Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-11 / 85. szám
6. oldal Olvasóktól - Olvasóknak 1995. április 11., kedd A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Forduljanak hozzánk bizalommal, keressék a Hírlap olvasószolgálatát! Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy bármilyen gondjukkal, problémájukkal bizalommal fordulhatnak hozzánk. írásaiknak szívesen adunk helyet. Szerkesztőségünk ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közli. A közlés nem jelenti azt, hogy a szerkesztőség a levelek tartalmával feltétlenül egyetért. Előfordulhat, hogy a közérdeklődésre számot tartó levél szerzőjének nevét és címét nem közöljük, vagy csak monogramjával adjuk közre. Bizonyos viták esetén szerkesztőségünk nem kívánja a döntőbíró szerepét betölteni. Legtöbbször az az eljárásunk, hogy mindkét felet meghallgatjuk, és mindkét véleményt közöljük. Olvasóink Már februárban elindítottuk e rovatunkat azzal a céllal, hogy olvasóink ezúton is meglephessék szeretteiket - természetesen térítés nélkül - kedvenc fényképük lapunkban való közlésével. Örömünkre szolgál, hogy máris közkedvelté vált e rovatunk, s egyre sűrűbben érkeznek a fotók. Ezúton is tudatjuk kedves olvasóinkkal, hogy a beérkezés sorrendjében adjuk azokat közre. Kivételt képez természefényképalbumából tesen annak a képnek az elsősége, amelyet valamely jubileumhoz, évfordulóhoz kötődő kedves meglepetésnek szánnak. Az alábbi fotón Sebó Já- nosné salgótaijáni (baglyasal- jai) édesanya látható. Négy gyermeke és unokái 80. születésnapja alkalmából, szeretetük és tiszteletük jeléül kérték a körülbelül tizenöt évvel ezelőtti kép közlését. A nyolc évtizedhez mi is szívből gratulálunk, s további jó egészséget kívánunk! ÍRJON EGY TÖRTÉNETET Nem könnyű nyomozónak lenni Meleg, nyári éjszaka volt. Talán már éjfél is elmúlt, amikor hallom, hogy egy személygépkocsi lassít a házunk előtt, majd kicsit távolabb megáll. Gondoltam, valaki beteg lett, s jöttek a doktor úrért. Bajban a doki kocsija Kíváncsian újra kinéztem, amikor már gyanús dolgokat észleltem. A doktor kocsija mellett egy alakot véltem felfedezni. Többször hol lehajolt, hol felegyenesedett. Ekkor már elkezdett hevesebben dobogni a szívem. Mit akarhatnak a doki kocsijával? El akarják lopni, vagy meg akarják rongálni? No, ezt már nem engedem! Mert mi lesz vele holnap, ha menni akar a betegekhez? Hogy megy Hollókőre rendelni? E gondolatok már vittek is az ajtó felé. Kint, a házunk sarkánál - de még a kerítésen belül - megálltam, és jól láttam, hogy ott áll egy személy- kocsi, s két sötét alak mellette, míg a harmadik szemben a másik oldalon ismét a doki kocsija mögött csinál valamit.- Mi lesz ott kérem.. ? Mit csinálnak maguk ott.. ? - kiáltok oda a három alaknak úgy félhangosan, és várom a hatást, hogy na, most ezek jól megijedtek, gyorsan beugrálnak a kocsiba és uzsgyi. De nem, nem ugrálnak. Felém néznek, majd egymásra, majd megint felém. Szinte megdermed a levegő velem és velük együtt. Hallom a szívem kalapálását. Mígnem az egyik felém fordul, és nem túl hangosan, de érthetően és vészjóslóan sziszegi:- Kuss! No, erre én:-Micsoda? Hogy kuss! Kuss az anyád... - De közben már kifelé megyek a kapun, közeledem feléjük, a távolság nem lehetett több mint tíz méter. Én tovább mondom a magamét: - Nem szégyellik magukat, micsoda dolog ez, hogy merik ezt csinálni? - És akaratomon kívül fenyegetően indulok feléjük. Ekkor az autóvezető megszólal, mintha ő lenne a főnök: - Gyerünk. Erre gyorsan, de nem pánikszerűen beugrálnak a kocsiba, és elindulnak Szé- csény felé. Segítség is akadt De utánuk nézve látom, újra csak megálltak, s most ott ólálkodtak a Pityó Laci kocsija körül. Engem megint elöntött a düh.-Ti gazemberek, ti tolvajok, még nem volt elég? - De ekkorra már segítőtárs is akadt mellettem, a szomszéd fiatalember személyében, s mint két bátor, rohamra készülő katona, elindultunk feléjük. Sikerrel. Újra beugráltak a kocsiba, s tovaszáguldottak. Mi pedig győztesen és diadalittasan elindultunk visszafelé. Alig jöttünk pár métert, amikor Dani ijedten megszólal:- Ica néni, ezek a temetőnél megfordultak és jönnek errefelé! Ekkor bizony — mi tagadás- elfogott a félelem. Nagyon siettünk, sőt, már szaladtunk visszafelé. A kocsi pedig egyre közelebb. Már azt is észleltük, hogy a kocsi átjött a bal oldalra, a. szándékukkal pedig teljesen tisztában voltunk. Két puszi a jutalom Ekkor elkaptam Dani karját, és mielőtt még elgázoltak volna, beszaladtunk a közeli utcába. A kocsi pedig szinte a sarkunkat súrolva, legalább 100 kilométeres sebességgel elviharzott Pásztó felé. Mi pedig az ijedtségtől jó messzire szaladtunk. Mikor pihegve, leizzadva hazafelé jöttünk, a doki kocsija felől csordogálást hallottunk. Látjuk, hogy a benzintankból kilóg egy műanyag cső, alatta egy kanna, amely már csordultig tele van benzinnel. Amikor otthon már egy kicsit megnyugodtam, felköltöttem az uramat, és elmeséltem neki a krimibe illő kalandomat. Kérdésére még a kocsi színét és rendszámát is meg tudtam mondani. Az uram ekkor azt mondta: - Ica, te bátor asszony vagy, és még okos is. Másnap korán kimentem a doktor úrhoz, és elmondtam neki is a történteket. Ő megölelt, adott két puszit, de azt mondta, hogy máskor ilyet ne csináljak a beteg szívem miatt. Inkább ott egye meg a fene azt a kocsit. Később megtudtuk, hogy a jövevények kocsija egy körözés alatt álló, lopott kocsi volt. Ispán Lászlóné, Nagylóc Múlt századi bölcsességek - Beküldte: Banos Károlyné (Ecseg) A derék embernek a rossz sze- rencsébén kell magát leginkább kitüntetni. * Jobb becsülettel elszegényedni, mint rossz úton meggazdagodni. * Nem az az igaz ember, ki nem védekezik, hanem az, kinek bár lehetne védekezni, azt nem akarja. * Nincs ember, ki mindenben szerencsés volna. Manapság a kutyusok is elkutyulnak A hároméves labrador társa egy apró szárnyas. A szokatlan barátság alapja: jobb ma egy igazi barát, mint holnap egy finom falat Mostanában egyre több gazdátlan, kóborló ebet látni településeinken, s úton-útfélen. Épületek védettebb zugaiban húzzák meg magukat, lépcsőkön, járdákon alszanak. Kutatnak a kukákban, zavarják a járókelőket és az autósokat. Az ebek nem kímélik a fákat, mi pedig, ha vészhelyzetben vagyunk, nem tudjuk az állat kapott-e védőoltást, vagy sem. Az eboltási díj 250 forint, s gondolom, a védőoltások nem kerülnek ennyibe. A fennmaradó összeg felhasználható lenne különböző célokra, mint például figyelmeztető cédulák készítésére, amelyek a gondtalan gazdik részére kerülnének kézbesítésre. De juthatna belőle a sintérek alkalmazási díjára vagy kutyamenhelyek készítésére. Arról már nem is beszélve, hogy így talán kevesebb ebre járna rá a rúd, s nem lenne nekik ilyen kutya világ. Ne szólj szám, nem fáj fejem? A rendszerváltás után társadalmi életünkben új színfolt jelent meg az igazi demokrácia hangoztatásával. „Ezentúl mindenki szabadon azt mond, amit akar!” Ez valóban az újdonság varázsával hatott. Mégis az elmúlt negyven év szinte állandó mocs- kolásával bizonyos lelki nyomás is ránehezedett a társadalmi élet elég széles rétegére. Sokan bizonytalanná váltak, s mind többen a régi közmondást tartották helyesnek:,, Ne szólj szám, nem fáj fejem”. S hogy ez mennyire így van, bizonyosságképpen közreadok ezekből egy csokorra valót. Jó pár hónappal ezelőtt, ha jól emlékszem, a televízió „Leporelló” második adásában, amelynek mottója a vörös szín és szinonimája volt, a műsorvezető, Jakupcsek Gabriella és partnere nagyon sok ilyen szót vetettek fel, mint például vörösbor, piros szegfű, vöröshagyma. Végül kijelentették, más szó talán már nincs is. A felsorolást hallgatva biztos voltam benne, hogy a vörös zászlót és a vörös csillagot nem fogják mondani. így is volt. Úgy látszik, ezek említését nem merték vállalni a televízió nyilvánossága előtt. Vagy egy másik eset. Szintén a televízióban beszélgetést folytattak egy külföldön élő, s az adott időpontban Magyarországon tartózkodó híres, idősebb színművésznővel. A riporter megkérdezte tőle, ki a kedvenc költője, s ő gondolkodás nélkül rávágta: József Attila. De hirtelen megrettent, ajka elé kapta a kezét, s félénken megkérdezte: „Jaj, ezt most szabad mondani?” De beszélhetünk arról az iskolai igazgatónőről is, aki az intézményben korábban kialakított József Attila-sarkot lebontotta. Amikor a diákok szóvá tették, emígyen szólt:,, Már nem aktuális.” Azt már meg sem merem kérdezni, van-e ma olyan iskola, ahol a tematikában (tantervben!) szerepel Munkások című verse? Úgy vélem, Petőfi „Egy gondolat bánt engemet” című versét sem sokan szavalják manapság, nem beszélve az „Akasszátok fel a királyokat...”-ról. Üdítőleg hatott viszont a közelmúltban az a Koós Jánossal készített interjú, amelyben a riporter megkérdezte a népszerű énekestől, emlékszik-e még a hetvenes évek szilveszterére? S a válasz: „Azokban az években szilveszterkor olyan tömeg hömpölygött a körúton, hogy egyik oldalról a másikra lehetetlen volt átmenni. Abban az időben az emberek szerették egymást, nem úgy, mint most, amikor szinte mindenki csak egyéni érvényesülését hajszolja.” Hát nincs igaza? Mucsi Lajos Salgótarján Lesz-e egyszer még szobor a Kálvárián Megérkezett a tavasz Salgótarján Kálvária-hegyére is. A padokat lefestették, a korlátokat megcsinosították. A lépcsők tiszták lettek, s azok környezetét is megtisztították a gaztól. Mégis van egy kis szépséghibája a dolognak: magányosan, elhagyatottan emelkedik a város fölé a szobor üres talapzata. „Pléh Öcsi” - ahogy a köznyelv ismerte - a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. udvarán, a szemétben hever. Bizonyára még sokan nem tudják, hogy a szobor a Szabó dinasztia hírnevét volt hivatott tovább öregbíteni. Vajon akad-e még valaki, aki Salgótarján efhe várost csúfító talapzatára szobrot emel? Reménykedjünk, hogy igen, lesz még ott szobor, amely diadalmasan tekint majd le a megyeszékhelyre. S. J.-né Báma Ismerje fel, mi van a fotón! Az április 3-ai lapszámunkban megjelent fotó- rejtvényt azok fejtették meg helyesen, akik a salgótarjáni megyeháza Meredek úti oldalfalát küldték be megfejtésként. Ezek közül most a szerencsés nyertes: Sinka Jó- zsefné, Salgótarján, Meredek út 19. sz. alatti kedves olvasónk. Gratulálunk! E heti rejtvényképünk már nem megyénk valamelyik városában található - hanem hol; s mit ábrázol? Erre már önöknek kell tippelniük, melyet a megjelenést követő negyedik napig juttathatnak el szerkesztőségünkbe. A szerencsés nyertes egy nagyméretű rejtvényalbum gazdája lehet majd. Jó tippelést kívánunk!
