Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-08 / 263. szám
10. oldal SporTTüköR 1994. november 8., kedd HÍREK A halál torkából vissza Csaknem végzetes baleset történt a vasárnapi Fioren- tina - Bari olasz első osztályú labdarúgó mérkőzésen. A pórul járt, de végül szerencsés futballista, Stefano Pioli a találkozó 31. percében egy szögletnél felugrott fejelni, amikor a Bari egyik játékosa, Igor Protti ollózva akart kapura rúgni. Protti a lábával véletlenül fejbetalálta Piolit. Szerencsére a Fiorentina csapatorvosa, Marcello Manzuoli segítséget tudott nyújtani a játékosnak. A védő egyébként a baleset következtében szívrohamot is szenvedett. - Szinte örökkévalóságnak tűnt az a két perc! Pioli pulzusát sem tudtam kitapintani - mondta a csapatorvos. A labdarúgót kórházba szállították, ahol az orvosok súlyos emlékezetkihagyást állapítottak meg. - Csak azt tudom, hogy a kórházban tértem magamhoz. Arra sem emlékeztem, a Fiorentina A-, vagy B-ligás csapat... - mondta Pioli a kórházban. Foreman az HBO-n Igazi csemegével szolgál a hónap végén az HBO televíziós társaság: felvételről november 25-én 20.10-kor közvetíti a Boksz Világszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki címéért megrendezett George Foreman - Michael Moorer összecsapást. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 44. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy, és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatos szelvényekre egyenként 338 474 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyenként 7230 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 1205 forintot fizetnek. A Góltotón 4 találatos szelvény nem volt, 3 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 27 887 forint. A közölt adatok nem véglegesek. LABDAZSONGLŐRÖK A NÓGRÁDI PÁLYÁKON -VISSZAPILLANTÓ A HÉT VÉGE SPORTESEMÉNYEIRE Mindenki mumusai: Salgótarjáni BTC és a Fekete Sasok Az elmúlt hét vége csatározásaiban a magasabb osztályban szereplő nógrádi csapatok örvendeztették meg híveiket. Nagy küzdelemben tartotta itthon a három bajnoki pontot az SBTC. A Salgótarjáni KK unalmas, fölényes győzelmébe az előző évek sikeredzője, Tatár István vitt egy kis színt. A Kábel SE gólzáporos meccsel lepte meg a gyarmatiakat, míg az NB III-as focicsapatok közül csak a szécsényiek örülhettek. Fáradtan, de mosolyogva a győztes meccs után Ilyen meccsek is vannak Meg kellenek is, hiszen nem lehet mindig maximális fordulaton járatni a motort. Az MTK elleni mérkőzés kissé kibillentette a Stécé játékosait a megszokott ritmusból, amit azóta is keresgélnek. A hétközi edzőmérkőzésen mutatott teljesítményt sajnos, „sikerült” átmenteniük szombatra is, úgyhogy először hallatszott az „elkényeztetett” közönség rosszallása a lelátókról. A Hajdúnánás ellen mutatott produkció valóban nagy kívánalmakat hagyott maga után, de a legkritikusabb néző is el kell, hogy ismerje: ez a csapat küzdeni is tud. Ez néha - sőt, talán mindig - többet jelent, mint a labdazsonglőrködés vagy a taktikai elemek kifogástalan alkalmazása. Lehet, hogy rengeteg hibával játszottak a fiúk, de akkor is hajtottak, küzdöttek, ütköztek. Az utolsó pillanatokig hittek a győzelemben, és lám, a hit és az elveszett labdát nam ismerő mentalitás meghozta az eredményt. Oláh Béla, aki az utóbbi évek talán legjobb formáját mutatja az idén, ismét eredményes tudott lenni. Védőit csak egyszer sikerült úgy istenigazából becsapnia, de ez is elégnek bizonyult. No, lám, milyen egyszerű is az élet! SKK-diadal, de Tatár-„siker” NB I-es kosarasaink, mit sem törődve a múlt évből átsugalló rossz emlékekkel, igazi favoritként taposták el a százhalom- battaiak gyengécskén pislákoló olajmécseseit. A találkozó első pillanatától kezdve egyértelmű volt a csata kimenetele. A kezdő csapat játékosai kitettek magukért, tudták jól, hogy van miért bocsánatért esedezniük a nagyszerű tarjáni publikum előtt. A Sasok közül kiemelkedett Haszjanov lendületes játéka, aki most igazán össze tudta szedni a gárdát. Skurin fantasztikus dolgokat művelt, míg pályán tartotta őt Farkas Attila. Sajnos, a második fél- ideji visszatérése nem igazán sikerült, mert csúnya bokasérülést szenvedett. Berkics Laci ismét uralta a palánk alatti területet. Lepattanókat szedett, védekezett és szorgosan gyűjtötte kodott a dobogóra. Ocsovaiék remélik, a hátralévő találkozók során is megőrzik előkelő helyezésüket. Dolguk azonban egyáltalán nem lesz könnyű. Pénteken Cegléden újabb rangadó vár a Lombos-tanítványokra. a pontokat. Földesi Zoli hullámzó teljesítménye most felszálló ágat mutatott. Valami ilyesmit várnánk tőle hét- ről-hétre. Molnár Péteren most látszott először, hogy nem félti a lábát. Védekezésben remekül mozgott, míg támadásban még adós maradt a pontokkal. A cseresor sajnos, nem hozta azt, amit egy ilyen meccsen méltán elvárnának tőlük. Félszegek, kapkodóak voltak, bár lehetőségük, idejük volt bőven a bizonyításra. Az est igazi nagy jelenete Tatár István egyszemélyes színháza volt. Az SKK volt mestere elveszítette a fejét, de a sportszerű salgótarjáni közönség reagálásának köszönhetően megbánta hebehurgya viselkedését. Felfelé a létrán Úgy tűnik, hazai környezetben verhetetlen a Kábel. Az ősszel érkezett már az Ipoly-partra éllovas együttes (Dunakeszi, Szarvas), középmezőnyben tanyázó (Mizse KC, Kiskun- majsa), és a táblázat hátsó régióiban kullogó (Újkígyós) gárda, de mind-mind vesztesen volt kénytelen elhagyni a balassagyarmati városi sportcsarnok parkettjét. Az elmúlt hét végi győzelem kapcsán több szokatlan jelenségre lettem figyelmes a nyugatnógrádiak játékában. Örömteli, hogy Cseh Attila végre megtalálta góllövő kezét. Az elmúlt találkozókon nem ment neki az átlövés, rendre mellét- rafált. Hol a kapufát, hol még azt sem találta el. Szombaton viszont minden bejött neki. A másik Cseri Péter produkciója. A lajosmizseiek ellen többször talált a hálóba beállópozícióból, mint saját, megszokott posztjáról, az irányító helyéről, vagy büntetőből. Az egykori BEK-győztes Bp. Honvédban szerepelt nagyszerű játékos, ahogy közelít az idény vége, úgy lendül egyre jobb formába. A harmadik, amire feltétlenül fel kell hívnom a figyelmet, Ocsovai kapus remek visszatérése. Formájában semmi hanyatlást nem hozott az egyhetes kényszerpihenő. Hadd szóljak néhány szót a mizseiekről is. Rég elmúlt már az az idő a kézilabdában, amikor egy csapat támadójátéka teljes egészében egy játékos lövőerejére épülhet. Mégis, láss csodát, eljön Balassagyarmatra a Lajosmizse gárdája és egy emberre, pontosabban a közel kétméteres Király Attilára alapoz. Ezen a mérkőzésen azonban hiába szórt az említett átlövő 15 gólt, az alföldiek vereséget szenvedtek. Épp azért, mert nem volt társ. A Kábel SE együttese ezzel a győzelemmel ismét felkapaszCsak a Szécsény volt ébren NB III-as labdarúgócsapataink közül a szécsényiek dicsekedhetnek győzelemmel. A gyengécskének mondható Balassagyarmatot otthonában is megverték, bár ezzel a diadallal még mindig a tabella második felében tanyáznak. A BLC kezd igazi pofozógép szerepkörébe beleszokni, ami elkeserítő következményekkel járhat a jövőben. A palotásiak se ébredtek még föl, nem találják az igazi győzelemre is esélyes csapatösszeállítást. A Pásztónak annyiban jobb a helyzete, hogy játékosai kompromisszum készsége nagyobb az előbbi két együttes labdarúgóinál, hisz öt döntetlennel is dicsekedhetnek. Folytatás a kupákban hét közepén, illetve a bajnoki fordulókban szombaton és vasárnap. Akik győztek, nyilván elfogadnák legközelebb is ezeket az eredményeket, amíg a vesztesek morfondírozhatnak egy kicsit: Hogyan is kéne ezt jobban csinálni?- dániel - hegedűs Tatár István éppen néhány hasonlattal él, minősítve a játékvezetést IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) 45. hét Szerencsejáték Rt. Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat í. Bremen VfB Stuttgart 2. Bayern München Schalke 04 3. Dresden Uerdingen 4. Duisburg 1. FC Köln 5. Freiburg Frankfurt 6. Leverkusen Karlsruhe 7. Andria Verona 8. Lucchese Como 9. Palermo Venezia 10. Perugia Lecce 11. Piacenza Cesena 12. Salernitana Cosenza 13. Vicenza Ancona +1 mérkőzés 14. Chievo Pescara Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 0) 7 I ndexszám: 64 db I— 1 Név:. ICÍm:. Ha nyerünk, felezünk! Játékunk továbbra is népszerű. A héten beérkezett 453 pályázat közül Kakuk János sóshartyáni és Csatlós István héhalmi olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú salgótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elmaradt. Játákosaink közül ugyanis Kakuk János kilenc, míg Csatlós István öt találatot ért el. Ezen a héten sajnos, nincs min osztoznunk. Reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x- kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti ösz- szegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsz- szon velünk, és a Szerencsejáték Rt.-vei! Lapunk tippjei a 45. játékhétre: 1, lx, 2,12, lx, 1,12, x, lx, 1,1,1, lx, 1 Megyei labdarúgó bajnokság I. osztály MOHORA - KARANCSBERÉNY 2-0 (2-0) 100 néző. Mohora: Pintér - Bendik (Nagy), Rob, Ratka, Homyák, Antóni, Kopplányi, Gyuro- vics, Zólyomi, Varga, Tóth (Mikus). Edző: Gál T. Karancsberény: Mezei K„ Klement, Gyet- vai, Tajti, Pál, Simon, Kovács, Mánczos, Létrái (Pásztor), Fodor, Zombori (Mezei G.). Edző: Földi A. Gl.: Antóni (2). Ifi: 1-3. SVT-WAMSLER - MÁTRANOVÁK 2-0 (1-0) 150 néző, v.: Cséki. SVT-Wamsler: Simon - Jakab, Jánosi, Koltai, Miklós, Klecsány, Póczos, Orosz, Berki, Fodor, Szabó, Kobolák, Fenyő, Heves, Tóth. Edző: Kmetty J. Gl.: Póczos, Szabó. Jók: Miklós, Klecsány, Szabó, Póczos. Mátranovák: Reviczki - Orosz, Csikós, Végh, Tóth, Nádasdi, Rács, Mihály, Csikós, Tóth, Hársi, Bocsó, Knustár, Serfőző, Bodor. Edző: Répás B. Jók: Nádasdi, Csikós G. Ifi: 1-1 (0-0). ROMHÁNY - HASZNOS 0-4 (0-2) 150 néző, v.: Nyerges. Romhány: Jeszenszky - Ottó (Stvorecz), Bera, Filiczki, Szilfai, Máté, Nagy, Bóta, Szídenár, (Homolya), Kovács, Bar- tyik. Edző: Murányi J. Hasznos: Koncsik, Kis- benedek, Pingiczer, Maksó (Balogh A.), Rizán, Fösvény (Virányi), Jeremiás, Orosz, Bognár (Duhonyi), Balga, Balogh Z. Edző: Maksó M. Gl.: Fösvény, Orosz, Balga, Virányi.Ifi: 2-2. ERDÖKÜRT-RÉTSÁG 2-1 (1-0) 80 néző, v.: Békési Lajos. Erdőkürt: Nemcsok (Nagy) - Berki, Kriszka, Tóth Cs„ Makó T., Razsiczki, Ruska L„ Kómár, Havjár, Ruska J. Edző: Balogh S. Rétság: Hajnics - Jónás, Sági, Marczalek, Sirkó, Kovács T., Reslik, Hajnics, Csőke, Kovács Cs„ Vass. Edző: Sági Gy. Gl.: Ruskot J. (2), ill. Csőke. Ifi: 2-2. NAGYLÓC - NAGYBÁTONY1-0 (0-0) 150 néző, v.: Fekete. Nagylóc: Csampa, Olaj, Kelemén B., Lászlók (Oláh R.), Oláh Sz„ Kozma (Strehó), Horváth, Kábái, Péter, Kelemen A., Makkai. Edző: Gyebnár Gyula. Nagybátony: Molnár - Bokor, Fazekas, Gazdag, Vámos, Szalai, Hadusovszky, Fodor, Nagy, Horváth (Balogh), Szőke. Edző: Sipkó Sándor. Kiállítva: Bokor. Gl.: Kelemen A. Jók: Csampa, ill. senki. Ifi: 0-5. ÉRSEKVADKERT - NÉZSA 2-0 (0-0) É.-vadkert: Jambrich - Szabó L., Kaliczka, Ur- bán, Balga, Szabó A., Benyo, Gulyás J. (Gulyás F.), Kiinger, Bozsó, Puruczki (Hevesi). Edző: Pincze L. Nézsa: Kucsera Tibor, - Kucsera B., Pusztai, Pál, Bóbis, Godó, Kucsera Tamás (Szlonkai), Szöszük, Kucsera J„ Zachar, Deák. Édző: Deák E. Gl.: Benyo, Hevesi. Ifi: 2-2. SKFC - N.-VOLÁN-KERESZTÚRI SE 5-0 (1-0) 400 néző, v.: Schreng. SKFC: Babják - Sándor, Hajdú, Králik - Kakuk T„ Bozó, Fancsik, Laczkovich, Palkovics - Oláh L., Hunyás. Edző: Horváth Gyula. N. Volán-K.SE: Gyetvai - Juhász, Rigó, Kakuk - Galbács, Nagy, Németh, Valet, Mátyus - Pingiczer, Surján. Edző: Gulyka Ferenc. Gl.: Laczkovich (2), Hunyás (2), Oláh L. Jók: Laczkovich, Kakuk T., Oláh L., Hunyás, ill. Galbács és Németh. Ifi: 2-1. KARACSLAPUJTŐ-SÍKÜVEG SC. (2-0) 4-0. Játékvezető: Pintér T. 400 néző. Ifi: 1-1. Karancs- lapujtö: Mócsány, Juhász, Tari, Bozó, Sólyom, Tőzsér, Hegedűs, Taliga, Tóth, Lavaj, Klimasz. Edző: Tóth László. Csere: Juhász h. Berta, Mócsány h. Juhász J., Tőzsér h. Novák. Síküveg: Peleskei, Nagy, Romhányi, Vass, Csala, Fara- gona, Sándor, Földi, Farkas, Balogh, Máté. Edző: Czene József. Csere: Farkas h. Barna, Balogh h. Takács, Csala h. Sulyovszki. GL: Lavaj, Hegedűs, Tóth, Berta. Jók: Tari, Bozó, Sólyom, Taliga. Jó: Lavaj. A Bercel-Oblös mérkőzésről holnap számolunk he.