Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

1995. október 2., hétfő io. oidai ________ ~ Riport V izslási iskolaháború - gyerekáldozatokkal íme, a szülői értekezleten el­hangzottak rövidített jegyző­könyve, mindennemű meg­jegyzés, kommentár nélkül. Pákozdi Veronika pedagó­gus:- Én a magyart tanítom a kis­fiúnak, de nem veszek észre fej­IJj. Bertóti Pálné Mintegy bevezetésképpen Gombás Lajos iskolaigazgató ismertette a tanév programját, a szülői teendőket. Petrák Károly, az iskolaszék elnöke:- Ön (az igazgató) említette, hogy sok gyerek nem úgy tud olvasni a negyedikben, aho­gyan kellene. Ne akarjunk olyan követelményeket állítani minden gyerek elé, hogy egy­forma szinten tudjanak, a gye­rekek sem egyformák. Azt hi­szem, hogy a diszlekszia emle­getésével nem kell rémhíreket és félelmeket kelteni a szülők­ben. Simó Sándorné szülő:,- Az óvodában is felülbírál­ják a gyerekeket, s az ilyen be­tegségben szenvedőket nem is engedhetik az első osztályba Sem. Nem kell mindjárt meg- ^jjSlni. .«Gombás Lajos:- Nem fenyegetek senkit, de van néhány gyérek, aki valóban nem tud olvasni. Petrák Károly Petrák Károly:- Vannak itt olyanok, akik már évek óta tanítanak itt, de ilyen problémát nem jeleztek. Semmi kedvem vitatkozni az önkormányzattal, hogy ön mi­ként került ide, de próbálja ma­gát úgy érezni, mint egy igaz­gató, nem pedig, mint egy vég­rehajtó. Nem utasítgatni kell a szülőket, hanem megbeszélni velük a dolgokat. S ha én igaz­gató lennék, s ennyien nem akarnának ebben az iskolában, akkor leköszönnék. Jó lenne vá­laszt kapni rá, hogy miként ke­rül egy négyosztályos iskolába egy egyetemet végzett „F”-ka- tegóri/is tanár úr? Neki gimná­ziumban lenne a helye! Bertóti Pálné szülő, a cigány kisebbségi önkormányzat el­nöke:-Tavaly nekem külön tanárt kellett fogadnom, holott csak nyolcán jártak a negyedikbe. Ez a tanár azt mondta, hogy nincs a gyerekkel probléma, csak az a hiba, hogy nem foglalkoznak eleget a matekkal. És keveset foglalkoztak a gyerekkel. Most a gyerek újra negyedikes, de már sikerekkel jött haza. Hangzavar.Majd jövőre át­megy, úgysem lesz belőle pol­gármester. Kíváncsiak lődést. Még mindig az elsőosz- tályós anyaggal szenved. MegT kockáztatom, hogy másodikos szinten rekedt meg. Megkérde­zem azonban, hogy önön kívül hány szülő panaszkodott az előző osztályfőnökre? Senki. Az kire tartozik, hogy a gyerek rendszeresen a házi feladat nél­kül jár az iskolába? Hangzavar. Tanítsák meg, azért vannak ! Sándor Ti borné szülő:- A gyerek a napköziben nem tudja megírni a leckéjét. Az a gond, hogy az igazgató úr vállalta, hogy viszi a napközit, mivel nagy létszámú. Naponta tapasztalom azonban, hogy az igazgató úr begurul és haza­megy, a gyerekeknek meg nincs kész a leckéjük. Azt hal­lomásból tudom, hogy az igaz­gató úr megtaslizta a gyereket. No, jó, felindultságból lecsa­pott neki egyet, az egy dolog, de hogy egymásután hármat le­vágjon, az már sok. A gyerek nehezen fogja fel a büntetést, de az igazgató urat ki bünteti meg, hogy rendszeresen veri a gyerekeket? Gombás Lajos:- Kérem, hogy tényeket mondjanak, ne általánosságban beszéljenek! Kovács Gyuláné szülő:- A fiamról beszélek, eléggé eleven gyerek. Amikor haza­jött, nem merte megmondani, hogy megverte az igazgató bá­csi. A gyerekektől hallottam vissza. Amikor megkérdeztem az igazgatót, bevallotta, hogy „elnyaita” a fejét. Az én gyere­kemet ne vefje senki! Én nem verem, meg az apjuknak sem engedném. Petrák Károly:- Mivel a törvény szigorúan bünteti a tettlegességét, megké­rem a polgármester urat, hogy ennek az ügynek a vizsgálatát indítsa el. Amíg eredmény nem születik, függessze fel állásából az illetőt, aki bántalmazta a ta­nulót. Az iskolaszék nevében kérem. Sándor Tibor polgármester:- Meghívást kaptam a szülői értekezletre. Olyan kérdések hangzottak el, amelyek egyfajta fórum jelleget adnak az ese­ménynek. Ha erről értesítenek, akkor én is így jöttem volna ide. Ide fogom hívni az önkor­mányzati bizottságokat, a kép­viselő-testületet, egyedül nem vállalom a fórum jellegű dol­got. A mai napon szereztem róla tudomást, hogy ilyesmi tör­tént az iskolában. Semmilyen jegyzőkönyv, semmi sem tanú­sítja, hogy Valaki jelentette volna a hivatalban, hogy az igazgató valakit megütött. Erre a megfelelő intézkedést meg kell tenni. Szeretném elmon­dani, hogy ha az iskolaszék ve­zetője szeretne több informáci­óhoz jutni, mert az információi nagyon hiányosak, akkor szíve­sen állunk a rendelkezésére. Ezen túlmenően a munkabi­zottságok is olyan informáci­ókkal szolgálhatnak, amelyek választ ad arra, miért is történt az igazgatóváltás. Állítsanak össze a szülők egy három- vagy ötfős csoportot, akiket az ön- kormányzat képviselő-testülete megfelelően informál az ese­ményekről, de egyben kérem, hogy a csoport tagjai korrekt módon tájékoztassák a többi szülőt is az elhangzottakról. Én a magam részéről ezt a vitát le­zártam. Petrák Károly:-Hogy én alul vagyok tájé­kozódva, azt a polgármester úr félreértette, s a személyemet szerette volna lejáratni önök előtt. Ő nem tudhatja, hogy mi­vel és mennyivel vagyok tájé­kozott. Szeretném a polgármes­ter úr tudomására hozni, nem azon múlt Híves Éva igazgató­női pozíciójában maradása, hogy nem jól végezte a munká­ját, hiszen újságcikkben jelent meg éjről a polgármester véle­ménye, hogy a munkájával meg vannak elégedve, hanem a 13 ezer valahány forintos költség- túllépésen. Felteszem a kérdést az önkormányzatnak, mennyi­ben lépte túl a saját költségve­tését? Czinege Istvánné szülő:- Hallottuk az igazgató vé­leményét, a Karcsiét is (Petrák Károly), de én a magam részé­ről az itt dolgozó pedagógusok véleményére is kíváncsi lennék, mivel valójában ők dolgoznak az igazgató úrral. Szeretném hallani, mert úgy tudom, Kar­csi, nem te dolgozol vele, se mi, egyik szülő se. Egy közbeszólásMicsoda széthúzások vannak ebben a fa­luban, ez már borzasztó, hogy emberek ennyire széthúzzanak! Hoiváthné:- Mivel negyedikes a lá­nyom, s kapott egy olyan matek feladatot, amiben nem tudok segíteni... Gombás Lajos:- .. .El­mondta a gyerek, hogy az mi­lyen feladat? Ez szorgalmi fel­adat csupán, amit nem volt mu­Sándor Tibor száj megcsinálni. Győri Jánosné tanítónő:- Második éve tanítok ebben az iskolában. Egy kolléga­nőmmel érkeztünk és mind a ketten tudtuk, hogy hová jö­vünk, ismertük az iskolát, mert tagiskolája volt a zagyvapál- falvi iskolának. Egy nagyon jó kis csapat alakult ki itt, s a kol­légákkal tisztességes pedagó­giai munkát lehet végezni. Amikor ide kerültünk, már volt néhány személyes beszélgetés a polgármester úrral, mert úgy ta­láltam, hogy valami hiba van az iskola és a hivatal együttműkö­désében. Voltunk több testületi ülésen, ahol semmiről sem volt szó, csak arról, hogy mennyi a pedagógus fizetése, s ezért mennyi órát tanít. A pedagógus fizetése annyi, amennyit a tör­vény előír. Én egy fillérrel töb­bet nem vittem haza, ez biztos. Vizslást én meg nem rövidítet­tem egy fillérrel sem. Nem az állásomat féltem. Akkor sem, amikor azt mondtam, hogy le lesz ültetve Vizslás iskolája. Féltettem mindazt, amivel, azt gondolom, tavaly hozzájárult az iskola Vizslás kulturális éle­téhez. S ha arra féltékeny a hi­vatal, hogy az extra vizslási na­pon nem tudott részt venni. bánjon azért tisztességesebben a nevelőtestülettel. Mi pedagó­gusok meg vagyunk kérdője­lezve mindannyian. Csak azért, mert olyan igazgató került az iskola élére, akivel nem ért egÿet a nevelőtestület, meg a falu, csak a polgármester úr. Az igazgató nem az általános is­kola alsó tagozatának vezeté­sére alkalmas, a diplomáját te­kintve, mivel nem tud ellátni olyan tanítási órákat, amilyen szakokkal rendelkezik. Nagyon Híves Éva extrém dolog, hogy hatszáz fo­rintos óradíjért nyolcvan forin­tos ügyeléti munkát lát el. Az ebédeltetéshez nem kell „F”- kategória. Az igazgatónak nincs vezetői tapasztalata. Hí­ves Évának az is van, még ak­kor is, ha túllépte a költségve­tést. Az is biztos, hogy olyan programokat, amiket tavaly megcsináltunk ingyen és bér­mentve, azt az idén nem csinál­juk meg. Olyat csinálunk meg, amit előír a törvény. Hiszen az igazgatónak nem biztos, hogy szüksége van ezekre. A gyere­keket ugyanúgy szeretjük, de minden kollégának szuverén joga, hogy mi az, amit pluszban felvállal azért, hogy az igazgató verje a mellét, vagy a hivatal, hogy milyen jó igazgatót vá­lasztott. Azt hiszem, nem iga­zán sikerült az igazgató-válasz­tás. Ezt megkérdőjelezte már a szülői munkaközösség, az isko­laszék, akkor nem tudom, hogy ebben miért nem történik va­lami lépés, mert ennek nem jó vége lesz. Pusztai Hilda szülő: Gombás igazgatóhoz for­dulva:- Nem akarom átvenni a dolgok hevét, mert akkor átme­gyünk durvába. Csak azokat tudjuk minősíteni, akik itt vol­tak. Önt még nem tudjuk. Én nem akarok pletykákra hall­gatni. Egy-két személyes talál­kozásunk már volt. Szeptember 7-én, amikor nem vojt napközi­ben, kevéssel két óra után talál­koztunk Tarjánban kocsival. Én hazafelé jöttem, ön befelé ment. Amikor jöttem a gyere­kért, az Anita elmondta, hogy nem tudja, mi lesz, mert a ne­gyedikből eltűnt a tanár úr. Csak azt hallotta, hogy kiabál­nak a gyerekek. .. Többen is közbekiabálnak és a tanulószobai ügyelet felelős­ségét hangsúlyozzák. Híves Éva volt igazgatónő:- Én nem akartam szólni, mert úgy tűnik, én vagyok a sértett fél. Nem én vagyok. Mindenképpen a gyerekek azok! írásban jeleztük Gombás úrnak a közalkalmazotti képvi­selő révén, kérjük, hogy törvé­nyadta jogunkat érvényesíthes­sük. Bármilyen dolog történik az iskolában, konkrétan, a tan­tárgyfelosztástól a korrepetálá­sig, velünk egyeztetve kell el­készíteni. Nem úgy történt. Ő közölte, hogy elveszi a korrepe­tálást. Mi győzködtük, hogy erre sok gyereknek szüksége van. Mi megoldásra törek­szünk, mert lenne megoldás, csak át kellene látni az egészet és egy másik órarendet írni. Gombás Lajos: - A tanuló­szobát bevezetjük. Megkértem a kollégákat, adjanak javaslatot arra, hogyan csináljuk ezt meg. De miből vegyek el órát a tanu­lószobához, ha nem a korrepe­tálásból? Danyi Attiláné pedagógus:- Ennek a hosszú szülői ér­tekezletnek nyomós oka van. Itt legfontosabb a gyerekek ér­deke. Ami az önkormányzatnál a legkevesebbszer fordul elő, mert nem ezt tartották szem előtt, amikor ilyen fontos kér­désben döntöttek. Mi Gombás úrnak az első perctől nyíltan a szemébe megmondjuk, hogy mi az ellenvetésünk. Elmondtuk neki a javaslatainkat. Még sze­rencse. hogy minden írásban van, mert sajnos erre kénysze­rülünk. Itt eddig minden a gye­rekek érdekében történt. Most úgy tűnik, személyes harctérré, háborúvá vált ez a falu. Ahol sok a jő adottság, jó elképzelés. A szülőkkel együtt vidámpark­ról, játszótérről álmodoztunk. Tervek vannak, pályázatok szü­lettek. ( A hangja megcsuklik.) Nehéz beszélni, elnézést, az idegállapot. Három hete gyo­morgörccsel járunk munkába, így nem lehet együtt dolgozni. Ifj. Bertóti Pálné szülő:-Mióta az igazgató úr itt van, a gyerek mindig azzal jön haza, hogy az Ági néni, az Évike megint sírt. Az igazgató úr ezt mondta, azt mondta. A kutyafáját, a kutyaszentségét! Ez egy példa az iskolában? Ezeket látják a gyerekek. Egy tisztelt önkormányzati képvi­selő nemrégiben azt mondta: „Visszaadnánk Évikének a posztját, de mivel Karcsi közte- tek van, Évának kuss van.” Ne­künk Karcsihoz semmi közünk, ő az iskolaszék elnöke. Petrák Károly, iskolaszéki elnök:-Most már mondjuk ki, a polgármester úr mondta az Évikének, hogy rossz lóra tett szert. Az a rossz lő én voltam, aki az iskola ügyeit a szívén vi­selte. S aki rossz lovat lovagol, az lemarad. ( Az igazgatóhoz fordul.) Önnek nagyon erős po­zíciói vannak a faluban. Lehet, hogy a lányoknak nagyon jól meg tudja tanítani a horgolást, de hogy az alsó tagozaton nem tud tanítani, az biztos. Önt egy előre elkészített bársonyszékbe ültették. Nem szíve ügye, hogy játszótér legyen, amit társa­dalmi munkában csináltak volna meg, s nem szívügye a színpad. Jó ötleteket tudok adni. Mikor pályázatot írtak ki a kultúrvezetői posztra, én adtam be. Egy hónapig senki sem je­lentkezett, azután lett egy falu szülötte pályázat is. Azóta Gombás Lajos semmi nincs! Se tánckör, se színház, se vetítés, semmi élet a kulturban. Eleinte' pálinkamé­rés, bográcsozás, mikrohullámú sütés. Szerettem volna felébresz­teni ezt az alvó falut. Az itt la­kók tudják, hogy alvó falu volt. De amivel munka van, azzal gond van! A vizslási iskolaháború még nem fejeződött be. Vajon mi­lyen folytatása következik, s mikor jutnak nyugalomra az indulatok? Pádár András Bertóti Pálné Hallgatóság

Next

/
Oldalképek
Tartalom