Nógrád Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-28 / 200. szám
Megyei Körkép 1996. augusztus 28., szerda Negyvenhárom éve Pásztón gyógyít dr. Lengyel István főorvos Katonaorvos helyett belgyógyász Dr. Lengyel István belgyógyász főorvos 1953-ban került a pásztói kórházba és - hároméves kitérőt leszámítva - még ma is gyógyítja a betegeket. Jelenleg nyugdíjasként a rendelőintézetben kezeli a rászorultakat. Ott beszélgettünk életútjáról.- A Szabolcs-Szatmár megyei Mérken születtem 1929-ben. Hatéves koromban költöztünk Budapestre, ahol iskoláimat is végeztem. 1953-ban általános orvosként diplomáztam. Közben szigorló növendékként mentőorvosi gyakorlaton vettem részt, ami szakmai szempontból nagyon sokat jelentett. A diploma megszerzése után katonaorvost akartak belőlem. Nagy nehezen sikerült kibújnom és fél éven át fizetés nélkül dolgoztam a II. számú belgyógyászati klinikán.- Hogyan került Pásztora?- Álláskeresés során bukkantam erre a lehetőségre. 1953 őszén jöttem Pásztora, ahol 10 éven át beosztott orvosként dolgoztam dr. Csendes Oszkár főorvos által vezetett belgyógyászati osztályon. Ügyeleteim során a gyermek- osztályt is el kellett látni, mivel ott akkor nem volt orvos. 1957-ben megszereztem a belgyógyász szakdiplomát. Tíz év elteltével a hatvani kórházba kerültem belgyógyász másodfőorvosnak. HáPásztóért Emlékplakettel ismerték el munkáját rom év múltán, 1966-ban elhunyt dr. Csendes Oszkár főorvos és megpályáztam a helyét. Azt elnyerve, kineveztek osztályvezető főorvosnak. Az osztályos évek szépek voltak, sok jó beosztottal dolgoztam és sokféle kórképet sikerült megoldani. Az osztályon ötvenhat beteget tudtunk ellátni négy beosztott orvossal és húsz nővérrel. Az csak mendemonda, hogy mindenkit továbbküldtünk máshová kezelésre. Erre csak speciális esetben került sor. Ezért is tartom indokolatlannak a kórház bezárását. Az orvosi pályán eltöltött hosszú évek alatt egyszer sem kellett betegség miatt távol maradnom. 1991-ben mentem nyugdíjba, és milyen az élet, rá egy hétre lebetegedtem. Kis pihenő után visszajöttem a rendelőbe gyógyítani.-Milyen egyéb tevékenységet folytatott?- Komoly kapcsolatokat építettem ki kórházakkal, klinikákkal, professzorokkal. Petrányi Gyula, Magyari Imre, Mosonyi László Pásztora is eljött előadásokat tartani. Igazi eszményképem Haynal Imre professzor. Húsz éven át voltam a kórház tudományos bizottságának elnöke. Nemrégiben Pásztóért Emlékplakettet kaptam.- Milyen a magánélete?- Szabadidőmben sokat olvasok, főként az újkori történelemmel kapcsolatos írásokat. Két felnőtt gyermekem van, mindketten a tanári pályát választották élethivatásul.- esla Szemtanúk kerestetnek Súlyos közlekedési baleset történt 24-én (szombaton) Mátraverebély és Nagybá- tony között. Az eset szemtanúit keresi a rendőrség. Délelőtt háromnegyed tizenkettőkor a BYE-417 forgalmi rendszámú Audi típusú személygépkocsi áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, majd a lejtős útpadkán felborult. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy bordó színű Suzuki típusú gépkocsi vezetője látta a balesetet. A Bátony- terenyei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, jelentkezzen a 32-353-647-es telefonszámon, vagy bármely rendőrnél. Rétság marad a szövetkezetben - Áfész-elnökök találkozója Szuhán Nagyobb nyereség, mint tavaly Megyénk hét áfészének vezetői találkoztak tegnap Szuhán, hogy áttekintsék megyei szövetségük (MÉSZÖV) és az általuk alapított Ipoly Coop Kft. gazdálkodását. Tárgyalóasztal mellett az elnökök fotó: rigó A tervezettnek megfelelően alakul a MÉSZÖV gazdálkodása - tájékoztatott Horváth József elnök -, az idei négy és fél milliós árbevétel időarányosan teljesült. A taggyűléssé minősült értekezlet ezután a másfél éve alakult Ipoly Coop Kft. tevékenységét értékelte. Az igazgatóság beszámolója alapján kitűnt, hogy az áfészek ellátására létrejött nagykereskedelmi szervezet túlteljesítette időarányos árbevételét. Az Ipoly Coop Kft. idén, az első fél évben nagyobb forgalmat ért el, mint tavaly egész évben. Az alapítók egyetértettek, hogy teljesül a társaság 6-700 millió forintos éves árbevétele. Bizonyos árukörökből előfordult hiány, de ez nem róható fel a kft. vezetésének, mert országos mizéria volt a kiváltó ok, gondoljunk például a cukorra. Ettől eltekintve kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatott a Pro-Coop hálózat részeként működő társaság. Az elnökök fórumán szóba került a rétsági Börzsöny Áfész sorsa is. A nyugat-nógrádi gazban is a szövetkezeti mozgalom részének tekinti a rétsági szervezetet, s a taggyűlés is elismerte tulajdonosként a Börzsöny Rt.-t az Ipoly Coop Kft.-ben. T. N. L. Megéri-e termelni? - Piaci helyzet (Folytatás az 1. oldalról) Jó a napraforgótáblák állapota és a terméskilátás is. A gombabetegségek előfordulása egyes táblákon érzékelhető. A kukorica-területeken jók a terméskilátások. A cukorrépatáblák képe az elmúlt évi eredménynél jobb terméskilátásokat mutat. Az aratás ütemét megfelelően követi a talajmunkák végzése. A tarlóhántást és szántást kedvező talajállapot mellett végezhetik a gazdák. A talajerőgazdálkodásban hosszú évtizedek után ismét egyre nagyobb szerepet kap a zöldtrágyázás. Kertészet, gyümölcstermesztés: a bogyós gyümölcsűek közül a fekete szeder betakarítása jelenleg is tart, a termés fagykárok miatt csak fele a tavalyinak. A málnaültetvényeken a metszést és a nyári talajművelést végzik. A ribizliültetvényeken is a szüret utáni növényápolás a fő feladat. A gyümölcstermesztők rekordtermésre számítanak szilvából. Még csak a korai fajták szedése van soron, máris látszik, hogy értékesítési gondokkal, alacsony felvásárlási árakkal kell számolniuk. Az almatermesztők jó minőség esetén megfelelő áron értékesíthetik az étkezési és a léalmát. Az alma várható hozama 6-10 to/ha. A szőlő termése is magasabb lesz a többéves átlagos hozamoknál. Az ültetvényeken a gazdák a gombabetegségek elleni védekezést végzik. A juhtenyésztéssel foglalkozók körében riadalmat keltett az átmeneti exportkorlátozás, mely rövid idő alatt kedvezően megváltozott. A kérődző állatfajok nyári tartását olcsóbbá teszi a legeltetésre alkalmas fűhozam. Hátrányos azonban az abraktakarmányok és tápok nagymértékű áremelkedése, amit a szűk kereslet miatt lehetetlen az értékesítési árakban érvényesíteni. Közgazdasági, piaci helyzet: az aratás időszakában napról napra növekedtek a gabonafélék felvásárlási árai. A búza ára pld. 22 ezer forint/to-ról 27 ezer Ft/to- ra nőtt, az élénk kereslet következtében. A keresleti piaci helyzetnek köszönhetően a felvásárló cégeket az előfinanszírozás, termeltetés növelésére ösztönözte. dálkodó nehéz helyzetbe került, számukra a részvénytársasággá alakulás volt az egyetlen kiút. A MÉSZÖV az új társasági forrná-