Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-10-11 / 213. szám
4. oldal Salgótarján Es Környéke 1994. szeptember 10-11szombat - vasárnap Még szeptemberben megnyílik a vállalkozásfejlesztési központ GONDBAN A GYURTYÁNOSI HEGYHÁT HONFOGLALÓI Napraforgóson csak magukra számíthatnak A karancslapujtői termelőszövetkezet öt évvel ezelőtt parcellázta ki földjét Karancsalja mellett, a Diósnak vagy Napraforgósnak nevezett hegyhátakon, amely a hivatalos szóhasználatban a Gyurtyános II. elnevezést kapta. A korábbi társadalmi-gazdasági rendszer naplementéjében sokan olyanok is éltek a vásárlás lehetőségével, akiknek valójában nem volt szükségük a mezőgazdasági művelésre fogható telekre, hiszen máshol már rendelkeztek egy, esetenként két földdarabbal, sőt, rajta valamiféle építménnyel* házzal is. A jelenkor gyur- tyánosi gondjainak pedig éppen ez a gyökere. Ma az jellemzi az alaphelyzetet, hogy a karancsaljai víkendtelep nem fejlődik úgy, ahogyan azt a telektulajdonosok - természetesen azok, akiknek ez az egyetlen telkük - a szétosztáskor elgondolták és remélték. Az első két évben megépült ugyan a vízhálózat, de a villany bevezetése már kudarcra ítéltetett. S épp ez a fiaskó bizonyította be a nyilvánosság, azaz a társak előtt, hogy számos tulajdonostársnak nem érdeke az építés, hiszen szabad idejüket nem itt fogják eltölteni, hanem mondjuk valahol a Salgó környékén, Eresztvényben vagy Somlyón. így aztán a következő lépés, az út kiépítése már fel sem vetődött: az ugyanis a villanynál is többe kerül, meg aztán azt használná az is, aki egyetlen fillért sem fizetett volna érte. Mostanra valóságos csapdahelyzet alakult ki. Aki műveli a telkét, az fejlődni szeretne, de nem tud többségre szert tenni, aki nem szorgoskodik itteni földjén, annak pedig mindegy, lész-e villany meg út, vagy nem. S ez utóbbiak egyelőre a telküket sem adják el, hiszen most nincsen kereslete. Következésképpen topogás van egyhelyben. Ez Kiskertek a Karancs alján Fotó: Kun Király József viszont nem tetszik - érthetően - az egyetlen telket birtokló tulajdonosoknak. Ők azon gondolkodnak, hogyan kellene kimászni a csávából. De ki lehet-e egyáltalán kec- meregni belőle? Van, aki szerint Karancsalja önkormányzatának kellene nagyobb figyelmet tanúsítania. Más vélemény szerint a szomszédos megyeszékhely, Salgótarján vállalhatná a Gyurtyános II. igyekvő telek- tulajdonosai problémáinak a rendezését. Akár úgy is, hogy kezdeményezi az adott területnek a városhoz csatolását. Mert - hangoztatják - Karancsalja vezetése nem ismeri fel, milyen lehetőség hullott a téeszföldek szétosztásával az ölébe, nem becsüli kellőképpen a víkendteíepet. Ennek jelét abban látják, hogy még ötleteket sem nyújt a fejlődéshez, egyáltalán nem kezdeményez. A falu vezetése kizárólag a belterületre összpontosít. Persze aligha szólható meg ezért az igyekezetéért. Ott is van sok fejleszteni való, miért vennének újabb terheket a nyakukba - így érvelnek a polgármesteri hivatalban. Végül is minden érintett fél álláspontjában található ésszerűség, így-úgy érthető is, még azé a „telekgyűjtögetőé” is (bár ez a legkevésbé), aki évek óta műveletlenül, az égig érő gaz martalékául hagyja telkét. Mi hát a megoldás? Többféle intézkedéssor lehetséges. Például a községi vezetés valami módon kényszeríti azt, aki nem gondozza a telkét, nem kaszálja le legalább a kívánt rendszerességgel a gyomot, a füvet. Aztán lehetne talán némi adót is fizettetni a tulajdonosokkal, s annak fejében valamiféle felelősséget is vállalni a fejlesztésben. S végül: összefoghatnának a kertjeiket művelő tulajdonosok, hogy mielőbb legyen villanyuk, útjuk. Tudvalévő, hogy minden késlekedés súlyos ezresekkel növeli a költségeket. Persze nem könnyű olyan utat építeni, amilyent csak a fizetője használ. Itt nem lehet a bejárathoz pénzszedőket állítani. Az ösz- szefogást mégis meg kellene próbálni úgy, mint a sikeres vízakció esetében. Mert enél- kül a jelenlegi gazdasági helyzetben előbbrelépésre valószínűleg semmi remény. Olyan időket élünk, amelyekben igazából csak magunkra számíthatunk. Viszont amit megteremtünk, az tényleg a miénk. (sulyok) BURGONYA HUSZONHÁROM, VÖRÖSHAGYMA HÚSZ FORINTÉRT Szakszervezeti ellátási akciók az acélárugyárban SALGÓTARJÁN. Aki vállalkozásra adja a fejét - vállalkozni pedig már bizony kell! -, csak az tudja, mennyi szerteágazó elméleti és gyakorlati ismeretre van szükség, mennyi előre nem látható nehézséget kell legyűrni. Elsősorban a kezdő vállalkozók szorulnak rá a jó tanácsra. Nekik, valamint a kis- és közepes méretű vállalkozásokat vezetőknek kíván segítséget nyújtani a tervbe vett vállalkozásfejlesztési központ. A témában augusztus elején a salgótarjáni önkormányzat már összehívott egy tanácskozást a városházára a környékbeli önkormányzatok és vállalkozók, valamint az OTP és a Mezőbank képviselőinek a részvételével. A jelenlévők abban állapodtak meg, hogy szeptemberben létrehozzák az említett központot a megyeszékhelyen és környékén vállalkozók tevékenységének támogatására. A vállalkozásfejlesztési központ modellje - mint annyi minden más még - Nyugat-Eu- rópából származik. Vas megyében az efféle kistérségi irodák osztrák mintára szerveződtek, míg Székesfehérváron az angolok dolgozták ki a működési-működtetési rendszert. Salgótarjánban szintén az angol módszert valósítják meg, s az ezt kidolgozó szakember már járt is a nógrádi megyeszékhelyen. A vállalkozásfejlesztési központnak az a lényege, hogy a kezdő vállalkozók számára olcsó bérleti díjért irodát és infrastruktúrát biztosít, illetve szakmai tanácsokat nyújt. Mindez hozzájárulhat a vállalkozások megerősödéséhez. Ezen óvó támogatás miatt a hétköznapi életben gyakran inkubátorháznak nevezik ezt a modellt. A kezdeményezést mindenképpen dicséretesnek tartjuk, s remélhetőleg kedvező fogadtatásra talál a vállalkozók körében is. A szeptemberi nyitás biztosnak látszik, noha a városi vezetők egyelőre még a megfelelő helyszínt keresik. Salgótarjáni Acélárugyár Rt. szakszervezeti bizottsága az őszi időszakban évek óta sikeres ellátási akciókat szervez a salgótarjániaknak. Kezdetben csak a gyár dolgozóinak szerezték be a háztartásokban nélkülözhetetlen zöldségféléket, gyümölcsöt a napi piaci árnál olcsóbban. Néhány éve azonban több mint 40 vállalattal állnak kapcsolatban. A jövő héten kezdődik a burgonyaakció. A szakszervezetiek 23 forintos áron biztosítanak burgonyát mindazoknak, akik hajlandóak elmenni érte a gyár előtti területre, ahol gépkocsikról lehet megvásárolni mindenkinek a szükséges mennyiséget. Rövidesen érkezik a télálló vöröshagyma is 20 forintos áron. Buchinger György szakszervezeti titkár tájékoztatása szerint sikerült jó minőségű almára is szállítási szerződést kötni. Mint mondta, hozatnak garantálón jó minőségű valódi pirospaprikát is, ami mentes a mérgező vegyi anyagoktól. Most folytatnak megbeszéléseket a termelőkkel egyéb zöldségfélék szállítására is. Az idén textiláruval is bővült a szakszervezeti akciós áruskála. Tegnap például férfipólókat és alsókat lehetett vásárolni igen alacsony árért. Az akciók ütemtervét megküldték a velük kapcsolatban álló vállalatoknak is. Salgótarján és környéke RÖVIDEN CERED. A közelmúltban megjelent a település múltját bemutató kiadvány, melynek melléklete az 1920-ig itt élt családok törzsfáját is tartalmazza. A kutató-gyűjtőmunka folytatódik: egy helybeli nyugdíjas tanár egészen napjainkig elkészíti a törzsfákat. Munkája a tervek szerint egy újabb krónikában fog megjelenni. MÁTRASZELE. Ettől a tanévtől már a hetedikesek is helyben tanulnak a községben, vagyis a családok igényeinek megfelelően a környékbeli iskolákból lassan „visszatér” a felső tagozat. Az első fecskék - tavaly - az 5-6. osztályosok voltak, s mivel helyszűke sem akadályozza, a remények szerint nincs már messze az az idő, amikor lezárul ez a folyamat. 1 BARNA. Mintegy negyvenezer forint értékben új könyveket vásárolt nemrégiben a könyvtár részére az önkormányzat. A gyarapodás mértéke az elmúlt évekhez hasonló. A rendszeres látogatók zöme általános iskolás diák. SALGÓTARJÁN. A Bo lyai János Gimnázium Der- | kovits galériája Czene Gál István festőművész tárlatával nyitja az idei kiállítási évadot. A megnyitóünnepséget szeptember 14-én, I szerdán 10.30 órakor rende- j zik. A kiállítást és a művész pályaképét Kun Zsuzsa, a | városi önkormányzat kultu- j rális és sportbizottságának elnöke méltatja. A tárlat október 6-áig 8-tól 16 óráig tekinthető meg. Az oldalt szerkesztette Sulyok László Hétfői lapszámunkban Balassagyarmat és környéke ÉPÜL A SÉTÁLÓUTCA. Sáfgótarján nyugati városrészi központjában, a lefedett Tarján patak mellett jórészt már kész a sétálóutca. A homokba ágyazott Viacolor nevű díszburkolatot a Salgó Tempó Kft. dolgozói helyezik el 338 méter hosszúságban, a Galcsik fogadó elől kiindulva. A területrendezés következő' szakaszában parkolók is épülnek errefelé, s talán még bazársor is, hogy valóban sétáló lehessen az így nevezett utca. Lehetétlen megszámlálni, hogy hány kisgyermek fordult meg a keze alatt, hány szülővel váltott szót az elmúlt csaknem negyven esztendőben, amelyet a pedagógus pályán, az óvodák falai között, udvarain eltöltött. Vajon milyen érzés, hogy a szeptemberi „csengőszó” immár nem szólítja a kedvencek közé? - kérdeztem Mezőfi Zoltánné nyugdíjas vezető óvónőt, a Nógrád Megyei Közgyűlés Veres Pálné-ndíjának egyik idei kitüntetettjét. Könnyeivel küszködik a kérdés hallatán, de úrrá lesz érzelmein:-Annyi év után bizony furcsa, hogy én már nem fogadom a tétova léptű, szüleik után síró aranyos csöppségeket, de az vigasztal, hogy teljesen nem szakadtam el az óvodák életétől. A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet szaktanácsadójaként változatlanul van módom intézményekbe látogatni, gyerekekkel, kollégákkal találkozni. Az egykori óvodások ma is messziről köszöntik- A jelenből ugorjunk visz- sza a múltba? Mikor és hogyan került Salgótarjánba?- Hajdú-Bihar megyei vagyok. Sárrétudvariban szinte gyerekként kezdtem az óvodai munkát 1955-ben. Salgótarjánba 1959. február 15-én érkeztem. Az akkori megyei tanácson azt a feladatot kaptam, hogy két üzlet helyén készítsem elő egy óvoda indítását. Július hetedikén sikerült megnyitni a Salgó étterem melletti kétcsoportos óvodát 2 óvónővel, 2 dajkával 90 gyermekkel. Addig még fizetést sem kaptam.- Nem volt könnyű időszak, hiszen a nem dolgozó édesanyákat - például az üveggyári kolóniában - úgy kellett meggyőzni, hogy adják óvodába gyermekeiket. A későbbi években másik két nagy óvodát is megnyitottam, vezettem: a Gagarin iskolával szemköztit és a Beszterce lakótelepit.- Közben az államigazgatásban is dolgozott?- Igen, a vezetői munkám mellett hosszú éveken át voltam óvodai szakfelügyelő a városban, s négy éven át a megyei pedagógiai intézetben dolgoztam főállásban. Itt nemcsak a város és nemcsak az óvodák ügyeivel kellett foglalkoznom. Hozzám tartozott az alsó tagozat, a gyermek- védelem, a napközi otthon is. Tanulságos esztendők voltak ezek, ha egyre vágyódtam is vissza az óvodába.- Mit tart a legnagyobb szakmai sikerének?- Egyetlen dolgot nehéz lenne kiemelni. Néhány eredményre azonban büszke vagyok. Mindenekelőtt arra, hogy sikerült országosan is figyelemre méltó rangot adni Salgótarjánban az óvodai munkának. Lelkes, lelkiismeretes, jól felkészült kollégáimmal elértük, hogy a szülők nyugodt szívvel bízzák ránk legféltettebb kincsüket, a gyermeküket. Soha nem tudtam olyat kérni a szülőktől, amiben ne segítettek volna. így tudtuk bővíteni, korszerűsíteni az óvodákat, felszerelni, otthonossá tenni a sivár termeket, udvarokat. Boldogsággal tölt el az a tudat is, hogy sikerült valamit átadnom a gyermekeknek irodalom- és zeneszeretetemből, a népdalok iránti vonzódásomból. Volt olyan óvodásom, aki általános iskolások között nyert versmondó versenyt. Örülök annak, hogy az egykori óvodások döntő többségének szép emlékei vannak az intézményben töltött évekről. Ha felnőttként találkozom velük, messziről rám köszönnek.-Van valami különleges élménye?-Sok van, egyet elmesélek. Az egyik kisördögöt az óvónő úgy próbálta fegyelmezni, hogy rendre beküldte hozzám az irodába. Egyik nap a fiúcska elmesélte, hogy már alig tudott mit kitalálni, hogy megbüntessék, azaz hozzám irányítsák, mert ő nagyon szeret velem beszélgetni.- Saját gyermekével sikerült megszerettetni a pedagógus pályát?- Nagy örömömre ő is óvónő lett. Botond nevű unokám négyéves, már nagyóvodás, nagyon szépen beszél magyarul. Cs. B. Mezőfi Zoltánné az idei pedagógus napon Veres Páiné-díjat vehetett át
