Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-27 / 227. szám

6. oldal Horizont 1994. szeptember 27., kedd A Románia Moldva nevű tartományában élő, katolikus vallású moldvai csángók száma a becslések szerint mintegy 250 ezerre tehető, kö­zülük körülbelül 100 ezer őrzi még magyar anyanyelvét és kultúráját. Csángó magyarok: honnan jöttek, hová mennek? • A csángó esküvői szertartás nyelve is román. A z ezerkétszázas évektől élnek magyarok ezen a tájékon. Az oklevelek tanúsága szerint a pápa hittérítő dominikánus szerzeteseket kül­dött ide a kunok megtérítésére, később egyéb magyar szárma­zású népesség is költözött Ku- mániába. A tatárok megsemmi­sítették Kunországot, s a Ma­gyarországra telepített kunok helyébe egy balkáni pásztomép, a vlachok, a mai románok elő­dei vándoroltak. Gazdasági ter­hek és vallási üldöztetés elől fo­lyamatosan érkeztek magyarok Erdélyből, a leglátványosabb és legemlékezetesebb kivándorlás a madéfalvi veszedelmet (1764) követően történt. A magyarok beolvasztási kísérlete több év- szados törekvés, ez a szándék már a Moldvai Fejedelemség idején is, de Románia megala­kulása után mindinkább erősö­dött. A Ceausescu-diktatúra ide­jén az erdélyi és a magyaror­szági magyaroknak egyaránt megtiltották, hogy fölkeressék a csángó magyar falvakat, még turisták sem látogathattak el ezeki területekre. A csángó magyaroK létezésének puszta tényét is igyekeztek eltagadni. A hatóságok és a janicsár - csángó magyarból románná ön­tudatosult - román katolikus papok a mai napig gyanúval méregetik az erre tévedt nyugati idegent. Ilyen szorító tényezők elle­nére is megalakult az RMDSZ tagozataként a Moldvai Magya­rok Szervezete. Legfontosabb törekvésük az anyanyelv hasz­nálata és a magyar nyelvű isko­lák megszervezése. Templom Lészpeden Lészpedre, egy Kárpátokhoz közeli moldvai csángó telepü­lésre igyekszünk. A Ke­leti-Kárpátokat elhagyva sík vi­dékre kanyarog az erdélyinél lényegesen jobb minőségű út. Piatra Neamt után a Beszterce (Bisztrica) mentén haladunk, s még Bákó előtt térünk le a falu templomához. Hatalmas, még vakolatlan betonépítmény a régi mellett emelt templom, felle- goszlató tornya még épülőben. Népviseletbe öltözött lányok, asszonyok szigorú rendben csak a bal oldali padsorokba ülnek, a férfiak sorába véletlenül sem téved közülük senki. A szebbik nem színes viseletét ölt vasár­naponként. A fejkendők sárga, piros, lila, ciklámen, kék és zöld színben virítanak, a motívumok közül leggyakrabb a virág, többnyire termetes rózsa. A templom belső fala is va­kolatlan, a csúcsíves belső teret csak a román feliratú stációké­pek díszítik, itt-ott még vezeté­kek lógnak a falból. Zsúfolásig megtelik a templom, a nagyob­bacska gyerekeknek csak álló­hely jut a padok közei közt, a még ifjabb aprónépség az oltár köré guggol. Csángó istentiszteleten Harsány orgonaszóval kez­dődik a szertartás. A középkorú pap után ifjú pár lépdel, esküvői szertartás is lesz a nagymisén. A fiút - később megtudjuk — Rómeónak, a lányt Mónikának hívják. Katona Rómeó és Zöld Mónika románul mondja az áment, s az eljövendő közös életre szóló szent fogadalom szavait. A fiú, mint a falu férfi- társadalmának jelentős része, Izraelben dolgozik, csak egy hétre jött haza esküvőjére. Oroszországban is dolgoznak sokan, innen Magyarországra kevesen jönnek munkára. A vallásos életre serkentő példabeszédeket sorjáztató pré­dikáció után ismét csak román nyelvű szenténekre táncol a lel­künk. A karzaton álló női kar kezdi az éneket, majd elhalkul az orgonaszó, s előbb az asszo­nyok, majd a férfiak hangja tölti be a betonszagú gótikus teret. Latin-amerikai misék hangula­tát idézve elektromos orgona, dob, cintányér kíséri a keringő­ritmusú dallamot. Egyre elviselhetetlenebb a hőség. Az asszonyok hímzett zsebkendőkkel legyezik magu­kat, csurog rólunk a veríték, csak három kék fityulás szem­üveges apáca áll rendületlen fe­gyelemmel. Huszonkét fős apá­cakolostor épül Lészpeden, ők a munkálatok felügyelői, szerve­zői. Elérkezünk az úrfelmutatás­hoz, az áhítat keringője polka­ritmusba vált. Főleg fiatalok ál­doznak. A mise végi igehirde­tésrészben bejelentik az új há­zasulandókat. Bálint Gheorghe, Stefan Farkasi, Pavel Kerekes, Anton Kerekes - sorjáznak a román nevek.- Románul se, magyarul se beszélünk mi jól - mondja bűn­tudattal hangjában egy katrincás nénike a templom előtt. - Ha román jön, Kolaru vagyok, ha meg magyar, Fazakas. Aki nem beszél magyarul Az RMDSZ Moldvai Magyar Szervezetének helyi elnökét, Zöld Jánost keressük, s köny- nyen meg is találjuk a templom előtti, már lakodalomra készü­lődő zenés sokadalomban. Ő lesz ma este az egyik násznagy. Ismerősként köszönt, már járt nálunk három esztendeje, tán­coltak, énekeltek falunk kultúr- házában egy gazdaköri rendez­vényen.- Az a Zöld János, akit ma­guk keresnek, én vagyok. A magyar Zöld János. Van egyéb is, az unokatestvérem, édesa­pám testvérének a fia.- Ő nem tud magyarul?- Dehogynem. Beszél, ren­desen beszél ő, de nem akar.- Hiányzik, gondolom, a magyar nyelvű iskola.- Nagyon sok papírt használ­tunk már. Először meg kell csi­náljuk az egyesületet.- A Csángó Magyarok Egyesületét?- Igen. Ezt muszáj megcsi­nálni, mert enélkül nem tudunk mozdulni sehova. Most őszön megyünk Egyházaskozárra, ott lesz egy kis gyülekezés, ahol kiokosítanak majd bennünköt.- Most még mindig csak románul folyik az oktatás.- Igen. Az a baj, hogy tanár sincs. Egy parasztember, Faze­kas Jani bácsi gondozza a gye­rekeket, most éppen Szlovákiá­ban, aztán Győrben vannak. O tanította ki a gyermekeket. S az­tán van még egy Fehér Kati, ő is foglalkozik velők. Csak egy ki­csi félreértés mindig van.- Ahol magyarok vannak, ott ez gyakran előfordul. Nevet, sóhajt egy mélyet.- Ez igaz. Ilyenek vagyunk. Lakodalmi készülődés Nem akarjuk feltartóztatni az esti vigadalom egyik főszerve­zőjét. Igaz, ő még tartóztatna, invitál a lakodalomba is. Sietős az utunk, alkalmatlankodni nem akarunk. Adunk ajándékba egy demizson homoki bort, jól szol­gál majd a szertartás utáni mu­latságban.- Mi lesz a lakodalmi va­csora? - kérdezzük búcsúzóul.- Először jön a pálinka, hogy megnyissa a gyomrot, az­után az első fogás, szalámi, két szeletecske, szalonna, túró, pa­radicsom s egy fél hagyma. Az­tán tesznek bort. Itt nálunk a románok egy litert tesznek, s ugyanannyi szódavizet az új pár asztalára. S azzal bé. Itt az em­ber annyit iszik, amennyi neki kell. Akkor aztán tesznek töltött káposztát, csak nálunk szőlő­lapba töltik. Tesznek hat-hét töltött levelet, s akkor a bor fo­lyik tovább, s úgy másfél óra után béteszik a sültet. A sült ez­előtt csirkéből volt, most szok­tak többnyire marhahúst is tenni. Hozzátesznak egy kis szószt. Aztán megint a bor, s ezzel vége. Szól a zene a templom előtti téren, húzzák a felfogadott mu­zsikusok. Inkább román már a dallam, a szöveg azonban még magyar. Ha meglesz az iskola, talán sokáig még az is marad. Kozma Huba István • A tisztaszoba a csángóknál is a ház ékessége. FESZÜLTSÉG A SZAKSZERVEZETEK ÉS A KORMÁNY KÖZÖTT Meddig terjedhet a partnerség? Horn Gyula a közelmúlt­ban arról biztosította az MSZOSZ ágazati szakszer­vezeteinek vezetőit, hogy a fontosabb gazdaságpolitikai kérdésekben a kormány rendszeresen konzultálni fog a szakszervezeti szövetség vezetőivel és nem hoz olyan döntést, amelyben az érintet­tekkel előzetesen nem tud megállapodni. Vajon meddig vállalják a felkínált partnerséget a szak- szervezetek? Meddig élvezheti támogatásukat a kormány? Ha az érdekvédelmi szerve­zetek a sokkoló gazdaságpoli­tikai intézkedések mellé áll­nak, ezzel vajon nem cselek­szenek-e a tagságuk rovására, avagy fordítva: ha túlzottan csak a tagság érdekeit tartják szem előtt, nem kerülnek-e előbb-utóbb óhatatlanul szembe a kormányzat gazda­ságpolitikájával? Hol húzódik a határ? Ezekről a sokakat érintő kérdésekről beszélgettünk Trenka Istvánnal, a Közleke­dési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökével.- A társadalom és a szak- szervezeti tagság fogja meg­mondani, hol az a határ, amit még el tudnak viselni: az energiaárak tervezett draszti­kus emelése, vagy az élelmi­szerek áfájának megváltozta­tása? Netán mind a kettőt „le lehet nyelni”, amennyiben megfelelő szociális kompenzációval tár­sulnak, ha a drágulást a béreme­lés lehetőségének megterem­tése, vagy valamilyen adócsök­kentés kompenzálni tudja. Ezt most nagyon nehéz megmondani. Rendkívüli nagy felelősség hárul mind a kor­mányzatra, mind a szakszerve­zetekre a gazdasági-szociális paktum megkötésekor.- Más a társadalom tehervi­selő képessége nyáron, ősszel és megint más tavasszal. Most ősszel akar a kormány egy na­gyot szorítani a nadrágszíjon. Nem tartanak attól, hogy eset­leg felforrósodhat az ősz, a forró őszt pedig kemény tél kö­vetheti?- 1990 óta valóban nagyon kell vigyázni az őszi „hőmér­sékletre”. A taxistársadalom akkor megmutatta az új kor­mánynak, hogyan reagál egy mozgósítható réteg, ha olyan terheket akarnak elviseltetni vele, amelyek már a megélheté­sét veszélyeztetik. Ma a taxisoknál sokkal széle­sebb réteg - a nyugdíjasok, a létminimum alatt élők mintegy kétmilliós körének - megélhe­• Horn Gyula és Nagy Sándor. Együtt, de meddig? tése kerül veszélybe, nem lehet tudni, meddig képesek elviselni a terheket. Visszatérve kérdé­sére: jelen pillanatban nem le­het megmondani, hol húzódik az a bizonyos mezsgye, amed­dig a társadalom, a szakszerve­zeti tagok támogathatják azt a gazdaságpolitikát, amely újabb terheket rak az emberek vállára. Egy biztos, nagy várakozás kíséri a kormány működését, a választások után sokan azt re­mélik, hogy az új kormány ta­lán az életük minőségét is javí­tani tudja. Az érdekvédelmi szervezetek nagyon sokat tehetnek azért, hogy ezek a várakozások a rea­litások talaján maradjanak, amit nagyban elősegítene a kor­mánnyal folytatott konzultációk nyilvánossága is. U. G. Kérdőjelek a világkiállítás körül Ki mit expo-nál a parlamentben? S enki sem vitatja, hogy egy világkiállítás jót tenne ha­zánk hírnevének, nemzetközi kapcsolatrendszerének. A legutóbbi közvéleménykuta­tások is azt mutatták, hogy népes az expo-pártiak tábora. A kérdés csak az, hogy kinél miből táplálkozik ez a rokon- szenv? Érzelmi alapon sze­retné, ha egy újabb alkalom lenne arra, hogy Magyaror­szág bemutatkozzon a világ­nak, vagy megalapozottan, felelősséggel állíthatja, hogy az államkasszában ott van vagy ott lehet a pénz a világ- kiállítás megrendezésére? Az érzelmeket maximáli­san tisztelni kell, de dönteni csak a „piszkos anyagiak” alapján lehet. Ezúttal ez történt. A kor­mány kizárólag anyagi okokra hivatkozva javasolja a parlamentnek az 1996-ra ter­vezett nemzetközi szakkiállí­tás megrendezésének lemon­dását. Mi van emögött? A közle­mény csak körülírja, de nincs mit titkolni: a kormány - minthogy csaknem üres a kassza - nem vállalja, hogy állami nagyberuházásként felépítse és üzemeltesse a ki­állítást. Most a parlamenten a sor: előkerülnek-e ott olyan „per­döntő” bizonyítékok, ame­lyek a képviselőket az expç melletti voksolásra ösztön­zik? Ha igen, melyek lehetnek ezek? A legdöntőbb persze az lenne, ha a szakértők képesek lennének olyan adatokat és tényeket a képviselők elé tárni, amelyek egyértelműen meggyőznék őket arról, hogy a kiállítás megrendezése az ország mostani pénzügyi helyzetében is finanszíroz­ható a költségvetésből. Ha fel tudnák sorakoztatni az úgy­nevezett vállalkozói tőke ele­gendő és konkrét részvételé­nek hitelt érdemlő bizonyíté­kait. Ha mindenki számára egyértelműen kimutatnák, hogy az expo lemondása - a vele járó anyagi kötelezettsé­gekkel, illetve a kiállítás nél­kül is szükséges beruházá­sokkal együtt - többe kerülne, mint a megrendezése. V annak-e ilyen dokumen­tumok és számítások? Ki mit tesz le a T. Ház asztalára? P.T. (FEB)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom