Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-12 / 264. szám

t Száz éve már...- Bevezető a nógrádi millecentenáriumi konferenciához ­A fényes külsőségekkel megrendezett események köz­pontja az ország fővárosa, Bu­dapest volt. Nem csak a múló látványosságok sorozatának adott helyt a székváros, de az a fejlődés, mely mind a városkép korszerűsödésében, az ipari új­donságok megjelenésében és szellemi téren tapasztalható volt, az is ezredéves ünnepsé­gekből merített. Az ünnepna­pokon érvényesülő koncentrá­ció hatása túlmutatott önma­gán: Budapest ténylegesen és véglegesen Európa egyik leg­szebb településévé, fővárosává lett. Ezzel egy időben oly mér­tékű elszakadása kezdődött meg a többi magyar nagy vá­rostól, az országtól, amely fo­lyamat mind a mai napig tart és nem fejeződött be. A XIX. század végén Európa államainak életét válságok ne­hezítették. Nálunk ezzel ellen­tétesen olyan gazdasági fellen­dülés indult lényegében az 1890-es évek elejétől, amely eddig páratlan volt újkori törté­nelmünkben. A fejlődés fő elemét az iparosodás képezte. A folyamat jogi alapját az ipar­pártoló törvény teremtette meg, amelynek szervezeti keretét az 1900-ben létrejött Gyáriparo­sok Országos Szövetsége stabi­lizálta. (Közismert tény, hogy első igazgatója az SKB Rt. tör­ténetéből ismert id. Chorin Fe­renc volt.) A kiindulópontul az szolgált, hogy Magyarország agrár or­szág, ezért az elképzelések sze­rint a mezőgazdasági, a mező- gazdasági feldolgozóipar fej­lesztése indult el. A malomipar, a szeszipar volt a húzó ágazat. Mindezek magas szintű tevé­kenységét, tőkeerősségét kö­vette - az állattenyésztésre ala­pozó bőripar. A kifejezetten ipari tevé­kenység területén a vasipar, a vasfeldolgozás volt a meghatá­rozó. A Rima, a tiszolci és vaj­dahunyadi, a resicai üzemben az ország vastermelésének 97 %-át állították elő. A gépipar nagyarányú fejlesztése a vasúthálózat bővülése követ­kezményeképp ment végbe. A Ganz és Kandó Kálmán, a We- isz-Manfréd csepeli gyár­komplexuma ekkor alapozta meg hírnevét. Az azóta is már­kás magyar vegyipar a múlt század utolsó éveiben vált Eu- rópa-szerte közismertté. A gazdasági fejlődés motor­ját képezte a bank- és hitelélet nagyarányú fejlesztése. A múlt századvég ellent­mondásai elsősorban és hang­súlyosan a gazdasági és a poli­tikai gyakorlat között jelentkez­tek. A polgárosodó Magyaror­szág előrehaladó képét némileg árnyalta a kacagányos - nem túlzás -, a múltból itt maradt úri mentalitás. Ez utóbbihoz a nemzeti önkép túlzásai kapcso­lódtak. Rákosi Jenő, Hoitsy Pál, a történész Beksics Gusztáv műveiben tartották ébren a meg nem valósítható magyar illú­ziók sorát. Munkásságuk a ma­gyarok uralkodásra termettsé- gét volt hivatott bizonyítani. Több más elképzelés mellett a 30 milliós Nagy-Magyarország ábrándja lebegett szemük előtt. A korszak történetét kritikusan elemzően feldolgozó Gratz Gusztáv pontosan jellemezte ezt a helyzetet, amikor azt írta: „A kor gondolkodása messze ke­rült a világpolitikai helyzetnek ama gondos, minden részletre kiterjedő, a dolgok mélyére ha­toló latolgatásától, amelyet a kiegyezés megalkotóinál talá­lunk.” A politikatörténet jellegzetes megoldatlanságot jelentő prob­lémája volt a nemzetiségi kér­dés. A nemzetiségi ellenzék ve­zető erejét akkor a románság képezte. Tisza Kálmán, Sza­páry Gyula kormányzása idején tucatnyi sajtóperrel próbálták megtömi a mozgalmukat ve­zető értelmiségiek lendületét. A perek után is talpon maradt ro­mán törekvések központjában az Erdélyben élők számára biz­tosítandó autonómia állt. Ez a szándék más nemzetiségieknél is tapasztalható. A szlovák Mudrony Pál a teljes, a nemze­tiségiek számára is biztosítha­tónak tartotta. Az akkori uralkodó körök füle zárva maradt e törekvések iránt, a tanácskozástól, a kap­csolatfelvételtől is elzárkóztak. A helyzet jellemzéséhez ismét a történész Gratz Gusztáv sza­vait idézem: „A magyarság po­litikai eszmevilágának a rea­lizmus sohasem volt erős ol­dala”. „Jobban tudta azt, hogy mit óhajt, mint azt, hogy mi a keresztülvihető”. Hajlott arra, hogy a házépítést a tetőnél kezdje, és vakon bízott európai hivatásában és a jó sorsban”. Nógrád megye azokhoz a közigazgatási egységekhez tar­tozott, ahol a fentebb felsorolt jellemzők keverten jelentek meg. A gazdaság egy meghatá­rozott részében - a nyersanyag (szén) kitermelése, a vaskohá­szat - nagy prosperálás bonta­kozott ki. A meglévő termelő üzemekhez újak létesültek a múlt század utolsó évtizedében. A mezőgazdaságban - első­sorban az állattartásban - las­súbb, de érzékelhető fejlődés­nek lehetünk tanúi. Hangsúlybeli változás ment végbe a megye településein. Losonc a helyi - nemzeti - tőke által gerjesztett ipari tevékeny­ség erős bázisa lett. Balassa­gyarmat elsősorban mint me­gyei, közigazgatási és politikai központ működött, de hatása egyre szűkült, a közvetlen von­záskörzetében érvényesült. A külföldi tőkétől jelentősen be­folyásolt Salgótarján dinamiz­musa fokozatos térnyeréshez vezetett. A település súlya gaz­daságilag, és egyre többször po­litikai tekintetben sem volt el­hanyagolható. A politikai paletta Nógrád- ban is színesebbé vált az új ez­redfordulóra. A nemzeti kon­zervativizmus megtalálta a po­litikában is cselekvési terepét. A korábban - a XIX. század közepén - divatos liberalizmus visszább szorult. Újdonságként hatott a szolidaritást és más szociáldemokrata eszméket képviselő új szellemi áramlat. Dr. Horváth István Az ünneplés politikai háttere Nógrád megyében 1896-ot keretbe foglalja két választás. Az egyik, az 1895-ös decemberi vármegyei tisztújítás meghatározza, a másik, az 1986-os októberi országgyűlési képviselő-választás pedig el­homályosítja a megyei millen­niumi ünnepeket. 1895 decem­berében a vármegye kulcspozí­cióiba új emberek kerültek, akik közel álltak a kormány­párthoz. A történé­sek, folyamatok tényleges vagy vél­hető mozgatórugói hol helyi szinten, hol országos folya­matokhoz kapcso­lódva fejthetők ki. A Nógrád megyei po­litikai irányzatok között kötött 1872- es kompromisszum két évtized alatt erő­sen megkopott. Az 1890-es évek elejé­től főként a tör­vényhatósági bizott­ságban és a várme­gyei közgyűlésen felizzó ellentétek a millenniumi év haj­nalán megalakult Nógrád vármegyei Egyesület Ellenzékben hivatalos formát is öltött. A felszínen még úgy lát­szik, Scitovszky János, volt al­ispán személye körül alakult ki, mintegy a bukást ellensúlyo­zandó véd- és dacszövetség. A személyen túllépve az okok egy részét az új főispán beiktatásával kapcsolatban fejthetjük ki. Dániel László be­széde szép volt, de „... mégis tartunk tőle, hogy a mostani kormány alatt és pártszervezet mellett, s különösen a nógrádi lázadó praetoriánusok és rene­gát janicsárok környezetében, kik nagyon is vigyáznak arra, hogy az új főispán az ő régi tur­pisságaik tudatára ne jusson és kivülök másokkal ne érintkez­zék, - kitűzött nemes célját nem fogja elérni.” Mert „... volt már szerencsénk, jobban mondva szerencsétlenségünk egyszer az Antikrisztushoz! „- utalás Rudnay Béla előző főis­pánra” - az ő működése ébresz­tette fel és tömörítette együvé itt az ellenzéket.” Ha mélyebbre ásunk és a személyi ellentéteken túl vala­miféle politikai programot ke­resünk, megtaláljuk azt is. Tö­mören úgy fogalmazzák meg ezt, hogy „... csűrés-csavarást nem tűrő módon küzdünk a je­lenlegi kormányrendszer és e kormányrendszer szülte kinö­vések ellen. Folytatjuk a harcot a korrupció ellen. Hadat üze­nünk nemzeti létünket, nemzeti irányban való haladásunkat ve­szélyeztető minden törekvés el­len.” Ennek formai megvalósí­tása is körvonalazódik: „Ne ve­gyünk részt semmiben, mi a kormány dicsőségét előmozdít­hatná.... Köszönjön le pártunk minden tagja azon néhány ron­gyos helyről, melyet nagy ke­gyesen nékünk oda dobtak... Gyakoroljuk jogainkat kizáró­lag azon a helyen, hol nem az ellenpárt kegyéből ülünk, a megyei közgyűlésen...” A prog­ram kapcsán feltűnő az általá­nos megfogalmazás, azonban ez következménye a szervező­dés nevében szereplő „egyesü­let” jelzőnek. Az ellenzékbe tömörültek, ugyanúgy mint or­szágos szinten, csak a kor­mánypolitika, illetve az azt megszemélyesítő megyei veze­tés elutasításában voltak azonos platformon. Ezen belül a hang­súlyok más-más témakört emel­tek ki az egyéni sértődöttségtől a Nemzeti Párt által proklamált, Ausztriával szembeni magyar érdekek védelemén át a nép­párti követelésekig. Ez az egy­házpolitikai törvények (köte­lező polgári házasság, állami anyakönyvezés, vegyes házas­ságok esetén reverzális) revízi­óját és az agrárszektor állami segítségét helyzete kilátásba a tőke ellen. Utóbbi összekapcso­lódott a speciális nógrádi hely­zettel. A század utolsó két évti­zedében vált egyre nyilvánva­lóbbá, hogy a megye gazdasági szerkezete három - nem éles határvonallal szétválasztható - részre tagolódott. A losonci medencétől északra húzódó hegyvidéki terület mezőgazda- sági termelésre korlátozottan alkalmas földterületével a házi­ipar kifejlődésének kedvezett. Ebből emelkedett ki Losonc ke­reskedelmi, pénzügyi központ jellegével, illetve ipartelepek sorával. A megye keleti sávjá­ban erős nagyipar bontakozott ki Salgótarján körül. A nyugati részen a mezőgazdasági terme­lés volt domináns az erre tele­pülő kisiparral, melyen belül Balassagyarmat közigazgatási szerepe elütő színfoltként je­lentkezett. Azonban egyre job­ban kiütközött, hogy ez a funk­ciója folyamatosan csökkenő tartalékot biztosít a modernizá­ciós folyamatba való bekapcso­lódásra. Jelzi ezt az 1890-ben kirobbant megyeszékhely-vita, amely során Losonc vezető kö­rei a pénzintézeti és ipari tőkére támaszkodva a vármegyei igazgatást is igyekeztek váro­suknak megszerezni. Ez az erő­próba az érdekcsoportok nyílt színre lépése volt, amely mö­gött az országosan felizzó mer­kantil-agrárius vita húzódott meg. Lényege, hogy az állami gazdaságpolitikában az ipari vagy a mezőgazdasági érdekek kapjanak-e nagyobb hangsúlyt és támogatást. Érdekes helyi eseménye ennek, hogy épp 1896-ban vette meg az SKB Rt. a Gyürky-birtok szénkiterme­Szendrői Török Zoltán, a vármegye főispánja lési jogát, amellyel lezárta a megye jelentősebb szénlelőhe­lyeinek birtokba vételét. A me­gye nyugati részének mezőgaz­dasági termelésre alapult üze­mei korlátozottan tudtak be­kapcsolódni ipari tevékeny­ségbe. Tulajdonosaik ezért is kapaszkodtak a vármegyei köz- igazgatásban rejlő lehetősé­gekbe. Nem elsősorban az anyagi előnyökért - bár sok esetben ez volt a megélhetés biztos forrása -, hanem a statu­sokból eredő kapcsolatok miatt. Míg 1890-ben az ipari-keres­kedelmi tőke által támogatott kör volt kénytelen meghátrálni, 1895-ben a vármegyei tisztújí­tás a mezőgazdasági érdekeket védők vereségét hozta. A szá­zadforduló környékén a nagy iparvállalatok támogatása nél­kül jelentősebb döntések me­gyei szinten jóformán keresz- tülvihetetlenek voltak. Azonban még egy réteget el tudunk különíteni a folyam tok elemzésében. Az ellenzéki új­ság egyik vezércikkében meg­állapítja szerzője: ,,... az igazi, az önzetlen szabadelvűség győz, hódít és fenntartja magát azoknak a magasztos elveknek az erejével, amelyek lényegét képezik, s csak a nálunk ural­kodó álliberalizmus kénytelen hitvány életét önkényes és erő­szakos eszközökkel tengetni. Hiszen az igazi liberalizmus önmagában erős: az önkény, az erőszakoskodás pedig gyenge­ségnek a jele, s nem a szabad­sághoz, hanem a szabadosság­hoz vezet.” Az „igazi libera­lizmus” és az „ál-szabadelvű- ség” szembeállítása azonban csak látszólagos. Gyökere ab­ból ered, hogy az 1848-as tör­vényekkel elindult társadalmi átstrukturálódás és a hozzá kapcsolódó gazdasági változá­sok az 1860-as évekre válságba juttatták a kor nagy áramlatá­nak sajátos magyar válfaját, a nemzeti liberalizmus gondolat­körét. Szerepet játszott ez már a kiegyezés előkészítésében is. A dualista rendszer kezdő lépése­ire adott válaszok az átfogal­mazás első kísérletei, melyek mellett megindult a konzervati­vizmus kiformálódása is. Ka­rakteresen egyik sem bomlott ki, inkább csak jelzőként aggat­ták magukra vagy egymásra a különböző érdekeket megteste­sítő csoportok. Az 1890-es évek torlódó társadalmi prob­lémái, illetve újak megjelenése felvetette a megoldási lehető­ségek ideológiai hátterének szükségességét. Bár az egyes nézetek közötti szakadékok egyre határözottabbak lettek, de mint a 20. század magyar poli­tikai élete mutatja, a két ideoló­giai áramlat nem tudott meg­szabadulni közös gyökerétől, a nemzeti liberalizmustól. Cs. Sebestyén Kálmán így nézett ki a balassagyarmati Vármegyeháza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom