Nógrád Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-14 / 38. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN F BALASSAGYARMAT Megyei Körkép 1996. február 14., szerda A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Tiltakozás a diszkó ellen íme, a negyvenhárom lakó kézjegye Alulírottak, mind a Salgótarján, Bajcsy- Zsilinszky úti lako­sok, tiltakozásunkat fejezzük ki a Bányász Művelődési Ház hét végeken megtartott disco működésével kapcsolatosan. Mivel e rendezvény 1000-1500 főt tud fogadni, nem készült fel arra, hogy az oda látogatók szükségle­teiknek elvégzéséhez elegendő mellékhe­lyiség álljon rendel­kezésükre. Ami még ezt tetőzi, hogy a dis- coban csak pénz ellenében vé­gezhetik el a biológiai szükség­leteiket. Akinek nincs arra pénze vagy nem akar fizetni, azok a disco környékén végzik azt el. Ez az állapot tűrhetetlen! Meg­engedhetetlen, hogy a város- központban több száz ember végezze el az utca szélén, a la­kások mellett a szükségleteit! Tisztelt Hranek Ferenc úr! Megkérjük, hogy ez ügyben a megfelelő helyen intézkedni szíveskedjék! Salgótarján, 1996. február 10. Következik 43 névaláírás (A tiltakozást a 43 aláírással átvette: eü. bizottság elnöke) A fenti levelet természetesen továbbítottuk a legilletéke­sebbnek, Kovács Andreának, aki a diszkó jelenlegi üzemelte­tője.- Nagyon sajnálom, hogy az utca lakóit kellemetlenség éri a környéken randalírozó fiatalok miatt, de a felelősség nem min­ket terhel - mondta. A betérő fiataloknak egyértelműen a tu­domására hoztuk, hogy a ház elé csak úgy mehetnek ki, ha visszafelé felárat fizetnek a be­lépőért. A házban több, kultu­rált és felügyelettel ellátott mel­lékhelyiség is üzemel, s bár va­lóban pénzt kérünk a használa­tukért, de ezt azért vagyunk kénytelenek megtenni, mert akadnak, akik nem egészen kul­turált állapotot hagynak maguk után. A takarítás pedig nem ke­vés pénzbe kerül. A házon kí­vül két emberünk is ügyel arra, hogy ne ott végezze el a dolgát a várakozó fiatal. Arról persze nem mi tehetünk, hogy valaki­nek nincs pénze bejönni, s kívül múlatja az időt. Mellesleg a szomszédságunkban más ven­déglátó hely is üzemel, tehát nem csak mi vonzzuk a fiatalo­kat, akiknek egy része ráadásul - tisztelet a kivételnek - a város más egységeiben „tankolt fel”, s mire ideér, rájön a szükséglet. A ház előtti várakozást megtil­tani képtelenség. Az egészség- ügyi bizottság elnökét pedig bármikor szívesen látom, hogy személyesen is meggyőződjön a fenti állításokról. Bemutatjuk Nógrád megye településeit Nemrégiben látott napvilágot a Településfejlesztési Információs Rendszer (TIR ) háromkötetes kiadványa, amely a Magyar Ön­kormányzatok Adattára gyűjtő­nevet viseli. A kiadvány kiadó- hivatalunkban (Salgótarján, Er­zsébet tér 6. sz.) megvásárol­ható. Ez alapján mutatjuk be a megye településeit. Az önkormányzat címe: 2176 Erdőkürt, Kossuth L. út 51. sz. Telefon: Kálló 68. Polgármester: Szerványszky Józsefné Az önkormányzat területe 2172 ha., népessége 650 fő. A község Nógrád megye déli részén, dombos-erdős környezetben, a fővárostól öt­venöt kilométerre fekvő tele­pülés, most feltárandó termé­szeti értékekkel. A munkanélküliek aránya harminc százalék, a közművek öt év alatt kiépülnek. Ez az önkormányzat egyik legfonto­sabb feladata. (A TIR tagja.) ^rozat, 18737-es sorsi és a 0065-ös sorozat, 32308-as sorsz. Él >—:—-, Nagy szerencseszám Érték: 45 000 Ft minden jegyszámra 22777 25886 Az első szerencseszám-sorsoláson 10000 Ft értékű tárgynyereményt nyert: 20958 23711 24429 27313 A második szerencseszám-sorsoláson 10 000 Ft értékű tárgynyereményt nyert: 20579 23358 24316 26049 A harmadik szerencseszám-sorsoláson 10000 Ft értékű tárgynyereményt nyert: 22656 27634 27739 28446 Az első bingósorsoláson 500 Ft-ot nyert: B 19383 20746 22019 23099 24091 25401 26996 29055 ■ 19413 20751 22049 23107 24187 25445 27123 29193 ■ 19898 20796 22214 23126 24208 25495 27264 29263 1 19922 20847 22227 23231 24224 25526 27428 29673 R 19926 20878 22267 23231 24241 25535 27458 29706 1 19942 21005 22501 23240 24258 25580 27534 29716 i 20116 21104 22535 23248 24279 25709 27732 29744 ■ 20250 21138 22648 23401 24332 26032 28061 29841 B 20265 21282 22785 23425 24350 26106 28404 29861 B 20393 21345 22865 23765 24355 26141 28600 29977 20431 21353 22869 23883 24743 26496 28650 20493 21479 22911 23903 25042 26594 28703 20516 21570 23015 23920 25198 26738 28754 20544 21854 23031 23943 25304 26819 29015 A második bingósorsoláson 500 Ft-ot nyert: 19312 20002 21231 22738 23905 25611 27601 28818 19369 20140 21591 22846 23924 25698 27875 28837 19433 20203 21671 22941 24217 25784 27988 28892 19552 20436 21795 23044 24268 26233 28043 28905 19555 20449 21801 23045 24581 26269 28055 28959 19586 20655 21842 23057 24663 26499 28093 29082 19641 20676 21969 23332 24755 26509 28161 29184 B 19659 20690 21974 23420 24841 26653 28173 29289 B 19680 20929 22061 23616 24996 26688 28231 29425 i 19690 21010 22189 23632 25142 26738 28321 29518 B 19808 21140 22195 23680 25333 26796 28629 29670 1 19900 21151 22251 23746 25352 27580 28700 29858 I 19937 21203 22265 23902 25412 27590 28765 A harmadik bingósorsoláson 2000 Ft-ot nyert: I 19492 21054 22549 24658 25995 26944 27780 28944 I 19510 21065 22950 24797 26024 2695J 27783 29055 I 19918 21177 23005 24810 26075 26959 27942 29188 I 20001 21353 23143 24919 26202 26962 28290 29334 I 20359 21856 23561 25275 26266 27104 28341 29437 ■ 20449 22063 23576 25474 26296 27258 28365 29541 1 20500 22146 23616 25524 26359 27518 28392 29737 1 20664 22259 23775 25619 26363 27568 28462 29774 I 20713 22273 23890 25680 26540 27590 28495 29937 I 20835 22340 24184 25802 26576 27611 28831 I 20934 22349 24201 25893 26821 27703 28936 L sorszámú TELEBINGÓ sorsjegy. A programfüzetüknél már csak a valóság színesebb EXPRESS: ez igen! Az EXPRESS Utazási és Szálloda Rt. eredményes évet zárt, s az 1,3 milliárd forin­tos kiutazási forgalmát te­kintve is az elsők között ta­lálható. Varga Györgytől, az EXPRESS salgótarjáni iro­davezetőjétől megtudtuk, hogy az iroda továbbra is őrzi kedvező pozícióit, s eb­ben az évben még a korábbi­aknál is színesebb, gazda­gabb választékkal várja uta­sait.- Mind küllemében, mind tartalmában megnyerő az idei külföldi kínálatuk. A szakem­ber szemével milyen csokrot érdemes kínálni az érdeklő­dőknek?- Ebben az évben a tenger­parti utazásokra, nyaralásokra helyeztük a fő hangsúlyt - vá­laszol Varga György. - Most már politikai szempontból is nyugodtan ajánlható Horvátor­szág, tengerparti gyöngysze­meivel, de újdonságnak számít a hagyományos görög úticélok között Rhodosz is. Görögor­szágba egyébként különösen kedvező árfekvésben kínálunk utakat. Persze az is megtalálja programfüzetünkben a szá­mára kedveset, aki a körutak megszállottja. Közel húsz ilyen közül választhatnak, Amerikától, a Közel-Keleten át a Távol-Keletig, akár szó szerint is. Hagyományosan jó szlová­kiai kapcsolatainknak köszön­hetően, az északi szomszédunk tájaiba szerelmeseknek is újabb lehetőségeket tudunk biztosítani. Szlovákiával kap­csolatban még megjegyzem, hogy Poprádon, Kassán és Fü­leken EXPRESS- irodát nyi­tunk.-Az idén negyven éves az utazási iroda, „születésévé- ből" profitálnak-e valamit az utazni vágyók?-Minden, 1996-ban 40. életévét betöltő utasunk 10 százalék kedvezményt kap az utazásából, természetesen egész évben. Azoknak, akik július 15-ig leelőlegezik „az utazásukat, árgaranciát biztosí­tunk, a különböző emelésektől függetlenül. Ugyancsak feltét­lenül meg kell említeni szak­mai útjainkat, amelyeket első­sorban a vállalkozók, és a gaz­dálkodó szervezetek figyel­mébe ajánlunk.-Úgy vettem észre, hogy „viszik” a programfüzeteket. Jut belőle minden érdeklődő­nek?- Igyekszünk minden érdek­lődőt ellátni, s ha esetleg el­fogy, pótoljuk. Kozma atya reményt ébreszt a nacionalizmus és az etnikai konfliktusok miatt megosztott Európában Népek segítője, lelkek gyógyítója (1.) Egy magyar pap szembeszáll a szerb parancsnokokkal, kommu­nista bürokratákkal és az általános elkeseredettséggel, hogy rá­szoruló emberek ezreinek nyújtson segítséget. Európa legolvasot­tabb magazinja a Reader’s Digest, Kozma Imrét választotta az Év Emberének Európában. Az alábbiakban közöljük Lawrence Elliott írását, amely a magazin márciusi számában jelenik meg. Jeges téli szél söpörte az út­testre a havat, amikor Kozma Imre atya 1991 egyik sötét, no­vemberi éjszakáján kocsijával a magyar-horvát határ felé tar­tott. Úti célja Vukovár volt, amelyre a szerb erők végső csapást készültek mérni. Imre atya remélte, hogy hét szerze­test, s velük több ezer polgári lakost sikerül kimenekítenie az ostromgyűrűvel körülzárt vá­rosból. Elérve a horvát frontvonalat, a katonáknak elmagyarázta jö­vetele célját. Azok fejcsóválva hallgatták. Csak a Vukovárt támadó szerb erők parancsnoka adhat engedélyt a város kiüríté­sére. Raseta tábornok pedig biz­tosan nem fogad papot. Csak katonákkal tárgyal. Imre atya egy percig se ha­bozott, gyorsan felhívta isme­rőseit, milyen módon tudná el­érni, hogy Andrija Raseta tá­bornok fogadja őt... és hamaro­san elintézett egy ötperces ta­lálkozót. Kilenc órán át követte a horvát katonaság gépkocsiját hepehupás utakon. Végül haj­nali négy óra tájban megérkez­tek a szerb parancsnoki főhadi­szállásra. Nem sokkal később a gyűrött ruhájú, ötvenéves papot egy félhomályos folyosón át Rasetához kísérték. Imre atyá­nak baljós előérzetei voltak. A főtábomok üdvözölte ven­dégét, Imre atya pedig röviden elmondta jövetele célját. - Biz­tonságos helyre szeretném vinni a városból a lakosokat - mondta. A háború már elég ál­dozatot követelt. Majdnem egy óra hosszat érvelt és könyör- gött, de Raseta hajthatatlan ma­radt.-Hadd vigyem el innen az embereket - mondta végül Imre atya. - S gondoskodom róla, hogy az egész világ megtudja: Raseta tábornok derék katona, aki tudja, mikor kell könyörüle­tesnek lennie. Pár perccel később Imre atya távozott a parancsnokságról - Raseta tábornok kelletlen ígére­tével, hogy biztosítja a mene­kültek szabad elvonulását. Né­hány nap múlva Vukovár la­kosságának nagy része - több ezer öreg, nő és gyermek - au­tóbuszokon kijutott a háborús övezetből. A szerb támadás mi­att a város rövidesen romhal­mazzá vált. II. János Pál pápa 1992. au­gusztus 12-én humanitárius te­vékenysége, az egykori Jugo­szláviában végrehajtott vak­merő akciói elismeréseként a „pápai protonotárius” címet adományozta Imre atyának. Kozma Imre atya Isten szol­gájaként a lelkek gyógyítója, s ha módjában áll, a népeké is. A budapesti plébánost, az eleset­tek és hajléktalanok pártfogóját nagyon szeretik egyházkerüle­tének hívei. A humanitárius se­gélymozgalom vezetőjeként Imre atya a megosztott Közép- Európa népei közötti szolidari­tás fáradhatatlan szószólója. Az Európában, Kanadában és az Egyesült Államokban tett adománygyűjtő és előadó kőr­útjai eredményeképpen Imre atya szerb, horvát és bosnyák menekültek ezreit támogatta, több millió dollár értékű éle­lem, gyógyszer és ruházat szét­osztását irányította. A közép­európai térség háború sújtotta övezeteiben önkéntes segítőtár­saival együtt sok életet mentett meg, és reményt adott azoknak, akik azt hitték, mindennek vége. A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat (MMSZ) elnökeként sok ezer háborús menekültet helyezett el magyar családok­nál, ugyanakkor intézkedett több ezer bosnyák hazatelepü­lése érdekében. Az nem érde­kelte, hogy többségük muzul­mán, csupán arra gondolt, hogy segítségre szorulnak. Mikor először láttam meg Imre atyát, a nedves földön tér­delve krumplit szedett a ba- konyszentlászlói öregek ottho­nának kertjében a csüggedt, kopott ruházatú férfiakkal és asszonyokkal együtt, akik en­nivalóért jöttek. Hogyan lehet­séges, hogy az az ember, aki­nek 40 ezer fős segítőgárdája van és aki az európai segélye­zési programok összehango­lója, burgonyát szed egy sáros kertben?- Muszáj hetente legalább egy napot a szegények, hajlék­talanok vagy öregek között töl­tenem - felelte, miközben kezét elnyűtt munkanadrágjába tö- rölgette. - Különben elszigete­lődöm tőlük. Ettől pedig óva­kodni kell. Hiszen testvérre van szükségük. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom