Nógrád Megyei Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 1. szám
4. oldal Visszapillantó 1995. január 2., hétfő Nógrád megye az 1994-es esztendő eseményeinek tükrében Júliusban történt 1. A salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban kiállítás nyílt Zsidósors Salgótarjánban 1867-1945 címmel. A kiállítás bemutatta a salgótarjáni zsidóság szerepét Salgótarján gazdasági, politikai, művészeti életében és emlékezett a holocaust 50. évfordulójára. 1. Nógrád megye képzőművészeinek alkotásaiból nyílt nyári tárlat Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Horváth Endre Galériájában. 2. Dr. Rajeczky Benjamin ciszterci szerzetesre, a rendház perjelére, a Magyar Népzenekutató Intézet volt helyettes igazgatójára, Nógrád megye és Pásztó város díszpolgárára emlékeztek Pásztón. 2-4. Balassagyarmaton tartotta 47. vándorgyűlését és 118. közgyűlését a Magyar Földrajzi Társaság. 3. Családi vasárnapot rendeztek Zabaron. A gyermekek szórakoztatását versenyek, vetélkedők szolgálták. 3. Szécsényben, a Várkertben lovasnapot tartottak. A rendezvény házigazdája a városi művelődési központ volt. 3. Tíz országból mintegy hatvan hallgató részvételével megkezdte munkáját Salgótarjánban a 20. Ifjúsági Nyári Egyetem. A rendezvény témája: „Ifjúság - kisebbség - idegen- gyűlölet” volt. 4-16. Szlovákiában, a losonci járásban élő 13-14 éves magyar nemzetiségű gyermekek számára szervezett olvasótábort a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár. A tábor helyszíne a salgótarjáni Lorántffy Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium volt. 5. Új televíziós adóállomás kezdte el működését Bér községben. Az Antenna Hungária által épített adótorony javítja a vételi lehetőségeket Nógrád megye dimbes-dombos tájain. 7. Bemutatkozott Salgótarján legújabb középiskolája. A „Jonathan Livingston Segaull” Alapítványi Középiskola amelynek alapvető célja a tanulmányok meghosszabbítása, a pályakezdő fiatalok munka- nélküliségének megelőzése. 8. Ünnepélyes tanévzáró ünnepséget rendezett a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület Salgótarjánban. Harminckét szolnoki és harminchét salgótarjáni - zömében munkanélküli fiatal vette át az önkéntes kölcsönös biztosítási pénztárakban végzendő munkára feljogosító oklevelet. 9. Diósjenőn felavatták Marcus Auréliusnak, a filozófus római császárnak tisztelgő emlékkövet. A váci Família Gladiatória együttes tagjai korhű római légiós öltözetben hadijátékot mutattak be a publikumnak, emlékezve az ókori ütközetre, mely e vidéken zajlott. 11-23. A pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ kézműves alkotótáborban foglalkoztatott 30 gyermeket. 11-23. A szlovákiai Tuhárban rendezték meg a Nógrád megyei szlovák nemzetiségű gyermekek olvasótáborát a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár rendezésében. 11. A Pest-Nógrád Megyei Al- latforgalmi és Húsipari Vállalat balassagyarmati gyáregységének kapuit végérvényesen bezárták. Botos András felszámolóbiztos tájékoztatást tartott a kollektívának majd 238 dolgozó vette át felmondását. 12. A salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárban Orbán György képzőművész-tanár megnyitotta Oláh Jolán festőművész kiállítását. 13. Dr. Institóriszné dr. Kozma Erzsébet, az APEH Nógrád Megyei Igazgatósága igazgatója tájékoztatót tartott Salgótarjánban Nógrád megye 1993-as adómérlegéről. Nógrád megyében a személyi jövedelmek 19 százalékkal nőttek az 1992-es adatokhoz képest, viszont a megye gazdálkodói még így sem tudták kitermelni az infláció mértékének kiegyenlítéséhez szükséges eredményt. 15-17. A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Nógrád Megyei Egyesülete és a Nógrád Megyei Csillagászati Alapítvány országos észlelő hét végét hirdetett meg a salgótarjáni Gedőc-tetői csillagvizsgálóban. 18. Szegő János, a salgótarjáni 4125-ös acélgyári gyógyszertár vezetője Perliczi-díjat vett át Balassagyarmaton, a Colonia Pharma Gyógyszerkereskedelmi Vállalat ünnepségén. A díj nevét Perliczi János Dániel Nógrád vármegye egykori főorvosáról kapta. 18. A Nógrád Megyei Tisztiorvosi Hivatalban a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége képviselőinek jelenlétében elosztották az 1994. évre rendelkezésre álló 30 darab gépjármű vásárlási és 10 darab gépjármű átalakítási támogatást a megyében jelenleg nyilvántartott 532 súlyosan mozgáskorlátozott között. 21-22. Vadászvizsga zajlott a Bánta közelében lévő vadászházban azon tanulóknak, akik a Nógrád Megyei Ipartestület oktatási igazgatóságán már túljutottak az írásbeli feladatok megoldásán. A vizsga további részét a Fölművelésügyi Minisztérium és a Békési Vadászati és Vadtenyésztési Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet oktatói előtt kellett letenni. 21. Sajtótájékoztatót tartott dr. Rafael Károly,1 * * 4 5 6 7 8 a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy beszámolhasson a rendőrség féléves bűnügyi mérlegéről. 21. Megnyílt a VIII. nemzetközi muzsikustábor Balassagyarmaton. A kurzus szervezője Ember Csaba, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója volt. 22. Átadták a közel másfél millió német márka értékben/e/n/Y- tott bátonyterenyei ruhaüzemet. Az üzem 1994. január 1-től német tulajdonban működik. 24. A harmadik Szondy-ünnep- séget tartotta meg Drégelypa- lánk önkormányzata. Az ünnepségen Korill Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke beszédében a települések hagyományteremtő törekvéseit üdvözölte. 24. Nagybúcsú volt Mátravere- bély-Szentkúton, ahol mintegy 5 ezer katolikus hívő előtt Kar- tal Ernő minorita szerzetes mondott ünnepi homiliát. 25. Sajtótájékoztatót tartottak Salgótarjánban, a Karancs Szállóban s egyben aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében a Coca-Cola lett a salgótarjáni ugrógála fő szponzora. A szerződést Angyal János versenyigazgató és Antal Csaba, a kft. depóigazgatója látta el kézjegyével. 25. Bujákon második alkalommal nyitották meg a képzőművészeti szabadiskolát. A tábornak a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola adott otthont. A tábor célja Glatz Oszkár - egykor Bujákon alkotó - festőművész értékeinek megőrzése és továbbfejlesztése. 29. Galyatetőn néhány miniszteriális szerv, valamint Nógrád és Heves megye számos ön- kormányzati és idegenforgalmi szakembere tanácskozott ,a Mátra idegenforgalmának lehetséges fellendítéséről. 29. Tizenkét napos külföldi útra indult a kazári Bokréta hagyp- mányőrző együttes és a Hamis- kás népzenei együttes. Fellépéseik színhelye a Nápoly melletti Pettina nevet viselő település volt. 29. Második alkalommal rendezték meg Pásztó szabadidőparkjában a Pásztói Kavalká- dot, ahol rockzenekarok, tánccsoportok szórakoztatták a közönséget. 29. A Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége Nógrád Megyei Tagozatának vezetősége megvitatta a megyei tagozat 1991 áprilisától végzett munkáját. 29. Harmadik alkalommal rendeztek Salgótarjánban országos sci-fi találkozót a Balassi Bálint Asztaltársaság szervezésében. A hazai és külföldi vendégeket Detre Jenő alpolgármester üdvözölte. A délutáni órákban a jelenlévők megalakították a Marsyas Országos Sci-fi Egyesületet. 30. Lezajlott Rómában a Játék határok nélkül című nemzetközi vetélkedő, ahol a salgótarjáni csapat első helyezést ért el. 30. Tíznapos Kalot-cserkésztá- bor kezdődött Salgótarjánban mintegy 200 gyermek részvételével. Közülük 51-en Erdélyből, Kolozsvárról érkeztek, a többiek a Katolikus Népfőiskolái Szövetség négy hazai iskolájából, Nagykátáról, Gyuláról, Előszállásról és Karancslapuj- tőről. 30-31. Megrendezték a VIII. Palóc Triatlon Kupát a balassagyarmati Nyírjesben. Július 29-én olaszországi vendégszereplésre utazott a kazári Bokréta hagyományőrző együttes Augusztus krónikája 1. Salgótarjánban, a Madzsar József Kórház-Rendelőintézetben új osztály nyílt az agyvérzés, agyembólia és agytrombózis elleni küzdelem érdekében. 1. Új plébánosokat és káplánokat nevez ki a váci megyés püspök Nógrád megye településeire. Nógrád megyében a katolikus plébániáknak mintegy kétharmada van csak betöltve, s a lelkipásztorok nélküli területeket ideiglenesen összevonták más plébániákkal. 4. Ülést tartott Bátonyterenyén a rendőrkapitányi klub, amelyet a megyei rendőrkapitányság vezetői azért alakítottak meg, hogy rendszeresen megvitassák az egyes rendőrkapitányságok hatáskörébe tartozó ügyeket. Az alkalomból dr. Rafael Károly értékelte a rendőri munka féléves teljesítését, és jutalmakat osztott ki. 5. Orosz László festőművész müveiből rendeztek kiállítást a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ Iványi Ödön Kisgalériájában. Megnyitó beszédet mondott Sulyok László, a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztője. 5-7. Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Bánki Nyár keretében a Nógrád megyei nemzetiségi találkozót. 6. Egyhetes kézműves tábor nyílt Szügy ben, a fatelepen. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ különböző szekciókban (kerámia, hímzés, fafaragás, szövés és nemezelés) foglalkoztatta a fiatalokat. 7. A Sámsonházáért Alapítvány rendezésében hagyományteremtő szlovák nemzetiségi napot tartottak Sámsonházán. A szabadtéri színpadon helyi és vendégegyüttesek léptek fel. 7-12. A Nógrád Megyei Hírlap szerkesztősége diákújságíró-tá- bort szervezett a fiatal tehetségeknek. A tábor 13 lakója Sal- góbányán, a Medves Hotel faházaiban ismerkedik az újságírás, lapkészítés módszereivel. 8. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár-Wamsler Háztartástechnikai Rt. rendezésében megnyílt a hetedik zománcművészeti tábor a gyár tanműhelyében. A tábor művészeti vezetője Lórántné Presits Lujza. 9. Salgótarjánban, a Munkácsy út 2. számból bejelentés érkezett, miszerint a iakás több helyiségéből piros folyadék „feltörését” észlelték. Az augusztus 18-i sajtótájékoztatón a rendőrség bejelentette, hogy a tulajdonos lábán megpattant visszér okozta a „padlóból feltörő vért". 10. Nógrád Megye Önkormányzata közgyűlési tanácsnokai ad hoc bizottsági ülésen döntöttek a Szontágh Pál-díj odaítéléséről. 1994-ben a közéletben, közszolgáltatásban elért kimagasló teljesítményéért a díjat Gréczi-Zsoldos Miklós, Ka- rancsság polgármestere, Jakab Róbertné volt országgyűlési képviselő és a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztősége kapta. 10. Örszágos ifjúsági természetvédelmi tábor kezdődött Balassagyarmat Nyírjes nevű üdülőkörzetében, az Ipoly Unió rendezésében. A tábor a közeli ipolyszögi Egerláp feltárásával, védelmével foglalkozott. 11. Nógrád megye evangélikus ifjúsága egyházmegyei konferencián találkozott Balassagyarmaton. 11. Természetgyógyászati délutánt és ezzel egybekötött alakuló gyűlést tartott Salgótarjánban a Magyarországi Zöld Párt. 12. A salgótarjáni Borbély Lajos Műszaki Középiskolában korszerű számítástechnikai eszközöket állítottak üzembe. Az iskola a Munkaügyi Minisztérium pályázatán elektronika és járműgépészeti területén nyert 20 darab nagy teljesítményű 486-os számítógépeket, speciális perifériákat, szkennereket, nyomtatókat. Az átadásnál jelen volt Korill Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke. 12-20. Képzőművészeti alkotótábort rendezett a Szabad Képző- és Iparművészek Nógrád Megyei Egyesülete Saigon, a Medves Hotel területén. A táborba Nógrád megye tehetséges fiataljait hívták meg. 13. Szlovák nyelvű versmondóversenyt rendeztek Sámsonházán 13 fiatal részvételével. 13-14. A római katolikus egyház egyik legnagyobb ünnepén, a Nagyboldogasszony-napi búcsún mintegy negyvenezren keresték fel a mátravere- bély-szentkúti kegyhelyet. 14. Terény község evangélikus vallású lakosai megtartották első szabadtéri evangelizációs délutánukat. 14. Mészáros Erzsébet salgótarjáni textilművész Palóc menyecskék ecsettel című kiállítása nyílt meg Szentendrén, a Művészetek Házában. 15. Átadták Balassagyarmaton, a Rákóczi úton lévő műemlék- épületben lévő felújított posta- hivatalt. 16. A Magyar Népművelők Egyesületének Nógrád Megyei Szeivezete megrendezte hagyományos népművelői napját Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban. A szakmai tanácskozás alkalmat nyújtott arra, hogy Korill Ferenc közgyűlési elnök az egyesület által alapított Népművelők Gyöngye szakmai díjat átadja Kicsiny Miklósnak, a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ igazgatójának. 17. Salgótarján adott helyet a Belügyminisztérium országos meghívásos mesterlövő bajnokságának. A 22, három főből álló csapatok a sóshartyáni lőtéren mérték össze tudásukat. 17-25. A pásztói Muzsla tánc- együttes meghívására francia folklóregyüttes látogatott Pásztora. A millau-i együttes a megye több településén bemutatkozott műsorával. 19. Ercsényi Ferenc, Salgótarján alpolgármestere fogadta a salgótarjáni Liszt Ferenc Kamarakórus vendégeként Salgótarjánba érkezett barcelonai kórust. 19-21. Ismét megrendezték a salgótarjáni Tóstrandon a Vidám Vásárt. A vásárral egy időben a BIT-Nodisz megtartotta III. országos kempingtalálkozóját. 20. Zakopánéba utazott egyhetes programra, a 26. lengyelországi hegyi falvak fesztiváljára Kazár község Bokréta hagyományőrző csoportja és a Ha- miskás együttes. 20. Bátonyterenye önkormányzata Bátonyterenyéért-díjat adott át arany pecsétgyűrű formájában Mengyi János és Kakuk Pálné pedagógusoknak. A Bartók Béla Általános Iskola tantestülete bronz emlékplakettet érdemelt ki az augusztus 20-i ünnepségen. 20. Egyházasgergén átadták a 18 millió forintos költséggel épített általános iskolát. 20. Karancsságonfelavatták az I. István Általános Iskola épületét. Korill Ferenc közgyűlési elnök avatóbeszédében szólt Karancsság és Szalmatercs lakóinak áldozatos munkájáról. Az iskola tornacsarnokának falát Radies István festőművész falfestménye díszíti. 20. Balassagyarmaton járt a fa- timai Szűz Mária-szobor. Nógrád megye katolikus hívői korábban már Pásztón és Szécsényben fogadták a szobrot. 21. Tizenöt dán szakember látogatott három napra Salgótarjánba, azzal a céllal, hogy feltárják a kölcsönösen hasznos együttműködés lehetséges módjait és formáit. 23. Salgótarjánban tartott élménybeszámolót Puhl Sándor, aki nagyszerűen vezette az 1994. évi labdarúgó-világbajnokság döntőjét. 24. A kanadai nagykövetség két munkatársa és tanácsosa látogatást tett a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány központjában. 24. Vadovicsné Tölgyesi Mária a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola új igazgatója és dr. Rozgonyi József a korábbi igazgató, szocialista parlamenti képviselő Budapesten átvette A Gazdaságtan Oktatásáért Alapítvány pályázatán nyert „Az év közgazdaságtan tanára” címet. A díjjal ezer dollár is járt. 25. Korill Ferenc közgyűlési elnök és Nógrád megye öt szocialista párti képviselője tett látogatást az osztrák nagykövetségen. 26. Dr. Rafael Károly rendőrfőkapitány találkozott Nógrád megye országgyűlési képviselőivel. A megbeszélés tárgya a megyei rendőr-főkapitányság 1994. évi tevékenysége és gazdasági helyzete volt. 26. Ercsényi Ferenc, Salgótarján alpolgármestere felavatta a zagyvapálfalvai első világháborús katonaszobrot. Az újrab alkotott szobrot egykor 1923. november 11-én avatták fel, Ötvenhárom első világháborús álr dozatnak állítva emléket. A most felújított szobrot Ponyj Arthúr kanonok szentelte fel. 26. Salgótarján Fő terén fif Immanuel Horem keresztény színjátszó műhely csoportfii Kör-lánc-tánc címmel mutatta be műsorát. 27. Pásztó városában bemutatkozó koncertet tartott az Innsbruck melletti Pill városka negyven tagú tiroli zenekara. 28. Kopjafát szenteltek Alsópe- tényben, az egykori földesúr,~tr tudós dr. Andreánszky Gábor botanikus emlékére. Dr. Ho- ránszky András, az MTA tagja méltatta Andreánszky tudományos tevékenységét. 29. Korill Ferenc közgyűlést elnök nyitotta meg azt a családi házat, amely immár a harmadik és amelyben a bátonyterenyei Adám Zsigmond Nevelőotthon gyermekei lakhatnak. 29. A salgótarjáni Balassi Bálint Asztaltársaság képzőművészeinek müveiből nyílt kiállítás a Balassi Bálint Könyvtárban. 31. Korill Ferenc közgyűlési elnök átadta a Berceli Általános Iskola új épületét. Az 1986-ban indult többlépcsős beruházás sokak erőfeszítéseként befejeződött. Az egykori polgármester, Nándori Ferenc posztumusz Bércéi örökös díszpolgári címben részesült. Az oldalt összeállította Bódi Györgyné dr. Szent István ünnepén Karancsságon felavatták az I. István Általános Iskola épületét s