Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-10 / 238. szám
1995. október 10., kedd ’ 5ZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Venesz Károly jegyzete Vadkapitalizmus vadhajtása J Tgy látszik, a példa raga- LJ dós. Az elsőt egy jól indított, ütemezett bejelentéssel bocsátották útjára az illetékesek, mondván, hogy száz forintot is elérheti a benzin árának literje. Addig sulykolták az emberekbe ennek feltétlen szükségességét, külföldi példákra és belső kényszerítő okokra hivatkozva, amíg saját maguk is elhitték, hogy erre feltétlenül szükség van. Mivel úgy gondolták, jól megdolgozták a közvéleményt, utána csak egy dolguk maradt: folyamatosan emelni az árakat. Mára nemcsak elérték, hanem meghaladták az akkor „bűvösnek tartott” 100 forintos literenkénti árat. Pár napja a kenyér 100 forintra történő emelésével kapcsolatban következett be az újabb célzott lövés a rádióban, s azóta nincs olyan nap, hogy ezt lakonikus rövidséggel, vagy bővebben, különböző hangszerelésben ne próbálnák elhitetni. A hivatkozási alap a szokásos: energiaár, különböző költségek növekedése. Az utóbbit viszont nem részletezik. Pedig 1980-ban a búzáért kilónként 3,10 forintot fizetett a felvásárló, a kenyér ára pedig 5,40 forint volt. 1989-ben, amikor a rendszerváltási eufória magasba lendült, 4,80 forint fel- vásárlási árhoz párosult a 12 forintos kenyér. 1993-ban a 9 forint kilónkénti búzaár az 50 forintos, 1994-ben az ugyancsak 9 forintos búzaár az 56 forinthoz, 1995-ben pedig a 9,70 forintos búzaár a 65 forintos kilogrammonkénti kenyérhez kapcsolódik, holott az energiaár az idén szeptemberben csupán 8 százalékkal nőtt. A lélektani hadviselők most a 100 forinttal játszadoznak. Kérdés csupán annyi: hová tűnik az igen alacsony búzaár és a magas kenyérár közötti jelentős összeg? A fogyasztók örülnének, ha a gazdasági hivatal jogosan megnyirbálná a vadkapitalizmusnak ezt a vadhajtását. Állítólag a fejlett kapitalista országokban a fogyasztókat az állam fogyasztói törvénynyel védi, mert ez a legsajátosabb érdeke. M egteszi ezt annak ellenére, ha csupán jelzések, egybehangzó intézkedések utalnak az áremelést szorgalmazók magatartására, amely mögött hallgatólagos egyezkedés is meghúzódhat. Kereskedelmi napok - A salgótarjáni székhelyű Palóc Nagyker Kft. által indított akciósorozat keretében tegnap Szécsényben, a 4. sz. Konzum diszkontban Jakobs kávéból tartottak árubemutatót. fotó: gyurián tibor Gombavizsgálat Pásztón A Pásztói Közszolgáltató Kft., október 11 -én szerdán reggel 5.30 órától 8.30 óráig, október 14-én, szombaton pedig reggel 6 órától 10 óráig a gombavizsgálatot biztosít a város piacán. A szolgáltatást nemcsak érdemes, hanem szükséges is igénybe venni, a mérgezések megelőzése céljából. Salgótarjánban, a Centrum Áruházban nyitották meg a magyar áruk hetét fotó: rigó tibor Családias hangulatban nyitotta meg Seprényiné Kürti Ilona igazgató tegnap délelőtt a salgótarjáni Centrum Áruházban a magyar áruk hetét. Az akció alapgondolata: esélyegyenlőséget biztosítani a piaci megmérettetéshez és szerepvállalás a munkahelyteremtésben. Ezt az országos akciót 1992 őszén a kossuthi gondolatok jegyében szervezte meg a Centrum Áruházak Rt., amely akcióhoz a magyar áruk propagálásán tűlmutatóan minden évben egy-egy konkrét feladatot is kapcsolt. Tavaly például a hazai termékek exportképességét kívánták elősegíteni, az idén viszont a minőséget helyezték az akció homlokterébe. Kommunikációs jelnyelvtanfolyam kezdődött Salgótarjánban, a hallássérültek megyei szövetségének Arany János utcai klubjában. A 40 órás alapfokú tanfolyamon már megtartották az első foglalkozást. (Folytatás az 1. oldalról) Bíróságra került az ügy. A nyilvános tárgyaláson egyezség született. Ezek szerint a felperesek részére az állami gazdaság megfizet közel 650 ezer forintot. Egyezség ide vagy oda, a gazdák csak részben jutottak pénzükhöz. Maradt még mintegy harmincezer forint hátralék. Ekkor azonban még nem értek véget a bonyodalmak. A maradék pénz egy része valaKiemelkedő fontosságú a folyamatban a közelmúltban létrejött „Vásárolj magyarul!” mozgalom, amelynek egyik alapítója a Centrum Áruházak Rt., amely a hazai termékek pártolásán túl számos fontos társadalmi érdek képviseletéből is kiveszi a részét. Ez év őszén a fiatalok és az oktatásügy támogatása került a Centrum-akció szervezéseinek Ez már a negyedik tanfolyam az utóbbi években, amelyen olyanokat képeznek ki, akik vállalják, hogy a jelbeszéd elsajátításával segítik hallássérült embertársaikat a hétköznapi életben. A szervezet vezetői milyen titokzatos útvesztőben eltűnt. A méhészek azóta szaladgálnak fűhöz-fához, eredmény egy szál se. Sokáig töprengtek a gazdák, hol lehet a pénzük. Végül arra a következtetésre jutottak az érintettek, hogy az ügyüket képviselő ügyvéd tudja az igazságot. Bepanaszolták az ügyvédet az Országos Ügyvédi Kamaránál. A megyei szervezet kivizsgálta az ügyet és meghozta határozatát. Ezek szerint a felperesek középpontjába. A „Támogasd az iskolád!”-akció az iskolák anyagi gondjait hivatott enyhíteni, míg a „Fizika szoftver”- akció az oktatással összefüggő anyagi terhek átvállalásában segít. Havi rendszerességgel szervezik a „Diáknap”-ak- ciókat. Az október 9-étől 21-éig tartó akció során a salgótarjáni Centrum Áruházban mintegy harminc beszállító termelő árucikkét mutatják be és értékesítik. Az akció ideje alatt kiemelt árubemutatókon és kóstolókon vehetnek részt a vásárlók. szerint jó lenne, ha még többen is jelentkeznének, mert nagyobb számban lenne szükség az ilyen segítőkre. Ezért, aki egy héten belül jelentkezik, még kapcsolódhat a most kezdődött tanfolyamhoz. ügyvédje többször szabálytalanul járt el az eljárások során. Az egyik panaszos részére az eljárás alá vont ügyvéd pénztárán keresztül fizették be a kártérítést. Arra vonatkozóan, hogy az átutalásra mikor került sor, az eljárás alá vont ügyvéd választ nem adott, bizonylatot nem mutatott be. Az ügyvéd megrovást kapott, ám a pénzhez mind a mai napig nem jutottak hozzá a szorgos méhészek. Ádám Tamás RÉTSÁG 3-0,da* Hírek Polgári körben Balassagyarmat - Tegnap délután találkoztak a polgári kör tagjai a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A résztvevők több közérdekű kérdést sorra vettek. Véleményt nyilvánítottak például az egyházi ingatlanok visszaadásáról. Nincs nyugalom Nemti - Továbbra sem’ nyugszanak a kedélyek a fa-1 luban. Hétfő reggelre virradóra emberi ürülékkel szennyezték be az egyik ön- kormányzati képviselő házának kapuját. Á község alpolgármesterének feltételezése szerint az ízléstelen cselekedet összefüggésbe hozható az óvoda és a konyha szervezeti különválasztásával. Új feltételek Szarvasgede - A képviselő- testület legutóbbi ülésén módosította a szociális rendeletét. Ennek lényege, hogy szigorodtak a feltételek. Alaposabban bírálják majd el a közgyógyellátást kérők méltányossági kérelmét, a segélyek közé pedig besorolták a nevelési segélyt, valamint a fiatalok laJ kásépítésének támogatását. Mikrohitel Balassagyarmat - Még benyújthatják a vállalkozók a mikrohitel iránti igényüket. A vállalkozásfejlesztési iroda Rákóczi út 18- szám alatt lévő helyiségében ok-' tóber 25-éfg lehet igényelni a hitelt. Fogadónapok Salgótarján - Október 11- én Cserháti József alpolgármester, 18-án Sárló Béla alpolgármester, 25-én Puszta Béla polgármester tart fogadónapot. A városháza földszinti 5. számú szobájában 8-12 és 14-16 óra között várják az érdeklődőket. Traffipax Október 10-én, kedden 14- től 22 óráig Pásztón és környékén, Pásztó és Hasznos belterületén, a 21. sz. főúton Pásztó és Jobbágyi külterületén, valamint Szarvasgede belterületén; valamint Rét- ságon és környékén várható ellenőrzés.- pádár Jelbeszédtanfolyam Salgótarjánban Elszállt a becskei méhészek pénze Ismét halasztódik az Angyal-per Négy éve nem tudja tisztázni magát az ellene felhozott vádak alól Angyal István salgótarjáni magánvállalkozó, az autókereskedéssel foglalkozó Viktória Ügynökség tulajdonosa. Sőt, egy újabb fordulat révén ügye várhatóan ismét jelentős késedelmet szenved. Ez indította arra az elsőrendű vádlottat, hogy a lassan rekordot döntő ügyről hétfőn salgótarjáni lakásán tartson sajtótájékoztatót. Mint elmondta, 500 millió forintos csalás alapos gyanúja miatt 1991 novemberében kezdődött ellene és társai ellen a rendőri eljárás, a vádiratba azonban már csak 100 millió forintos csalási tétel került. Két év múlva kezdte az ügy tárgyalását a balassagyarmati városi bíróság. Miután azonban a Nógrád megyében dolgozó bírák elfogultságot jelentettek be Angyal István ellen, a tárgyalás 1995 márciusában az egri városi bíróságon folytatódott. Ott viszont a minap jelentette be dr. Kása Judit tanácsvezető bíró, hogy a tárgyalást az egyik ülnök tárgyalásból való kizárása miatt el kell halasztani. Az új ülnökkel október 11-én folytatódhat az ügy elölről, hiszen újra kell olvasni a 300 oldalas jegyzőkönyvet. Ez Angyal István szerint többhetes késedelmet jelent, miközben négy év alatt ügyében még a tanúkihallgatásig sem jutottak el. A vállalkozó ez idő alatt nem tudott munkát vállalni, hiszen peres ügyei egész embert kívánnak. Nemcsak Egerbe jár ugyanis tárgyalásra, ezen túlmenően 70 polgári perben illetékes. Ezek egy részét ellene indították többi közt szállítói kártérítésért, a többit viszont ő kezdeményezte az APEH, a rendőrség, a Nógrád Megyei Bíróság, a Budapest Bank, a Salgótarjáni Városi Ügyészség, illetve hajdani szállítói ellen. Angyal István ártatlanságát hangoztatja. Állítása szerint ellene több alkalommal is törvénysértő módon jártak el. Nézete szerint ügye koncepciós per: rajta akarják bebizonyítani, hogy milyen nagy károkat okoz a fehérgalléros bűnözés. Továbbá így akarják megbüntetni azért, hogy egy volt megyei rendőrfőkapitányt társaságánál alkalmazott. (MTI) Mindent loptak: hullazsáktól a szalmakalapig (Folytatás az 1. oldalról) Az urak a hullazsáktól a szalmakalapig, a nagy értékű transzformátortól a szórakoztató elektronikáig mindent vittek. Figyelmeztető érdekessége az ügynek, hogy a rendőrség nagy mennyiségű lőszert foglalt le különböző kaliberben. Több mint tíz darab kispuskát, 22-es kaliberű sportlövőfegyvert, több darab forgópisztolyt. A már meglelt és lefoglalt tárgyakat három teherautóval hozták a rendőrségre. Feltételezhető, hogy egyéb bűncselekményeket is elkövettek. A rétsági ügyben jelenleg 30-40 rendbeli a gyanúsítás, de feltehető, hogy ennél jóval több lesz. A gyanúsítottak feltehetően orgazdahálózattal dolgoztak együtt. A bejelentett összes „Látványos” kiállítás a lopott holmikból fotó: gy. t. kárérték 8 millió forint. Az ügyben szakértők bevonásával tovább folyik a széles körű nyomozás. Dávid Gyula ezt követően a Pásztó, illetve Kálló körzetében működött családi vállalkozásé betörők százezer és egy három- százezer forintos betöréséről is beszámolt. A Pásztói Rendőrkapitányság a napokban fogta el a betörőket, egy család két felnőtt és két fiatalkorú tagját, P. 1.-t és P. A-1, valamint P. V.-t és idős P. I-1. Jelenleg 5-600 ezer forintnál tart a kárösszeg, az elkövetők előzetes letartóztatásban vannak. A múlt hét végén Rónabányán egy családi házba törtek be és 181 ezer forint értéket vittek el a betörők. Forrónyomos üldözéssel meglettek a tettesek, a salgótarjáni E. /., B. /., B. A. és B. T., akik már ismertek a rendőrség előtt. - p. a. Több minőségi magyar árut a piacra!