Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-08 / 263. szám
1994. november 8., kedd SporTTükör - Hirdetés 11. oldal RÖPLABDA NB II., NŐK - A DABASI LÁNYOK ÚGY LÁTSZIK HAMAR MEGADJÁK MAGUKAT Kisebb hibák ellenére is biztosan győztek a tarjániak Salgótarján RC - Dabas 3-0 (5,9,7) Salgótarján, 100 néző, v.: Juhász, Széphalmi. Salgótarján: Pep- sinszkiné, Percze, Langár, Bartha, Gulyásné, Sikéné. Cs.: Kovács, Oravecz. Edző: dr. Sike Józsefné. „Kötelező a győzelem !”-Ez volt a mérkőzés előtti egybehangzó vélemény. Tapogatózó játékkal indult a találkozó. 3-3 után mindkét együttes hosszú időre megállt a pontgyártásban. Több hibát követtek el: nyitás rontások, rossz sáncok. Végül is a hazaiak mozdultak el a holtpontról, s gyorsan elhúztak 7, 9, majd 12-3-ra. Ezután még két pontot engedélyeztek a vendégeknek. A következő játszmában ismétlődni látszott az első játékrész, mert a megtorpanás 3-3-nál ismét bekövetkezett. A játszma második részében a tarjániak játéka gördülékenyebb lett, többször mutattak be védhetet- len támadójátékot. A harmadik játszmában már csak egy nyitásig volt együtt 3-3-nál a két csapat. Kovács szerváival megindult a tarjáni pontgyártás, bejöttek az új elemek, támadásaikat egyre kevesebb ellenállással tudták megszűrni az alföldiek. Kovács két sikeres nyitásával fejeződött be a játék. A mérkőzés 3x17 percig tartott. A rokonszenves, lelkes és fiatal dabasi együttes nem tudta megszakítani a nógrádiak győzelmi sorozatát. Pepsinszkiné, Sikéné, Bartha, Kovács leütéAz újonc Bartha sokat lendített a csapat játékán sei, Langár ravasz megoldásai, percze, Gulyásné váratlan közbeütései élményszámba mentr tek. A csapat remek mezőnymunkája biztosította az újabb, sima győzelemét. KÉZILABDA NB II., NŐK, ÉSZAKI CSOPORT Faipart égetett meg a Láng LÁNG VASAS - SALGÓ ÖBLÖS FAIPARI SC 26-15 (15-7). Budapest, Elektromos Csarnok, 50 néző. Vezette: Ocsai, Ru- zsinszky. Salgó Öblös Faipari SC: Oláh-Tarlósiné 4, Smelkóné, Tóthné 2, Berindán 1, Princz 1, Molnár. Csere: Táborhegyi kapus, Czuczuné 2, Marcsokné, Kese 4/2, Hegedűs 1. Edző: Sza- bóné Sipos Éva. Hétméteres: 3/3, illetve 2/2. Kiállítás: 0. perc, illetve 0. perc. Jók: Cseh, Bánné, Szerényi, illetve Tarlósiné, Kese. A mérkőzés alakulása: 10. perc: 4-1, 20. perc: 10-4, 27. perc: 13-7,40. perc: 19-12,50. perc: 21-12,57. perc: 24-14. A salgótarjáni lányoknak egy elmaradt mérkőzést kellett pótolniuk a fővárosi kirándulással. Az idősebb, rutinosabb, jobb játékerőt képviselő Láng Vasas nyugodt játékkal, folyamatosan növelte előnyét, és elhúzott az első félidő végére. Az Öblös-lányok támadásai gördülékenyek voltak ugyan, de védekezésben lassúnak bizonyultak, így alakult ki a nagy gólkülönbségű vereség. Összességében a végig sportszerű mérkőzésen biztos hazai siker született. Szabóné Sipos Éva: Támadásaink már biztatóak voltak, de a védekezésben még sokat kell javulni. A leglényegesebb feladat, hogy fel kell gyorsítani a csapatot. Mulicza Ferenc MAGYAR ÁLLAMPAPÍR Lakossági Kincstárjegy 1994/11. » Legyen mindig elérhető Van olyan megtakarítása, melyet nem konkrét célra gyűjt, tehát nem is tudja, hogy mikor szeretné felhasználni? Van olyan megtakarítása, melynek bármikor mobilizálhatónak kell lennie, de azért a kamatról sem szeretne lemondani? Megtakarított pénzének egy része mindig elérhető lehet, ugyanakkor előnyösen kamatozik. Mindössze a megfelelő befektetésre kell rátalálnia. Ez a Lakossági Kincstárjegy. A Lakossági Kincstárjegy Magyar Állampapír, így visszafizetését és kamatait az állam garantálja. Az Ön követelése nem évül el, bármely értékesítő fiók köteles visszaváltani az Ön Lakossági Kincstárjegyét. A Lakossági Kincstárjegy 1994/11. 1 éves futamidejű állampapír, amely azonban bármikor visszaváltható. A kamat mértéke a visszaváltás időpontjától függ: 0- 60 napig évi 0% 61- 90 napig évi bruttó 12% 91-180 napig évi bruttó 14% 181-270 napig évi bruttó 23% 271-364 napig évi bruttó 23,5% 365. napon évi bruttó 24% Ha tehát szeretné pénzét egyszerűen, rövid távon is jó hozamra befektetni, válasszon egy rugalmas megoldást. A Lakossági Kincstárjegy folyamatosan kapható az alábbi forgalmazóknál: Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 1052 Budapest Deák F. u. 5. Tel.: 1-26Ó-2251 (vezető forgalmazó] • Budapest Bank Rt. Salgótarján, Losonczy utca 2., Balassagyarmat, Rétság • Coopturist Rt. Salgótarján, Rákóczi u. 11. (a New York Bróker Budapest Kft. ügynökeként) • MNB Nógrád Megyei Igazgatósága Salgótarján, Rákóczi u. 15. • OTP Bank Rt. Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó, Rétság, Bátonyterenye, Szécsény F 2-5^ A’ K.^«y A L L A M P A P f B A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG találgató 44. heti eredményei l.SBTC - Hajdúnánás 1-0 1 2.SKK - Battai KE 92-75 1 3.Kábel SE - Mizsei KC 36-30 1 4.SRC - Dabas 3-0 1 5.BLC - Szécsény 1-2 2 ó.Bercel - Öblös 2-1 1 A Találgató 44.heti tippszelvényei között tizenkilenc darab teli- találatos szelvényt találtunk. Szabályaink értelmében azonban ezek közül csak az első tíz - kisorsolt - játékos nyerheti nyereményünket, ami 1-1 db 500 Ft-os vásárlási utalvány, amelyet november 9-én, szerdától, személyi igazolványa felmutatásával szerkesztőségünkben átvehet. Nyerteseink: 1. Benkő Tibomé 2. B0ZÓ László 3. Halmosi István 4. Lukács Béla 5.Sági Angéla ő.Sándor László 7.Stefán György 8.Szeberényi Lőrinc 9.Tóth Attila 10. Varga Istvánná Salgótarján, Tanács út 2. Etes, Bem út 15. Cered, Rózsafa út 37. Drégelypalánk, Rákóczi út 19. Bátonyterenye, Bányász út 10. Vizslás, Kossuth út 85/A. Salgótarján, Nyírfácska út 10. Szuha, Kossuth út 53. Balassagyarmat, Móricz Zsigmond út 3. Salgótarján, Derkovits út Telitalálatot elért, de most sajnos, nem nyerő játékosaink: Ajtai Ferenc, Ács Miklós, Görbicz László, Ipacs József, Lászlók László, Lengyel Katalin, Lidik József, Nagy Gábor és Talpai Józsefné Játékukhoz szintén gratulálunk! Tippeljen csapataink 45. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es, 2-es vagy X bejegyzésével. A tárgyhéten telitalálatost elérő tíz olvasónk között sportszervásárlási utalványokat sorsolunk ki. Figyelem! A tipposzlopba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda-mérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson. A szelvények beérkezési határideje minden játékhéten: péntek, 12 óra. ...........§€--------------------------------t€-............ S orszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Tiszakécske - SBTC labdarúgó NB II. 2. SKK-MALÉV kosárlabda NB I. □ 3. Agrokontakt - Kábel SE kézilabda NB I/B. 4. Nyíregyháza - SRC női röplabda NB II. □ 5. Szécsény - Apc labdarúgó NB III. 6. Nagybátony - K.- lapujtfi labdarúgó megyei I.o. Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 1994. október 28., péntek, 12 óra.