Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-27-28 / 201. szám

1994. augusztus 27-28., szombat - vasárnap Megyei Körkép 3. oldal A kárpótlási jegyek mélyrepülése N ehéz megítélni, s főleg tetten érni, mi idézi elő a kárpótlási jegyeknél bekövet­kezett mélyrepülést, a soha nem látott mélypontra való árfolyamsüllyedést. A szakemberek szerint ez a folyamat azzal kezdődött, hogy a földárveréseken a tör­vényben aranykoronánként előírt ezer forint kikiáltási árat megfelezték. A további értékcsökkenést sokan a tőzs­dére való bevezetéssel indo­kolják, mondván, mint érték­papírnak az értéke, az ottani játékszabályoknak megfele­lően, lefelé és felfelé változik. Az utóbbi időben, sajnos csak lefelé, méghozzá igen erőtel­jesen. Megyénkben az elmúlt hé­ten az egyik nap kárpótlási jegyet felvásárló kft.-nél csu­pán 37, a megye nyugati ré­szén lévő banknál pedig 39 százalékot adtak 100 forint névértékű jegyért. Azóta a vé­teli ár 40-42 százalékra tor­názta fel magát a hét első nap­jaiban. Két jelentős kereske­delmi cégünk - a^Nógrádker Rt. és a Centrum Áruház - az előző heti 53 százalékról 50 százalékra mérsékelte a kár­pótlási jegy vásárlási értékét. Többen határozottan vall­ják, hogy a mára kialakult megfejthetetlen szituációban szerepe van azoknak a pénz­intézeteknek, bankoknak, amelyek megyénkben is má­ról holnapra beszüntették a kárpótlási jegyek felvásárlá­sát, sokkolva a közvéleményt. Hogy ebben milyen szerepük volt a brókereknek, azt nem a mi feladatunk megítélni. Mindenesetre a kárpótlási jeggyel rendelkező mezőgaz­dasági szövetkezetek igazga­tósági elnökei abban hajtha­tatlanok, hogy a közösség kárpótlási jegyekben megtes­tesült vagyonát nem kótyave­tyélhetik el, kivárják a jobb időket, lehetőségeket. Arról nincsenek összegező adataink, hogy kik jártak jól megyénkben a 60, netán ennél nagyobb százalékos kárpót­lási jegyük eladásával és há­nyán vannak, akik bízva az ál­lam ígéretében, hogy szélesíti a felhasználás palettáját, új te­rületekre terjeszti ki a kárpót- lásijegy-értékesítési lehetősé­gét - most becsapva érzik magukat. A témában illetékes priva­tizációs kormánybiztos, Bartha Ferenc a televízióban a többi között elmondta, hogy mára elfogyott az az állami vagyon, ami a kárpótlási je­gyek birtokosainak jó tőkebe­fektetést jelentett. Egyúttal arra kérte az érdekelteket, ne adják el bagóért kárpótlási je­gyüket. Jövőre megkaphatják a névérték száz százalékát... H a megteremtődnek a fel­tételei, a megyei kárren­dezési hivatal megkezdi az ál­lami tulajdonú földek árvere­zését, s erről lapunkban is tá­jékoztatja olvasóinkat. Venesz Károly Katonaszobor-avatás Pálfalván A magyar szupermodell saját pénzen utazik A Hawaii-szigeteken, közelebbről Maui-n szeptember 11-e és 18-a között rendezik meg a Supermodel of the World modell szépségversenyt, amelyre 40 országból hívtak versenyzőket. Szép lány bőven akad Magyarországon is, de ennek a nemzet­közi megmérettetésnek a nógrádiak számára az adja az igazi je­lentőségét, hogy hazánkat a szécsényi Szőke Gitta képviseli. A szép reményű szécsényi 14 és fél éves kislány utazási támogatás nélkül indult Hawaii-ba Fotó: Gyurián Tibor Tegnap délután a zagyvapál- falvai felső temetőben felavat­ták az újra megalkotott I. vi­lágháborús katonaszobrot. Az esős idő ellenére mintegy szá­zan jöttek el a kegyeleti ese­ményre, amelyen először Er- csényi Ferenc, a város alpol­gármestere, a körzet önkor­mányzati képviselője mondott megemlékező szavakat. Arra a hetvenegy évvel ez­előtti eseményre emlékezett, amikor 1923. november 11-én ugyanezen a helyen felavatták Nógrád megye egyik első kato­nai emlékművét. Akkor Zagy- vapálfalva község és a várme­gye népe állított emléket az I. világháborúban elesett hősei­nek tiszteletére. Ötvenhármán voltak, nevü­ket tudjuk, hiszen a krónikák megőrizték, sokuk leszármazot­tai még ma is itt élnek közöt­tünk. Sokat tudunk róluk, csak A világörökségként nyilvántar­tott településen augusztus 29-én, hétfőn délelőtt 10 órakor avatják fel azt az új utat, amely egy tervezett kerékpárút-háló­azt nem, hogy hol találtak végső pihenőre, mely csatatér jeltelen sírjaiban fejeződött be számukra a háború. Sírjukra senki sem vihetett virágot, ép­pen ezért kellett egy hely, ahol az életben maradottak áldozhat­tak az emléküknek. Ezért lett a pálfalvai temetőben egy zarán­dokhely, a táboriruhás kőszo­bor, a pálfalvai katona jelképe. A szobrot azonban idővel ki­kezdte az idő vasfoga. A Marti- nelli János szobrászművész szobrát Bobály Attila szob­rászművész alkotta újra, hogy ismét betölthesse hivatását. Főnyi Arthúr zagyvapálfal- vai kanonok plébános meleg méltató szavak és ima mellett megszentelte az alkotást. Az új szoborra elhelyezték a kegyelet virágait. Elhozta ko­szorúját a megyei területvé­delmi és hadkiegészítő pa­rancsnokság is. P. A. zatnak lesz szerves része. Ez a mintegy nyolckilométeres út­szakasz az elmúlt évben meg­épített rimóci szakaszhoz csat­lakozik. A repülőjegy - ki hinné! - nem olcsó, hiszen oda-vissza 130 ezer forintba kerül. Ami vi­Ha nem is egész Rákóczi út, de a kenyérgyér melletti út­szakaszon lakó salgótarjániak életét megkeseríti egy gödör. Telefonok tucatjain keresztül jött a segélyért kiáltok hangja, mert panaszukra la­punktól reméltek segítséget. Az egyik lakó visszafelé ve­zet, szeretné megmutatni azt a gödröt, amit odafelé nem vet­tünk észre. A hölgy botra támaszkodik, - a simán is nehezére esik a já­rás - gondoltuk. Tyúkper, szomszédharag. Erősödött bennem a gyanú, míg Andó Gusztávék portája felé ballagtunk, immár a megszapo­rodott kísérettel. Ők megállás nélkül mondták bajukat. Hogy Andó Gusztáv magánútnak mondja a közét, ki nem javítaná a háza előtti göd­röt, amit szerda reggelre virra­dóra ráadásul valami ragadó anyaggal öntött ki. Falusi utakhoz szokott lába­mat nem riasztotta a lakók által gödörnek kikiáltott mélyedés. De új cipőm bizony bánta, hogy óvatlanul beleléptem. A fránya kis mélyedés csapdának bizonyult. Korántsem vendég­marasztaló tartalmából fotós kollégám rángatott ki. Tényleg valami ragaccsal öntötték ki. A szont meglepő, a budapesti székhelyű New Image Modell­ügynökség nem fedezte az úti­nyúlós kitudjamit homokkal, némi kavics kíséretében álcáz­ták. Azért csak oda értünk a sokat szidottak kapujához.- Szerda reggel vettük észre a ragacsot - mondja Andó Zol- tánné, aki édesanyja annak a férfinak, akivel az utcából so­kaknak bajuk van. — Mondtam is mindjárt a fiamnak, csináljon vele valamit.- Jaj, Magdika, az Isten áldja meg - szólítja meg egy hölgy, a többiekkel a háta mögött - csak azt ne mondja, hogy nem a Guszti csinálta.- Nem is - védekezik Andó Zoltánné. - A fiam csak le­szórta homokkal, kaviccsal, hogy bele ne ragadjon valaki.-Akkor még jót is tett ve­lünk, így érti Magdika? - repli- káznak mások is. - Kijavította, mikor valójában azt akarja, hogy ne járjunk arrafelé? Nem tudjuk meddig tették még a szemrehányásokat az asszonynak a közelebbi és távo­labbi szomszédai. Azt sem, ki és miért öntötte ki a vízelveze­tőnek szánt mélyedést azzal a kellemetlenkedő anyaggal. Tény azonban, hogy a ragacs ott van. De az is tény, hogy a városi önkormányzatnál a közterület­költséget ... (Az amerikai tar­tózkodás anyagi fedezetét a Ford Ügynökség biztosítja. A Havaii-szigeteken az ötcsilla­gos luxus szállodában egy éj­szaka ugyanis 1250 dollárba kerül, tehát drágább, mint a Budapest-Honolulu „vonalra” szóló repülőjegy!) Szókéné Bojtár Agnes, Szőke Gitta édesanyja elmondta, hogy lapunk korábbi felhívására egyetlen támogató sem jelent­kezett, így a saját pénzükből voltak kénytelenek a lányukat utaztatni. ..- Sajnos, nem tudtuk meg időben, hogy nekünk kell előte­remteni a repülőjegy költségeit, így nem találtunk szponzorokat sem - mondta. - Gitta egyéb­ként valamivel előbb utazott el, hogy egy kicsit a helyszínen is gyakorolhassa az angol nyelvet. A New Image Modellügy­nökség ügyvezető igazgatója, Pocsai Alex elmondta, hogy va­lóban kölcsönt kellett kérni a repülőjegyre...- Nem adtuk fel, megpróbál­juk visszaszerezni a repülő­jegyre kifizetett összeget. To­vábbra is tárgyalunk cégekkel, lehetséges szponzorokkal - mondta. Az eredményt majd meglát­juk: a repülőjegy ára egyelőre tisztázatlan, a verseny ered­ményhirdetése pedig szeptem­ber 17-én lesz ... F. Z. felügyelőkhöz - akik az ilyen és ehhez hasonló ügyekben is hivatottak a lakosság érdekében intézkedni - nem érkezett az ügyről sem szóban, sem írás­ban, sem telefonon bejelentés. Az egyik bosszús lakó a szóvivő szerepébenFotó: Rigói A ragacsos anyag azonban ott van, keserítve az arrafelé la­kók, járók életét.- tuza ­A NAP HÍREI Traffipax Augusztus 27-én, 6 órától 14 óráig Salgótarjánban a Somosi, a Füleki, a Rákóczi, a Karancs, a Budapesti és a Csizmadia úton, 28-án, va­sárnap pedig 10-től 18 óráig a 21. sz. főútvonalon Pásztó, Jobbágyi, Mátrasző- lős külterületén, valamint Pásztó és Szurdokpüspöki belterületén számíthatnak műszeres sebesség-ellenőr­zésre a gépkocsival közle­kedők. 4 Ma: tiroli népzene PÁSZTÓ. Az Innsbruck melletti Pill városka negy­ventagú zenekarának bemu­tatkozó hangversenyét a tervezettől eltérő időpont­ban, augusztus 27-én, szombaton délelőtt 10-től 12 óráig tarják a Zsigmond Hotel és Étterem előtt. Nyílt túra SALGÓTARJÁN. A Zöld Út Természetjáró Egyesület augusztus 28-án, vasárnap nyílt túrát szervez. Tervezett útvonal: Lakberendezési Áruház - Számviteli Főis­kola - Ponyipuszta - Salgó- bánya - kemping. A részt­vevők a Lakberendezési Áruház előtt találkoznak 7.00 órakor. Házavató TAR. A bátonyterenyei Ádám Zsigmond Nevelő- otthon augusztus 29-én, hét­főn 11 órakor rendezi meg a községben az újabb családi ház átadó ünnepségét. A há­zat a beköltöző gyerekeknek átadja Korill Ferenc, a Nóg­rád Megyei Közgyűlés el­nöke. Életerő BALASSAGYARMAT. Két évvel ezelőtt alapították a helyi katolikus egyház- községek lapját, az Életerő-t. A most megjelent legújabb számban - mások mellett- Kamarás József, Kovács Gábor, Kovalcsik András Nagy Ervinné helyi szerzők írásai, Hanzelik László és Szabó Sándor ver­sei olvashatók. Támogatott diákok MAGYARNÁNDOR. A község önkormányzata tan­könyvvásárlási segélyt ad az iskolai év kezdetére a tele­pülésen élő diákoknak. Az általános és a középiskolá­sok 2100 forintot kapnak, a főiskolások pedig ezen kí­vül még 5000 forint kiegé­szítésben is részesülnek. Va­lószínű több is el kelne. Hétfőn kerékpárutat avatnak Hollókőn Csapdának bizonyul a ragacs Salgótarjánban, és keseríti a kenyérgyári szomszédok életét Honatyák látogatóban Tegnap délelőtt dr. Rafael Károly rendőrfőkapitány ta­lálkozott Nógrád megye or­szággyűlési képviselőivel. A megbeszélés tárgya a me­gyei rendőr-főkapitányság 1994. évi tevékenysége és gazdasági helyzete volt. Ra­fael Károly arról tájékoz­tatta a képviselőket,' hogy a Nógrád megyei, főkapitány­ság továbbra is az első négy legeredményesebb megyék között van az országban, annak ellenére, hogy