Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-28 / 228. szám

{fci Kl Tiszta forrásból merítenek A Magyar Rádió műsoraiban is gyakran felcsendülnek az 1972-ben alakult szurdokpüspöki hagyományőrző együt­tes dalcsokrai, palóc dallamai. (5.oldal.) Ki hisz a börtönviseltnek? Gabriella ajánlólevele az őszinteség, de úgy látszik, hogy ez is kevés. A betevő falatot gyakran lopásból teremti meg. (ó.oldal.) NOGRAD Öngyilkos vállalkozók évszázad egyik nagy szélhámosságának tekinthető a humuszgiliszta-maffia ügy, amelynek Nógrád megyei károsultjai is vannak. (12.oldal) MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. SZEPTEMBER 28., SZERDA V. ÉVFOLYAM, 228. SZÁM ARA: 16,30 FORINT A Nógrád Megyei) Hírlap Mindenkiről a világon, mindenkinek az egész megyében! HORN GYULA BESZÉDE A PARLAMENTBEN Válaszút előtt az ország- Az új kormány beiktatása után 75 nappal azért van szükség számvetésre, mert csak most szembesülhettünk új tényekkel, s ezekből adódóan számos új kihívás adódik számunkra - hang­súlyozta kedden az országgyűlés plenáris ülésén elmondott helyzetelemző beszédében Horn Gyula miniszterelnök. A Bezerédi László vezérigazgató által leleplezett emléktábla tanúsítja: 1895-től harminc évig itt üzemelt az első' helyi villanyeró'telep Fotó: Rigó Tibor Centenáriumi emléktábla-avatás az Emásznál Salgótarjánnak nem volt saját gázgyára az ezernyolcszázas évek végén sem. Ez az „elmaradottsága” tette lehetővé, hogy felkerüljön arra a listára, amelyen azok a helységek szerepel­tek, amelyeket a századfordulóig villamosításra kijelöltek. Leszögezte, hogy az ország válaszút előtt áll, az egyik út a hanyatlás, a másik a felemelke­dés felé vezet. Hóm Gyula el­mondta, hogy a napokban leve­let kapott a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap vezető­itől, akik egybehangzóan meg­állapítják, hogy Magyarország pénzügyi költségvetési helyzete súlyos. Rámutatnak arra, hogy az elmúlt két év során hazánkban a reformok üteme lelassult, Magyarország elveszítette azt az előnyét, melyet a 80-as évek végén megszerzett. A minisz­terelnök leszögezte, hogy az Európai Unió illetékeseinek vé­leménye is hasonló. Hatalmas államadósság Az okokat elemezve Hóm Gyula kiemelte: a bruttó hazai termék értéke 1990 és 1993 kö­zött 20 százalékkal csökkent. 1990 második felétől robba­násszerűen nőtt a munkanélkü­liség, a fogyasztói árak leg­alább másfélszeresére emelked­tek, az ország külföldi adóssága minden eddigit meghaladóan 5.3 milliárd dollárral növeke­dett, a belső államadósság pe­dig 3800 milliárd forintra nőtt. Horn gondolatmenete szerint mindez most azt jelenti, hogy az 1995. évi költségvetést nem kevesebb mint 630 milliárd fo­rint törlesztési kötelezettség és kamatfizetés terheli. Hiányzott a válságkezelés A kialakult helyzet betud­ható az átalakulással együttjáró bizonytalanságnak, de mint Horn Gyula leszögezte: tény az is, hogy a jobboldali kormány­zat elhibázott politikája nagy­ban hozzájárult a bajok tetőzé­séhez. A válság tényezőit so­rolva Horn kiemelte: az ipar termelése 1989-hez képest a felére zuhant, az egyes iparágak kétharmada eltűnt, hiányzott az átgondolt válságkezelés, és a gazdasági kölcsönhatásokra te­kintet nélkül születtek a kor­mányzati döntések. Ezért - mondta a miniszter- elnök - a jelenlegi kormányra hárul az ózdi, a diósgyőri vas­kohászat, valamint további sok (Folytatás a 3. oldalon) 1895-ben a mostani Émász üzletigazgatósága területén, az akkori Fő utca és a Forgách utca sarkán kezdte meg műkö­dését az első „erőtelep”, egé­szen 1925-ig. Akkor ugyanis véget ért a helyi villanytelepek időszaka, s megkezdődött az erőművek energiaszolgáltatása. A városi erőtelep épületeiben Salgóvár Árubörze néven programsorozat indul Salgó­tarjánban a Tóstrand-Kem- pingben. A rendező GEG Ügynökség a megyei idegen- forgalmi hivatallal, a keres­kedelmi és iparkamarával és másokkal együttműködve kezdi meg a rendszeres vásá­rok szervezését. megkezdte működését a Kő­szénbánya Áramértékesítő Osz­tálya. Az észak-magyarországi közcélú villamosenergia-szol- gáltatás kezdetének 100. évfor­dulójára emlékeztek tegnap az Émász Rt. Salgótarjáni Üzlet- igazgatóságán. Gyimesi József üzletigazgató méltatta az eddig A tegnapi sajtótájékoztatón László József vállalkozó, és Lo­soncit Tamás, a Nógrád Me­gyei Szuperinfó felelős kiadója és szerkesztője szólt a program­ról. Az eseménysorozat első rendezvénye a Szüreti Vásár lesz. Október 7-én délután ke­rül sor a kereskedők szakmai találkozójára. Október 8-án megtett utat, majd Bezerédi László, az rt. vezérigazgatója leplezte le azt az emlékkövet, amely tanúsítja: 1895-tól 1925-ig itt üzemelt az első he­lyi villanyerőtelep. Miért az előrehozott ünnep­ség Salgótarjánban? Nos, az Émász Rt. valamennyi üzleti­gazgatóságán megemlékezik az áramszolgáltatás évszázados múltjáról. Megyeszékhelyün­kön az emléktábla avatásával kezdődött meg a centenáriumi program. (tuza) reggel nyolckor a nagyközön­ség számára is megnyílik a vá­sár, amely október 9-én délután négy-öt óra körül zárul. Közben lesz szüreti felvonulás, lovak­kal, fogatokkal, folklórral, sok zenés, játékos és sportprogram, szombat este szüreti bál. Mintegy száz vállalkozó és cég részvételére számítanak. HÍREK Paprikát csak boltból! Az ipari és kereskedelmi miniszter megtiltotta a fű­szerpaprika-őrlemény for­galmazását a vásárcsarno­kokban, valamint vásárokon és piacokon. A rendelet szerdán lép életbe. Gyorsabb határátlépés Október 1-jétől egyszerűsö­dik a határátlépés a magyar állampolgárok számára. Szombattól elegendő lesz az útlevelek felmutatása, és máris folytatható az út. Soros György kitüntetése Köztársaságunk elnöke a magyarországi modernizá­ció érdekében kifejtett munkájáért Soros György­nek, az Open Society Fund elnökének a Magyar Köz- társasági Érdemrend Kö­zépkeresztje a Csillaggal ki­tüntetést adományozta. Jogsértő volt a Matáv A Matáv Rt. jogsértést kö­vetett el, amikor a hozzá be­futó telefonigények nyomán úgy tett szerződési ajánlatot, hogy a teljesítés feltételeit nem vizsgálta. Ezt a Gazda­sági Versenyhivatal Ver­senytanácsának keddi dön­tése állapította meg. Elhunyt a 108 éves néni Hatvanban, 108. életévében, vasárnap elhunyt Andó Já- nosné, Magyarország leg­idősebb polgára. Juliska néni csak a halála előtti utolsó napokban nyomta az ágyat, és végelgyengülés ve­tett véget hosszú életének. Teheráni bűncselekmény Pereszlényi Zoltán, a Kül­ügyminisztérium helyettes államtitkára a Magyar Köz­társaság teheráni nagykö­vetségének kereskedelmi fő­tanácsosa és felesége ellen elkövetett súlyos bűncse­lekmény kapcsán kedden magához kérette Irán buda­pesti nagykövetét. A főtaná­csost megműtötték. A miniszterelnök politikai helyzetelemzést tart OKTÓBER 7-ÉTŐL 9-ÉIG SZÜRETI VÁSÁR Salgótarjánban először: Salgóvár Árubörze MEGYEI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÉLEMÉNYE Üzenetértékű hangsúlyok a Horn-beszédben IDŐJÁRÁS A változóan felhős ég mellett hosszabb rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadékra nem számíthatunk. Az északi szél ereje mérséklődik. I I A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19 és 24 fok között alakul. (Tudósítónktól) Horn Gyula beszéde a Nógrád megyei képviselők között is az első számú beszédtéma volt ked­den a Parlament folyosóin. Egyes részleteit annak elle­nére hosszan elemezték, hogy a beszéd valamennyi összefüggését már sokszor taglalták a frakción belül.- Kemény és szakszerű volt - mondta Boldvai László. - Tényszerűen mutatott a gaz­dasági helyzet kétségtelen sú­lyosságára, komolyságára. Nem teljes, hiszen nem is le­hetett az, de minden eddiginél átfogóbb volt, szélesebb terü­letet érintett. Már a hangsúlyai is üzenetértékűek. A gazda­ságról, annak gondjairól, s az ország problémáinak megol­dásáról csak így, ilyen konkré­tan szabad és kell beszélni.- A szembesítést és a szem­benézést szolgálták az elhang­zottak - vette át a szót dr. Rozgonyi József. - Egyfajta je­lentés született az ország hely­zetéről, az örökségről. Bele­értve természetesen az eddig nem ismert tényezőket és okokat is. Ennél azonban fon­tosabb, hogy a kivezető útra való eljutásunkat is igyekszik felvállalni.- Jómagam még az elhang­zottaknál is konkrétabb, átfo­góbb, keményebb véleményt vártam az expozétól - tűnő­dött Urbán Árpád. - Az ellen­zéki pártok már ilyen rövid idő alatt bebizonyították, hogy mindenre képesek a kormány­koalíció megbuktatása érde­kében. Úgy tűnik, számukra másodlagos az ország jelen­legi válságos helyzete. Tet­szett a miniszterelnök úr azon mondata, amely a politikai felelősségrevonásról azt vallja: az állampolgárok már a májusi választásokkal megtet­ték.- Igen! - bólintott rá Mayer Antal. - A májusi hónap döntő volt. Ma jredig az a lényeges, hogy miként is legyen tovább. A beszéd a legszükségesebb tennivalók objektív meghatá­rozását adta. Ézután az a leg­fontosabb, amit és ahogyan cselekszünk. Új társadalmi összefogásra van szükség. Az ellenzéknek erkölcsi köteles­sége ebben bennünket támo­gatni, mivel ma ez Magyaror­szág valós érdeke. G. Szűcs László KEVESEBBET KELL BUDAPESTRE UTAZNI Felújítás a megyei kórházban SALGÓTARJÁN. A Nógrád Megyei Madzsar József Kór­ház-Rendelőintézet rekonst­rukciójára elnyert 1,4 milli­árd forint címzett támogatás­ból az elkövetkezendő három évben végzik el a rendkívül szükségessé vált feladatok nagy részét: a konyha, a mo­soda, a röntgen, a szemété­gető, a telefonközpont átépíté­sét, az épületek szigetelését és egyéb munkálatokat. Dr. Reichard Jenő or­vos-igazgató ennek kapcsán ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy a korszerűsítések a közeljövő­ben történő műszerbeszerzé­sekkel gyakorlatilag még az idén elkezdődnek. Mintegy 40-45 millió forint értékben ultrahang berendezé­seket vásárolnak, melyeket a tervek szerint decemberben már használhatnak a gyógyító munkában. Jelentősen emelni fogja a műszerezettség színvonalát az úgynevezett komputer-tomog- raf (ez egy diagnosztizálást se­gítő műszer, leegyszerűsítve: rétegfelvételeket készít a belső szervekről) amelyet az idei év végén vagy a jövő esztendő ele­jén fognak beszerezni. Erre az augusztusban megnyílt új osz­tályokon is szükség van. (Ilyen vizsgálatra jelenleg Budapestre vagy más nagyobb városba kell utazniuk a nógrádi betegek­nek.) Az említett részlegek re­konstrukciójának terveit a Nombertorg már készíti, s a dolgok jelenlegi állása szerint októberben megkötik a szerző­déseket a kivitelezőkkel. (m. j.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom