Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-10 / 238. szám

4. oldal Gazdaság 1995. október 10., kedd Privatizációs bevétel - kiadás A privatizációs szervezetek augusztus 31-ig összesen 49,2 milliárd forint bevételre tettek szert az idén, miközben a kia­dások elérték a 49,6 milliár- dot. Ez állapítható meg az Ál­lami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt. Informatikai és Vagyonnyilvántartási Ügyvezető Igazgatóságának legfrissebb adataiból. A va­gyon értékesítéséből és hasz­nosításából 40,2 milliárd (készpénzben 34,2 milliárd) forint, a bevételek 81,8 száza­léka származott. Ebből 14,4 milliárd forintnak megfelelő összeg devizában folyt be. E- hitel és a hozzá kapcsolt rész­letfizetés konstrukciójában 2.9 milliárd forint érkezett. A társaságoktól 4,9 milliárd fo­rint osztalék jutott az államot képviselő tulajdonosi szerve­zeteknek. Az egyéb bevételek elérték a 4 milliárdot. A priva­tizációs szervezetek a közel 50 milliárd forintos kiadásból 9,2 milliárdot közvetlenül, osztalék gyanánt további 4,6 milliárdot fizettek be e költ­ségvetésbe. Külön jogszabály szerinti tartozásaikra 14,9 milliárd forintot fordítottak. A reorganizációra 5,4 milliár­dot, garanciális kötelezettsé­gekre 2,5 milliárdot juttattak. A kárpótlási jegyek bevonása 11.9 milliárd forintos kiadást jelentett. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 94,46 Osztrák schilling 13,43 USA-dollár 133,61 ECU (Európai Unió) 173,11 Van ami bejön, van ami nem A Magyar Nemzeti Bank elemzése a kormányprogram állásáról A pénzügyi megszorító intézkedések hatására a makrogazda­ságban, a pénzügyi folyamatokban határozottan érzékelhető a javulás, ugyanakkor a reálgazdasági folyamatokban még sze­rényebbek az eredmények, - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank évközi gazdasági prognózisa. Az elemzés szerint az idén a jö­vedelemtermelés legfeljebb egy százalékkal növekedhet. Ez némi visszaesést jelent a múlt esztendőhöz képest, amikor is a GDP 2 százalékkal bővült. A belföldi felhasználásnak a kormányprogram szerint idén 3-4 százalékot kellett volna visszaesnie, ezzel szemben csupán egy százalékkal mérsék­lődik. Ugyanez érvényes az egyéni fogyasztásra is, amely a tervezett 5 helyett csupán 2—2,5 százalékkal csökken. A külkereskedelmi mérleg­ben az MNB 3,1 milliárd dollá­ros deficitet vár az év végére, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig valószínűleg 2,9 milliárd dollár körül alakul. Ez mintegy 400 millió dollárral haladja meg a tervezettet, ugyanakkor csaknem egymilliárddal keve­sebb a tavalyi hiánynál. Míg tavaly 1,1 milliárd dol­lár értékű működőtőke jött be az országba, az idén 1,8 milli­árd várható. A kormány prog­nózisa optimistább volt, abban 2-2,5 milliárd dollár szerepelt. Az elemzők szerint a ked­vező pénzügyi folyamatok tö­rékenyek, mert az export és az import növekedése közötti ütemkülönbség még mindig nagyon csekély. Az export bő­vülése nemcsak a kormány ilyen irányú árfolyam-politikai és egyéb intézkedéseinek kö­vetkezménye, hanem a szeren­cséé is. Jellemző külpiacainkon ugyanis konjunktúra van, ám ha ennek vége szakad, a kedvező külkereskedelmi folyamatok is leállnak. Az import lassulását pedig jórészt a csak átmeneti időre bevezetett vámpótléknak és a jövedelmek nagymértékű csök­kenésének tudják be a prognó­zis készítői. Á reáljövedelmek leszorításának azonban erős társadalmi korlátái vannak. Az agrárágazatot nem szabad leírni A Miniszterelnöki Hivatal által kidolgozott Modernizációs Program tervezete alábecsüli az agrárgazdaság szerepét a nemzetgazdaság modernizálásában - olvasható az MSZP Or­szágos Agrártagozatának „Az agrárgazdaság helye a gazda­ságpolitikában” címmel készült kritikus vitaanyagában. A dokumentum készítői a kor­mánykoncepció számos el­lentmondására mutatnak rá. Nem értenek egyet például az­zal, hogy agrárgazdasági po­tenciálunk kihasználása az Eu­rópai Unió piacain lehetetlen. Véleményük szerint az elő­terjesztők ezzel lemondanak a természeti erőforrásokról. El­ismerik ugyan, hogy kedvező agráradottságainkat az EU pia­cain egyelőre nem vagyunk ké­pesek kellőképpen kihasználni, ebből azonban - érvelnek - nem szabad azt az elhamarko­dott következtetést levonni, hogy végleg le kell mondani a lehetséges forrásról. 1994-ben élelmiszer-kivitelünk 52 száza­lékát az EU- és az EFTA-or- szágok piacán értékesítettük. Adottságainkat jelenleg első­sorban áruhiány miatt nem tud­juk kellően kihasználni. A mai helyzet az 1990 óta jellemző hibás agrárpolitikával, és az emiatt bekövetkezett termelés­visszaeséssel magyarázható. Átgondolt intézkedésekkel azonban mindez javítható. A szocialisták megítélése szerint az unió országaiba tör­ténő élelmiszerexportunk pilla­natnyi állapotából azért sem szabad messzemenő következ­tetéseket levonni, mert a lehet­séges felvevőpiac nem korláto­zódik csupán az EU-ra. Az agrárszakemberek a ter­vezet ama megállapításával sem értenek egyet, mely szerint hiányoznak az agrárgazdaság számára olyan kedvező termé­szetföldrajzi adottságok, ame­lyekre modernizációs stratégia építhető. Vallják:’a mezőgazda­ságnak a modernizáció egyik alappillérévé kell válnia. Végezetül: a modernizációs program azt sem hagyhatja fi­gyelmen kívül, hogy az EÜ-hoz történő csatlakozásunk kulcs­eleme agrárprogramjaink ösz- szehangolása. Megfelelő pozí­ciót nem a korszerű agrárága­zatról való lemondás, hanem csakis egy modem, korszerű mezőgazdaság felmutatása eredményezhet. (újvári) ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE A tőzsdeindex ingatag Október 2. és 6. között a Budapesti Értéktőzsde in­dexe (BUX) - az előző két hétben bekövetkezett csökkenés után - emel­kedni kezdett, s a hét kö­zepére az 1598 pontos heti nyitóértékről 1610 pont fölé emelkedett. Ezt követően azonban újabb korrekciónak voltunk szem­tanúi, amely az indexet ismét 1598 pontig csökkentette, a BUX tehát továbbra is a lélek­tani határnak tekinthető 1600 pontos szinten táncol. A részvények jegyzett és forgalmazott kategóriájának együttes forgalma eközben meghaladta az 1,5 milliárd fo­rintot. A kárpótlási jegy to­vábbra is 210 és 214 forint közötti árfolyamon lelt gaz­dára, összesen 70 millió forint értékben. Az Agrimpex részvényei­nek árfolyama - kimondottan alacsony