súlyos pénzügyi problémák veszé­lyeztetik működését. A megye országgyűlési képviselői , a délután folya­mán Korill Ferencnek, a megyei közgyűlés elnöké­nek társaságában Budapes­ten látogatást tettek az oszt­rák nagykövetségen. A rimaszombati járás területén támadt újra a sertéspestis (Felvidéki tudósítónktól) Amint arról korábban be­számoltunk, Szlovákiában ta­valy decemberben észleltek először sertéspestisben meg­betegedett állatokat. Egy nagyvadászat után az elejtett zsákmányt a határközeli Jéne falu határában osztották szét. A maradékból jutott a közben legelni kicsapott házi­sertéseknek is, amelyek azután napokon belül elpusztultak. Azóta hol itt, hol ott ütötte fel a fejét a veszélyes kór és százszámra pusztították ki ha­gyományos véres, drasztikus módszerekkel a szövetkezeti és a magánvállalkozói sertéstele­pek állatait. Egy idő óta azonban nem hallatott magáról a betegség. Egészen augusztus 10-éig, amikor egy eddig teljesen új vidéken, a Vály-völgyben je­lentkezett. Az itt elterülő kálos- fai szövetkezet nyolcszáz ser­tést számláló állományát irtot­ták ki. A rimaszombati járási hiva­tal elöljárója körlevélben elren­delte a vaddisznók kilövését. Az említett rendelet megtiltja a lelőtt vaddisznók feldarabolá­sát, szétosztását, kiherélését és mint írja, az elejtett vad kötele­zően elkobzandó. Időközben a Bátkai Állami Gazdaság nemesradnóti telepe is veszélybe került. A szom­szédos Rimaszécsen egy vál­lalkozónál észleltek pestissel fertőzött sertéseket, azokat az­óta ki is irtották. Nemesradnó- ton „mindössze” ezerkétszáz darab sertést tartanak nyilván a gazdaság állattenyésztői. F. O. Nyertes pályázatok MÁTRASZÖLŐS. A település önkormányzata sikerrel vett részt különböző pályázatokon. Három esetben is nyertek. A dí­jazott pályázatok előnyeit érez­hetik a közeljövőben a mátra- szőlősi állampolgárok. A szociális alapellátás és krí­ziskezelés programjára nyolc- száznyolcvanezer forintot nyer­tek a Népjóléti Minisztérium­tól, ezt az összeget óvodai gé­pek vásárlására fordítják majd. Közhasznú foglalkoztatás­hoz vásárolnak eszközöket az úgynevezett kistérségi válság- kezelő programon nyert három-' szezer forintból. Ezt a pályáza­tot szintén a Népjóléti Minisz­térium írta ki. A háziorvosi szolgálat hely­zetét és munkáját EKG-készü- lékkel tervezik javítani abból a kétszázezer forintból, amit a Szerencsejáték Részvénytársa­ság szociális alapjától nyertek. (d. i.) KÍVÁNCSISKODÓ A választ személyesen vagy levélben szívesen megadják Salgótarjániak panaszol­ták, hogy a kábeltévé egyik általuk fizetett sávján a STV adásait sugározzák, illetve sugároznák, ha lenne mit. Azt szeretnék megtudni, hogy a „szabad” sávra miért nem kötik rá a Duna TV-t vagy a TV4-et, ugyanis ezt a két adót ők nem tudják fogni. A kérdésre Sepsey Albert, a Focus Unió Kft. műszaki ve­zetője válaszolt:- Erre a kérdésre nehéz lenne a lap hasábjain vála­szolni, mert ez többszörösen meghaladja a Kíváncsiskodó rovat terjedelmét. A televíziós csatornák változtatásához, ugyanis egyszerre kell megfe­lelni a törvényi, a műszaki, a szervezési és az üzletpolitikai kitételeknek. Amennyiben a kérdező(k) személyesen fel- keres(nek) vagy közlik kilé­tüket, levélben is szívesen megválaszolom a kérdést. Egyébként ennek a tájékozta­tásnak akkor is készséggel te­szek eleget, ha az érdeklődők a Focus Unió Kft. 316-587-es telefonvonalán jelentkeznek az őket érdeklő információért. Mihálygergei olvasónk tette szóvá, hogy-vélemé­nye szerint - késve mentek érte a mentők. Azt kérdezi, hogy a mentőnek a bejelen­téstől számítva mennyi idő alatt kell a hívásra kiér­kezni?

Next

/
Oldalképek
Tartalom