Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-14 / 216. szám
Megyei Körkép 3. oldal Politikai estebéd A Magyar Televízió Objektív című új, esti politikai egyvelege egyszerre lenne híradó és hírháttér. Nyilván nem a külleme a legfőbb gond, ám e rossz küllem kiabál. Vásári céllövölde, áramvonalas giccs; játékautomaták hivalkodó csábfényeihez, politikai angolparkhoz méltó. Tavacska, ahol gyűrű hajítható a sajtókacsák nyakába - csak éppen szemvakító. Egy műsort, persze, nem a díszlete miatt veszünk komolyan. Az amerikás szellemi gyorsfalatozó futószalagán is ehetnénk jóízű, közép-európai igényű, ravasz - mértéktartóan fűszerezett politikai vacsorát. Attól még nem lesz műanyagszerű gezemice habarék az eseményeket tálaló-értelmező estebéd, hogy kerete hideg és harsány, és, ismerjük el, a műsorban sejlő szándék igazán nem rossz. Ellenkezőleg. A nap hangsúlyait kiemelő interjú gerincet adhat a summázó kalendáriumnak. Csakhát a keret fényes olcsósága. Aki például látta a szeptember 8-i, csütörtöki adást, az bosszanthatta, hogy az egyébként joggal kedvelt, talpraesett fiatal műsorvezető mennyire nem egyeztette, a kérdező kötelező bátorságát a demokratikus jómodorral. Az igazságkeresés, persze, támadókedvre ösztökél - ám ez nem azt jelenti, hogy a vendég miniszternek minduntalan a szavába kell vágni, be sem várva a megkezdett mondat végét. Holott Békési László igazán nem a szavaiba bonyolódó, folyondár-szövegű politikus; szűkszavú, pontos. A nézők kíváncsisága iránti udvariasságból is illik megkímélni őt a belenyeső kérdésektől. Az új műsor nevét pedig azért kell megkérdőjelezni, mert zavaróan gyarapodnak a címadó jövevényszavak. Régóta szaporodik e nyelvileg idegen anyag. N em vagyok a szavak so- vinisztája, s azt sem mondom, hogy senki sem érti: Objektív, Blikk, Kurír, Fókusz. A címtelitalálatok mégsem ezek. Bodor Pál Szarvasok az égbe mennek Bobál Gyula kisregénye lapunkban Robogó gépkocsiból ugrott ki a tolvaj A megkerült lopott holmi a rendőrségen Életrajzi kisregény közlését kezdjük meg szombati számunkban. A mű szerzője Bobál Gyula újságíró, lapunk munkatársa, Nimród-díjas vadász, írása a vadászatról, a természet szépségéről szól - Szarvasok az égbe mennek címmel. Bemutatja a természet varázslatos szépségét, a vadászat hiteles élményeivel szolgál. Eközben a kalandos események, fordulatok izgalmas, jó szórakozást is ígérnek az olvasónak. Ajánljuk az írást a fiatalabb nemzedéknek, a vadászat hódítóinak, és mindenkinek, aki szeretne bepillantani szű- kebb hazánk csodálatos természeti világába és a vadászat kulisszatitkaiba. A Szarvasok az égbe mennek című kisregény sok kérdésre kínál választ az olvasónak. Az utcán parkoló sárga Ladáját valaki ellopta - ezzel telefonált be hétfőn éjfél körül a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra a helybeli N. L.. A kapitányság ügyeletese azonnal értesítette az URH-gépkocsikat. Röviddel később az egyik járőrkocsi legénysége Mátraszele táján meglátta az autót, és igyekeztek a nyomába eredni. A Ladában ketten ültek, s amikor észrevették, hogy a rendőrök követik őket, Mizserfa irányába próbáltak elillanni. A járőrkocsi már csaknem a Lada „sarkára” hágott, amikor a volánnál ülő fickó kivetette magát a 60 km-es sebességgel inaló gépkocsiból, majd néhány bukfenc után eltűnt az erdő fái között. A Lada utasa az anyósülésről nem sokáig tudott kormányozni, kénytelen volt megállni. A férfi a közeli nádasba szaladt, de a rendőrjárőr utolérte, és elfogta őt. Ettől kezdve még jobban felgyorsultak az események. A rendőrök a nyakon csípett - mizserfai illetőségű - R. Frigyest őrizetbe vették, és a kapitányságra vitték. Nem hagyták ott az autót sem. Aztán - nagy meglepetésükre - a csomagtartóban és a hátsó üléseken változatos árukollekciót találtak. R. Frigyes kihallgatása során kiderült, hogy az olajra lépett barátjával, a salgótarjáni T. Ernővel - a megfújt gépkocsin Az egész napos rendezvény- sorozat 10 órakor kezdődik Varga Tibor szécsényi polgár- mester és Cseh Marcell, a Nóg- rád Megyei Vadász Szövetség elnöke köszöntőjével. Utána a Múzeumkertben Hubertus mise (Folytatás az 1. oldalról) folyamat sikeréhez. Ezután részletesen szólt az új feladatokról, a képzéskorszerűsítési tevékenységről, az új tan tervekről, az oktatók és hallgatók együttműködéséről és más szakmai teendőkről. Az intézetben e tanévben - a kétéves másoddiplomás-képzést is figyelembe véve - csaknem 700 hallgató tanul. Közülük alapképzésben a nappali tagozaton 352-en, a levelező tagozaton 198-an tanulnak. A művelődési kormányzat elvárásának megfelelően, idén tovább növelték az első évfolyamos némi „vételezésre” átugrottak Tamaleleszre. Az üzletben dohányárut, illatszereket és italokat pakoltak be garmadával. Az ellopott áruk értéke - a házkutatás során előkerült magnókazettákkal, hangszórókkal - több, mint százezer forint. A rendőrség a szökésben lévő T. Ernő ellen körözést adott ki. A 27 éves férfi már nem ismeretlen a hatóságok előtt. Még valamikor a nyáron jött haza szabadságra a szegedi csillagbörtönből, ahová augusztus 17-én kellett volna visszatérnie. Csoportos rablásért, súlyos testi sértésért ítélték el. lesz. A téglagyárnál 11 órakor kezdődik a koronglövőverseny, íjász-, kutya-, autó- és több más bemutató színesíti a várkerti és a városközponti programokat. A helyi vadászok a művelődési házban trófeabemutatót rendeznek. Lesz kirakodóvásár hallgatók számát. így a nappali tagozatra 160, a levelezőre 124 hallgatót vettek fel. Az 1. éves hallgatók átlagos felvételi pontszáma megközelítette a 108-at. Az ünnepi beszéd után került sor az első évesek eskütételére. Dr. Szabados István - kézfogással - a főiskola polgáraivá fogadta az első éves hallgatókat, akiket utána Márton Ildikó, harmadéves hallgató üdvözölt. Ez alkalommal adták át azokat a díjakat és ösztöndíjakat, amelyek a jobb tanulmányi munka ösztönzését szolgálják. Korill Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke nyújEddig nyolc évet ült, s hátra van még neki egy év és két hónap. Továbbá, amit majd a szabadsága alatt elkövetett balhékért kiszab rá a bíróság. R. Frigyes rendőrségi kihallgatása során felmerült az alapos gyanúja, hogy más autólopást is elkövettek. Néhány nappal korábban ugyancsak elvittek egy gépkocsit a salgótarjáni Lőwy Sándor útról. Feltételezhető az is, hogy szerepük volt a dorog- házi ABC-be történt betörésben. A rendőrkapitányságon azt is megtudtuk, hogy szeptember 5-től 13-ig hat gépkocsit loptak el Salgótarjánban. (p. a.) és a nap folyamán tréfás vetélkedőket, tombolahúzást és vadhívóversenyt is tartanak. A gálaműsor 14 órakor kezdődik, amelyen a Nógrád tánc- együttes, az Ipoly néptáncegyüttes és a Düvő népzenei együttes szórakoztatja az érdeklődőket. Este a művelődési házban vadászbál, a Paradiso bárban pedig vadászdiszkó zárja a programokat. tóttá át a közgyűlés által alapított tanulmányi díjat Zeke Istvánnak, a tanulmányi támogatást Vincze Mónikának. A dr. Zsély András polgármester által adományozott tanulmányi díjat Bratinka Gábor adta át Galcsik Andreának. A Corvin Bank Rt. tanulmányi díját dr. Érsek László igazgatótól Nádai Mir- till és Rutkai Endre vehette át. Köztársasági tanulmányi ösztöndíjat adott át dr. Lonsták László Román Agnesnak. A Szervezés- és Vezetéstudományi Társaság díját Kujbus Tünde és Mészáros János kapta. -mér A NAP HÍREI Traffipax Ma 6-tól 14 óráig Mátrave- rebélyben, Kisterenyén, Nagybátonyban, Nemtiben, Nádújfaluban, 14—22 óráig a balassagyarmati, 6—14-ig a rétsági rendőrkapitányság működési területén várható sebesség-ellenőrzés. Képviselői fogadóórák Rétság. Urbán Árpád, (MSZP) Nógrád megye 4. választókerületének parlamenti képviselője szeptember 16-án, pénteken 14-től 16 óráig fogadóórákat tart a polgármesteri hivatalban. A tét: 170 munkahely Pásztó. A Szerszám- és Gépgyár Kft. önkormányzati tulajdonban lévő vagyonának átruházásáról tárgyalt tegnap a város képvi- selő-testülete. Az önkormányzat tárgyalásokat folytat annak a vagyonnak az eladásáról, amelyet lízingbe adott a kft.-be azért, hogy az eredeti célok - a mintegy 170 dolgozó foglalkoztatása, a vagyonhasznosítás - megmaradjanak. A döntésről holnap számolunk be. Olcsó termékek Salgótarján. A napokban ötszáz mázsa burgonya kelt el az acélárugyár kedvezményes vásárán. Ma vöröshagymát, 19-én háromféle téli almát árusítanak a napi árnál olcsóbban. Kiállítás nyílik Salgótarján. A Madách Imre Gimnáziumban ma 10 óra 20 perckor Pauman Mária nyitja meg Nagy Márta festőművész kiállítását. A tárlat mukanapokon, 8 és 18 óra között tekinthető meg. Rendőrségi felhívás 1994. szeptember 5-én 7 és 8 óra között Salgótarjánban, a Füleki út 61. szám előtt fehér színű, álló személy- gépkocsinak ütközött egy segédmotoros kerékpáros, aki a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség kéri a személygépkocsi vezetőjét, vagy aki az autóról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya forgalomellenőrző alosztályán (Salgótarján, Rákóczi út 40.) személyesen, vagy a 311-255/30-32 telefonszámon. Vadászok parádéja készül Szécsényben Szombaton a város központjában megyei vadásznapot rendeznek a Nógrád Megyei Vadász Szövetség, az endrefalvai, hollókői, őrhalmi és szécsényi vadásztársaságok szervezésében. majd vadászkürtös-bemutató Csaknem hétszáz hallgató kezd a főiskolán Világcéget vonnak be a salgótarjáni szemétszállításba Salgótarján önkormányzatának képviselő-testülete a nyári szünet után tegnap tartotta első ülését. Volt jócskán tárgyalnivaló- juk a képviselőknek. Ízelítőül néhány témakör: az iskolaszékek be nem töltött helyeire történő önkormányzati delegálás, a költségvetés első félévi teljesítése, az önkormányzati tulajdonú lakások értékesítésre való kijelölése. A szemétszállítás és -elhelyezés slágertéma a megye- székhelyen. Az elmúlt években rendre visszatért és hangsúlyos helyet foglalt el a tanácskozásokon. A városatyák és -anyák komolyan vették feldatukat, s megfelelő megoldást kívántak találni az ötvenes években üzembe helyezett gyurtyánosi telep működtetésére. Két esztendeje már döntöttek egy osztrák magán és önkormányzati kft. létrehozása mellett, annak tevékenysége azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. így az eredendő cél mára mit sem változott: Salgótarján szemétszállítási és -elhelyezési problémáinak korszerű, európai színvonalú megoldása. Erre nincsen pénze a szinte hitelképtelen városnak, s nem várható egyhamar a szintén anyagi gondokkal küszködő államtól sem a hathatós segítség. Halogatni viszont nem lehet a dolgot - legalábbis a döntést -, mert a várost lassan beborítja a füst és a szemét. A képviselők - többek között M. Szabó Gyula, dr. Kovács József, Gusztos István, Kazinczi István, Tolmácsi Ferenc, dr. Bővíz László, Cserháti József, Eötvös Mihály - szenvedélyes vitát folytattak részint az előterjesztővei, Detre Jenő alpolgármesterrel, részint egymással is. Többen felvetették, hogy alaposabb és konkrétabb előterjesztést szívesebben láttak volna, de így is elfogadják, mert az egész várost érintő döntésről van szó. Jó néven vették volna, ha versenytárgyalás után kellene dönteniük. Mások úgy vélték, hogy indokolatlan a sietség, s át kellene engedni a döntést az új testületnek. Erre mondta Erdei Imréné: a közelgő választások ellenére a testületeknek, a hivataloknak végezniük kell a dolgukat. Ercsé- nyi Ferenc alpolgármester javaslatát, miszerint tartsanak az ügyben név szerinti szavazást, a képviselők valami oknál fogva nem fogadták el. A szemétügy mintegy háromórás tárgyalási ideje alatt voltak pillanatok, amikor azt érezhette a hallgatóság, hogy nem születik a témában határozat, vagy ha mégis, akkor elutasítja az ízeire szedett előterjesztést. A dolgozat támogatói főként a vita második részében fejtették ki véleményüket, s úgy látszik, ez a taktika - részükről nézve - helyesnek bizonyult: a testület 18:4 arányban (négy tartózkodás mellett) elfogadta. Ezzel dr. Zsély András polgármesternek és Detre Jenőnek nagy kő eshetett le a szívéről, s elégedett lehetett az Otto Gmbh (német-amerikai világcég) jelenlévő műszaki igazgatója, Hans-Jörn Ley és Káldor György, a magyarországi ügyvezető is. A határozat lényege: a testület tudomásul veszi a komplett szemétkezelésre, az új szeméttelep megvalósítására vonatkozó előterjesztést. Elfogadja az Otto Gmbh ajánlatát, amely révén az önkormányzat hozzájut a volt osztrák társtulajdonos által be nem hozott apport pénzbeni értékéhez (6,1 millió forint), az önkormányzat a RITAS üzletrészéből 17 százalékot 17 millió forintért elad az Ottónak, amellyel közösen tőkeemelést hajtanak végre, s ezt az 50 milliót a szemétszállítás és -gyűjtés technikai fejlesztésére fordítják. Az új szeméttelep kialakításának tervébe az Otto Gmbh-t vonják be. KÍVÁNCSISKODÓ Várják az újabb megrendelést Horváth Ferencné salgótarjáni lakos panaszolja, hogy a Sooter's helyi üzletébe beadott kidolgozásra egy tekercs filmet, amelynek előhívása után kiderült, a papírképeket nem érdemes kinagyítani, mert rosszul sikerültek. Olvasónk kifizette a kidolgozás teljes díját, 899 forintot. Ezért az előhívás 150 forintnyi költségét leszámítva szeretné visszakapni a pénzét, de azt a felvilágosítást kapta, hogy kérje pénzét a budapesti központtól. Jogos-e ez? Deák Márta, a Sooter’s salgótarjáni üzletének vezetője adja meg a választ:- A kedves vásárló kétféle megoldás közül választhat. Ez esetben tekercskidolgozást kért a vevő, melynek ára 24 kockás film esetében 899 forint. Ha nem sikerültek a felvételei, akkor jóváírást kap. Ez azt jelenti, hogy következő tekercs filmjénél csak 150 forintot, a negatívhívás árát kell befizetnie. Tehát, hasonlóan a kereskedelmi gyakorlathoz, nem pénzt adunk vissza, hanem szolgáltatásban kompenzálunk. Miután mindezt előre közöltük vele is, szerintünk korrektül jártunk el, s várjuk kedves vásárlónk további megrendeléseit. Egyik balassagyarmati olvasónk az iránt érdeklődik, miért nem hozzák rendbe a kis Gábor Áron utcát. Levélírónk kifogásolja, hogy eső idején nagy tócsák keletkeznek, a víznek nincs hová folynia, egészen a Rózsavölgyi utcáig áll a csapadék. Ennek következtében a motorkerékpárosok és a biciklisek csak a járdán tudnak közlekedni. % GYÓGYVÍZ A GYOMORRA. A kisterenyei bányatelep melletti forrást mindig sokan keresik fel a segítő nedűért.