Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-13 / 61. szám
1995. március 13., hétfő Hazai Körkép 3. oldal Számtanból elégtelen? 5 zámol az ország. Összeadunk, kivonunk, szorzunk, osztunk, azaz készítjük tavalyi adóbevallásunkat. Az APEH illetékesei rosszalló fejcsóvá- lással tudatták, hogy a bevallásoknak több mint 48 százaléka sajnálatos módon hibás. Ami bizony a tűrési határokat messze túllépő hibaszázalék. S több mint sajnálatos - elgondolkodtató. Tömegsporttá vált volna az adócsalás? Merjük remélni, hogy ezt talán a legzordabb adóellenőrök sem feltételezik. Már csak azért sem, mert bizonyos, hogy a rosszul számolók tekintélyes hányada nem az államkassza, hanem saját kasszája rovására téved. És azok nagy része is nyílván félrevezető szándék nélkül töltögette ki a rubrikákat, aki a hibás kalkulációval saját pénzügyi mérlegét jobbítja. Matekból elégtelen? Ha az adófizető polgárok fele elvéti az egyszerűnek mondott számtani műveleteket, akkor vagy az adómorállal, vagy a matematikai alapképzéssel van baj. Van persze egy harmadik magyarázat is: az eredendő hiba az adórendszerben van. Amely túlszabályozott, bonyolult, nehezen követhető, mert - sok más jogszabályunkhoz hasonlóan - eleve abból indul ki, hogy mindenki potenciális jogsértő. J Ja pedig így van, akkor a ii 48 százalékos hibaarányt nem lehet elintézni nekünk címzett megrovásokkal. Föl kell tenni azt a kérdést is, hogy mikor kerül végre napirendre adózási rendszerünk egyszerűbbé, átláthatóbbá tétele? Bajnok Zsolt IDEJEBEN TISZTÁZTÁK A FELREERTEST Lesznek közmunkások Konok ember a karancsaljai gazda Barják Sándor és Mlinarik László, a konok gazdák Nemti - A helyi önkormányzat egyik képviselője, Fekete Csaba - aki már az előző testületnek is tagja volt - a március 8-án megtartott ülésen tévesen informálta a képviselőket, amikor azt állította, hogy jövedelempótló támogatásban részesülő személyt nem lehet közmunkásként alkalmazni. Ezért a képviselők egy kivétellel nem szavazták meg a két személy számára a munkaügyi központ által felajánlott támogatást - tájékoztatta lapunkat Surányi Zoltánné, a község al(F oly tatás az 1. oldalról) Noha a Holt-Ipoly régi medrét sok helyütt feltöltötték, mentsük, ami menthető. Gyenes Szilárd valóságos ötletcsokrot nyújtott át. A környezetvédelmi felügyelő csatlakozott Medvácz Lajos mondandójához. Ezek szerint az Ipoly szabályozása ellenére a holt medernek jelentős számú és vízhozamú saját forrása van. A terület mindamellett, hogy a beszorult élővilág menedéke, kiváló lehetőséget hordoz a természetvédelmi oktatás megvalósításához, tanösvény kialakításához.- A pénz egy részét kárelhárítási és készenléti alapra kellene tartalékolni - vélekedett Gyenes Szilárd. Végül leginkább az az igény fogalmazódott meg a résztvepolgármestere. Ezután a képvi- eselő-testület tagjai tisztázták a helyzetet, és mivel az igényt március 10-éig lehetett postázni, rendkívüli ülést hívtak össze. Ezen a testület többségi szavazással elfogadta, hogy igényt nyújt be a két közmunkás munkaügyi központ által felajánlott, 50 százalékos támogatására. Egyiküket a művelődési házban alkalmazza majd az önkormányzat, a másik közmunkás a település tisztasági és közterület-gondozási tennivalóit látja el. vökben, hogy az ifjúság oktatását kellene előtérbe helyezni, hiszen nekik még alakítható a szemléletük. Az iskolapad egyhangúságából időnként a valóságba kellene kalauzolni a diákokat. A tervezet felhasználására több kitűnő ötlet merült fel. Például éger-lápi tanösvény kialakítása sem ártana. Az Éger-láptól karnyújtásnyira üresen áll egy tanya, amely némi felújítás után megfelelne az erdei iskola kritériumainak. Fontos lenne az is, hogy a város pedagógusai szakmai versenyhelyzetben mérhessék össze erejüket a környezeti oktatás megtervezésében. Abban mindenki egyetértett, hogy folytatni kel a párbeszédet, és haladéktalanul meg kell kezdeni a konkrét tervek kidolgozását. Karancsalján is sokan foglalkoznak a hagyományos, apáról fiúra szálló mezőgazdasági tevékenységgel. Hozzá tartozik ez már a falu életéhez akkor is, ha ez a munka gyakran nem hoz hasznot, s főleg nem jelent biztos megélhetést. Dolgoznak az emberek akkor is, ha csupán a rengeteg munkát, időt ölik bele, s néha örömük sem telik benne. Konok emberek az ilyenek, de dolgos természetüket nem Rétság - A levegőben benne volt a tavasz első fuvallatával érkező jókedv, felszabadultság. Mintegy kétezer érdeklődő, rokon, hozzátartozó verődött ösz- sze szombaton délelőtt Rétsá- gon, a Hunyadi János Gépesített Lövészdandár alakiterén, hogy résztvevője legyen a kis- katonák eskütételének. Vezényszavaktól lett hangos a laktanya udvara. A díszemelvényen is elfoglalták helyüket a vendégek, közöttük Liszkay Csaba vezérőrnagy, a Magyar Honvédség kabinetfőnöke, helyettes államtitkár és Gresina István polgármester. Stefán An(Foly tatás az 1. oldalról) Aztán elkezdődött a verseny. A zsűri vizsgálta a bor színét, tisztaságát, illatát, zamatát. Külön versenyeztek a szőlőből készült borok és külön a gyümölcsborok. Az értékelés a nemzetközi szabványoknak megfelelően folyt. Amíg összeszámolták a pontokat, addig Láng Mihály egykönnyen változtatják meg a nem éppen munkára serkentő körülmények. Ilyen ember a karancsaljai Barják Sándor, aki egyelőre még legényember, és jó barátja, a falubeli Mlinarik László. Barják gazda a nyolcvanas évek elején kezdett el gazdálkodni, azelőtt a Volánnál dolgozott. Tejtermeléssel kezdte, és akkor még nem is panaszkodott, mert napi 80-100 liter tejet is leadott tál százados, a kiképző zászlóalj parancsnoka jelentést tett Urbán Lajos vezérőrnagynak, a szárazföldi csapatok parancsnokhelyettesének, aki Bányai Tibor alezredes, dandárparancsnok kíséretében elvonult a felsorakozott alegységek előtt, majd köszöntötte a katonákat. A kibontott csapatzászló előtt a Debrecenből bevonult Molnár Ferenc honvéd, szülei és nővére mellett állva mondta el az eskü szövegét. Utána Bányai Tibor köszöntötte az ifjú honvédeket. Elmondta: a fiatalok a három hét alatt eleget tettek az alapkiképadott hasznos tanácsokat a kertbarátoknak. A borbírák (Láng Mihály, Merczel Miklós, dr. Solti Miklós) döntése alapján a szőlőborok kategóriájában Déska János bora végzett az élen. Mi több, a második is a surányi gazda bora lett. Harmadik helyezést ért el Fábri Sán- dorné bora. A társadalmi zsűri Karancskeszibe, az átvevőbe. Volt pár disznaja, ám azzal is csak a gond volt. Mára egy tehénkéje és két növendéke maradt, az is pusztán kedvtelésből. A közelmúltban visszakapott - apja után örökölt - öt hektárnyi földet. Azon legalább megterem a takarmány, s a lóhere is. Szép kis kazal ékeskedik Barják gazda udvarán, messziről jelezve, hogy nem csak a mának él a gazda. (gyurián) zés követelményeinek. Ezek után kötelékkiképzés keretében tovább folytatják a felkészülést. Kérte a szülőket, hozzátartozókat: támogassák a parancsnokság azon törekvését, hogy a fiúkból egészséges felnőtt férfiak, kötelességtudó, becsületes katonák váljanak! Egyben biztosította őket arról, hogy a dandár vezetői kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalok nevelésére és a szolgálati körülmények javítására. A szolgálat letelte után pedig épségben, szellemileg gyarapodva, fizikailag megerősödve kerülnek vissza családi környezetükbe. (surányi) döntése: első Fábri Sándomé, második szintén ő, harmadik pedig Králik István. A gyümölcsborok között a szakmai zsűri döntése alapján első Bállá Istvánná, második Kerekes Jenöné. A társadalmi zsűri szerint első Széles József, második Fábri Sándomé, harmadik Bállá Istvánné bora lett. A. T. Hírek Lőtt a rendőr Budapest - Az Aero Szálló parkolójában a rendőrök szombat reggel ellenőrizni akarták az egyik gépkocsit, amelyben négy személy ült. A személyautóban ülők azonban nagy sebességgel elindultak. Az egyik rendőr ekkor rálőtt az autóra, eltalálta a gépkocsi vezetőjének karját. A vezető társa a fején szerzett sérülést, mivel a kocsi nekiütközött a villamos korlátjának. Hét végi bozóttüzek Szombaton nyolc esetben vonultak ki a megyei tűzoltók, többek között Gusztáv- aknára, Homokterenyére, Magyamándorba, de valamennyi esetben kár nélküli tűzről szól a jegyzőkönyv, erdőrészbe nem kaptak bele a lángok. A legnagyobb tűz Rákóczitelepen ütött ki szombaton délután. 20 hektárnyi területen égett a fű, a bozótos, de kár itt sem keletkezett. Megmarad a vagyon Palotás - A képviselő-testület a költségvetés tárgyalásakor úgy döntött, hogy nem adnak el semmit az önkormányzat vagyonából, annak ellenére, hogy nehéz gazdasági év elé néz a testület. Huszonötezer forint Szurdokpüspöki - A képviselő-testület nem állapított meg tiszteletdíjat tagjainak. Úgy döntöttek, hogy minden képviselő évi 25 ezer forintos keretet kap, amelyet belátásuk szerint használhatnak fel. Vetélkedő a reformkorról Balassagyarmat - A Nóg- rád Megyei Pedagógiai Intézet és a balassagyarmati Szondi György 217. Számú Ipari Szakmunkásképző Iskola közös rendezésében március 14-én az iskolában történeti vetélkedőt tartanak A reformkor Magyarországa címmel. A megyéből 11 középiskola egy-egy, 4 főből álló csapata vesz részt. Traffipax Ma 6-14 óráig Salgótarjánban, Karancsalján, Karancs- lapujtőn, Karancskesziben, Mihálygergén, Litkén, Szé- csényben, 14—22 óráig Mát- raszőlősön, Pásztón, Jobbágyiban és Szurdokpüspökiben lesz ellenőrzés. Feléledhet a Holt-Ipoly Igazi katona lett az újonc ifjakból Csodabort hoztak Cserhátsurányból Körkérdésünk: Ön tud-e takarékoskodni? Lesz gáz Püspökiben Öze. Batta Józsefné nyugdíjas, mátraszőlősi lakos- Muszáj. Meg kell gondolnom, hogy hová tegyem, mire költsem azt a kis nyugdíjat, amit kapok. A gyerekeimet is ebből segítettem és segítem, ha szerényen is, de örülök, hogy még nekik tudok megtakarítani. Ágasváriné Rózsa Szilvia gyesen lévő kismama, tari lakos- Megpróbálok, de gyerek mellett elég nehéz. Eddig a férjemmel közösen a saját fizetésünkből próbálunk segítség nélkül megélni és persze takarékoskodni. Eddig sikerült. Bóna István közhasznú munkás, csécsei lakos- Két gyermek édesapja vagyok. Nem tudok takarékoskodni, mert a fizetésem, amit kapok, sajnos még két ember mindennapi megélhetéséhez is kevés, nemhogy még félre is lehessen tenni belőle. Takács Istvánné varrónő, ecsegi lakos- Sajnos egyáltalán nem áll módomban takarékoskodni. A két fiamat egyedül nevelem, emellett eléggé keveset keresek. Ha a szüleim nem segítenének, talán még megélni sem tudnánk. Szurdokpüspöki - Folytatódik a gázberuházás a községben. Most a fogadóállomás és a vezetékrendszer kiépítése következik. A folyamatban lévő gázberuházásról Kovács József polgár- mester elmondta, hogy közel 560 ingatlan tulajdonosa vállalta a lakossági befizetésként meghatározott 50 ezer forint támogatási hozzájárulást. Az elmúlt év végére a kamatokkal mintegy 28,4 millió forint volt a számlán. A kifizetések 127 ezer forintot tesznek ki. Összességében 28,3 millió forint van jelenleg a szurdokpüspöki önkormányzat és lakossági gázellátó rendszer építő- közössége kezelésében lévő számlán. A lakossági befizetés aránya több mint 60 százalék, amely meghaladja az előzetes elképzeléseket. A polgármester szólt arról is, hogy a beruházás első szakasza lezárult. Kiépült a nagy középnyomású vezeték- rendszer a 21-es út mellett kialakított fogadóállomástól a községben létesítendő gázfogadó és -elosztó állomásig. Ezt a szakaszt 5 millió forinttal az önkormányzat finanszírozta. A lakossági pénzből eddig nem használtak fel egy fillért sem. A beruházás még márciusban folytatódik a fogadóállomás megépítésével és a község belterületén a vezetékrendszer kialakításával. A kivitelezéshez a szurdokpüspöki önkormányzat 7 millió forint kamattal támogatott hitelt kíván felvenni. Kovács József reméli, hogy augusztus 20-án meggyullad a gázláng a fogadó-elosztó állomáson. (esla)