Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-21 / 143. szám
6. oldal Pénz - Piac - Gazdaság 1995. június 21., szerda Nyárra ismét aszályt jósolnak Három százalékot öntöznek Hazánkban az öntözhető terület nagysága a mezőgazdaságilag müveit földeknek mindössze 6 százaléka, és tavaly ott is legfeljebb az öntözőberendezések fele üzemelt. Növekszik-e az idén az öntözött terület, hogyan alakulnak a vízszolgáltatási díjak, s milyen kedvezményre számíthatnak a gazdálkodók? - kérdeztük dr. Szilárd György osztályvezetőt az Országos Vízügyi Főigazgatóságon.-Május végéig 115 ezer hektárra kötöttek vízszolgáltatási szerződést. Ez a főmű- ves vízellátású öntözhető területnek a fele. (Tavaly ez az arány 33 százalék volt.) Az idén öntözéshez várhatóan 250-300 millió, vízpótláshoz, halastavak feltöltéséhez 300- 320 millió, összesen 600-620 millió köbméter vizet használnak fel. Főműveink állapota az állami támogatások csökkenésével egyenes arányban romlik. Az öntözési idény megkezdése előtt a legkritikusabb állapotban lévő csatornákra, kapacitás-bővítésre a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium 40 millió forintot költött. A Földművelésügyi Minisztérium 1,6-2 milliárd forintot különített el támogatására. A gazdálkodók ilyen célú beruházásra 40 százalékos hozzájárulást és az erre felvett hitelekhez 60 százalékos kamattámogatást kapnak. Az idén már nincs állami támogatás az öntözéses üzemeltetéshez. A szaktárca kizárólag vízszolgáltató berendezések korszerűsítését, fejlesztését részesíti előnyben. A tavalyi köbméterenkénti 1 forintos vízszolgáltatási díj ebben az esztendőben az infláció mértékével emelkedik. Újvári Gizella Rosszabb a vállalkozás helyzete a tavalyinál Kadván Pált, a béri Bio-kaptár Szövetkezet elnökhelyettesét ritkán és csak rövid időre lehet meglelni a szövetkezet irodájában. Mintha éreznék mostani jelenlétét, egymás után csörögnek rá a nagy üzemmel kapcsolatban állók és a munkatársai. A gazdaság vezetői és dolgozói egy részközgyűlést már maguk mögött tudnak, a záró közgyűlés azonban még hátra van. Negyvennyolc tulajdonost - 90 százalékuk nyugdíjas - számlál a szövetkezet. A gazdaság területe azonos a község határával.-Milyen eredményt jelez a múlt évi gazdálkodásra vonatkozó statisztika?-Talpon maradást, azaz nulla nyereséget.- Az új kormány, amely többször hangsúlyozta a mező- gazdaság fontosságát, milyen helyzetet teremtett az önök számára?- Rosszabbat a tavalyinál. Nehezebbé vált a pénzügyi helyzetünk. Banki adósságunk ugyan nincs, de a gyors ütemben emelkedő üzemanyag- és alkatrészárak, a növekvő elvonások, a támogatások visszafogása igen szűk mozgásteret jelent a számunkra.-líyen nehéz közgazdasági feltételek mellett miből teremtik elő a napi termeléshez, gazdálkodáshoz szükséges pénzt?- Különböző szolgáltatásokból, telekeladásból, az építőipari tevékenységből.- Mit ígér a jelenlegi határ?- A csapadéknak nagyon örültünk, hátránya, hogy visz- szavetette a növényvédelmet. Nem akarom előre elkiabálni, de az eddigi határ biztatóbbnak ígérkezik, mint az előző évi, akár a 60 hektár őszi búzáról, akár a 40 hektár tavaszi árpáról van szó.- Azt mondják, hogy a nagyüzem állatállomány nélkül olyan, mint a félkarú óriás?- Birkával foglalkozunk. Négy százas anyajuhállomáRadván Pál: illúziók nélkül csak a talpon maradást vállalhatjuk FOTÓ: RIGÓ T. nyunk van. A tavalyi bárányokat leadtuk. Az állomány eddig még nem hozott nyereséget, csupán a vételi árat fedezte. Jövőre némi nyereségre számítunk. Ezenkívül van még 30 kecskénk is. — Azt hallottuk, hogy önök állítólag megvették és működtetni kívánják a volt Autóker-üdülőt?-Csak béreljük. Június 7- ével fogadtuk az első vendégeket. Az üzemeltetéshez szükséges személyzet megvan, de jóval kevesebb, mint korábban.- Végül miben foglalná össze a kormánytól elvárható segítséget?-Illúziók nélkül az idén is csak a talpon maradást tűzhetjük ki, csekély fejlesztések megvalósítása mellett. Segítene, ha a kormány nyugati mintára bizonyos összeget visszatérítene az üzemanyagárakból, az alkatrészek termelői áránál eltörölné az áfát. Szívesen vennénk, ha biztosítaná a megtermelt áru garantált áron való eladását, a meghitelezésnél elfelejtetné a bankokkal a lassan égig érő, gazdálkodást bénító, a jövő elképzeléseit de- jékba törő kamatot, a villanyáramot pedig a lakossági tarifával számolhatnánk el. ■ ...a fele később, r Ha június 6. és 30. ^%r között vásárol mobiltelefont EflflP WESTEL 900 GSM kártyával, vagy kártyát külön - akkor az JÊ* árnak CSAK A FELÉT ' .'I KELL KIFIZETNIE. m És máris telefonálhat! ■ A fennmaradó összeget később I is kifizetheti, részletekben. Hogy a rendkívüli kedvezményt igénybe vehesse, kapcsolódjon be most, és FIZESSE AZ ÁR FELÉT KÉSŐBB! Információ: OFOTÉRT: SALGÓTARJÁN. Pécskö üzletház tel.: 32/310-571 * Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák »jeravill ofotért BHiinnr I RÁDIÓTELEFON KFT Ötéves az értéktőzsde Több mint négy évtizeden át aludta Csipkerózsika-álmát a Budapesti Értéktőzsde, mígnem 1990-ben - a Budapest Bank kezdeményezésére - újjáalakult. A nyolcvanas években jelentek meg először az értékpapírok egyik fajtájának, a vállalati kötvényeknek első követei. Aztán jöttek, ha kis számban is, a részvények, és szűk körben lassan forogni kezdtek - ahogy mondják - a „pulton keresztül”, (over the counter), azaz a nem nyilvános forgalomban. A kezdeményező szerepet a Budapest Bank s annak dinamikus fiatal gárdája vállalta, amely árfolyamot jegyzett a kötvényeknek, s adta-vette azokat. A közgazdasági közvélemény jelentős részének, s olyan intézmények támogatását élvezve, mint a Pénzügykutató, nemzetközi tapasztalatokra támaszkodva alakult meg a BÉT. Bebizonyosodott, hogy nem volt igazuk azoknak, akik elhamarkodottnak ítélték a tőzsde megalakítását, mert kevesellték a meglévő és a forgalomba hozható értékpapírok számát, a befektetők ezek megvételére szánt vagyonát. E megfontolások alapján soha semmit sem volna szabad elkezdeni. A tőzsde mindig is olyan volt, amilyenné befektetőinek magatartása s a konjunktúra tette, és olyan lesz a jövőben is. Érdemes megfontolni, hogy az esetleg kis vagyonnak is egy picinyke részét értékpapírban tartsuk. Elő- gyakorlatként színlelni lehet papíron a vásárlásokat és az eladásokat a lapokban közölt árfolyamok alapján, s megállapítani, hogy nyertünk-e vagy vesztettünk. Esetleg egy vagy több lap tanácsai szerint is végezhetjük e műveleteket, s meggyőződhetünk róla, melyikre érdemes hallgatni. B. T. Akar Ön havi 100Ft-ot ajándékba kapni ? Ha igen, akkor nekünk van egy jó tippünk. Fizesse előaNógrád Megyei Hírlapot, mert így házhoz viszik, és még olcsóbb is. Az előfizetési díjat kiadónk úgy állapította meg, hogy abban jelentős kedvezmények legyenek. Az itt következő táblázatból kitűnik, hogy mennyit takarít meg Ön, ha nem példányonként vásárolja meg a Hírlapot, hanem előfizeti. A Nógrád Megyei Hírlap előfizetési díjai: darabonkénti I előfizetési I kedvezmény ár I díj I mértéke 1 havi: 475 Ft 375 Ft 100 Ft 2 havi: 950 Ft 750 Ft 200 Ft 3 havi: 1425 Ft 1125 Ft 300 Ft 4 havi: 1900 Ft 1500 Ft 400 Ft 5 havi: 2375 Ft 1875 Ft 500 Ft 6 havi: 1850 Ft 2250 Ft 600 Ft 7 havi: 3325 Ft 2625 Ft 700 Ft Előfizethető a kézbesítőknél, szerkesztőségeinkben vágy a kiadóban. Cím: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Tel.: 32/316-455, fax: 32/311-504 Azok a magánszemélyek, ' akik a mellékelt megrendelőszelvénnyel együtt június 15-ig a kiadóban év végéig fizetik elő lapunkat, lakossági apróhirdetésüket a helyszínen 200 Ft kedvezménnyel adhatják fel. NÓGRÁDI, HÍRLAP a TÁRS!