Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-10-11 / 213. szám

8. oldal Hétvégi Magazin • Elet - Képek 1994. szeptember 10-11szombat - vasárnap A színészkirálynő: Én egész életemben Isten tenyerén ültem Tolnay Klári 1914. július 17-én született. A harmincas évek de­rekától a Vígszínház és a Művész Színház művésze. Az ötvenes esztendők legelejétől a Madách Színház alkalmazottja. Két év, két Kossuth-díj. Aztán Érdemes Művész, Kiváló Művész, Pro Urbe-díj, SZOT-díj, Erzsébet-díj. Filmjeit, televíziós bemuta­tóit képtelenség felsorolni. 14 éves koráig Mohorán élt. Erőn felüli vállalkozás volt, de végül sikerült „ki­mentenem” a színészkirály- nőt Mohorán az ünneplő tömegből. Egykori házá­ban, a mai művelődési házban félre­vonultunk egy csendesnek egyáltalán nem nevezhető sarokba. Úgy alakult, hogy népviseletbe öltözött asszo­nyok énekel­tek a fejünk fölött. Régi ismerősök kö­szöntései sza­kították meg minduntalan beszélgeté­sünket. Tolnay Klárinak min­denkihez volt egy-két kedves szava.- Ezek a lépcsők itt, a jelen­legi művelődési házban isme­rősek lehetnek...- Nehéz meghatódottság nélkül beszélni arról, hogy eze­ket a lépcsőket koptattam gyermekkoromban. Innen jár­tam az evangélikus templom mögötti iskolába. Olyan csodá­latos gyermekkorom volt itt, hogy az szinte hihetetlen. So­kan kérdezik, honnan a kisu­gárzás, a harmónia, a nyuga­lom. Mindig azt válaszolom: Tú'nó'dés Mohorán, 1994. szeptember 3-án Mohoráról. Amikor zűrösebb napokat éltem át, akkor úgy pi­hentem meg, hogy felidéztem a régi szép emlékeket - vissza­gondoltam Mohorára. Ez telje­sen megnyugtatott, s elfeledtem bajaimat.- Ahogy elnézem, nagyon szeretik a mohoraiak Tolnay Klárit.- Könnyekig hatódtam, hogy ennyire megőrizték az emlékét annak, hogy valamikor itt élt a családom. Régi parasztasszo­Tündérmosoly ötvenkét éve a Katyiban nyok, akikkel egy osztályba jár­tam, átöleltek. A volt osztály­társak közül sajnos, már sokan meghaltak.- Azt hallottam, hogy a Tolnay-család egyik vasárnap az evangélikus, a másikon pe­dig a katolikus templomba járt.-Tényleg így történt. Szü­leim különböző vallásűak vol­tak, és így oldották meg a prob­lémát.- Az evangélikus iskolába járt?- Közel volt hozzánk az evangélikus iskola. Volt egy Janón nevű mindenes inasunk, akinek a nyakába ültettek a nagy hóban, és úgy vitt át az is­kolába. Az ő lépteivel lépkedett a bátyuskám, aki egy évvel idő­sebb volt nálam.- Kikre emlékszik még a szolgálók közül?- Akkor cselédnek hívták őket. Fazekas Margitra jól em­lékszem, tüne­ményes, min­dent tudó kis tündér volt. Vele barátkoz­tam. Most kide­rült, hogy min­den harmadik gyerek, felnőtt, unoka Fazekas Margit unokája, dédunokája.- Már azt hittem, soha sem fogom megtudni, hány évig élt Moho­rán.- A négy pol­gárit még itt vé­geztem el, va­gyis 14 éves ko­romban kerül­tem el erről a vidékről. Akkor a szüleim az an­gol kisasszo­nyokhoz adtak Nyíregyházára, az ország másik végébe.- Gondolom, a polgárit Ba- lasagyarmaton végezte.-Igen.de Mohoráról jártam be minden nap.- Rossz évek jöttek?- Édesapám nem nagyon ér­tett a gazdasághoz, mert mér­nöknek nevelték, nem pedig földesúmak. Nagyapa meghalt, a mohorai birtok rászállt. Nem értett hozzá, tönkrementünk.- Hogyan került kapcso­latba a színházzal?-A nyíregyházi, debreceni évek után Pestre kerültem, ro­konokhoz. Ők vittek színházba, operába. Addig csak falusi cir­kuszt láttam.- Színésznő lett.- Nagyon megragadott a színház, s a család legnagyobb megdöbbenésére úgy döntöt­tem, színésznő leszek.- Mi igaz abból, hogy a Ka- tyi című híres filmet az Ön pa­lóc beszéde ihlette?- Valóban Katyi-nótáim ad­ták az ötletet a férjemnek (,Ráthonyi Ákosnak - a szerk.), hogy abból filmet kellene csi­nálni. így született meg a film. Abban az időben egy országot te­leénekeltem azokkal a nótákkal.- Milyen szerepre készül most?-A Madáchban próbáljuk a Macskajátékot.- Mit jelent a siker?-Nagyon sokat. De a sikert bukás követte, a bukást meg si­ker. Soha nem bíztam el ma­gam a csúcson, és a mélypon­tokon igyekeztem soha nem kétségbeesni.- Hisz a túlvilágban?-Istent tisztelő ember va­gyok. Én egész életemben Isten tenyerén ültem.- Mikor láthatjuk ismét Mohorán?- A századik születésnapo­mon biztos eljövök!- Úgy legyen, _ drága mű­vésznő! Ádám Tamás Tolnay Klári öltözőjének tükre és a földijeivel való találkozás.előtt Fotó: Rigó Tibor Legyek én nyájamnak hűséges pásztora S zelíd hangon ugyan, de kii­gazított a polgármester. A tekintetéből azonban megszó- lásnak is vehettem szavait, mert arca elszigorodott: - Nem tisz­telendő! Plébános úr! - Jól van, háborogtam bensőleg, én nagy­apámtól úgy tanultam, és ő hívő volt, hogy a papot tisztelendő úrnak kell titulálni.- De legyen úgy, ahogyan Vérségi Aladár mondja: plébá­nos úr! Helyesbítettem is seb­tében. De később, amikor köze­lebb kerültünk egymással a lit- kei plébánossal, én is okosabb lettem. És én igazítottam ki Vérségi Alit: - A dolog nem egészen úgy áll, ahogyan azt te nekem mondtad a plébános úrról. Mert hallgasd csak milyen szépen hangzik: Mocsáry Csaba Litke, Ipolytamóc, Mihálygerge la­kosságának lelkipásztora. így forgattuk gondolatainkat az egyház tisztes képviselőjé­ről, aki viszont elnéző mosoly- lyal hallgatott mellettünk. Mert figyelmét nem miránk, hanem a Hétvezér elnevezésű, fák ár­nyékában a felújított Szent Ist- ván-szobor körül szorgoskodó emberekre fordította. A szobor ünnepi mise keretében várt fel­szentelésre. Mi is erre készülve verőd­tünk össze ott Litkén ősi házak­tól övezett falu központjában. Nem azért mondom, de már volt ott a szentelést megelőzően nagyon szép egyházi szertartás. Az atyával így kerültem én kapcsolatba. Szelíd a tekintete, az ifjúság határát tükrözi telt arca. Ritkul a hajzata, amely­ben megvillannak az őszülő szálacskák. Amikor a miseruhát levetette és fakózöld trikót húzott, nyári pantallót lábán saruval, bizony, aki nem tudja, nem is hinné el, hogy ő Isten felszentelt szol­gája. De, hogy öröklött szárma­zását senki nem tudja maga mögött hagyni, az biztos. Az atyának is ott maradt a tekinte­tében, mozdulataiban, a dolgai legegyszerűbb tolmácsolásá­ban, hogy valahol az Angyal­földön, a Rákos-patak partján ringatták bölcsőjét, hogy bele­kóstolt a kétkezi munkába, a ki­tagadottak sanyarú sorsába, az emberré válás minden küzdel­mébe, míg útja az egyházhoz vezette. Amilyen szelíd a tekin­tete, olyan a hangja is.- Jó pásztora szeretnék lenni híveimnek ... M ég csupán egy esztendő van mögötte a három egy­házközség papjaként a jelen he­lyén, mert eddig Etesen szol­gált, ahol szívesen látott egy­házférfi volt. Itt Litkén, láttam amikor áthaladtunk az utcán, milyen meleg hangon, tisztelet­tel köszöntötték. Máté Lajos bá­tyánk gyengélkedéséből kelt fel, hogy tisztességgel fogadja az udvarába lépő falu papját. És ott helyben, rögvest rábízta leg­féltettebb titkát, hogy merre ta­lálja meg az ötvenes években elrejtett templomi szobrot. Oláh Gyula testi fogyatékos lá­nya, kezét kulcsolva kérte szü­leit, hozzák el hozzá az atyát, hogy üljön ide melléje, ha csak egy szócskára is. Nem a megkülönböztető egyházi fényesség, hanem a mindennapi papi szorgalom az, amely kinyitja az emberi szíve­ket, hogy befogadja a lelkipász­torát. A plébános elmondta, ami­kor elfoglalta a litkei plébániát, imádkozott, hogy adjon neki erőt Istene elvégezni az embe­rek lelki ápolását, rendbetenni a megviselt templomokat. Ma a parókia széles udvara a rendről tanúskodik. Kint a fészer csend­jében éjjeli pihenőre egy he­verő, ahonnét ellátni az esti fényben villanó Bükktető lom­bos erdőtől díszlő csúcsára. Bent az épületben tiszteletet pa­rancsoló a rend.- Nagy örömömre szolgált az a fiatalokat fellelkesítő aka­rat, hogy produkáljanak a falu népének - mondta a pap - De hiszen ez nem is az én érde­mem. Hiszen sokan siettek se­gíteni, hogy minél szebb legyen az az este. Mondjam? Szabó Szilvia, Máté Imréné, Ottmár Andrea, Szabó Laci és sokan mások, akik legméltóbb embe­rek a fiatalok tanítására. Dudás József, az egyházkö­zség elnöke egyszerű szavak­kal, de belső melegségtől át­itatva mondta: - Mocsári Csaba valóban a mi papunk. Amikor erről esik szó közöt­tünk, komorrá válik az arca:- Nem illő a papról áradozni! Akár illő, akár nem, az az igazság, a litkeieket azzal lepte meg, hogy azt az ősrégi tisztele­tet parancsoló, tűzvészt is átélt, barokk, méltóságteljes temp­lomot padlástól a padlóig meg­fiatalította. A szép Mária-oltárt méltó helyére tétette. A temp­lomi zászlókat kihelyezte, hogy ünnepélyes hangulattal fogad­ják a híveket. Azért a gondok sem kerülik el Mocsári Csabát. Érzékeny felfogásával észleli, hogy a hí­vőkön túl, még sokan távol ma­radnak az egyháztól. Mindent, amit szívéből, leikéből indít­tatva cselekedett egyházáért, híveiért, még nem ért fel külde­téséig. Magába mélyedve szól:- Még megosztott a falu népe. A lelkipásztor köteles­sége terelni nyáját, hogy egy­másra találjanak, hitükben megbékéljenek, egymásnak igazi testvéreivé váljanak, bé­kességben és boldogságban él­jenek - mondta - majd össze­kulcsolta kezeit, fejét mélyen meghajtva, imát mormolt. Amikor feltekintett, már derült volt az arca. így nekem hirtele- nében angyalföldi fiúnak tűnt. D e csak addig, amíg az utcán valaki nem köszönt rá: Di­csértessék a Jézus Krisztus. Bobál Gyula WESTEL 900 GSM MOBILTELEFONT NYERHET ÉS VÁSÁROLHAT! NYERHET, amennyiben helyesen tippeli meg, hogy születik-e új Ugrógála csúcs, és tippszelvényét 1994. szeptember 12-én, hétfőn 16 óráig bedobja a Karancs Szálló előtt elhelyezett urnákba. Szelvények a Nógrád Megyei Hírlap szeptember 9,10 és 12-i számaiban és a programfüzetben találhatók. A nyertest az Ugrógála várható sztárvendége, JAVIER SOTOMAYOR világcsúcstartó, világ- és olimpiai bajnok magasugró húzza ki. VÁSÁROLHAT, amennyiben szeptember 12-én a Karancs Szálló halijában felkeresi a WESTEL 900 GSM üzletkötőjét 10 ÉS 20 ÓRA KÖ; Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívja a Weste! 900 GSM Telemarketing szolgálatát a 265-90-90-es, vagy a (06-50) 30-50-50-as telefonszámokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom