Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-22-23 / 247. szám

I 1996. október 22., kedd Nógrád Megyei Hírlap Czene Gyula jegyzete „Csak tocsikoljunk !” ikerdíj. Sokan tudják (sej­tik?) ebben űz országban, hogy nem csak Tocsik Márta jutott nagy vagyonhoz az el­múlt 5-6 évben. „Tocsikolt" sok téesz és állami vállalat ún. menedzsmentje is. Sikerdíj létezik például a pedagógusoknál is. Bizony. Nem is akármilyen. De, ha hi­szik, ha nem, az öröm mellett legalább, annyi gyötrelmet is okoz a díjban részesülő bol­dog, megbecsülésre méltó embereknek. Mi a sikerdíj a pedagógu­soknál? Ha kitartó, kemény munkával sikerül megnyernie egy-egy nevelőnek tanítvá­nyai rokonszenvét, akkor el­viheti őket a hét végén kirán­dulni, mondjuk, a Kercseg- laposra, a Karancsra vagy a Medves-fennsíkra. De szer­vezhet kerékpártúrát, s bizony előfordul, hogy túra közben me gfagy iztatja csemetéit. Sa­ját fizetéséből, ami, mondjuk, egy 20 éve a pályán lévő neve­lőnél megközelítheti az ÁPV Rt. takarítónőjének illetmé­nyét. No, nem a „begyakorol­tét" , mert az bizony 100-120 ezer, melynek a felét sem éri el a „nemzet napszámosá­nak" nyugdíj előtti illetmé­nye. Végül is ne panaszkod­jon! Miért választott ilyen embersoiyasztó pályát? Bezzeg a bankszakma! Egy 30 év körüli bankfi, aki, mondjuk, az állam által „kon­szolidált" pénzintézetnél dol­gozik, ő bizony havonta ke­reshet annyit, mint egy vele egykorú pedagógus egy év alatt. Ilyen az élet! Az állam értékeket! ?) preferál! Úgy tű­nik, hogy az eredeti tőkefel­halmozás (leánykori nevén vadkapitalizmus) időszaká­ban nem érték a tudás, és an­nak nélkülözhetetlen közvetí­tője, a pedagógus sem. M it lehet ilyenkor tenni? Igaz, hogy mindenki nem „tocsikolhat”, viszont bárki, bármikor elhagyhatja a pá­lyát, a mégoly bevált nevelő is. S ennek bizonyára örül itt- ott a hatalom. A rossz nyelvek szerint így még eredménye­sebben folyhat a „tocsiko- lás". Persze ez csak vicc! Ünnepségek Nógrád megyében Ötvenhatos emlékek (Folytatás az 1. oldalról) 18 órakor kerül sor az ünnepi műsorra a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban a Ba­lassi Bálint és a Szent-Györgyi Albert Gimnázium volt és mai diákjainak részvételével. 18.30 órakor a díszpolgári és Balas­sagyarmatért kitüntetések át­adásával zárul a program. Szécsényben a 40. évforduló alkalmából október 22-én ren­deznek városi ünnepséget. A Művelődési és Ifjúsági Cent­rum kamaratermében 18 órától a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola felső tagozatosai verses, zenés összeállításukkal tiszte­legnek az 56-os események előtt. Ünnepi beszédet mond dr. Serfőző András országgyű­lési képviselő. Megyei Körkép BÁTONYTERENYi Ajándék Vitaminokkal, sok-sok pezsgőtablettával, fogkrémekkel, fogke­fékkel lepte meg teg­nap az ötéves Boros­tyán patika az Ádám Zsigmond Nevelőott­hon salgótarjáni csa­ládi házának fiatal la­kóit. A három éve mű­ködő családi ház a kezdetektől fogva jó kapcsolatot tart fenn a közeli gyógyszertárral. A tizenöt lakó házi pa­tikáját is a jubiláló magánpatika tölti fel időről időre, térítés nélkül.- gyurlán ­Vállalkozók társadalmi munkája - Számítanak a lakosságra Pihenőpadok a parkokban Húsz köbméter tölgyfát adott a millecentenúriumi városkapu elkészítéséhez a Mátra-bükki Erdőgazdaság Rt. Pásztó váro­sának. A kapu elkészítését Bognár Béla, valamint az Alapi és Társa Bt. faiparosai társadalmi munkában végezték el. A megmaradt anyagból - társa­dalmi munkában - Bognár Béla gyártotta le a parkban elhelye­zésre kerülő padok faalkatré­szeit. A városközponti mille- centenáriumi parkban már ké­szülnek a betonalapok, a pihe­nőpadok a hónap végéig kerül­nek helyükre. Nemcsak itt, ha­nem a vasútállomás melletti parkban és a volt rendőrségi épület környékén is helyeznek el padokat. A munkában Tóth Imre, Csoór János, Veréb Já­nos, Alapi János, Kocsis József és Bakonyi Zsolt vállalkozók segítettek sokat. A parképítés, -szépítés foly­tatódik az OTP mögötti belső udvaron, ahol egy játszótér és park lesz. A földmunkákat már elvégezték, s számítanak az itt lakók segítségére. KépviBelő-testületi ülés - Virágzó vároB lesz-e Szécsény ? Ki fizeti a kertészt ? A pótköltségvetés, a művelő­dési és oktatási bizottság be­számolója, lakásügyek, lét­számleépítésekkel kapcsola­tos előterjesztések szerepel­nek a ma délután egy órakor kezdődő ülés napirendjén. Értesülésünk szerint itt dől el az is, hogy lesz-e kertésze a vá­rosnak. A hét végén a parkokat, zöldterületeket mérte föl Vizy Zoltán, aki vállalási ajánlatot tett a belváros virágba borítá­sára. Előzetes felmérése alapján a kertész úgy véli, hogy a pázsit­gondozás mellett virágoszlopok kihelyezésével, évente húsz vi­rággal teli láda telepítésével a vállalás 4 éve alatt jelentősen megszépíthető a városkép. A legnagyobb kérdés persze a fi­zetség. (t) RÉTSÁG 3. oldal HtREK Újság csütörtökön Az ünnep miatt lapunk leg­közelebb október 24-én, csütörtökön jelenik meg. Az érbetegségekről Szécsény - A művelődési és ifjúsági centrum természet- gyógyászati előadásán ma délután az érbetegségek gyógyításáról, megelőzésé­ről hallgathatják meg az or­vos tanácsait. Koncert az orgonáért Tar - Az orgonafelújítás költségeinek előteremtésére jótékonysági koncertet ren­deznek október 27-én, va­sárnap, 16 órától a római ka­tolikus templomban. Dr. Fölkér Tibor, Gajdics Gábor és dr. Karsay Ferenc J. S. Bach, Liszt, és más zene­szerzők műveit adják elő. Zsiráf-klub Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Központ gyermekkönyvtárában ma 10 órakor indul a Zsiráf­klub. A klubfoglalkozásra várják Kovács Tituszt, a Zsiráf újság felelős kiadóját, aki tájékoztatót tart a gyere­keknek az országos klubhá­lózat létrehozásáról. Görcsoldók Pénteki lapszámunk Otthon című mellékletében három gyógyszer fajtája tévesen je­lent meg. A Troparin, a Me- ristin, a Papaverin nem köp­tető, hanem görcsoldó. Félszáz éves a Balassagyarmat és Vidéke Áfész Együtt ünnepeltek az alapítókkal Ötven esztendővel ezelőtt, 1946-ban alakult meg a Balassa­gyarmat és Vidéke Áfész elődje, a helyi földműves-szövetke­zet. E jeles évforduló alkalmat kínált arra, hogy a megye egyik legeredményesebb fogyasztási szövetkezete együtt em­lékezzen az alapítókkal a múltra, s szembe nézzen napjaink valóságával, amely folytonosan új kihívást jelent számukra. Mindezekről dr. Horváth József elnök beszélt, a Balassa Ét­teremben megtartott ünnepségen. 1946 szeptemberében Balas­sagyarmat, Patvarc és Ipoly- szög fogott össze a földmű­ves-szövetkezet létrehozására, öt évvel később Őrhalom, 1963-ban pedig Szügy és kör­zete is csatlakozott a mozga­lomhoz. Az említett települé­sekből álló működési terület időtállónak bi­zonyult, hiszen a Ba­lassagyarmat és Vi­déke Áfész ma 800 taggal rendelkezik, a szövetkezet vagyona eléri a 90 millió forin­tot, s áfész-mértékkel mérve is jelentős fej­lesztéseit hitel nélkül képes finanszírozni. A környező falvakban és Gyarmaton 18 kiske­reskedelmi egységgel, valamint 14 vendéglá­tóegységgel tavaly több mint 300 millió forint forgalmat bonyolítottak le. A szövetkezeti mozgalom­ban rejlő óriási mozgósító erőt felismerte a mindenkori poli­tika is, s ezért megpróbálta a maga képéhez igazítani. Az előző rendszerben is előfor­dult, hogy az áfész nemkívá­natos volt Balassagyarmaton, mindössze az új gazdasági mechanizmus meghirdetése után (1968) éledt újra a helyi áfész tevékenysége, melyet új beruházások megindítása is fémjelzett. Ekkortájt az áfész a hagyományos tevékenysége mellett foglalkozott iparral, felvásárlással, sőt még köl­csönző-szolgáltatással is. Az áfészek életképességé­nek újabb erőpróbáját jelentette a hat évvel ezelőtti rendszervál­tás. A piacgazdaság törvény­szerűségei - a jövedelmezőség, a tőke hatékony működtetése, folyamatos fejlesztés - foko­zottan kerültek előtérbe. E tör­ténet meghatározó stratégiája az Áfészek I. Kongresszusán (1990) fogalmazódott meg, ahol a középtávú tennivalók között megfogalmazták egy közös nagykereskedelmi be­szerzési hálózat - á Pro-Coop - megalapításának szükségessé­gét, illetve ezzel párhuzamosan a kiskereskedelmi Coop-lánc kialakítását. Napjainkban a Balassa­gyarmat és Vidéke Áfész 4 üz­lete - az un. Parasztbolt, a Szügyi úti ABC, az őrhalmi és a szügyi boltok - öltötték fel a Coop-láncra jellemző új ruhát. Ezek az egységek nemcsak új nevet vettek fel, hanem a me­gye többi áfészével közösen kialakított beszerzési és érté­kesítési elveket valósítják meg, az Ipoly-Coop Kft.-n ke­resztül. Az említett négy üzlet hatékonyságára jellemző, hogy a gyarmati áfész forgal­mának felét adják. Horváth József kitért az 1990-1992 között eltelt idő­szakra is, hiszen az új szövet­kezeti törvény megje­lenéséig bizonyos poli­tikai erők elbizonytala- nították a szövetkezeti mozgalmat. Nem kí­vánták tudomásul venni, hogy a világ 150 éve elképzelhetetlen szövetkezetek nélkül. A Balassagyarmat és Vidéke Áfész életében viszonylag simán ment a vagyonnevesítés, s nem engedték szétzi­lálni a keservesen meg­termelt javakat. Horváth József köszönetét mondott az alapítóknak, s munkája elismeréseként 16- uknak nyújtotta át a szövetke­zet csekély ajándékát. Mind­ehhez a Balassagyarmati Dalegylet szolgáltatott vidám hátteret. Ember Csaba karnagy a 130 éve alapított kórus ne­vében kívánt minden jót az áfésznek, hiszen fennmaradá­sukban kétszer is a „csak” fél­száz esztendős fogyasztási szövetkezet segített. Ázt már mi tesszük hozzá, hogy a dalo­sok nagyobbik hányada tagja is az áfészhek. Az emlékülésen elismeréseket Is átadtak Mi történt több mint 2500 munkanélkülivel ? Levélváltás ismeretlenekkel (Folytatás az 1. oldalról) Ezért most már negyedik alka­lommal levélben keresték meg azokat a személyeket, akikről semmilyen információt nem tudtak beszerezni. A visszaér­kezett kitöltött kérdőíveket az­tán feldolgozták. A válaszok hozzásegítettek ahhoz, hogy a megyében , tisz­tább képet kapjanak a munkti- erő-piaci helyzetről és lássák azt is, hogy a kapcsolatot meg­szakítók milyen igényeket tá­masztanak a szervezettel szem­ben. A válaszok alapján elmond­ható, hogy a megye nehéz munkaerő-piaci helyzete elle­nére az ellátásból kikerülők több mint harmada azért szün­tette be az együttműködést, mert elhelyezkedett, kevesebb mint harmaduk maradt munka- nélküli, s harmaduk kikerült a munkaerőpiacról, nyugdíjba ment, sorkatonai szolgálatát tölti, gyermekét neveli stb.- Kinek, és milyen esélye van arra, hogy kikerülve az ellátó rendszerből munkát találjon?- Az elhelyezkedés nehe­zebb a megyében, mint az or­szág más területén. Ez indo­kolja a megyei magas munka­nélküliségi arányt. Általában a férfiak elhelyez­kedési lehetőségei jobbak, an­nak ellenére, hogy nagyon sok 'munkáltató keres kifejezetten női foglalkozási ágakban mun­kaerőt, pl. varrónőt. A szakképzettség növekedé­sével nő az elhelyezkedési arány, legkevésbé találnak munkát az általános iskolai végzettségűek, s legnagyobb arányban a felsőfokú végzett­ségűek helyezkedtek el. A vizsgálat során külön ele­mezték a képzetlenek helyzetét. Ide tartoztak az általános isko­lát, vagy azt sem elvégzettek. Az ő helyzetük is visszaiga­zolta azt a megállapítást, hogy szakképzetlenként vagy csak általános iskolai végzettséggel a munkaerőpiacon nagyon ne­héz helyzetbe kerülnek az ügy­felek. Áz általános iskolai vég­zettséggel sem rendelkezők kö­zül senkinek sem sikerült elhe­lyezkedni. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Leánykérés - térden állva • Csupa jó bőr! • Fűben, vízben nyugalom • Még idén: pénz, siker, szerelem Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!

Next

/
Oldalképek
Tartalom