Nógrád Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-06-07 / 157. szám
6. oldal Fotó 1996. július 6., szombat Színes album Nógrád megyéről Nógrád. Apró földdarab az Ipolytól a Cserhát-aljáig, a Mátrától a Börzsöny-hegység keleti lábáig. Alig több mint kétszázezer lakója van. Persze ez a kis megye is millecentenáriumot ünnepel az idén. Ezerszáz esztendeje érkeztek honfoglaló őseink a Kárpát-medencébe; köztudott dolog ez, egy kis túlzással azt lehetne mondani, hogy már a vízcsapból is ez folyik. (Nem is csoda: ilyen ünnep legfeljebb egyszer adódik évszázadonként...) Azt azonban bizonyára jóval kevesebben tudják, hogy Nógrád egyike volt a legelső vármegyéknek. Ezer évvel ezelőtt, mai területének csaknem a kétszeresén jött létre. A millecentenárium alkalmából most először jelenik meg olyan kiadvány a megyéről, amelyik nem kevesebb mint kétszázötven színes fotón mutatja be a Palócföld e kicsiny darabkáját; valamennyi fényképet Rigó Tibor fotóriporter készítette. ' Szöveges rész található valamennyi olyan településről, amelyik a hajdani vármegye magyarországi részén található. Rövid falutörténet, a nevezetességek felsorolása, s ahol ez jellemző, a természeti környezet bemutatása szerepel a kötetben. Nemcsak egyszerű fotóalbum ez a megyéről, hanem egyben vallomás a szülőföldről; képben és szövegben egyaránt. „Szülőből - legyen anya, apa, vagy föld - mindenkinek csak egy lehet. A két előbbi tiszta fogalom, de az utóbbi - vajon hol kezdődik és hol ér véget? Lehet egyetlen házból álló tanya és akár egész Európa is; attól függ, hogy ki és hol érzi magát otthon. Embere válogatja tehát, hogy ki mekkora szülőföldet mond a magáénak. Én - egész Nógrád megyét. Miért is ne? Nem olyan nagy darab föld ez ...” - írja bevezetőjében Faragó Zoltán, a kötet szövegének írója. Ahol az ember térkép nélkül eltalál bármelyik településre, akár a legkisebbre is - az szülőföld. Tudja, hogy hová érkezik, ha toronyiránt átvág az erdőn, ha követi egy csörgedező patak folyását, vagy, ha megmászik egy domboldalt - ez is szülőföld. Számtalan hegytetőn állnak még a történelem tanúi, az egykori várak. Máshol lerombolt templomok, föld színével egyenlővé tett falvak emlékét őrzi a legenda - aki ismeri ezeket, azt is tudja, hogy hol van a szülőföld. Hallott arról, hogy előtte kik éltek ezen a tájon, hiszen valaha ugyanezt a földet taposta a kőbaltával vadászó ősember, a földvárban lakó avar, a honfoglaló magyar harcos, a templomot építő szerzetes, a török zsoldos katona, a szlovák vagy a német ajkú telepes. Tudja, hogy kik voltak azok a híres emberek - katonák, tudósok, művészek -, akik nemcsak az országban, hanem a határokon túl is hímevet szereztek. Gondoljunk csak Szomdi Györgyre, Balassi Bálintra, Mikszáth Kálmánra, Madách Imrére vagy Détári Borbás Vincére. Nógrádi volt Károly Róbert merénylője, Zách Felicián, Gertrudis királynő egyik gyilkosa, Ka- csics nembeli I. Simon bán - nincs ezen mit szégyellni. Ami volt, elmúlt. Ez a kötet természetesen nem elég vaskos ahhoz, hogy bemutassa Nógrád megye valamennyi nevezetességét, minden szép táját, a híres népviseleteket, bár, ha az igazságot nézzük, olyan vastag könyvet nem is lehet kiadni, amiben minden benne van! A legrégebben lakott nógrádi települések környékén évezredekkel ezelőtt tanyát vert az ember, a legfiatalabb, Szendehely is két és fél évszázados múltra tekint vissza. Régi templomokban járva sokfelé fedezhet fel az értő szem félköríves ajtót, ablakot, fa- ragványt, az Árpádok korából származó freskómaradványt. Az újabb templomokban, a tornyokba felkapaszkodva láthatja az ember a török idők után érkezett telepesek keze nyomát: durván faragott tölgyfagerendát, korhadó mellvédet a kóruson, s az évszázadok során lerakodott, vastag porréteget... - Ez is a szülőföld. A magaslaton épített templom- toronyból messzire tekintve akár a fél megyét is beláthatjuk. A szandai Várhegy tetejéről északdéli irányban átnézhetünk egész Nógrádon, az Ipoly jobb partján álló hegyektől a Cserhátalja lapályáig; bizony, nem nagy ez a földdarab. Az előbbiek azonban csak morzsák, de nagyon fontosak: apró kövek, amelyekből lebont- hatatlan kerítés épül a szülőföld köré, s előbb-utóbb kiderül, hogy ki mekkora földdarabot tarthat a szőkébb hazájának. Nógrád idegenforgalmában gondot jelent, hogy a turisták jóformán csak Hollókőt, Ipolytar- nócot, esetleg Diósjenőt, Bánkot, Szécsényt, Pásztót, Salgótarjánt ismerik. Pedig az előbb említetteken kívül rengeteg nevezetessége van ennek az aprócska földdarabnak. Ez a szerény kötet talán hozzájárul ahhoz, hogy szélesebb körben is ismertté váljanak nevezetességeink. óz A RIGÓ TIBOR A könyv borítója: Nógrád vára - Kazári népviselet - Hollókő, az Ófalu - kastély Erdőtarcsán 1996. július 6., szombat Képzőművészet 3. <>i.i»i Szent Istvánról a Köves úti műteremben Újabb köztéri alkotással gazdagodik Salgótarján 1996-ban, a honfoglalás 1100. évében. A megyei jogú város önkormányzata elhatározta, hogy az első magyar király, Szent István emlékére emlékművet állíttat. Idén, a millecentenárium jegyében a város több intézményében különböző rendezvényeket tartanak, az önkormányzat támogatásával. Ezeken a magyar történelem e nevezetes évfordulójáról emlékeznek meg. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy ezeken kívül az államalapító király történelmi jelentőségű életművének és személyiségének is maradandó emléket állítson, köztéri mű formájában is. Ennek elkészítésével Bobály Attila szobrászművészt bízta meg. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus a művész által bemutatott tervet elfogadásra ajánlotta, s a mű elhelyezését a nyugati városrészbe, a Balassi Bálint Könyvtár főbejáratától jobbra eső füves domboldalra javasolja. A műalkotást, amelynek tervezési és kivitelezési költsége mintegy 2,5 millió forintba kerül, terv szerint augusztus 18-án avatják fel. Hónapok óta az alkotómunka feszültsége vibrál a levegőben a Köves út 1. szám alatt Somoskőn, Bobály Attila műtermében. A Szent István-emlékmű elkészítésére idén márciusban kapta a megbízást a művész, augusztusban pedig már az avatóünnepséget tartják Salgótarjánban. Ez nem hosszú idő. Különösen akkor nem, ha - miként ezt Bobály Attila elmondja - a mű kivitelezését is maga végzi, hiszen a munka bonyolultsága miatt az ország legnagyobb öntödéje sem vállalta annak idején az ugyancsak Salgótarjánban látható Szé- chenyi-szobor kivitelezését. A 2,40x5 méteres befoglaló méretű kompozíciót (bronz, vörösréz) tehát teljes egészében itt készül. Ez hatalmas munka, számos technikai probléma megoldását is feltételezi. Nógrádom „Ráadásul” még az idén el kell készülnie azzal a szoborral, amelyet Nógrád Megye Közgyűlése ajándékoz Hampshire-nek. A mű az ottani botanikus kertbe kerül (Harold Hillier Gardens and Arboretum). Ez a Nógrádom címet viseli. Vörösréz változata már készen van, ott áll a műteremben, forgatható gömb.-Voltaképpen arról van szó, amit már a Széchenyiben is bogoztam. Megcsinál az ember egy gömböt magának, ami a világa, a világképe. Ebből igazán nem is akar, de nem is tud kitömi. A magasba, ha tetszik, az univerzumba való törekvése azonban természetesen megmarad. Ez nem elvágyódás, hanem annak a gondolatnak a kifejezése, hogy a világmindenség és az ember egy lényegű. É kompozícióban a szűmya- lást a madár érzékelteti. Egyébként szerkezetileg ez a gömbbe „zárt” univerzum is hármas tago- zódású, amit az ősi magyar hitvilágból - persze nemcsak abból, hiszen ez is átfogóbb hitvilág része - szintén ismerünk, s amely szerint létezik alsó, középső és felső világ. Ebben a kompozícióban az alsó világot jelzik a kígyók,' a nógrádi dombok a völgybe zárt templommal, a középsőt az emlősök, ez esetben a szarvas és az ember, a felsőt a madarak, s mellétől fölfelé maga az ember, aki már a felső világ felé tör, miként a madár, ami lélekjelkép is. Ez a fajta gazdag jelképiség, rétegzett utalási rendszer Bobály Attila munkásságának lényegéhez tartozik, csakúgy, mint a létezés szervességének gondolati, s ennek nyomán vizuális átélése, illetve az erre való folytonos és tudatos törekvés. István apoteózisa A tér, ahová kerül és a Szent Ist- ván-emlékmű ugyancsak szerves egységet alkot majd. Két épülettömb között van egy tér, mögötte a Kálvária-domb. A művész elképzelése szerint a hegy és a nemrég oda került antenna lesz a templom. Látszik itt egy görbült lépcső is, ez mintha egy templom apszisa lenne. Ez a háttér így felfogott eszmei mondanivalójával és esztétikai megjelenésével harmonizál az emlékművel, amely mintegy előkészíti majd a hegyre való rálátást, azaz organikusan kapcsolódik a környezethez. István portréja egy stilizált román kapu felső részén helyezkedik el. Fölötte két angyalfigura, akik koronát tartanak a király feje fölé. De ez nem koronázási jelenet, inkább egy történelmi jelentőségű döntés érzékeltetése, a pogány István keresztény királlyá való átváltozása pillanatáé. István arcán az a fajta eksztázis látszik, amely csak az ember legnagyobb élményét, a szerelemben való megsemmisülés, egyúttal felemelkedés pillanatát jellemzi, amikor eggyé olvad a mindenséggel, a túlvilággal. Ez a pillanat sugárzik a király arcáról is, s ezzel az eggyé olvadással, az új világ mintegy érzéki befogadásával determinálódik nemcsak az ő, hanem az ország sorsa is, amely a sámánvilágból e pillanatban lép át a keresztény világba. Ez tehát a váltás pillanata, egyúttal István király apoteózisa, istenülése. Valóban drámaian nagy pillanatról van szó. Nemcsak arról, hogy egy, a sámánkodásban nevelkedett ember felismerte a helyzetet, azaz a nyugati kereszténységhez való csatlakozás szükségességét az adott földrajzi helyen és történelmi szituációban, hanem el is tudta viselni mindazt, ami ebből következet, a kultúra- és életformaváltás feszültségét. Ehhez a jövőbe, az ismeretlenbe való hit is kellett. Ha úgy tetszik, erre a hitre napjainkban nehézségei és súlyos kétségei közepette is szükség lenne.-mér Bobály Attila: Széchenyi István szobra Salgótarjánban (balra), Hősi emlékmű Csesztvén
