdaságot közvetlenül érintő jogszabályt szeretnénk tető alá hozni. Részben újakat, részben módosítások formájában. Enyhíteni akarjuk az ágazat tőkehiányát és bővíteni szűkös hitelállományát. Ennek egyik gyakorlati megnyilvánulása, hogy a kormány 50 milliárd forint értékű kedvezményes, tőkepótló hitelkonstrukciót dolgozott ki, amelyet már az idén működtetni kívánunk. Elhatározott szándékunk, hogy a mezőgazdasági támogatásokat a nemzeti össztermék növekedésével arányosan bővítjük. Folytatjuk az útépítéseket, erdőtelepítéseket célzó regionális fejlesztési programjainkat, az elmaradott térségek felzárkóztatását. Biztosítani akarjuk a szektorsemlegességet és javítani szeretnénk a vidéken élők egészségügyi és kulturális alapellátását. Mindez együttesen jelenti az agrárágazat említett elsőbbségét. Tenni kell a cigányságért- Nemrég némi keserűséggel szólt a kormány adósságairól. Konkrétan mikre gondolt?- Például a mezőgazdaság nehézségeire, hiszen éppen az ágazat súlyos helyzete indokolja az említett megkülönböztetett bánásmódot. Elégedetlen vagyok a közbiztonság állapotával, ez indokolja a rendőrség, az igazságszolgáltatás feltételeinek javítására irányuló kormányzati törekvéseket. Fokozatosan változtatni, javítani kell a cigányság helyzetét. Nem kérdőjelezhető meg az ilyen jellegű állami- kormányzati-önkormányzati intézkedések szükségessége. A konkrét tennivalókról a cigányság bevonásával kell dönteni és a végrehajtást is közös feladatnak kell tekinteni. Fontos ugyanis, hogy a cigányszervezetek maguk is tegyék meg mindazt, amit a cigányságon belül, például a széthúzás megszüntetésére, az egészséges életvitelt elutasítók helyes útra terelésére megtehetnek. Nem sikerült megfelelően stabilizálnunk az önkormányzatok helyzetét; működésükben az önállóság és a gazdasági szigor erősödésének együtt kellene jelentkeznie. E téren ma még felemás a helyzet. Arccal Európa felé- Az elmúlt napokban ön elégedetten nyugtázta, hogy hazánk meghívást kapott a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalásokra. Elégedettsége netán abból fakad, hogy 1988-ban - még külügyi államtitkárként - ön pendítette meg elsőként a NATO egysíkú megítélésének átértékelését, s most miniszterelnökként élvezi e folyamat mára beért gyümölcseit?-Természetes, hogy örülök a dolgok ilyetén változásának, bár nem tulajdonítok a magam akkori megnyilvánulásának túl nagy jelentőséget. Mert bár az akkori rendszer korántsem volt demokratikus és teljesítményközpontú, á külvilághoz való alkalmazkodásában és nyitottságában messze a Varsói Szerződés többi tagállama előtt járt. Példa erre a Nemzetközi Valutaalaphoz vagy a Világbankhoz való csatlakozásunk, vagy belpolitikában a reform számos vállalkozásbarát elemének bevezetése. Jómagam e realitásokat érzékeltettem 1988-ban, az Észak-atlanti Közgyűlés ülésén mondott beszédemben, s javasoltam, hogy az ellenségeskedést váltsa fel az egymásrautaltság és az együttműködés szükségességének felismerése. Hazánk nyugati szemmel-A minapi tárgyalások során mit mondtak önnek a nyugati állam- és kormányfők, hogy a megbeszélések után kijelentette: egyértelműen pozitív hazánk elmúlt években tett erőfeszítéseinek értékelése?- Három változást emeltek ki, amelyek indokolták, hogy bekerültünk a csatlakozási tárgyalások első körébe: a stabilizáció eredményeit, a demokratikus intézményrendszer működését és szomszédságpolitikánkat. Méltatták, hogy a kormány az elmúlt három évben nem tért ki a legnehezebb feladatok elől sem. Ezért még elmaradásaink emlegetésekor is arra bátorítottak, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Végül is leszögezték, hogy majdani csatlakozásunk nem válik az integrációk kárára, s ez nagy szó - mondta be fejezésül a kormányfő. Pálos Tamás Nyilvánosságra hozták a Nyírfa-jelentés teljes szövegét Eltérő vélemények a felelősségről Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága kedden teljes terjedelmében nyilvánosságra hozta az Információs Hivatal (IH) parlamenti képviselőket is érintő, Nyírfa fedőnevű akciójával kapcsolatban folytatott vizsgálatát lezáró jelentését. Kónya Imre (MDNP), a testület elnöke elmondta: Nikolits István, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden délután értesítette arról, hogy a szakértők megállapítása szerint nem tartalmaz állam-, illetve szolgálati titkot a 16 oldalas dokumentum, így az közzétehető. Kónya Imre úgy vélekedett, hogy a Nyírfa-ügy minden részletét megvilágító jelentés - nyolc támogató, két elutasító és egy tartózkodó szavazat melletti - elfogadásával a bizottság hozzájárult a magyar parlamentáris demokrácia fejlődéséhez. A politikus álláspontja szerint a teljes egészében korrekt jelentés tartalmazza mindazokat a tényeket, amelyek megalapozzák Nikolits István felelősségét az ügyben, függetlenül attól, hogy azt nem mondják ki a dokumentum megfogalmazói. Kónya Imre nézete az, hogy ebben az esetben a politikai felelősség megállapítása és az abból adódó következtetések levonása a kormány, illetve a miniszterelnök dolga. Tóth Károly (MSZP) vitába szállt Kónya több észrevételével, köztük például azzal a korábban többször is hangoztatott magánvéleményével, hogy a Nyírfa-akciót követően „leszámolás történt aiz IH vonatkozásában”. Tóth rámutatott, hogy a hivatal néhány munkatársa hatáskörét messze túllépő ténykedésével többször és súlyosan megsértette a titkosszolgálat műveleti szabályait. Vancsik Zoltán (MSZP) hangsúlyozta: a bizottsági jelentés elfogadása azt bizonyítja, hogy a demokrácia intézmény- rendszere, ezen belül a titkos- szolgálatok feletti civil kontroll jól működik hazánkban. Interneten a magyarországi szálloda- és panzióhálózat A kirakatot 50 millióan nézik A jövőben nem kell polcon porosodnia a különféle prospektusok tucatjainak. Egyszerűbb és praktikusabb tárolási, de elsősorban információs-nyilvántartási lehetőség áll az idegenforgalmi szakemberek, menedzserek rendelkezésére: beléphetnek az Internet hálózatba, s ezzel egyidejűleg rögtön kilépnek a világpiacra is. A tavasszal CD-ROM-on rögzített idegenforgalmi adatbázis mától Interneten is olvasható. A magyar idegenfor-. galmi „kirakat” oldalain (MIWO) magyarul, angolul és németül csaknem 3000 szálláshely 90 ezer adata gyűlt össze, több mint 3000 színes fotóval illusztrálva, lényegében felvonultatva a magyar szálloda- és panziókínálatot. E lista azonban nem végleges. A tervek szerint kiegészítik a vendéglátóhelyek, az utazási irodák és egyéb, idegen- forgalmi szervek adataival. Óvatos becslések szerint a világhálózatnak jelenleg mintegy 50 millió adatfelhasználó és 2 millió adatszolgáltató „ügyfele” van. Érdemes tehát közéjük sorolni mindazoknak, akik anyagi és egyéb okokból más módon nemigen tudnak kilépni a nemzetközi porondra - állítják a magyar szerkesztők, a ROMbrandt Kft., a Magyar Turizmus Rt. és a Turizmus folyóirat szakemberei. Akik kérésünkre bemutatták a szállodai ismertetők „fellapozásának” módját is. A többféle lehetőség közül mi a tájegység szerinti tájékozódást választottuk. Rákattin- tottunk a térkép egyik pontjára, s a komputer máris tucatnyi nevet, címet dobott ki. De természetesen név, kategória vagy éppen helység szerint is lehet tallózni. Az érdeklődőknek ingyenes a keresés, a hálózatra kerülésért azonban fizetni kell. A regisztrációs alapdíj 1500 forint, aki mindezt fotóval is akarja szemléltetni, képenként - a mérettől függően - 15-50 ezer forintot kell fizetnie. (csernyánszki) A piacgazdaság és a munkanélküliség mindig együtt jár A Közmunkatanács munkát tud adni Valaha a Közmunkatanácsot a főváros világvárosi arculatának megteremtése miatt hozták létre. Ma viszont a foglalkoztatási gondok enyhítése érdekében élesztette fel e szervezetet a kormány. Beszélgetőpartnerünk Baksai Zoltán, a Közmunkatanács Hivatalának helyettes vezetője.- Hogyan összegezhetők a kezdeti tapasztalatok e régi-új testület tevékenysége nyomán?- A közmunkák indítása jó döntésnek bizonyult. Tavaly már sikerült mintegy 20-22 ezer embert munkához juttatni, és ebben az évben mintegy 10 ezer, úgynevezett tartós munkanélküli számára teremtünk munkaalkalmat. Nagyrészt olyanoknak, akik emberi és társadalmi szempontból egyaránt veszélyeztetett helyzetbe kerültek, s önerőből aligha tudtak volna elhelyezkedni.-A tanács miként tud segíteni a tartósan munkanélküliek elhelyezésében?- A leghátrányosabb területeket és rétegeket érintő programokat tavaly és az idén is a kiírt pályázatok alapján támogatta a Közmunkatanács. A múlt évben 1 milliárd forint állt a rendelkezésünkre, amelyből 13 pályázatot támogattunk. Ebben az évben szerencsére már négyszer több, 4 milliárd forintos a keretünk, amelyből 71 pályázat támogatására nyílt eddig lehetőség. A jövő évben 4,1 milliárd forintra számítunk. Takács Ilona Hírek röviden Az SZDSZ cáfolja Orbán Viktort A Szabad Demokraták Szövetsége kedden nyilatkozatot adott ki. Ebben cáfolja Orbán Viktornak a Napkelte adásában elhangzott kijelentését, amely szerint „bírósági ítélet van már arról, hogy az SZDSZ több ingatlant kapott, mint ami járt volna”. A közlemény rámutat: Orbán Viktor állításával szemben az igazság az, hogy az SZDSZ a neki járó ingatlanterülethez képest mintegy 100 négyzetméterrel kisebb ingatlanhoz jutott. Kompenzáció augusztustól Több mint hatszázezren igényelnek a június 30- ig meghosszabbított határidőig az Energia Alapítványtól a villamosenergiaár-emelés miatt támogatást, ezért a szociálisan rászorulók kérelmének feldolgozása még nem fejeződött be. Az alapítvány kuratóriuma várhatóan augusztus közepén hozza meg döntéseit. Egy képviselő mégis marad Mészáros Gyula kereszténydemokrata képviselő kedden írásban jelezte a párt országgyűlési frakciójának: egyelőre mégsem lép ki a képviselő- csoportból, ezzel kapcsolatos döntését a testület legközelebbi, szeptemberben esedékes üléséig elhalasztja. Újabb segély Lengyelországnak Több millió forint értékű segélyszállítmányt indít szerdán Lengyelországba a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága és a Magyar Vöröskereszt. Az öt kamionból és két teherautóból álló konvoj ivóvizet, fertőtlenítő szereket, egészség- ügyi anyagokat, ágyakat, takarókat, csizmákat és más ruházati cikkeket, valamint egy nagy teljesítményű szivattyút szállít. Krisnások az orosz követség előtt Békés demonstrációt tartott tegnap a budapesti orosz nagykövetség épülete előtt a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, mert szerintük a lelkiismereti szabadságról készülő orosz törvény hátrányos megkülönböztetéssel sújtaná nemcsak a Krisna-hívők, de a katolikus, református, evangélikus, metodista és más egyházakhoz tartozók hitéleti tevékenységét is. A Külügyminisztérium nem hibás A Fővárosi Főügyészség kedden megszüntette a Zemplényi György hazatérésének körülményeit tisztázó, az elmúlt év őszén elrendelt büntetőeljárást a Külügyminisztérium munkatársai ellen. Az ügyészség a legenyhébb büntetés alkalmazását is szükségtelennek tartotta.