Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-06-07 / 184. szám

Arcok-harcok 9. oldal Mozaik 10. oldal Hobbi 11. oldal

6. oldal Női dolgok

7. oldal Nyílt tér

8. oldal Élet-képek

1994. augusztus 6-7 „ szombat - vasárnap

r

r

p.ir;

T]

KULTÚRA - MŰVÉSZET

5. oldal

NEMERE ISTVÁN NEM FELEJTETT EL ÍRNI, CSAK A KÖNYVKIADÁS ÉS -TERJESZTÉS VÁLTOZOTT MEG

Kozmosz és sejtés: aligha mi vagyunk benne az egyetlenek

Nemere István író-olvasó találkozón beszélgetett a sci-fi műfaj kedvelőivel és pályakezdő alkotóival a múlt hét végén rendezett salgótarjáni országos összejövetelen. Itt készítettük interjúnkat a termékenységéről ismert szerzővel, miután szép sikert aratott lapunknak küldött folytatásos regénye, a Ravasz, mint a róka.- Volt idő, amikor egy év alatt 15-16 könyve is megjelent. Azóta kevesebbet ír?- Szó sincs róla, „csak” a könyvkiadás és terjesztés körülményei változtak meg. Igaz, rengeteg kiadó jött létre, de lényegében a könyvterjesztők diktálnak. így, ha lecsökkent példányszámban meg is jelennek a könyvek, korántsem bizonyos, hogy eljutnak az olvasókhoz. Tavaly 11 kisebb-na- gyobb könyvem látott napvilágot, ez évben eddig öt - igaz, csak kettő a saját nevem alatt -, de ki tud róluk? Nincs semmiféle információ, és ez a másik gond. A sci-fi-ről még csak hírt ad időnként a Galaktika, de a többiről úgyszólván semmi hír.- Mikor kezdett írni?- Tizenegy éves koromban, 1955 tájékán. Akkoriban még másképpen néztek ki a napok, hiszen például nem volt televízió. A rádióhallgatás volt a közös program, a kultúra vagy az antikultúra a fülön keresztül jött be. Most minden a szemen keresztül jön. S ami nagyon fontos, sokat olvastunk. Ekkoriban kezdtem el töprengeni a világon. Persze nem a sci-fin, hiszen tudományos-fantasztikus irodalom sem létezett maA termékeny író ma is a

jövőről beszél

gyár nyelven, ez csak 1958-59 tájékán kezdődött, Fehér Klára és mások ifjúsági regényeivel. Az, hogy az ember egyáltalán elment a földről, Verne két könyvében olvashattuk. Az űrkorszak kezdete nálunk egybeesett a sci-fi megjelenésével.- Azóta azonban mintha szinte mindent elárasztott volna. Mi ennek a műfajnak a szerepe?- A műfajjal kapcsolatban

néha megjegyzik - nem föltétlenül rosszindulatból -, hogy elég sok gondunk van idelenn, miért kell mindig az űrben járni? Inkább a föld jelenére és jövőjére koncentráljunk. Én azt mondom, ezt csinálják mások. Ennek a műfajnak az a társadalmi szerepe, hogy az emberek tudatát kinyissa a kozmosz felé. Mert akárhogyan is alakul a föld jövője, nem vonatkoztatható el a kozmosztól. Mindenféleképpen kifelé fogunk menni, ha ez most egy kicsit visszaesett is, hiszen például 1972 óta egyetlen ember sem ment a Holdra se. Mégis kifelé megyünk a világűrbe, kutatni, mi az, amit ott hasznosíthatunk. Csak arra kell ügyelni, hogy közben lehetőleg ne ártsunk másoknak, ha vannak.-És vannak. Találkozhatunk egyáltalán földön kívüliekkel?- Erről nem szabad lemondani soha. Az a tény, hogy itt van körülöttünk a mérhetetlen világegyetem, és az a sejtés, hogy nem mi vagyunk benne az egyetlenek, kötelez bennünket. Legalábbis arra, hogy gondolkodjunk róla.- A sci-fi irodalom egy része nem pusztán utópia, hanem - szerintem helyesen - filozófiai, etikai, erkölcsi kérdéseket is boncolgat.- Nem véletlen, hogy legalább félmillió filozófusa volt a világnak az elmúlt pár ezer évben. Végül is ők nem a múltnak, hanem a jövőnek dolgoznak. Azért vannak, hogy kitalálják, milyen legyen az ideális emberi kapcsolatok összessége, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, hogy éljünk a mainál jobb társadalomban. Még, ha néhá- nyan más irányba viszik is el az egészet, az emberi bölcselet nélkülözhetetlen. A hiba benne rejlik minden próbálkozásban. Egyébként nem hiszem el, hogy semmiféle kitörési lehetőségünk nincsen abból, ami rossz bennünk. Az etikánk persze mindig hátrább van, mint a technikánk. Jó darabig még hátrább is lesz. De mi lesz akkor, ha egyszer majd nem fogjuk hagyni, hogy a technika mindig előbbre járjon. Márpedig ez az idő előbb-utóbb szükségszerűen eljön. Ha nem így lenne, elpusztítanánk önmagunkat és a világot- Milyen helyzetben van ma a tudományos-fantasztikus irodalom nálunk?- Magyarországon rosszban. Egyrészt, a könyvkiadás kaotikus helyzete másrészt, az emberek életében bekövetkezett kedvezőtlen változás miatt. Erőteljesen csökkent a könyvvásárlók száma. Csaknem háromszorosan lecsökkent a sci-fi-könyvek vásárlása is. De a kozmosz most is itt van, az űrkísérletek folynak, a jövőről beszélünk. Csak az emberek lettek szegényebbek. (bte)

LENGYEL GYÖRGY BOULING KLUBJA SAINT-RAPHAELBEN A ROCK ÉS JAZZ KIS SZIGETE

„Magyar helyszín” a francia fesztiválon

Lengyel Görgy (balra) menedzselte a francia Marcel Zaninit(jobbra), aki a salgótarjáni nemzetközi dixieland fesztivál egyik kedvence lett, középen a szintén népszerű Joe Murányi (USA) Fotó: R. Tóth Sándor

M

iután ez itt nem a reklám helye, eltekintünk George Lengyel, azaz Lengyel György, a magyarok számára csak Lengyel Gyuri Sa- int-Raphael-i Bouling Klubja szolgáltatásainak és árainak ismertetésétől. Az azonban már nem üzleti közlés, hogy Lengyel György igen élénk szervező munkája eredményeként Nóg- rád megye székhelye és a franciaországi COTE D'AZUR egyik gyöngyszeme, Saint-Raphael, illetve a salgótarjáni nemzetközi

dixieland fesztivál és az ottani, a tradicionális jazz hangulatát árasztó fesztivál között jól alakulnak a szakmai kapcsolatok.

A Saint-Raphaelben ez évben júliusának elején a New Or- leans-i jazz jegyében megrendezett háromnapos találkozón 53 zenekar vett részt, közöttük a salgótarjáni dixieland fesztivál közönsége előtt is jól ismert három magyarországi együttes. Ők ugyancsak Lengyel György közreműködésével jutottak el a csodálatos szépségű francia Riviérára.

Marcel Zanini, a salgótarjániak kedvenc francia muzsikus sztárja mondotta az ez évi fesztiválon Salgótarjánba.-Nagyon örültem, hogy az ott élő menedzser, Lengyel György 1989-ben meghívta az ottani fesztiválra a kitűnő Molnár Dixieland Band-el, s 1990-ben engem is meghívtak Salgótarjánba.

Zanini 1994-ben már másodszor lopta be magát a közönség

szívébe. Maga Lengyel György is itt volt májusban Salgótarjánban, ahol kérdésünkre felelte: Ötödik éve vesznek részt magyar zenekarok a Sa- int-Raphael-i fesztiválon. Ez idáig a Salgótarjánban is nagyon kedvelt szegedi Molnár Dixieland Band-nek volt a legnagyobb sikere, ők a döntőig jutottak, és második helyezést értek el. Azóta szívesen látják a magyar zenekarokat Saint-Raphaelben.

Az idei fesztiválnak volt egy állandó „magyar helyszíne”, Lengyel György Bouling

Klubja, ahol mint az éjszakai jam session-ök állandó résztvevőit láthatták a magyar zenekarokat. Erről a klubról tudni kell, hogy a magyar rock és jazz zenészek valóságos kis szigete, állandó találkozóhelye a francia Riviérán. Az impozáns klubban rendszeresen megfordulnak a hazai zenei élet kiemelkedő személyiségei.

(bte)

AMI AZ ÉDEN ELVESZTÉSE UTÁN TÖRTÉNIK

Visszatérni az alapokhoz

BALASSAGYARMAT. A Rózsavölgyi Márk Zeneiskola a város művészeti életének egyik központjaként várja az érdeklődőket az idei nyáron. Múlt hét végén zárult a Zene határok nélkül elnevezésű nyolcadik nemzetközi muzsikustábor. Az iskola galériájában folyamatosan váltogatják egymást a kiállítások. Legutóbb Kovács Alfonz képei és akva- relljei keltették föl a közönség érdeklődését, most Pénzes Géza, valamint Jeff Taylor és Kristin Faurest zenei támájú fotói vonzzák a látogatókat.

Kovács Alfonz: Teremtés zavara (olaj)

Kovács Alfonz műveihez nem szükséges hosszú kép- magyarázatokat fűzni. Érdemes azonban megjegyezni, hogy festői gondolkodásának középpontjában a humanizmus jelen állapota áll. Képi példázatai éppen ezért az ókori tudással, a Bibliával és a görög mitológiával függenek össze. Vagyis, azokkal az ősképekkel és helyzetekkel, amelyek az emberiség írott története során úgyszólván semmit sem változtak, jelezve, az ember technikáját fejlesztette, de önmagát nem.

A huszadik század a legdöbbenetesebb példa arra, hogy ez az ellentmondás hova vezetett. A Kiűzetés a festő tanúságtevése szerint hiába történt régen, az Éden elvesztésének ténye és érzete éppen napjainkban válik teljessé. A Teremtés zavara ugyancsak korunkban vált véglegesen nyilvánvalóvá, midőn a teremtéssel ellentétes folyamatokat gyorsított föl az ember, pusztítva, mérgezve létalapját, a természetet. A Mózes, a Próféta szintén azon etikai,

erkölcsi alapokra utal, amelyek megrendülése a jelenkor tragédiáinak legfőbb oka.

Kovács Alfonz műveiben, különösen újabb akvarelljei- ben sok az attraktív elem. Ezek a kockás papírra festett akvarellek lendületes kezdeménynek számítanak munkásságán belül. Cirkusz sorozata például külön is megérdemli a figyelmet szín- és formagazdagságával, szerkezeti dinamizmusával. A festmények és az akvarellek jel- képisége érthető, az európai kultúra alapjaira való ismételt utalás indokolt. Kérdés, eredményes-e? Valószínűleg nem, hiszen napjainkban éppen annak vagyunk tanúi és elszenvedői, hogy ennek etikai, erkölcsi alapja megroppant, a közmegegyezésen alapuló erkölcsnélküliség terjed a világban, amely ennek következtében lehetővé teszi a gonosz berendezkedését.

Vagyis megint ott tart a világ, hogy vissza kellene térnie az alapokhoz, hogy lakhatóbb otthona maradhasson az embernek. -th

BARABÁS ERNŐ ÚJRA ELLÁTOGATOTT SZÜLŐVÁROSÁBA, BALASSAGYARMATRA

Megújulnak a házak, de egyre kevesebb a régi barát

Ha csak rövid időre is, Barabás Ernő, Németországban élő zenetanár csaknem másfél évtized után ismét ellátogatott szülővárosába, Balassagyarmatra, ahol ugyancsak zenész feleségével együtt a nyolcadik nemzetközi muzsikustábor légkörével ismerkedett. Itt találkozott egyik legkedvesebb hajdani tanítványával, Keveházi Gyöngyivel is a Zeneakadémiáról.

Barabás Ernő nevét sokan ismerik a magyar zenei világ- j ban. Balassagyarmatról azon- I ban viszonylag korán elkerült.- Hogyan emlékezik a régi városra és lakóira?- A régi Andrássy úton születtem 1916-ban, emlékeim ide és a Zichy utca 13. számú házhoz kötődnek, ahol felnőttem - mondja. - Most is végig sétáltam a Zichy utcán, örülök, hogy a ház is szépen gondozott. Édesapám annak idején a vármegyeházán volt tisztviselő.- Milyen volt a város zenei élete?- Sokáig ilyen nem is volt. Ennek megalapozása Erdélyi József, az elemi iskola igazgatója nevéhez fűződik, aki például ötven évig vezette a Dalegyletet, s volt egy zenekara. Ott lelkes énekkari tagok voltunk, jártunk az országos amatőr zenekari és énekkari versenyekre. Több más nevet is említhetnék, Szabados József hegedűt, Rideg Aranka és Névay Ilonka zongorát tanított, és így tovább. A későbbiekben Réti

Zoltán folytatta a zenei élet szervezését, a zeneiskola megalapítását, igazgatását szintén hosszú, évtizedeken át.-Hol folytatott zenei tanulmányokat?-Első feleségem Szabados József leánya, Szabados Mária volt. Hetente jártunk Budapestre tanulni. Én a Fodor zeneiskolában tanultam Kadosa Pálnál zongorát, feleségem Kresz Gézánál hegedűt. A második világháború után elkerültem Balassagyarmatról Budapestre, a Zeneakadémiát végeztem el. Utána a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél dolgoztam mindvégig, hetven éves koromban mentem nyugdíjba. Közben sok minden történt, 1961-ben újra nősültem, feleségemmel 1980-ban a Német

Szövetségi Köztársaságba mentünk, ahol jelenleg óraadóként tanítok.- A hosszú távoliét után milyennek látja szülővárosát?- Hirtelen nem is tudom, mi tetszett a legjobban. Mi évenként kétszer, húsvétkor és a nyári szünetben hazajárunk Budapestre, de Balassagyarmatra nem volt alkalmunk ellátogatni. Ember Csaba igazgatótól értesültünk a nemzetközi muzsikustáborról, amit kitűnőnek tartok. A város is szép, a házak megújulnak. Sajnos, a régi barát egyre kevesebb. Mégis örülök, hogy újra végigjárhattam a régi utcákat, nagyszerű zenei esemény részese lehettem, szippanthattam a szülőváros levegőjéből. -mér

A neves zenetanár: Nem is tudom, mi tetszett a legjobban... Talán a város és a muzsika együtt Fotó: R. Tóth