Nógrád Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-14 / 38. szám

1996. február 14., szerda SZECSENY Nógrád Megyei Hírlap Bodor Pál jegyzete Üszkösödő szavaink A nyelv eltakarítja kiürült szavainkat. Elfelejti vagy másra használja őket. Mint korábbi szegény korunkban, amikor anyánk háromszor fordította ki (és kurtította meg rongyos ujjvégeitől) nagyapa télikabátját. Ki tudja például ma már, mi a gebines? A ma­szek is kiporoszkál a divatból, amióta egybemosódott az ál­lami bankokkal, s nem a kis zöldséges keres jól, hanem a szép és okos bankfiú. A szavak pillanatnyi szép­ségkirálynőit és boszorká­nyait hamar elfelejtjük. A bambi már mintha csak a bambaság becéző módja lenne. Az elvtárs szó is so­kak fülének fordított szent­ségtörés, ha azt hallják: X, elvtársként is tisztességes, segítőkész volt. Vajon ki­megy a divatból a költségve­tési hiány is? És senki sem érti majd, miért kellett fáj­dalomcsillapítót szedni e nyilalló szóra: adóelőleg? Vannak szavak, persze, ame­lyekhez majdan sem kell szó­tár. Bokros akkor is Bokros lesz, és megírja emlékirata­iban: úgy morogtunk rá, mintha az esernyőre hara­gudnánk, amiért az eső esik. Elismeri: olykor goromba volt a stílusa, de tudta, hogy nem ez fáj nekünk igazán. Le­het, hogy az utókor mosolyog majd: közéletileg borzasztó modora volt ennek az úrnak, de volt bátorsága Bokrosnak lenni. Szurkolok, lassan kide­rül-e, hogy pénzügyi kímélet­lenségével valóban a nagyobb bajtól mentette meg az orszá­got? Mert ha túléljük, talán megbocsátunk neki, mint öregember a hajdanában ka­pott atyai pofonokat. (Csak nehogy arra döbbenjünk: nem is az üszkösödő lábunkat vágta le, hanem az ép kezün­ket.) Kárpótlás, privatizációs, rendszerváltozás, médiahá­ború, bankkonszolidáció - ezek a szavak kikopnak talán, egyszer majd lexikont, szótárt kell felütni miattuk. És miraj­tunk, maiakon kívül senki sem fogja átélni helyettünk ezeket az éveket. C sak attól félek, nehogy egyszer ezek a szavak, ezek az évek is nosztalgiát éb­resszenek. Rettenetes idők lesznek azok, amelyekben só­hajtozva emlegetjük majd ezeket a napokat. Pályázatírás, adományszervezés Megyei Körkép é BATON YTERENYE Sorsolt a számítógép a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőségében Szerencsés előfizetőink nyereményei A Nógrád Megyei Hírlap februári ajándéksorsolása előfizetőinek! Lapunkban, mint bizonyára Önök is olvasták, január 19-től folyama­tos tájékoztatást nyújtottunk olvasóinknak az előfizetés előnyeiről. san, kódszámával részt vett. Közülük alábbi olvasóinknak többszörösen vissza­térült előfizetői díja azzal, hogy valame­lyik ajándékot nekik sorsolta a szerencse. Ifj. Bálint Zoltán Sámsonháza, Petőfi ú. 12. - Elin olajsü­tőt, Tóth István Gal- gaguta, Béke ú. 2/1. — Elin robotgépet, Kovács Zoltán Salgótarján, Munkás ú. 2. - Nicosonic magnós rádiót, Szabó Józsefné Sóshaityán, Petőfi ú. 35. - Elin kenyérpirítót, A Magyar Alapítványi Köz­pont Pályázatírás - ado­mányszervezés címmel sze­mináriumot szervez február 28-án és 29-én a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárban. A kétnapos tréningre, ahová el­sősorban közművelődési, közok­tatási és a civil szférában tevé­kenykedők részvételét várják, február 15-éig még lehet jelent­kezni a könyvtárban, Gyetvainé Szorcsik Angélánál. A két na­pon át tájékoztató előadások hangzanak el, konzultációk, pá­(Foly tatás az 1. oldalról) lakásépítés és -vásárlás ösztön­zését, szociálpolitikai kedvez­ményekkel, az első alkalommal önálló lakáshoz jutókat érintő, előterjesztésben foglaltakat, - er­ről tárgyalt tegnapi ülésen a pász­tói képviselő-testület. Ezt megelőzően minden évben jutott pénz ilyen célra. Az előter­jesztés szerint az építkezésnél 150 ezer, a lakásvásárlásnál 80 ezer forint a támogatás, ugyanannyi, mint 1995-ben. Csak a 35 év alatti fiatal házasok jöhetnek számí­tásba, ahol az igénylők egyike pásztói lakos, korábban nem volt lakástulajdona, nem kívánnak 3 lyázatírási és adományszerve­zési gyakorlatok lesznek. A meghívott előadók között sze­repel Perlik Pál, a Nemzeti Kulturális Alap igazgatója, Gallyas Csaba, a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány igazgatója, Balázs Péter, a Ma­gyar Alapítványi Központ el­nöke, Kahulits Andrea, a Ma­gyar Alapítványi Központ tit­kára, Lénárd Zoltán rtonprofit- szakértő, a Soros Alapítvány, vagy a Közoktatási Modernizá­ciós Alapítvány igazgatója, mér szobásnál, illetve 100 négyzetmé­ternél nagyobb otthont építeni, a területükön nincs üzlet és műhely. A szociális ellátásról szóló rende­let módosítása mögött szigorú fel­tétel húzódik meg, és kizárólag a közgyógyellátásra vonatkozik. Az új rendelkezés szerint csak az jut­hat közgyógyellátási igazolvány­hoz, ahol az egy főre eső jövede­lem havonta nettó 10 ezer forint, a havi gyógyszerfogyasztás az előbbi összeg 20 százalékát kép­viseli. A szociális bizottság az előter­jesztés elfogadását javasolta. Lapzártakor még tartott mind­két testületi ülés. v.k. - á.t. Amellett, hogy megtakarít - például negyedéves előfizetés­sel egy lap csak 18,20 Ft-jába kerül - kedvezménnyel vásá­rolhat Vásárlói Klubhálóza­tunkban, most nyerhet is úgy, hogy semmit nem kell tennie! Februárban, márciusban és áprilisban egy-egy sorsolásun­kon az arra a hónapra előfize­téssel rendelkező olvasóink több százezer forint értékben ajándéktárgyakat, élelmiszer­csomagokat nyernek. E hónap 13-án, közjegyző jelenlétében megtartottuk első ajándéksorso­lásunkat, ahol valamennyi feb­ruári előfizetőnk automatiku­(Foly tatás az 1. oldalról) A diszkó a hét végén még egy­szer megnyitja kapuit, aztán 40 napig teljes csend borul a falura. Legközelebb Nagyszombaton gyűlhetnek össze a fiatalok.- Őszintén csodálkoztam, amikor tudomásomra hozták: le kell állnom. Velem senki sem közölte, hogy ez hat hétig tart, váltig hittem, csak egy-két alka­lomról van szó... A zenerajongók tehát nézhet­nek más szórakozás után. Elme­hetnek a gyarmati diszkóba, vagy Február 11-én T. Gy„ O. S. és Cs. I. salgótarjáni és R. T. nóg- rádmegyeri lakosok a tarjáni Napsugár kisvendéglőbe mentek. Az ott dolgozó S. A. bátony- terenyei lakostól 5000 forintot Vámos Sándor K.-berény, Rákóczi ú. 53.-ajándékcsomagot, Huszár Sándorné Salgótar­ján, Kürtgyarmat ú. 3. - aján­dékcsomagot, Mihály Gyula Zabar, Béke ú. 30. - ajándékcsomagot, Pauló Jánosné Nógrádkö- vesd, József A. ú. 25. - aján­dékcsomagot, Megyeri József Kálló, Ság- vári ú. 5. - ajándékcsomagot, Jozefiák József Karancske- szi, Széchenyi ú. 64. - ajándék- csomagot, Romhányi József Karancs- keszi, Marakodi puszta 55 - ajándékcsomagot, még messzebb, esetleg Rétságra. Ám a szülők korántsem biztos, hogy olyan messzire elengedik a csemetéiket, ráadásul felügyelet nélkül.- Mi lesz a fiatalokkal, és mi lesz velem? - teszi fel a kérdést Szalai Zsolt. Mit kezdek másfél hónapig munka nélkül? Máshon­nan nem tudom előteremteni a kieső bevételt: ebből élek, vagyis élnék. Balga József szerint nem le­het megváltoztatni a képviselő- testületi döntést. Hozzá azóta követeltek. Mivel S. A. jól is­merte T. Gy.-t, a pénz átadását megtagadta. Erre az a vendég­lőben tartózkodó személyeket kiküldte, majd a vele lévő há­rom társával együtt súlyosan Kéri Gyula Salgótarján, Rá­kóczi ú. 44-ajándékcsomagot, Cserháti Zoltán Bátonytere- nye, Damjanich ú. 45. - ajándék- csomagot, Bugyi Andrea Dejtár, Rákó­czi ú. 27. - ajándékcsomagot, Szilágyi Szilárd Litke, Bor- bár ú. - Elin kézimixert, Hajdú János Szécsény, Bocskai ú. 2. - vasalót, Nagy László Karancsalja, Bercsényi ú. 54. - zsebrádiót, Tóthné Balatoni Éva Szan- daváralja, Jókai ú. 2. - kávéfőzőt, Vincze Zsolt Palotás, Bajcsy- Zs. ú. 13.-asztali lámpát, Dohonyi Imréné Salgótarján, Medves krt. 86. - Elin hajszárítót, Kürti József Pásztó, Orgona ú. 2. - Nógrád Megyei Hírlap negyedéves előfizetését, Szabó István Érsekvadkert, Deák F. ú. 11. - Amstel aján­dékcsomagot nyert. A nyeremények szerkesztősé­günkben átvehetők. Gratulálunk a szerencséseknek és bízunk benne, márciusban még több olvasónk ad magának esélyt a nyerésre azáltal, hogy előfizet lapunkra. Aki mind­három hónapban előfizetőnk, ezen túl még a különdíjak valamelyikét - négytagú család éves kenyér­szükségletének biztosítása a PA- LÓCTAJ Kft. ajándékaként, vagy a LÍVIA Kft. óriás csokitojását, va­lamint a fődíjat, a 150 000 Ft ér­tékű BAJAJ SUNNY robogót is megnyerheti, melyet a TRANSZ­PORT HYUNDAI Kft. ajánlott fel. Ha Ön előfizető, ezeket az ajándé­kokat még márciusban és április­ban is megnyerheti! egyetlen bejelentés sem érke­zett, senki sem tiltakozott a ha­tározat ellen. Értesüléseink szerint a dej- tári diákok aláírásgyűjtést kez­deményeztek a diszkó védel­mében, ám leállították őket, mondván ezzel nem érhetnek el semmit. Szerettük volna szóra bírni a falu plébánosát is, ám ő elzár­kózott a beszélgetés elől: kije­lentette, csak katolikus újság­nak hajlandó nyilatkozni. (hegedűs) megfenyegette S. A.-t, aki erre átadta a pénzt a gyanúsítottak­nak. A Salgótarjáni Rendőrka­pitányság rablás bűntettének alapos gyanúja miatt megindí­totta ellenük a nyomozást. RÉTSÁG 3-0,da* Hírek Nem lesz helyi adó Buják - Az idén sem vet ki a község önkormányzata he­lyi adót. A felmérések sze­rint nem lehet tovább ter­helni az OTP-hitelből új otthont teremtőket és az időseket. Éppen elég fizetési kötelezettséget jelent szá­mukra az idén bevezetésre kerülő ivóvíz lakossági hoz­zájárulása. Falugyűlés Drégelypalánk - A közeli napokban tartott falugyűlé­sen a község vezetői beszá­moltak az elmúlt évi munká­jukról, a település életében történt változásokról, vala­mint az idei tervekről. Tarjáni Műsor Salgótarján - Hosszú szü­net után megjelent a Tarjáni Műsor új száma. A füzet a megyeszékhely legfonto­sabb kulturális és sport- eseményeinek időpontját tartalmazza, emellett közlik a salgótarjáni közérdekű te­lefonszámokat is. Szent-györgyis siker Balassagyarmat - A Szent- Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola tíz tanu­lója továbbjutott az Orszá­gos Középiskolai Tanulmá­nyi Verseny második fordu­lójába. Közülük hatan bio­lógiából, ketten magyarból, míg egy-egy diák földrajz­ból és matematikából jutott túl az első akadályon. Telefonfejlesztés Kisbágyon - A Ke­let-Nógrád COM Rt.-vel kötött szerződés szerint a több évvel ezelőtt összeírt telefonigénylők és az ak­kor kért összeget befizető lakástulajdonosok az év végéig megkapják telefon­jukat, méghozzá 15 ezer forintért. Állagmegóvások Palotás - A gázberuházá­sok mellett az önkormány­zat figyelmet fordított a község tulajdonában lévő épületek állagmegóvására. Elvégeztették a művelő­dési ház és könyvtár tető­zetének legfontosabb javí­tási munkálatait, a bejső festését, megoldották az évek óta repedező óvoda szigetelését és a csapadék­víz elvezetését. Testületi ülések Balassagyarmaton és Pásztón Otthonteremtő fiataloknak Nem nyilatkozik a plébános - Értelmetlen volt az aláírásgyűjtés Dejtári diszkóböjt: hat hét csend Fenyegetésre kénytelen-kelletlen fizetett Pénzt szeretnének a rászorulók Pásztó Vöröskeresztes szerve­zete küldöttértekezletet tart a közeljövőben, amin értékelik az 1992-ben tartott kongresz- szus óta végzett munkát. Kanyó Pálné területi elnök el­mondta, hogy 580 liter vért adtak az önkéntes segítők, a plazn^fe*^ rises’* ♦éradáson 253-an részt. A területen 29 szervezet dol­gozik közel ezer taggal. Több fon­tos rendezvény is segítette a nép­szerűsítést, valamint a különböző megelőző tevékenység megisme­rését: az AIDS elleni harcról vide­ofilm-vetítések, rajz- és plakát- pá­lyázatok, előadások. Eredménye­sen záródott a .kollégiumi esték” sorozat, amely a megelőzésről szólt elsősorban. Többen kaptak használt ruhát, cipőt és játékokat. Sajnos, azonban a legtöbb rászo­ruló pénzt szeretne kapni. Intim képek nyilvános tálalásban - Kis magyar pornográfia képeken „Csoportszex” az üzletben Ma már egyáltalán nem számít kuriózumnak, ha valaki por­nóképeket készít. Felhördülést inkább az vált ki, ha olyanok is meglátják, akik a „körön kívül” helyezkednek el. Persze ha valaki szaküzlethez fordul az előhívás érdekében, akkor már eleve számolnia kell azzal hogy úgiaaond ide- , [err • nyújt a munkájába. Történetünk fotósát nem is ez zavarja, egészen más a problémája.- Azért vittem „nyilvános helyre” a negatívot, mert túl drága lenne, ha én hívnám elő — mondja. - Egyébként már nem első ízben adtam be filmnegatí- vokat előhívásra a Porst Foto salgótarjáni üzletébe. Ezúttal utánrendelést kértem, egészen pontosan négy kockáról. A megrendelésemet felvevő úrnak külön ki is hangsúlyoz­tam, hogy mindegyik képből kettőt kitek. azaz összesen EÜ> kßftlrt pa­pírra fel is írtam, a képmérettel együtt átadtam az úrnak. Egy hét múlva, amikor a ké­pekért mentem, két hölgy eladó volt az üzletben. Keveselltem az árat, mire az idősebb hölgy közölte, hogy négy darab eny- nyibe kerül. Amikor azt mond­tam, hogy én nyolc darabot rendeltem, a hölgy válasza az volt: „nem gond, csinálunk még négyet, egy hét múlva azok is elkészülnek”. Mivel számomra ez nem fe­lelt meg, kijelentettem, hogy az előhívásokat csak akkor ve­szem át, ha mind a nyolc darab kész lesz. A hölgy erősködött: „de igenis, vigye el a már kész képeket!”. Közben pedig fel­bontotta a leragasztott csoma­got" és' kivetít "a" négy fotót’ A' képiek az általam készített por­nófotók voltak. Többen álltak körülöttem, s mindezt látták. Mit tagadjam, elég kellemetlen helyzet volt. Zavarában a hölgy kapkodni kezdett, amit meg is értek. Azt azonban nem, hogy mért nem tudták vállalásukat a megállapiodásunknak megfele­lően teljesíteni? Nem gondol­nak arra, hogy azokon a pornó- fotókon közismert emberek is láthatók? M. H. Ikarus kerekeken - A Nógrád Volán Autóbusz-közleke­dési Kft. Rákóczi úti telephelyén található műhelyében végzik a géppark rendszeres karbantartását. A színvonal megőrzésére időnként műszaki szemléket is rendeznek. Felvételünkön Torda Attila egy Ikarus 265-ös, a helyközi útvonalakon közlekedő, au­tóbusz hátsó futóművének agyrészét szemrevételezi. A szerelők természetesen minden egyebet ellenőriznek. fotó: oy.T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom