Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-21 / 248. szám
1994. október 21., péntek Szécsény Es Környéke 5. oldal Varsány is gázvárományos Elkészült a gázhálózat első üteme Varsányban, a műszaki átadást a napokban tartották. Az építők még nem „vonultak el,” mert jövőre, a második ütemre tervezett falurészek közül sok Rákóczi úti lakos kérte, hogy még az idén gázhoz jussanak. A községben eddig 266 család fizette be az 50 ezer forint rákötési hozzájárulást. Az első két ütem, - a gáz elvitele a község határáig - 15 millió forintjába került az ön- kormányzatnak. Ugyanennyit kapnak állami támogatásként. Az önkormányzat a 15 millió forintos számlát hitelfelvételből egyenlítette ki. A községben a hálózat kiépítése (ÁFÁ-val együtt) 24,5 millió forintba kerül. Ezt lakossági hozzájárulásból, harminc százalékos állami támogatásból és saját erőből fedezik.- rádi Orvosi rendelőt adnak át Piliny. Rövidesen sor kerül az új orvosi rendelő átadására. Az önkormányzat a régi művelődési házat úgy újíttatta fel, hogy az emeleti részen az iskola kapott helyet. A földszinten fog működni a korszerű orvosi ren- ‘delő, a jelenlegit viszont a tervek szerint ifjúsági házzá alakítják. A tetőtérben is lesz tanítás Szécsény. Az általános iskola Haynald úti épületét, (ami korábban zárda volt) a jövő év Őszétől visszakapják a nővérek. Az ott tanuló diákoknak át kell költözni az iskola Magyar úti épületébe. Igen ám, csak hogy ott most nincs számukra hely. Szerencsére az önkormányzat úgy alakíttatta ki az iskola tetőszerkezetét, hogy azt be lehessen építeni. A Haynald úti épületért kapott pénzből fogják ezt megvalósítani. A munkálatokra az önkormányzat pályázatot írt ki. A 32 milliós költségű munkához a kivitelező már most hozzáfogott, hogy a nyolc tanulócsoport a nyár végén nyugodtan átköltözhessen. Sz.F. OVISOK A SPORTCSARNOKBAN. Nagylócon a legifjabb nemzedék, vagyis az óvodások is használják az Új sportcsarnokot. Fotó: Szenográdi Tamás Ismét játsszon velünk! Mai játékunk kérdéseit Oláh István Szécsény, Rákóczi út 105. sz. alatti lakos teszi fel Önöknek. Mibe kerül az üzletemben kapható... 1. Mountadew 2 literes üdítő? 2. Mennyit kell fizetni 1 doboz Sopianae cigarettáért? 3. Mennyibe kerül a 3,5 kg- os Tomi Kristály családi mosópor? A válaszokat a jövő hét végéig kérjük beküldeni szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Erzsébet tér 6.). A levelezőlapra rá kell írni: Szécsényi oldal. A megfejtők között 3 db 500 Ft-os vásárlási utalványt sorsolunk ki, amely Oláh István vegyeskereskedésében váltható • be. Két héttel ezelőtti SKÁLA- játékunk nyertesei: Fejes Katalin Szécsény, Kovács Pálné Nagylóc, Jancsó Miklós Szécsény. Nem válogatták ki a cigánygyerekeket LITKE. Furcsán kezdődött az idei tanév. Abban a faluban, ahol cigánylakosok magas száma ellenére békében megfértek eddig egymással az emberek, most nagy a zúgolódás. Az háborítja fel őket, hogy szeptemberben elkülönítették egymástól a magyar és a cigányszármazású gyerekeket az iskolában. Cigányasszony telepszik mellém a buszon, mondja, Lükéig fizette az utat. Mire Tar- jánból kigördülnénk, megtelik a jármű. Padszomszédom falubélijének is csak állóhely jutott már. Piacon megpakolt szatyrát lábával támasztja. A busszal együtt megindul a diskurzus is az utasok között, a két litkei asszony is,diskurál.- Mondják, kétféle ötödik osztály van idén az iskolában - fordulok utastársamhoz. Felváltva ömlik a szó a két középkorú asszonyból; mindkettejük unokája a litkei általános iskola tanulója.- Bizony, hogy elbántak velünk - ad hangot nemtetszésének Oláhné. - Ilyenre, hogy külön tegyék a cigánygyerekeket még nem is emlékszünk. Régen ilyet nem mertek csinálni. Most meg különpaterolták őket a falusiaktól.- Azok nem verekednek, azok nem csúnyákat mondónak? - veszi át a szót nagyobb hangú társa, aki később szidja a hentest, hogy az nem ad húst a cigányasszonynak. Szóba kerül a polgármester, aki meg közmunkára nem veszi fel a cigány embert. Aki ül, az csendre inti társát. Sírtak a gyerekek Azért fülembe súgja, ket- tőt-hármat az övéik közül is alkalmaz a hivatal, s hogy a hentes is biztosan azért nem mért a húsból, mert már odaígérte valakinek. Amaz csak mondja a magáét, én a mellettem ülőt hallgatom inkább.- Pedig nem rossz a mi fajtánk, higgye el. Régen dolgozott mind. Most a munkanélküliség tett be az embereknek. Nézzen szét a faluban, mindenkinek rendes a portája, szépen berendezett házban lakik. Nem tudom miért tették szét- a gyerekeinket, csak azt, hogy nagy veszekedés volt miatta a faluban. Még sírtak is a gyerekek. Hát hogyne, amikor őköt nem nézik annyiba , mint a falusiakon Még ha cigányra tanítanák őket, aztán azért, de olyan tanáruk nincs is. A rosszindulat csúcsa Az épület a falu szélén terpeszkedik abban a förtelmetes szocreál stílusban, amilyet építése idején divat volt mindenfelé felhúzni. A tanárok egy része az aznapi munkát értékeli, mások a következőre készülnek. Az igazgató ebédidőben, épp befejezte az étkezést.- Hírlik, szétválogatták a cigányszármazású ötödikeseket a falusiaktól. Miért?- Ez a hamis beállítás a rosszindulat csúcsa „kapja fel a vizet” az iskolaigazgató. — Van, tényleg van egy olyan osztályunk, ahová kizárólag kisebbségig származású gyerekek járnak. Ők most harmadikosak. Miért nem erről értesítették az újságot? Ez ugyanis való tény.-Közöttük miért nincs falusi?- Annál az objektív oknál fogva, hogy abban az esztendőben, amikor ők a világra jöttek, magyarszármazású nem született Litkén.- De az ominózus ötödikesek esetében igen.- Igen, tucatnyi körül a körzetben, összesen harmincketten vannak ebben a korosztályban. Az oktatási törvény magas tanulói létszám esetében osztály- bontást ír elő. Erre ötödikben kerülhet sor, ugyanis hozzánk, a litkei körzeti iskolába Ipolytamócról, Mihálygergéről kerülnek felső tagozatba a gyerekek. Az osztályok felállításakor alapvető szempontunk, hogy az egy területről bejárók egy csoportban legyenek. Ez ugye érthetően a közlekedéssel van összefüggésben. Nem mellőzhetjük azonban a tartalmi szempontokat sem, az eredményesebb előremenetelt. Sajnos, az a valóság, hogy a szerényebb eredményekkel bíró gyerekek többsége a kisebbség köréből kerül ki. Egyébként pedig - tudom meg a közben megérkező igazgatóhelyettestől - idén úgy alakult, hogy Mihálygergéről 11 ötödikes jött, akik között nincs kisebbség. Mellettük még hat litkei van, akik között van kisebbségi is és falusi is. Az 5.B tanulói pedig a helybeliekből verbuválódtak. Ők tizenöten vannak; s tizenhárom valóban cigányszármazású közülük. Az is igaz, hogy közöttük több a szerényebb képességű, mint az erősebb. Az iskola segít A pedagógusok kínosan ügyelnek hangsúlyozni, nem a gyerekek képességével van probléma, amikor azok alatt teljesítenek. Legtöbbjüknél önhibájukon kívül alakult így, mint szüleik esetében is. Már akiknél családi, szociális és egyéb gondok merülnek fel, ami a gyerekek életére is kihat.- Az iskola - mondja Szőllős Miklós - minden erejével azt szorgalmazza, hogy enyhítse meglévő gondjaikat. Ehhez pedig minden segítséget megadunk, már ami a szakmát illeti. Mert pénzt mi nem tudunk adni a rászorulóknak. Sokan úgy vélik Litkén, azért lett ügy ez az ügy, mert közel a választás. Holott egyszerű a képlet: A lakosság hatvan százaléka cigány, így érthetően a kisebbség van többségben náluk. Tuza Katalin RÖVIDEN SZÉCSÉNY. A város lakossága ma este 18 órakor a művelődési és ifjúsági centrumban rendezett ünnepségen emlékezik meg az 1956-os forradalomról. Az ünnepi köszöntőt Varga Tibor, a város polgármestere tartja. VARSÁNY. A Vöröskereszt helyi szervezete és a véradó állomás a hét elején véradást szervezett a községben. A megmozdulás sikeres volt: a helybeliek közül több mint százan vettek részt ezen. NÓGRÁDSIPEK. % Burányi Béla pedagógus által húsz éve alapított helyi Pávakor Molnár Andrásné vezetésével jubileumi fellépésre készül. Az esemény novemberben lesz. VARSÁNY. Az önkor mányzat mai ülésén szó lesz a helyhatósági választások előkészítéséről és lebonyolításáról. A testület a továbbiakban módosítja a költség- vetés rendeletét is. PILINY. A Népjóléti Minisztériumtól kapott céltámogatásból az önkormányzat felújította két cigánycsalád lakását. SZÉCSÉNY. Újabb egyházzenei találkozót szerveznek a településen. A rendezvény tervezett programjában több megyei és egy külföldi kórus lép fel. PILINY. A községben a közelmúltban adták át a hatmillió forintos költséggel felújított Szécsényi és Losonci utcákat. A munkálatok költségeihez a Közúti Igazgatóság is hozzájárult. Az oldalt szerkesztette Mihalik Júlia Holnapi számunkban Salgótarján és környéke A kisebbség van többségben Litkén (Nem helyszíni felvétel) Fotó: Gyurién DÍJAT KAPOTT FÖLDI PÉTER. A Szécsényi Műve- ló'dési és Ifjúsági Centrumban megnyílt az Megyei Őszi Tárlat. A megnyitó ünnepségen Földi Péter festőművésznek Varga Tibor polgármester adta át Szécsény díját. A POLGÁRMESTER MEGSÜRGETTE A LAKOSSÁGI BEKÖTÉSEKET Szécsény minden utcájában ott a gáz Ezekben a napokban több gázberuházással kapcsolatos kérdés foglalkoztatja a szécsényi- eket. Ezeket a legilletékesebbnek, Varga Tibor polgármesternek továbbítottuk.-Mikor lesz gáz a vezetékben? Meddig kell még várni a gázfűtés indítására?-A város egy részében már eddig is volt gáz a vezetékben. Több helyen már az elmúlt fűtési szezonban is gázzal fűtöttek. Mint köztudott, az első ütem keretében a településünk egy részén már tavaly lefektették a vezetékeket. A második ütem építése is befejeződött, így azt mondhatom, hogy a város valamennyi utcájában ott a gáz. Október 18-án és 19-én a vezetékeket nyomás alá helyezték. A 2380 család közül 1152-en igényelték a gázbekötés lehetőségét.- Eddig 681 engedélyezett tervről van tudomásom. Ebből 242 helyen már gázzal fűtenek. A mai naptól 439 lakás várományosa ennek. Már kértük és kérjük a Tigáz-t, hogy lehetőleg nyújtott műszakban, minél gyorsabban végezzék el a lakások bekötését. Nagyon remélem, hogy rövid időn belül befejeződik ez a munka. Addig is számítok a lakosok megértésére.- A Zöld utca lakói pár héttel ezelőtt attól féltek, hogy hozzájuk nem jut el a gáz. Mi a helyzet most?-Korai volt az aggodalom. Az utca lakói láthatják, hogy a gázvezetéket ott is lefektették. Félelmüket az táplálhatta, hogy korábban úgy tűnt: a munkálatokat akadályozza az utca sarkán lévő épület. Ezért áthidaló megoldást kellett keresnünk. A lebontással — ami a mai napig nem történt meg - az ott lakók régi problémája is megoldódik, hiszen szélesebb lesz az utca, így a nagyobb járművek is be tudnak oda hajtani. Mielőtt a házat lebontanánk, az ott lakó családot el kell helyeznünk. Ez meg fog történni, ha az új épület elkészül.- A gázhoz kapcsolódik a harmadik kérdés is: mikor állítják helyre az utak megrongált burkolatát?- A tervek szerint október 31-re a helyreállítási munkálatok befejeződnek. Mint azt már a lakosság tapasztalhatja, ez a folyamat elkezdődött - mondta a polgármester.-szenográdi/ Állásajánlatok A szécsényi munkaügyi ki- rendeltségen betölthető álláshelyek: Ezerkéz Kft. Konfekció Üzeme, Nógrádsipek, 12 fő női szabó, varrónő, 10- 16 000 forint, Jeanette Ruházati Kft., Hollókő, 8 fő női szabó-varrónő, 12-17 000 forint, - 8 fő betanított szabó, varrónő, 12-17 000 forint, Elektronikai és Mechanikai Kft., Szécsény, 60 fő női egyéb fizikai munkás, 13- 22 000 forint, Ludányhalászi Szociális Otthon, 10 fő ápolónő, 14 500 forint, Palóc Kft., Szécsény, 1 fő tehergépkocsivezető, C-E. kateg., 14-20 000 forint, - 1 fő gépbeállító, 12-18 000 forint, - 10 fő női, 4 fő férfi tésztaipari betanított munkás, 12-16 000 forint.