forgalom mellett - folytatta süllyedését, s így a hét végén már csak 15 500 fo­rintot ért a papír. Ez igen meglepő annak fényében, hogy egy hónappal korábban napi öt-tíz millió forintos for­galom közepette 18 ezer fo­rint fölötti árat is megadtak a részvényért a befektetők. A Danubius árfolyama a múlt héten erősen ingadozott, ami főként az október negye­dikén 1230 forintos átlagáron lebonyolított csaknem 140 millió forintos forgalomnak köszönhető. Ettől függetlenül a részvény 1210 és 1200 fo­rint közötti árfolyamon cse­rélt gazdát, mégpedig vissza­fogott forgalom mellett. Az Eg is árfolyama végre ismét emelkedett: míg a hét elején csak 3380 forintos napi átlag alakult ki, a hét végén megközelítette a 3450 forintos átlagot. Ez javarészt a befektetők magas, 260 mil­lió forintos forgalmat gene­ráló érdeklődésének volt kö­szönhető. A Pick Szeged árfolyama 6570 forintról 6500 alá csök­kent a hét során, miközben a forgalom a megszokotthoz képest alacsony, 176 millió forintos maradt. A következő napokban korrekció bekövet­kezésére lehet számítani. A Richter a múlt héten végre ki tudott tömi: árfo­lyama - megszakítva a ko­rábbi hetek süllyedő tenden­ciáját - 2350 forintról 2400 forintra emelkedett, 225 mil­lió forintos forgalom köze­pette. Az OTC piacon vegyes ármozgások voltak megfi­gyelhetők. Míg a Mól törzs- részvényeinek árfolyama 11 900 forintra mérséklő­dött, a Budapest Bank rész­vényeinek ára 4400 forintra emelkedett. A Matáv és az MKB árfolyama nem válto­zott lényegesen. A diszkont kincstárjegy- aukciókon továbbra is nagy hozammozgások voltak meg­figyelhetők. Míg az 1 és 3 hó­napos állampapírok hozama csak kis mértékben csökkent 29,3, illetve 30,34 százalékra, addig a 6 hónapos papíré 32,09 százalékra, a 12 hónapos pedig 32,42 százalékra zuhant, több mint háromszoros túljegyzés mellett. Konkoly Csaba Concorde Értékpapír Ügynökség o Miért ne fizetne kevesebbet? A címben említett, jól bevált szlogennel rendezik meg az Országos ÁFÉSZ Napokat október 9-14-ig. Ebből az alkalomból megkértem dr. Egyed Ferdinándot, a kedvezményes árukat biztosító megyei Ipoly Coop ügyvezető igazgatóját, tájékoztassa megyénk lakosságát az akció nyújtotta lehetőségekről, az árkedvezményekről, az ezzel kapcsolatos megtakarításról.- A hagyományossá vált Őszi ÁFÉSZ Napok keretében megyénk áfészeinek boltjaiban az akció során 65 terméket kínálunk 10-30 százalékos árkedvezménnyel. A kelendő áruk utánpótlására sajnos csak korlátozottan van lehetőség. Az akciós cikkeket szállító 28 kereskedelmi partnereinkkel együtt, olyan közkedvelt termékeket vontunk be, melyek a szezon legkeresettebb cikkei közé tartoznak, így joggal számíthatnak sikerre. Pl. a Floriol étkezési olajat flakononként 165 Ft-ért kínálják a boltokban. Amennyiben az összes felkínált fogyasztási cikk vevőre talál, akkor a vásárlók csaknem 3 millió forintot takaríthatnak meg.- Mostani kezdeményezésünk is újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar szövetkezeti kereskedelem él, életképes és a konkurens kereskedelmi láncok mellett mindig is helyet kíván fenntartani magának. Ennek érdekében szerződést kötöttünk a Pro Coop szövetkezeti nagykereskedelriii lánccal, melybe 171 ÁFÉSZ, 465 kettőszáz négyzetméteren felüli boltot vitt be eddig a láncba. Megyénkből 6 ÁFÉSZ, 13 üzlettel csatlakozott. A láncba bekapcsolódott boltokat egyforma, tetszetős, esztétikus külső és belső megjelenés, összehangolt választékpolitika (865 cikkről van szó), összehangolt ár, valamint a minden hónap első hetében sorra kerülő egy-egy akció jellemzi. Most pedig átnyújtom a kedvezményes áruk kínálatának palettáját. AKCIÓS ÁRAINK, AMÍG A KÉSZLET TART... "B" rizsi kg 109 Ft Floriol étolaj 11 165 Ft Globus mustár 500 g 94 Ft Globus ketchup 500 g 169 Ft Univer Piros Arany csemege 170 g 74 Ft Univer majonéz 180 g 79 Ft Szegedi darált sertéshús 400 g 99 Ft Orsi üdülőkrém 65 g 29 Ft Gyermelyi spagetti 500 g 64 Ft Gyermelyi szarvacska 500 g 64 Ft Rama csészés margarin 500 g 125 Ft Hera főzőmargarin 500 g 104 Ft Knorr májgombócleves csigatésztával 50 g 59 Ft Knorr daragaluska-leves 61 g 59 Ft Milka Leo 333 g 39 Ft Negro Original 200 g 64 Ft Pilótakeksz 225 g 119 Ft Balaton szelet classic, milk 33 g 22 Ft Konyakmeggy 200 g 239 Ft Stollwerck kakaópor 250 g 144 Ft Harlekin, Whistler szelet 30 g 21 Ft Tempo szelet 35 g Tibi krémcsokoládé, epres, ananász, trüffel 21 Ft 100 g 64 Ft Olympos citromlé 11 95 Ft Nescafe Classic 100 g 529 Ft Nesquik kakaópor 400 g 205 Ft Lipton Yellow Label tea 25 x 1,5 g 139 Ft Melódia tej- és étcsokoládé 38 g 41Ft Merido Mocca őrölt kávé 250 g 279 Ft Tchibo Mokka őrölt kávé 250 g Haas 10+1 (6 vanillincukor + 4 sütőpor + 1 309 Ft krémlapát 61Ft Maggi marhahúsleves-kocka 72 g 49 Ft Maggi tyúkhúsleveskocka 72 g 49 Ft Delikát "8" ételízesítő 250 g 99 Ft Coca-Cola, Coca-Cola light, Sprite, Fanta visszaváltható 2x131 175Ft+betétdíj Sió szőlőital 1 1 69 Ft Sió szűrt almaital 11 69 Ft Amstel sör 0,5 1 64Ft + üveg Talléros sör 0,51 39Ft + üveg Top Joy őszibarack nektár 11 95 Ft Nivea kézkrém 60 ml 105 Ft Lanolinos babaszappan 125 g 46 Ft Palmolive szappan "3+1" (kétféle illatban) 4x125 g 255 Ft Amo tusfürdő (háromféle illatban) 250 ml 166 Ft Johnson’s pH 5.5 testápoló 250 ml 339 Ft Limara parfüm desodor (háromféle illatban) 100 ml 269 Ft Família fehér papírszalvéta 33x33 cm 50 db 65 Ft Szétnyitható fém ruhaszárító állvány 20 m 1390 Ft Vasalóállvány teflonos bevonattal 34x116 cm 2290 Ft Tomi Kristály mosópor 2,4 kg 572 Ft Tomi Kristály mosópor 600 g 149 Ft Colgate Total fogkrém 50 ml 124 Ft Vademecum naturel fogkrém 75 ml 159 Ft Ultra Derm 400 g 94 Ft Ultra mosókrém ’68 500 g 89 Ft Ultra mosogatópor 500 g 116 Ft Omo Color mosópor 600 g 219 Ft Bip öblítő (kétféle illatban) 11 119 Ft Pril mosogatószer 500 g 156 Ft Carefree illatosított tisztasági betét 20 db 129 Ft Carefree ultra normál plusz eü. betét 11 db 179 Ft WU-2 Miraculum sampon 11 179 Ft Schauma sampon (háromféle) 250 ml 179 Ft Taft hajlakk normál és ultraerős 250 ml 299 Ft Ilka 100 db-os fehér papírzsebkendő 79 Ft Clin ablaktisztító utántöltő 420 ml 139 Ft A kora reggeli órákban már nagy volt az érdeklődés a Floriol étolaj, a rizs és a sertéskonzerv iránt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom