Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-01 / 205. szám

2. oldal Külpolitika 1994. szeptember 1., csütörtök RÖVIDEN Gázrobbanás miatt nyolcán meghaltak Nyolc személy meghalt, többen pedig megsebesül­tek, amikor kedden robba­nás történt, majd tűz ütött ki a kelet-romániai Comanesti város egyik lakóházában. A belügyminisztérium közle­ménye szerint a gázszivár­gás okozta balesetben nyolc személy életét vesztette, ki­lencen pedig megsebesül­tek. A háromszintes épület hat lakása teljesen romba dőlt. Joe Cahill IRA-tag beutazhat az USA-ba Az Egyesült Államok enge­délyezte a beutazást az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egyik alapító tagjá­nak, Joe Cahillnak. Az akti­vista tegnap érkezett New Yorkba, szavai szerint ma­gánlátogatásra. Állítólag Joe Cahill beutazóvízumára személye :n Bili Clinton elnök adta az áldását. Karlevágás lopásért iraki törvénnyel Az ókori törvényhozás szel­lemében sújtott le az iraki igazságszolgáltatás két tol­vajra. Amint azt a kor­mányzó Baath párt lapja, az asz-Szaura jelentette, a két férfi jobb kezét levágták, és homlokukra bélyegül meg­különböztető jelet tetovál­tak. Egyikük autót lopott, másikuk pedig egy gyárból hozott el valamit. Szükség közben érte a halál Mivel a nyilvános illemhe­lyek tömve voltak, egy me­redély szélén volt kénytelen elvégezni szükségét egy né­met turistanő. St. Gilgenben pihenőt tartott. Mikor szük­ségét végezni kívánta, sza­bad helyet sehol sem talált. Lekuporodott egy meredély szélére, ám vesztére. A ned­ves cserjésben megcsúszott, és 30 méteres szakadékba zuhant. Komoly valutaláz dúl Ukrajnában Újabb valutaláz tört ki Uk­rajnában, miután a karbo- vanyec árfolyama sohasem látott mélységekbe zuhant: szerdán már 58-60 ezret kellett adni egy dollárért. Vitalij Maszol kormányfő a valutaláz nyomán először bírálta közvetve Leonyid Kucsma államfőt. A minisz­terelnök azt vetette az elnök szemére, hogy meggondo­latlanul akarja ismét működ­tetni a bankközi valutatőzs­dét. Budapesti fogás után a vélemény: képzetlen emberek lopják el az uránt Az orosz atomenergetikai mi­nisztérium szóvivője szerint nem feltétlenül Oroszországból származik a Budapesten hétfőn lefoglalt urán. Georgij Kaurov az MTI moszkvai tudósítójának nyilatkozva elmondta: a csem­pészek bármely olyan ország­ban szert tehettek a hasadó­anyagra, ahol atomerőmüvek működnek. A szóvivő ugyanak­kor leszögezte: az erőművi uránt nem lehet atomfegyver készítésére felhasználni. Kaurov emlékeztetett rá, hogy a nemzetközi piacon szinte korlátlan mennyiségben kapható a 4-5 százaléknyi, 235-ös tömegszámú uránizotó­pot tartalmazó dúsított urán, amelyet erőművekben használ­nak fűtőanyagként. Az erőművi urán nem minősül az atom­fegyver-készítés szempontjából stratégiai nyersanyagnak. A szóvivő elmondta, hogy az atomerőművekben használt dú­sított urán lényegesen olcsóbb, mint amennyiért a hírek szerint a Budapesten lefoglalt urán ki­logrammját kínálták. Kaurov leszögezte: az erő­művekben használatos uránt sehol sem lehet máshol fel­használni. Az uránt az orosz szóvivő szerint képzetlen em­berek lopják, akik azt hallják: az anyagot jó pénzért el lehet adni. Mint mondta, nem ren­delkeznek ugyan információval a Budapesten lefoglalt uránról, ám amennyiben atomerőművi fűtőanyagról van szó, a tettesek lefűrészelhettek a fémből egy darabot, amely meglehetősen nehéz, és két kilogrammnyi be­lőle viszonylag kis helyen elfér. A szóvivő szerint bárhonnan is származik a hasadóanyag, azt nehéz az országhatáron átvinni. Mint mondta, a csomagok átvi­lágításakor a repülőtereken fel­ismerik a vámosok a fémet. Amennyiben az anyag 235-ös izotópot tartalmaz, gammasu­gárzást bocsát ki. Kaurov el­mondta, jelenleg a vámosok az orosz közúti határátkelőhelye­ken is rendelkeznek sugárzást jelző műszerekkel. A boszniai nemre - növekvő nézeteltérés A nemzetközi összekötő cso­port béketervére kimondott boszniai szerb „nem” elmé­lyítheti a rendezési erőfeszíté­sekben érdekelt nagyhatal­mak közötti nézeteltéréseket. Oroszország, az ugyancsak or­todox Szerbia hagyományos szövetségese úgy véli: Belgrád, amely nemcsak támogatta a bé­ketervet, hanem blokád alá is helyezte a tervet elutasító bosz­niai szerbeket, megérdemli, hogy megjutalmazzák, a világ a Jugoszlávia elleni szankciók enyhítésével honorálhatja Slo­bodan Milosevic szerb elnök „ bátor lépéseit". Az összekötő csoport többi tagállama, Fran­ciaország, Németország, Nagy- Britannia, valamint az Egyesült Államok ezzel szemben csak akkor lenne hajlandó a szank­ciók enyhítésére, ha Belgrád beleegyezne a Drinán túli szer- bek elleni blokád nemzetközi ellenőrzésébe. Az összekötő csoporton be­lüli nézetkülönbségek még in­kább elmélyülhetnek, ha Wa­shington október közepe után indítványozza a muzulmánok elleni fegyverszállítási tilalom feloldását. Andrej Kozirev orosz kül­ügyminiszter ezzel kapcsolat­ban kifejtette, hogy a jelenlegi helyzetben az embargó felol­dása a lehető legrosszabb dön­tés, majd hozzátette: amennyi­ben az Egyesült Államok egy­oldalúan feloldaná a fegyver­szállítási tilalmat, Moszkvában nagyon erős nyomás nehezedne a kormányra a Jugoszlávia el­leni ENSZ-szankciók egyol­dalú felmondása érdekében. Jelentse, aki tud az orosz maffiáról! Aki tényeket, vagy akár csak pletykákat tud az orosz maffiá­ról, kéretik a New York-i FBI-hoz, az amerikai Szövet­ségi Nyomozó Irodához for­dulni. Ezzel a szöveggel jelent meg egy hirdetés egy orosz nyelvű amerikai lapban. Az amerikai szövetségi rendőrség mind keményebb küzdelmet vív a szervezett orosz bűnözés­sel. A legutóbbi 20 évben csu­pán New Yorkba 200 ezer orosz emigrált. A Brighton Be­ach nevű negyed Brooklyn déli részén orosz településnek szá­mít. Legalább 2000-re rúg azoknak a száma, akiket az FBI szeretne rács mögött látni, csu­pán bizonyíték hiányában nem csukathatja le őket. Az orosz bandák egymással is harcot vívnak. A legújabb áldozat az FBI szerint Naum Raichel volt, akit a nyílt utcán három pisz­tolylövéssel agyonlőttek. Ugyanazon a napon félholtra verték Raichel fivérét is. Az FBI nehezen jut informá­ciókhoz az orosz maffiáról. A Szovjetunióból érkezett régi emigránsok nem mernek tanú­nak jelentkezni, bár Ameriká­ban létezik egy úgynevezett ta­núvédelmi törvény, amelynek értelmében tanúk más személy- azonosságot kaphatnak és más városba költözhetnek. Ez azon­ban nem működik ebben az ügyben, mert a legtöbb orosz Brighton Beach-en kívül nem hajlandó másutt élni. Megtámadták a polgári jogok hősnőjét Rosa Parksot, azt a fekete bőrű asszonyt, aki 1955-ben nem volt hajlandó átadni ülőhelyét egy fehér férfinek egy alabamai autóbuszon, megtámadták la­kásában és bántalmazták - je­lentette a Reuter brit hírügy­nökség. A 81 éves asszonyt a polgár­jogi mozgalom anyjának neve­zik. 1955-ben az Álabama ál­lambeli Montgomeryben letar­tóztatták azon a címen, hogy megszegte a feketékre vonat­kozó törvéhyeket, amikor nem állt fel a helyéről egy fehér férfi felszólítására. Cselekedete az autóbusz-vállalat elleni bojkot­tot váltott ki a feketék részéről. A tiltakozó akciót Martin Lut­her King vezette. A bojkottot minden nehézség ellenére foly­tatták 1956-ban is, majd pert indítottak a feketék jogainak védelméért. 1956 decemberé­ben a feketék megkülönbözte­tését az autóbuszon alkotmány- ellenesnek mondta ki a bíróság. Rosa Parks később Detroitba költözött. Férje 1977-ben meg­halt. Az asszony elmondta a Reuter munkatársának, hogy cselekedete, amely megindí­totta és sikerre vitte a polgár­jogi mozgalmat, a törvények tiszteletén alapult.- Nem tettem semmi tör­vénybe ütközőt, amikor nem áll­tam fel egy fehér ember felszólí­tására. Akkor sem tanúsítottam ellenállást, amikor letartóztat­tak. Az idős asszony a támadás során zúzódásokat szenvedett, és nincs súlyos állapotban - közölték a detroiti kórházban. Azt nem tudják, miért bántal­mazták. Valutahalom. Ebből mind többre lenne szüksége az országnak, különösen így, forintleértékelés után. (FEB-fotó) Észak-írország: tűzszünet, történelmi fordulóponttal Az Észak-írország Nagy-Bri- tanniától való elszakításáért küzdő katolikus terrorszerve­zet, az IRA szerdán kihirdette, hogy éjféltől teljes egészében megszünteti az erőszakcselek­ményeket. Az IRA közleménye szerint tűzszüneti intézkedése feltétel nélküli és határidő nél­küli, azaz állandó jellegű. Előző este az észak-írországi Tyrone megyében még egy 200 kilós távirányítású pokolgépet hatástalanítottak a biztonsági erők, egy másik pokolgép pedig Belfastban felrobbant a brit hadsereg egyik laktanyája kö­zelében. Sérülés nem volt. Az IRA közleménye szerint az észak-írországi fejlemények történelmi fordulóponthoz ér­keztek, és a helyzet magában hordozza a béke lehetőségét. A szervezet átfogó tárgyalásokat követelt. Szerda délig egyelőre csak az észak-írországi pártok rea­gáltak az IRA tűzszünetére. Az IRA fedőpártjának számító Sinn Fein párt vezére, Gerry Adams azt mondta, hogy a fegyveresek elkötelezték ma­gukat a béke mellett, és a brit kormány hibázna, ha eltéko- zolná ezt a lehetőséget. Köve­telte a cenzúra felfüggesztését, a Sinn Fein demokratikus man­dátumának elismerését - ezen a párt bekapcsolását értette a rendezésről folytatandó tárgya­lásokba -, és Észak-írország demilitarizálását, vagyis a brit katonai jelenlét csökkentését és felszámolását. Az észak-írországi protes­táns többség nevében tevé­kenykedő, a brit koronához hű úgynevezett unionista pártok vezetői szerdán félelmüknek adtak hangot, hogy az IRA be­csapja a brit kormányt, és brit-ír-amerikai összeesküvés bontakozik ki a tartomány át­játszására az ír Köztársaságnak. Emlékeztettek, hogy az ameri­kai kormány kedden 130 millió dolláros, Észak-írországnak szánt segély ígéretével gyorsí­totta meg az IRA döntését. Fi­gyelmeztettek, hogy az IRA nem teljesítette a brit és az ír kormány tavaly decemberi bé­kekezdeményezésében foglalt feltételt, amennyiben meghir­detett tűzszünete csupán határ­idő nélküli, de nem végleges és örökös. A brit kormány szerda déltájt még várt a hivatalos vá­lasszal. Korábbi álláspontja az volt, hogy a fegyveresek és képviselőik csak akkor vehet­nek részt a rendezési tárgyalá­sokon, ha előzőleg legalább há­rom hónap telik el békében. Búcsúztak Berlinből a szovjet katonák Borisz Jelcin orosz elnök és Helmut Kohl német kancellár szer­dán Berlinben együtt búcsúztatta a Németországból távozó orosz csapatok utolsó egységét. A majdnem ötven évig tartó kor­szakot lezáró történelmi nap eseményei Európa egyik legszebb terén, a Gendarmenmarkton kezdődtek. A számos találkozó ré­vén egymást jól ismerő és keresztnevén szólító orosz elnök és a német kancellár baráti öleléssel köszöntötte egymást. Helmut Kohl ezt követően ka­tonai tiszteletadással üdvö­zölte az orosz államfőt, aki kedden este érkezett a német fővárosba. A két nemzeti himnusz el­hangzása és a Bundeswehr dí­szegységének tisztelgése után Matvej Burlakov vezérezredes, az egykori NDK területén ál­lomásozott Szovjet Nyugati J Hadseregcsoport utolsó főpa- I rancsnoka tett jelentést Jelcin elnöknek és Kohl kancellárnak arról, hogy az államközi szer­ződésnek megfelelően augusz­tus 31-éré befejezték az orosz csapatok kivonását Németor­szágból. Három év és nyolc hónap alatt 550 ezer embert, vala­mint haditechnikát irányítottak vissza Oroszországba, illetve a FÁK tagállamaiba - közölte Burlakov, és köszönetét mon­dott tisztjeinek, katonáinak a feladatok pontos és fegyelme­zett végrehajtásáért, az orosz és a német kormány támogatá­sáért, valamint a német hadse­reg által nyújtott segítségért. „Az ideiglenes állomásozta­tas befejeztevel kivonult csa­patoknál az erkölcsi állapot ki­fogástalan, készek az újabb feladatok teljesítésére” - fe­jezte be jelentését az orosz fő- parancsnok. Jelcin elnök, mint az orosz fegyveres erők főparancsnoka nyugtázta a jelentést, és ' az előzetes programtól eltérve rövid beszédet rögtönzött. Eb­ben még egyszer hangsú­lyozta, hogy a kivonulást a megállapodásoknak megfele­lően pontosan végrehajtották, és a bonni kormány is megtar­totta szavát, kifizette a kivonu­láshoz ígért pénzügyi segítsé­get. Hitler kényszerítette a hábo­rúra Oroszországot, nem a német nép hibás a második vi­lágháborúért - mondta az orosz elnök, és rámutatott, hogy jelenleg partneri, baráti viszony van a két ország kö­zött. Külön köszönetét mondott „személyes barátjának”, Hel­mut Kohlnak, aki jelentős tá­mogatást nyújtott a kivonulás eredményes végrehajtásához. Jelcin végül elismerését fe­jezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a történelmi jelentőségű politi­kai esemény bekövetkezhes­sen. Klaus Kinkel német kül­ügyminiszter egy szerdai nyi­latkozatában kijelentette, hogy „a korábbi szovjet csapatok távozása Észtországból és Lettországból, valamint Né­metországból a második vi­lágháború utolsó fejezeteinek egyikét zárja le.” (MTI) _ r Bőd Péter Ákos Japánban a beruházásokról tárgyal A Magyar Nemzeti Bank el­nöke arra ösztönzi Japánt, hogy növelje beruházásait Ma­gyarországon, ahol egyenletes ütemben halad előre a piacgaz­daságra való áttérés. Ezt emelte ki a The Japan Times abban a cikkében, amelyet a szigetor­szágban tartózkodó Bőd Péter Ákossal készült interjú alapján közölt.-Magyarország ideális cél­terület a csúcstechnológiát képviselő termékek előállítá­sára, mert jól képzett és vi­szonylag olcsó munkaerővel rendelkezik - állapította meg a bankelnök. Budapest földrajzi fekvése ugyancsak ideális az üzleti tevékenységek szempont­jából, mert közel van Dél-Né- metországhoz, Észak-Olaszor- szághoz, Ukrajnához és a Bal­kánhoz. Vagyis találkozási pont a Kelet és a Nyugat között - fűzte hozzá. Bőd Péter Ákos emlékezte­tett arra, hogy a Magyarorszá­gon eszközölt külföldi tőkebe­ruházásokból Japán mindössze 2 százalékkal részesedik, vi­szont a kölcsönök és hitelek formájában megvalósuló finan­szírozásból 30-35 százalékkal. A japán cégek közül a Suzuki szilárdan megvetette a lábát Magyarországon, más japán be­ruházások azonban még nem tartanak itt. Pedig Magyaror­szág kedvező lehetőségeket tud kínálni a japán befektetőknek, különösen azóta, hogy aláírta a társulási megállapodást az Eu­rópai Unióval - hangsúlyozta az MNB elnöke. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom