Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-04-05 / 54. szám
1995. március 4., szombat 3. oldal Hazai Körkép Titokzatos Pokol-tanszék A rendszerváltozás ködös-rögös útjain oda jutottunk, hogy politikai érdekek szerint már a tudományok is veszélyes állapotba kerülhetnek. Egy politológus egyetemi dolgozószobájából hallik a gondolat, hogy megint létezzen egy spéci magyar út, ahol 1995 tavaszán is leragadhatnak és megfulladhatnak a magyar progresszió, a magyar modernizáció valódi javaslatai. Egy Pokol Béla nevű politológus szervez tarthatatlan nívójú eszmék köré aktív politikus résztvevőket, majd egy rég elfelejtett, hajdani ambiciózus szélsőjobboldali politikus-író receptje szerint dolgozatokat ír, hogy rádöbbentse az egész országot a magyar politikai élet rejtett igazságaira. De amíg az a bizonyos tulipános jelvényü, egykori tanulmányíró (nem tévesztendő össze Kónya Imrével) szépírói munkássága részeként publikálta antidemokratikus nézeteit, addig leleményes politológusunk „nemzetmentő” retorikáját a tudomány köntösébe rejti. Az elmúlt években megszoktuk már, hogy jó nevű emberek is handabandáznak napi politikai érdekek szerint, de amit Pokol úr művel, az több a soknál. Újramelegíti a magyar szélsőjobb 1993-94 táján szétmállott javaslatait, hogy milyen pártokat, milyen személyiségeket kell kiebru- dalni a hatalomból, a sajtóból ahhoz, hogy a magyar igazság végre érvényesülhessen. A titokzatos Pokol-tanszéken, ahol kiforrhattak a kirekesztő, gyülöletinspiráló eszmecserék, egy tanácskozáson hivatalosan is jelen voltak az ellenzéki pártok vezetői, hangadó személyiségei. Nem hivatalosan, de jelen voltak a nagyobbik kormányzó párt képviselői közül is ketten. Lelkűk rajta, de ha nem tudnák, hogy pokoli eszmék társaságában vendégeskedtek, az nagy baj! Mert Pokol úr a tévéhíradó széles nyilvánossága előtt nem véletlenül állította egyenes beszédű rögtönzésben, hogy a kormányzó pártok személyiségei körében nincsenek barátai, akiket meghívhatott volna titokzatos dolgozószobájába. TJcméljük, a Pokol-féle tu- J\ dományos műhelyben majd elkezdődik egy olyan penitencia-kutatás is, amely a politikusokra kiszabható kis- büntetéseket is meghatározza az igazmondás nagyvonalú értelmezéséért. . . Erdős István Karambol - Salgótarjánban tegnap délelőtt a Rákóczi ú. és a Tanács ú. kereszteződésében összeütközött a B. Gy és a Gy. N. által vezetett személygépkocsi. B. Gy. súlyosan megsérült, kartörést szenvedett. fotó: rigó tibor Elég az érettségi bizonyítvány Kevés pénz jut a kisebbségeknek Balról: Mata Mihály, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége ügyvezető elnöke, Markó Antal, Szügy polgármestere, Jakab Róbertné, országgyűlési képviselő, dr. Vánkosné dr. Tímár Éva kisebbségi hivatali főosztályvezető és Alt Gyula, a szlovák szövetség titkára fotó: rigó A Gábor Dénes Műszaki Informatika Főiskola 1992-ben alakult. Informatikus mérnök- diplomát ad, rendszertechnikai és alkalmazástechnikai szakirányban. E tanévben vezették be a műszaki menedzserképzést, szeptembertől pedig mérnök-tanár szakot is indítanak. Nincs felvételi, csak az érettségi bizonyítvány követelmény. A beiratkozási díj 5 ezer Ft., egy szemeszter tandíja pedig az első éveseknek 48 ezer Ft. A főiskolának 21 magyarországi (köztük Salgótarjánban) és négy romániai városban van már kihelyezett központja. (Folytatás az 1. oldalról) anyaországtól kapott) pénzt saját maga kezelheti bankszámlán. Közalapítványt is létrehozhat a kisebbségi önkormányzat. A főosztályvezető azt javasolta, ha nem megy pusztán emberi kapcsolatok alapján, olyan keretrendelet megalkotását kell kezdeményezni, amely rendezi (Folytatás az 1. oldalról) Az egyik gépkocsi pillangóablakát az Ybl Miklós út 45. sz. ház előtt feszítette fel a tolvaj s a kocsiból elvitte a 8000 forint értékű rádiós magnót. A Gorkij körút 11. sz. ház előtt álló gépkocsit hasonló módon felnyitva négyezer forint értékű rádiós magnótól fosztottak meg. Ugyanaznap a délutáni órákban egy másik gépkocsi pillangóabNógrád Megye Közgyűlése legutóbbi ülésén személyi ügyeket is tárgyalt. Dr. Skultéty Sándor lemondott megyei közgyűlési tagságáról. Helyébe az MDF, a KNDP és az FKgP jelöltjét, Johan Jánost választották meg, aki egyszersmind tagja lett az ügyrendi és jogi bizottságnak is. Salgótarján megyei jogú városi önkormányzattal létrehozandó egyeztető bizottságba Bet: József, Frisch Oszkár, Kovács Gábor, Fodor Tibor köza két önkormányzat közötti kapcsolatokat. Mata Mihály, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége ügyvezető elnöke kifejtette: attól tart, hogy a kisebbségi önkormányzatok nem lehetnek sikeresek az oktatás terén. Markó Antal polgármester, a megyei közgyűlés kisebbségi, lakát is kifeszítették és elvittek az autóból tízezer forint értékű dohányárut és tejterméket. Az emberi hanyagság mintaképe lehet a gépkocsi tulajdonosa, aki csak „otthon vette észre” a tolvajlást, következésképpen azt sem tudja, hogy a városban hol történt a dolog. Etesen a Rákóczi út 50. sz. ház előtt feltehetően álkulcs használatával hatoltak be a gyűlési tagokat választották meg. A megyei munkaügyi tanácsban pedig Frisch Oszkár, Egri Zoltánné, Berkes Vida István, Vincze László képviseli Nógrád Megye Közgyűlését. A közgyűlés pénzügyi gazdasági bizottságának javaslatára a testület Smitnya Sándor elnök részére munkakörével összefüggésben felmerülő többletkiadásai fedezésére március 1-jei hatállyal havi 30 ezer forint költségtérítési átalányt állapított meg, amelyet havonta nemzetiségi tanácsnoka a köz- művelődési központ vitaanyagát ismertetve elmondta: szükség van egységes támogatási koncepció kidolgozására, az esélykülönbségek egyfajta kiegyenlítésére, a kisebbségi tanácsadó szolgálat kiépítésére és a kisebbségek megyei szövetségeire. - Dudellai gépkocsiba négyezer forintos kárt okozva. Hasonló módon nyitottak ki egy másik gépkocsit a MÁV külső pályaudvari parkolóban a délutáni órákban. A Tanács úton február 28-ra virradóra két, egymástól nem messze álló gépkocsit nyitottak fel a pillangóablak kifeszítésével összesen 13 ezer forint kárt okozva a tulajdonosoknak.- rs előre kap meg. Egyidejűleg engedélyezi hivatali gépkocsi személyi használatát is. Becsó Zsolt, Frisch Oszkár és Kovács Gábor alelnökök részére a megye egész területére jogosító utazási bérlet, vagy annak pénzbeli ellenértékeként havi 20 ezer forint juttatást állapítottak meg. A munkakörükkel összefüggésben felmerülő többletkiadások fedezésére ugyancsak március 1-jétől havi 15 ezer forint költségtérítési átalány illeti őket. Hírek Képtárbemutató Balassagyarmat - Válogatás a képtár anyagából címmel kiállítás nyűt tegnap a Horváth Endre Galériában, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ rendezésében. Az érdeklődők április 27-éig tekinthetik meg. Kismatematikusok Szurdokpüspöki - Tegnap a pásztói Dózsa György Általános Iskolában megrendezett matematikai versenyen a községi általános iskolából osztályonként (harmadiktól - nyolcadikig) két-két tanuló vett részt. Sportbál Karancslapujtő - A Község Sportjáért Alapítvány nőnapi sportbált rendez március 4-én, szombaton 20 órától a helyi Karancsgyön- gye étteremben. A jó hangulatról a Continental együttes gondoskodik. Nőnapi virágok Bátonyterenye - Virágvásárt rendeznek március 6- ától 8-áig az Ady Endre Művelődési Központban. 9-én 16 órától a kisterenyei asszonykórus ad műsort a nők klubja ünnepi összejövetelén. Dalegylettörténet Balassagyarmat - Március 7- én, kedden 17 órakor a Helytörténeti Gyűjteményben (Rákóczi u. 107. sz.) Vojtkó István tart előadást a Balassagyarmati Dalegylet történetéről a kiadvány megjelenése alkalmából. Kerámiatárlat Szirák - Jelenleg Pannonhalmi Zsuzsa péceli alkotó kerámiái láthatók a Kastély Szálló rendszeres kiállítási programja keretében. Traffipax Március 4-én, szombaton 6-tól 14 óráig Salgótarjánban, a Füleki u. - Budapesti u. - Karancs u. - Rákóczi u. - Forgách u. - Somosi útvonalon, ill. Balassagyarmaton és környékén, március 5-én, vasárnap 14-től 22 óráig Pásztó belterületén, a 21. sz. főúton Pásztó külterületén és Jobbágyi belterületén, a 21. sz. főúton Mát- raszőlős és környékén, valamint Rétságon és környékén lesz ellenőrzés. Gépkocsifeltörések Tarjánban és környékén Személyi kérdésekről, költségtérítésekről döntöttek a Nógrád megyei közgyűlésben Győzött a Kakuk-csapat! Primus inter Toyota! - faraghatnánk át kissé a régi mondást, aminek az adja az apropóját, hogy Salgótarján legrégebbi - ami persze nem jelent csak mindössze öt esztendőt - autókereskedése rangos elismerésben részesült a napokban. A Kakuk Toyota Kft. szervize lett a legjobb a magyarországi hálózatban, amit hosszas és buktatókkal teli válogatás után ítélték oda a salgótarjáni vállalkozásnak a japán precizitáson nevelkedett szakemberek. A Toyota nem elégszik meg azzal a szakvizsgával, amit a magyar oktatási rendszer ír elő a szakmunkástanulóknak. A világcég szakemberei külön is meggyőződnek a szervizekben dolgozók felkészültségéről, és csak ezután ismerik őket el igazi Toyota-szerelőknek. A különlegesen kialakított pont- rendszerben legelői végeztek a Kakuk-alkalmazottak, biztosan maguk mögé utasítva a többi cég munkatársait. Emellett azonban külön értékelték a szerviz felszereltségét, a bemutatóterem nagyságát és a raktárkészletet, ami természetesen az eladott autók függvénye is és a tóstrandi szalonban meghaladja a hatmillió forintot. Ezek után -külön erre a célra felkért intézet — közvélemény-kutatást végez a Toyota- tulajdonosok körében, mennyire elégedettek a szolgáltatások színvonalával, hisz' a világcég vallja, hogy a vevőket nem csak megszerezni, de megtartani is kell!- dété Bodzási Zoltán, Erdei Szabolcs, Vanó Sándor és Szmolicza Gábor Toyota-technikusok, Bállá Krisztián szerviz-mana- ger, Kakuk József cégvezető az oklevéllel fotó: gyurián Névadó: Bérczy Károly Bérczy Károly, a múlt századi műfordító, irodalmár, lap- szerkesztő nevét vett fel tegnap a Balassagyarmati Dolgozók Középiskolája. Bérczyről, a gyarmati származású íróról tudni kell, hogy ő javasolta először az országban, hogy az iskolákban hivatalosan is vezessék be a testnevelés oktatását. Az iskola vezetői és a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság képviselői megkoszorúzták a Bérczy-emléktáblát. Az ön- kormányzat kulturális bizottsága nevében az elnök, Med- vácz Lajos koszorúzott. Ezt követően az iskolában Juhász Péter polgármesjer leleplezte Czinke Ferenc Munkácsy-dí- jas. Érdemes művész Bérczy-portréját. Az ünnepség a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban folytatódott, ahol ismertették az iskola tanulóinak kiírt irodalmi pályázat eredményét. Csikász István előadóművész állította össze a Bérczy Károly-mű- sort, amelyet a középiskola növendékei és a Varietas Művészeti Együttes adott elő. A többi között fellépett Csaba Kinga, Majoros Erzsébet, Néma Klára, Orbán Zsuzsa, Csábi István, Koós Rita. Juhász Péter polgármester rövid megemlékezésében méltatta az írót, köszöntötte az iskola tanárait, hallgatóit, majd az iskola igazgatójának - Kelemen Istvánnak - átnyújtotta az alapító okiratot. Á. T.