Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-30 / 75. szám

1995. március 30., csütörtök Bátonyterenye És Környéke 5. oldal Kommunát nem építenek a buddhisták Sámsonházán Az ég felé törő zászlórúd kö­rül szorgoskodók befejezték a tibeti holdújév tiszteletére ki­cserélt imazászlók felaggatá- sát. A domboldalban ratong- jaikból - három méter hosszú tibeti kürtök - messze szálló, hátborzongatóan egzotikus, monoton dallamokat előcsa­logató, kopaszra beretvált fejű fiúk is méteresre zsugorí­tották hangszereiket. Elindul­tak az imaterem felé, hogy pontban kettőkor részt ve­gyenek a közös imán, majd a többórás meditáción. Az első meglepetés a temp­lom bejárata előtt ért. Kicsit furcsálltuk, hogy az ajtóit nem befelé, hanem kifelé fordulnak a közösség tagjai, s attól pár méterre egyre csak köpköd mindegyikük. Bár felködlött bennünk, mindez a rituáléhoz tartozhat, fény csak akkor de­rült cselekedetükre, amikor az egyik fiatal hölgy, üvegkancsó- val a kezében utunkat állta. Felhívta a figyelmünket, az imaterembe csak akkor léphe­tünk, ha a - számunkra gyanús zöldessárga színű - „sárkány - vízzel" kiöblögetjük a szánkat, s ezáltal szimbolikusan meg­tisztulva részt vehetünk szertar­tásukon. Mit tehettünk, markunkat tartottuk, s öblögettünk az ízetlen vízfélével, s immár szabad volt a jelzés a belépésre. Az előtér­ben lábbelik zsúfolód­tak, cipőstül bévülre senki nem mehet. Az ajtó bal oldalán, az örökforgó imamal- monü lévő - mint kide­rült, szanszkritul író­dott - ábrákat szem­lélve a bennfentesek fülünkbe suttogták, szent szavakat látunk. Kettőkor kagylóba fújt egyikük; s a kagylókürt lágyan búgva, ám hatá­rozott hangon jelezte: kezdődik a szertartás. A keskeny terem bejá­rattal szembeni oldalán a fő helyet az ülő Buddha szobra uralta, megannyi gyertya lángja fényeskedett előtte. Az oltár bal oldalára merőlegesen a két fal hosszában sorban elhe­lyezett alacsony asztalkák mö­götti párnákon, lótuszülésben foglaltak helyet a hívők, köztük egy bordó posztóból készült le- bemyegbe öltözött ifjú, akiből tán még láma is lehet egyszer. Az oltártól balra az első hely a lámáé, ő fából készült alacsony székfélén helyezkedett el. Min­denki előtt, az asztalkán szent könyvek, amelyekből az ima szövegét olvassák, mellette egy-egy tálka, teával töltve, s egy-egy csengő - a szertartás kellékei. A falakról Buddha Buddha vigyázó szeme rajta függ a lótuszülésben meditálok során ezer képmása néz szembe - és más, nekünk egzotikus falfest­mények. Szemlélődésünkből akkor ocsúdunk, amikor a kö­zösség tagjainak ajkáról hosz- szan, vontatottan felhangzott az ének, amelynek hol erősödő, Az imát csengők hangja kíséri hol meg halkuló moraját a szent szöveg együttes kántálása adta. Böjtölnek és meditálnak Különös az imádkozásnak ez a mitőlünk idegen dallama. Az ülők közül némelyek, mint a mellettem ülő, nálunk tanuló mongol lány - felsőtestüket előre-hátra mozgatták. A to­rokhangon mormolt ima hul­lámzó morajába - mielőtt mi, idegenek elszenderedtünk volna -, belehasított a csengők hangja, amiket bal kezükkel ráztak meg. A meditációt meg­előző mantra „ Om mani padme húm” szövege kitörölhetetlenül megragadt mibennünk is, mi­előtt Láma Csöpel kíséretében elhagytuk a templomot.- A buddhizmus - kezdi ma­gyarázni a láma - nem hittéte­len alapszik, hanem azon mód iránti tiszteletből eredeztethető, ahogyan Buddha kutatta a szel­lemi igazságot, amiből szellemi gyakorlatok sora fejlődött ki. morális elvektől a meditativ gyakorlatokig. Megtudtuk azt is Csöpel lá­mától, hogy a most központ­jukban tartózkodók a március 2-án kezdődött tibeti holdújév tiszteletére töltenek el kéthetes, bojtos meditációt. Ez abból áll, hogy egyik nap reggel, délben esznek még, azt követően csak szeszmentes folyadékot isznak és imádkoznak, meditálnak. Másnap se nem isznak, se nem esznek, de még csak nem is be­szélnek, csak az ima és a medi­táció élteti őket. A böjt egyéb­ként csak a hagyma, fok­hagyma és a retek élvezetét tiltja az evős napokon, mivel az hitük szerint csökkenti a szel­lemi potenciált.- A buddhizmus egyúttal vi­lágnézet - folytatja a láma -, szellemi, lelki igazságkeresés. Aminek alapja, hogy gyakor­lója nem egyszerűen megta­nulja Buddha tanításait, hanem meg is tapasztalja az önisme­ret-kutatás módjaival. Buddha, aki i. e. 560-ban született, meghatározta a Négy Nemes Igazságot. Amik arról szólnak, hogy a szenvedés az emberiség egyetemes tapaszta­lata. A szenvedés oka a vágy, és a létezés óhajtása örökössé te­szi az újramegtestesülés folya­matát. A szenvedés megszünte­tésének egyetlen lehetősége: a vágy megszüntetése. Ez pedig a mester útmutatásai alapján ér­hető el, akárcsak a tiszta lét vi­lágába. a nirvánába kerülés. — Az önmagunkról kialakult felszínes élményeinket nemi­gen tudjuk befolyásolni, ám lelki, szellemi anatómiánkat képesek vagyunk megismerni, elérhetjük a tartós boldogság ál­lapotát - mondja hittel a láma. - Minden ember alaptermé­szete a jóság, az öröm, a szere­tet, a bölcsesség, az együttér­zés, amiket meditációval meg­erősíthetünk. A szenvedés elfá­tyolozza az alaptermészetet, amitől meditálással tisztítja magát a buddhista. Lelki békét sugároz- A lámák fontos vallási taní­tók, de nem feltétlenül szerzete­sek. Ön melyik kategóriába tar­tozik, és hogyan lett láma? Láma Csöpel, akivel a dombol­dal! épületek között a tavaszi- asra fordult időben a szabadban beszélgettünk, a lámaista budd­histákra jellemző nyugodt, Láma Csöpel, a vezetőjük megfontolt embernek látszik. Arca lelki békét, szeme tán boldogságot tükröz. Miközben bordó, posztóból készült téli szerzetesi szoknyában ül, ujjai­val minduntalan az olvasó fa­gyöngyeit morzsolgatja.- A képzőművészeti főiskola után, a 60-as években Svédor­szágba mentem, most is svéd állampolgár vagyok. Ott is el­végeztem a képzőművészetit, s a 70-es években kerültem kap­csolatba a buddhizmussal, val­lásgyakorlás szintjén. Később az akkoriban alakult tibeti buddhista központba költöz­tem, majd megkezdtem három­éves meditációs elvonulásomat. Elzárkóznak a világtól Beszélgetésünk színhelyén jelenleg három fiatalember folytat ilyet, egy éve zárkóztak el a külvilágtól. Lakhelyük deszkával elbarikádozva a szem elől, csak a közös imák, meditációk idejére nyílnak előt­tük a kapuk. A teljes elzárkózás időtartama döntésüktől függ, s az újoncok csak akkor nyerhe­tik el lelki vezetőjüktől a maga­sabb rendű beavattatást, ha bi­zonyítják, hogy birtokában vannak azoknak a testi és lelki adottságoknak, amelyeket csak magányos remeteségben lehet megszerezni.- Három év után kezdtek lá­mának nevezni, miután meste­rem, a tibeti láma alkalmat és engedélyt adott a lelki és spiri­tuális tanításra.- Láma Csöpel az ön felvett neve. Van jelentése?- Két tibeti szó összetétele adja, ami annyit tesz: Buddha tanának terjesztője, erősítője.- Nógrádban nem számottevő a buddhizmus híveinek aránya. Miért mégis éppen itt kapott he­lyet a sztúpa három éve?- Két évig kerestük a helyet, végül itt találtunk megfelelőt a meditációs központ számára. A választás fő szem­pontja a főváros közel­sége, a telek elfogad: ható ára, s az volt, hogy se minket ne za­varjanak, se mi ne za­varjunk senkit.-Új házat látni önöknél, s terjed a hír: kommunát készülnek. nyitni Sámsonháza és Tar határában...- Szálláshelynek ké­szítettük, ugyanis évente többször, töb­ben, több napra jönnek meditációs elvonu­lásra. Legközelebb a tibeti 4. hónap, június idején, majd júliusban és novemberben jön­nek. Évente több ezer buddhista és érdeklődő fordul meg nálunk, de kommuna nem lesz! Bátonyterenye és környéke Röviden Bátonyterenye - A tava­lyi év gazdálkodását, a tele­pülésrészek önkormányzati feladatait tűzi napirendre egyebek mellett a képvi­selő- testület a ma délután háromkor kezdődő ülésén, amelyet a kisterenyei házas­ságkötő teremben tartanak. Ismételten kiírják a műve­lődési központ igazgatói posztjára a pályázatot, s új tagokat delegálnak az isko­laszékekbe. Mátranovák - Az ön­kormányzat többek között az elmúlt esztendő gazdál­kodásáról, az általános is­kola oktató-nevelő munká­járól, helyzetéről tárgyal mai ülésén. Lncfalva - A helyi ki­sebbségi önkormányzat képviselői közül Pribisán Terez került be az Országos Szlovák Kisebbségi Ön­kormányzatba. A megyét egyébként 12 személy kép­viseli az 53 fős országos önkormányzatban. Várha­tóan április 2-án veszik át megbízóleveleiket. Fogadónap csütörtökönként A Nógrád Megyei Hírlap bátonyterenyei szerkesztő­ségének vezetője, Tuza Ka­talin újságíró, az oldal szer­kesztője minden csütörtö­kön 10-től 12 óráig fogadja az olvasókat Bátonytere- nyén, a bányavárosban, az Iskola út 2-6. szám alatti irodában. Észrevételeikkel, közér­dekű kérdéseikkel felkeres­hetik munkatársunkat, vagy hívhatják a 353-386-os tele­fonszámon. Holnapi lapszámunkban: Szécsény és környéke A tulajdonosokon múlik: mikor, hány embert bocsátanak el Novákon Áprilisi tréfának is morbid lenne - dolgozói szerint - a Ganz Acélszerkezeti Rt. mátranováki gyárának április 1-jei bezá­rása. Márpedig nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja! Legalábbis így vélekednek sokan a gyár 349 fős kollektívájából. Amikor nyolc hónappal ezelőtt hírül vették Mátranovákon, hogy német kézbe kerül a gyár területén az egyik használaton kívüli csarnok, aggódni kezd­tek, mi lesz velük, ha a tulaj a legjobb szakmunkásokat el- szipkázza közülük, a többiek kárára. Most, hogy információink szerint a tulajdonosok sort kerí­tettek az adásvételre, s tán ha­marosan megkezdődik a vas­ipari tevékenység a német tu­lajdonú üzemben, a Ganz-be- liek egyik szeme sír, a másik meg nevet. Sokan ott remélnek állást szerezni, biztosat a bi­zonytalan, esetleg a semmi he­lyébe. Kiderült, nem rémhíre­ket terjeszt a nováki szájpropa­ganda. Mint Jankovics Gábor megbízott igazgatótól megtud­tuk, a gyár vezetői tájékoztatták már a vállalati tanácsot, a szak­szervezetet, azok pedig a dol­gozókat a bizonytalan jövőről. Április 1-jén valóban bezár a gyár? - kérdezzük.- Rendkívül nehéz a helyzet. Évek óta húzódik a döntés, amely egyértelműen biztosít­hatná a gyár működését. Ugyanakkor olyan döntés sem született, hogy április elsején bezárnánk. A tiltó tábla felirata egyelőre a parkolóra vonatkozik — De nem is a szokásos ápri­lisi tréfáról van szó, ugye?-Nem egészen. Megrende­léseink vannak, ezeknek eleget kell tenni. Az viszont nem két­séges, hogy áprilistól részlege­sen dolgozik a gyár, de csak a tulajdonosok - az Állami Va­gyonügynökség, az Állami Fej­lesztési Intézet, az előbbi a leg­főbb részvényes - döntésének függvényében tudom megmon­dani, hogy a későbbiekben mű­ködik-e vagy sem a gyár.- Elbocsátásra kell számíta­niuk a dolgozóknak? Ha igen, mennyinek a 349 közül?-Sajnos igen, de számokról felelősen nem tudok nyilat­kozni, mint ahogyan az idő­pontra vonatkozóan sem, de előfordulhat a gyárra nézve a legnegatívabb megoldás is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom