Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-26 / 71. szám

1997. március 26., szerda Hazai Tükör 5. oldal Június közepéig tart a tanév az iskolákban Holnaptól tavaszi szünet Jó a gyerekeknek: nekik már holnap megkezdődik a húsvét s az ünnepek tavaszi szünet címszóval egészen a jövő hét végéig tartanak. Az általános és középiskolák diákjainak hivatalosan március 27-től, csütörtöktől április 4-ig, péntekig tart a tavaszi szünet. Ennek megfelelően ma, szerdán van számukra a szünet előtti utolsó tanítási nap, a szünet után pedig április 7-én, hétfőn mennek először iskolába. A művelődési és közoktatási miniszternek az 1997-98-as tanévről szóló rendelete szerint a következő, mindenki számára érvényes, mindenhol azonos időben kiadott szünet már csak a nagy nyári vakáció lesz. Ez az iskolásoknak - az érettségizők kivételével — június közepén kezdődik. Pontosan: a tanév utolsó tanítási napja június 13-án, pénteken lesz. Hogy mi­kor tartják a tanévzárót és a bi­zonyítványosztást, azt az isko­lák maguk határozzák meg. Az érettségizőknek, a közép­iskolát befejezőknek május' 9-én, pénteken szólal meg utol­jára az iskolacsengő, és a leg­több helyen szombaton rende­zik meg a ballagást. A maturandusok alig fújják ki magukat, s máris kezdődnek a vizsgák. Május 12-én és 13-án írják meg az érettségi dolgozatokat, a szóbelik június 5-től június 20-ig tartanak. A továbbtanulók egy része egyes tárgyakból közös írásbeli érettségi-felvételi vizsgát tesz, május 20-21-22-én. (d. g.) Szétesett közösségek, háttérbe szorult anyanyelv Kevés szlovák él hazánkban Az elmúlt harminc évben a magyarországi szlovák anya­nyelvű népesség száma csak­nem 60 százalékkal csökkent, de több jel arra mutat, hogy ez a folyamat megállt. A Nemzeti és Etnikai Kisebb­ségi Hivatal által szervezett tegnapi kisebbségkutató mű­helybeszélgetésen arról is ta­nácskoztak, hogy mi lehet a csökkenés oka. Arra a következtetésre jutot­tak, hogy az erőteljes csökke­nés hátterében többek között a megmaradt szlovák közösségek szétesése, valamint a rövid életű szlovák anyanyelvű isko­lahálózat működésének meg­szüntetése és kétnyelvűvé ala­kítása áll. Az immár ötödik alkalom­mal megrendezett budapesti fó­rumot Hegyesiné Orsós Éva címzetes államtitkár, a NEKH elnöke nyitotta meg, majd Gyi- vicsán Anna, a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet megbí­zott tudományos vezetője, az ELTE szláv tanszékének do­cense adott áttekintést a kutató- intézet hétéves történetéről és tevékenységéről. Szarka László, a Magyar Tu­dományos Akadémia osztály- vezetője írásos korreferátumá­ban részletesebb adatokat kö­zölt: 1960 és 1990 között 138 ezerről 56 ezerre csökkent ha­zánkban a magyar anyanyelvű, de szlovákul is beszélő népes­ség aránya. Mindössze egyet­len helység, Pilisszentkereszt őrizte meg szlovák többségét, és csupán hat község van, ahol 20 százaléknál nagyobb a szlo­vák anyanyelvűek aránya. Három megyében mégis bejelentették Ma ingáznak a gazdák Noha a METÉSZ úgy határo­zott, hogy nem jelenti be a rendőrségnek a mai for­galomlassító demonstrációk helyszíneit, három megyében mégis eltértek ettől. Információink szerint a bejelen­tett tiltakozó akciók közül a Hajdú-Bihar megyei számít a legjelentősebbnek. Itt összesen 230 fővel és 222 gépjárművel képviseltetik magukat a gaz­dák. Járműveikkel Berettyóúj­falutól a 42-es főútvonalon Ár- tánd irányába a 63. kilométer- szelvényig és vissza közleked­nek, a terveik szerint reggel 8-tól délután 3 óráig. Baranyából 100 fő és 80 jármű felvonulásáról érkezett hír. A konvojok reggel 9-től délután 6-ig ingáznak Har­kányból a drávaszabolcsi déli csatomahídig, majd vissza. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben 50 embert és ugyanennyi gépet vonultatnak fel a Szolno­kot érintő 32. számú főúton a 79-80. kilométerszelvény tájé­kán. A forgalomlassításra eb­ben a megyében délelőtt 10 órá­tól lehet számítani, az akció vé­gét azonban a demonstrálok nem tették közzé. Mint megtudtuk, a március 15-ei ünnepre időzített több száz kisebb-nagyobb demonstrációt leszámítva idén 53 esetben je­lentettek be szabadtéri tiltakozó megmozdulást az illetékes rend­őri szerveknél. (takács) Csökkennek a gazdálkodók terhei, egyszerűbb lesz az elszámolás Változnak az adó- és tb-törvények Gyorsított eljárással tárgyalta tegnap a Ház a mezőgazda- sági termelők adózási feltételeinek és társadalombiztosítási kötelezettségeinek módosítását. Az új szabályok szerint az őstermelői termékkör - bevételhatár nélkül - kibővül a saját termelésű alapanyagból előállított élelmiszerekkel, valamint a bortermeléssel évi 4 millió forintos, továbbá a virág- és dísznövénytermeléssel évi 250 ezer forintos árbevételig. A parlament - a kormány ere­deti javaslatát felülbírálva - úgy döntött, hogy az ősterme­lői igazolvány kiváltásakor nyilatkozni kell a saját terme­léshez rendelkezésre álló föld­terület helyéről, nagyságáról és az állattartásra alkalmas épületekről is. így az ősterme­lőket megillető kedvezménye­ket nem vehetik igénybe olya­nok, akiket nem illet meg. Újdonság, högy a mezőgaz­dasági kistermelés bevétel- határa 3 millió forintról 4 mil­lióra emelkedik. Az átalány- adózást alkalmazó kistermelő vélelmezett jövedelem- hányada csökken: állat és ál­lati termék esetén 8-ról 6 szá­zalékra, más termék, termény esetében 20-ról 15 százalékra. A tételes költségelszámo­lást alkalmazó kistermelő ter­heit mérsékli, hogy a másfél millió forint alatti bevétellel és ennek húsz százalékáról költ­ségszámlával rendelkező gaz­dának a kistermelői jövedelme után nem kell adóznia, elég egy egyszerűsített bevallási nyilatkozatot tennie. Az egyéni vállalkozók járu­lékfizetési felső határa napi 3300 forint, havi 99 ezer forint marad. Az őstermelők mellett a mezőgazdasági, erdőgazdál­kodási, halászati és vadászati társasvállalkozások is lehető­séget kaptak, hogy az egész­ségügyi hozzájárulást novem­ber 30-áig fizessék be. (simonffy) A jövő év elejétől az időskori járadék bevezetését tervezik Formálódik a nyugdíjreform Az újabb észrevételek, javaslatok figyelembevételével befe­jezéséhez közeledik a nyugdíjreformtörvény szövegezése. A dokumentumot a reformbizottság - információink szerint - az Érdekegyeztető Tanács április 4-ei ülése elé terjeszti. Ez­zel várhatóan teljesül az MSZOSZ követelése is. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének el­nöksége ugyanis azt követően, hogy a kormány rendkívüli ülésén döntött a törvényjavas­lat parlamenti előterjesztésé­ről, bejelentette, hogy szerinte néhány részt pontosítani kell. Györfi István miniszteri biz­tos úgy véli: valószínűleg csak arról van szó, hogy elkerülték egymást az információk - a legutóbbi szövegváltozat min­den bizonnyal már az MSZOSZ számára is egyér­telmű és elfogadható lesz. A reform alapkérdéseiben szinte a társadalmi vita első perceiből egyetértés alakult ki a szociális partnerekkel - mondotta Győrfi István. - Vé­leményük szerint úgy kell vál­toztatni a nyugdíjrendszeren, hogy ne szakítsunk gyökere­sen a jelenlegi gyakorlattal, hanem azt egészítsük ki, pél­dául a kötelező magánmegta­karítások bevezetésével. Hasonlóképp közös véle­mény az is, hogy a nyugdíj mértéke a jövőben jobban függjön a szolgálati idő hosz­szától, a járulékfizetés mérté­kétől, tehát legyen arányban a teljesítménnyel. A vitákon több lényeges részkérdés - például a járulé­kok mértéke, a nyugdíjemelés módja - is fölvetődött. Re­mélhetőleg ezekre is világos, megnyugtató választ ad az új szövegtervezet. A kormány döntése szerint az új nyugdíjtörvény terveze­tével együtt kell a parlament elé terjeszteni a kapcsolódó törvénytervezeteket is - mondja a miniszteri biztos. - Ezek a rokkantnyugdíjazás és a foglalkozási rehabilitáció új szabályozását, valamint várha­tóan 1998. január 1-jétől az időskori járadék bevezetését tartalmazzák. (deregán) Támogatás a Pető Intézetnek. Kétmillió fonttal, mintegy 560 millió forinttal járni hozzá a brit kormány a Pető Intézet Villányi úti épületének bővítéséhez. A segítség révén több sérült gyermek részesülhet mozgásjavító ellátásban. fotó: feb/lehocpcy péter Támogatás fiatal íróknak. Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesítette a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Ba- zsányi Sándor, Fekete Vince, Ficsku Pál, Jánk Károly, Orsós László Jakab, Papp András, Peer Krisztián, Piszár Ágnes, Pozsvai Györgyi, Schein Gábor írókat. A díjat a fiatal alkotók­nak tegnap adták át az Írószö­vetség székházában. NAT-vita. Kellő előkészítés után csak 2000-ben kellene életbe léptetni a Nemzeti alap­tantervet - javasolták tegnap a Gimnáziumok Országos Szö­vetségének budapesti közgyű­lésén. Magyar Bálint művelő­dési és közoktatási miniszter azonban nem lát lehetőséget a NAT törvényben rögzített, 1998 szeptemberi bevezetésé­nek elhalasztására, és nem is tartja szükségesnek az eredeti menetrend módosítását. Kérdéses a béremelés. Az Egészségbiztosítási Önkor­mányzat Elnöksége a biztosító apparátusának szakmai véle­ményét figyelmen kívül hagyva állapodott meg az egészség­ügyben dolgozók idei béreme­lésének finanszírozásáról - kö­zölte tegnap Cser Ágnes, az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. Másra szánt kereteikből e célra sike­rült ugyan 2,1 milliárd forintot átcsoportosítaniuk, ám még mindig hiányzik, jó esetben pe­dig meglehetősen bizonytalan 6,3 milliárd a bérmegállapodá­sok teljesítéséhez. Környezetünk védelméért. A múlt évben 1 milliárd forint ráfordítással az országban nyolc helyen kezdődött meg a veszélyes környezetszennyezés felszámolása - hangzott el teg­nap a Környezetvédelmi és Te­rületfejlesztési Minisztérium­ban tartott tájékoztatón. Az idén hasonló nagyságú összeget fordíthatnak erre a célra. „Nem” a taposóaknákra. Tiltsák be a taposóaknákat! címmel fotókiállítást nyitott meg Comelio Sommaruga, a Vöröskereszt Nemzetközi Bi­zottsága elnöke a Pesti Vigadó­ban, részeként a humanitárius szervezet világméretű kampá­nyának. Mint elmondta: ezek a fegyverek a világon minden huszadik percben megsebesíte­nek vagy megölnek valakit. Díjátadás. Durkó Zsolt zene­szerző, Eötvös Péter zene­szerző-karmester, László Mar­git, a dalszínház magánéne­kese, a Magyar Állami Opera­ház örökös tagja, Zempléni Koméi zongoraművész és Ra- dos Ferenc zongoraművész-ze­netanár részesült idén Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjban. Az elismeréseket tegnap nyújtották át Budapesten. Beszélgetőpartnerünk: a 90. születésnapjára készülő Turay Ida Dusika úszik, fellép és emlékezik Fórum Szálló uszodája, déli egykor. Turay Ida fehér fürdő­köpenyében vidám, friss és mosolygós. Minden délelőttiét itt tölti: úszik és tornázik. Talán ez ifjúságának, életerejének, de­rűs kiegyensúlyozottságának egyik titka. Szívesen nyilatkozik a Ferenczy Europressnek, már csak azért is, mert a Ferenczy családhoz régi, személyes, baráti kapcsolatok fűzik. Az APÜSZ-elnök nem adózik Szerdahelyi Szabolcs, az APEH Üldözöttéinek Szö­vetsége (APÜSZ) elnöke idén is megtagadta adófize­tési kötelezettségét — kö­zölte nyílt levélben. Ezzel folytatja a tavaly elkezdett polgári engedetlenségi ak­cióját, amellyel tiltakozni kíván a véleménye szerint teljesíthetetlen, a lakosságot adócsalóvá züllesztő, „ül- dözéses” adórendszer ellen. Úgy véli: a hatalomnak nincs erkölcsi alapja szá­mon kérni az adófizetési morált mindaddig, amíg a közbevételeket szabályozó törvények olyan mértékű elvonást tartalmaznak, ame­lyek a bevallás során az ön­érdek teljes feladását köve­telik meg az adózóktól. Dusika — ismerősök, barátok, kollégák csak így emlegetik - alighanem az aktív színészek hazai korelnöke.- Mindig fiatalabbnak lát­szottam a koromnál. Régebben le is tagadtam néhány évet, most már nem teszem. Örülök, ha csodálkoznak, amikor meg­tudják, hogy szeptember 28-án 90 éves leszek. Titok nincs: tornázom, úszom, aránylag nyugalmas az életem, nem ke­sergek semmin. Húsz éve egyedül élek, de nem vagyok magányos, mert aki olvas és törődik a világ dol­gaival, az sosem magányos. Úszás után, 1/2 2 felé hazame­gyek. A délután az olvasásé. Néha este is kimozdulok: az ér­dekes színházi előadásokat mindig megnézem. Legutóbb a Pécsi Nemzeti Színház buda­pesti vendégjátékán voltam: az Operettfesztiválon férjem egyik híres darabját, a Rigó Jancsit játszották.- De nemcsak néző: havonta 3-4 alkalommal fel is lép, a Ka­rinthy Színház Korai fagy című előadásában.- Karinthy Márton kérésére vállaltam el Nagyi szerepét. A darab nagy siker, telt házakkal megy - persze, hogy jól érzem magam a színpadon, Buda egyetlen teátrumában.- Állítólag a színidirektort gyerekkora óta ismeri, sőt ap­jával és nagyapjával is jó ba­rátságban volt.- Bizony, Karinthy Frigyes és fia, Cini is nagyon közelállt hozzám. Frigyes kis remekét, A rossz tanuló felel szövegét én mondtam el először színpadon, több mint hetven évvel ezelőtt, 1926-ban. A napra is jól emlékszem, mert piros betűs dátum volt: azon a napon délután volt az Az örökifjú Dusika fotó: feb esküvőm. Este pedig a bemuta­tón óriási siker! Istenem, 19 éves voltam... Igazán úgy néz­tem ki, mint egy 14 éves fiú: pici voltam, vékony, a hajam rövidre vágva. Ez a Karinthy-írás szinte vé­gigkíséri az életemen: renge­tegszer elmondtam. Akkoriban szilveszter éjjel kabaré-előadá­sok mentek a mozikban is: sorba jártam őket A rossz ta­nuló...-val. Karinthy Cinit is nagyon sze­rettem! Emlékszem, Zürichben laktunk, amikor egyszer hajnali 1/2 4-kor csöngettek. Dühösen kecmeregtem ki az ágyból: ki­tekerem a nyakát a késői láto­gatónak. Kinyitottam az ajtót, Cini állt előttem, s olyan ártat­lan képpel közölte, hogy „én ide vagyok beutalva”, hogy egyszerűen nem lehetett hara­gudni rá.- Mit tervez a következő he­tekre, hónapokra?- Mihelyt véget ér a színházi évad, elutazom Olaszországba, a rokonaimhoz. Itthon, sajnos, már nincs senkim. Kinn élnek a test­véreim, gyerekeikkel és unoká­ikkal, 2-3 hónapot velük töltök, de szeptemberre természetesen visszajövök, mert nemigen tudok Pest nélkül élni! Sajó Yvette

Next

/
Oldalképek
Tartalom