Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-19-20 / 195. szám

6.oidal Női dolgok 7.oldal Kultúra - művészet 8.oldal Élet-képek r j 1994. augusztus 19-20., péntek-szombat ff Ú </ ff W 7 dJr Arcok-harcok 9.oldal Mozaik tO.oldal Nyílt tér 11.oldal 5.oldal KESZTHELYI FERENC VÁCI MEGYÉS PÜSPÖK: AZ EGYHÁZ TOVÁBBRA SEM AVATKOZIK A PÁRTOK KÖZÖTTI KÜZDELMEKBE Úgy látom, nem a szocializmussal volt itt baj, hanem a diktatúrával Friss szelek fújdogálnak az utóbbi években a katolikus egyház falai között. Erőteljesebben érvényesülnek a krisztusi tanok, s a papi hivatás is egyre jobban vonzza a Fiatalokat. E megújuló egyházról, a keresztény Magyarország elérhetőnek tűnő álmá­ról beszélgettünk Keszthelyi Ferenc váci megyés püspökkel, akiről nemrég az a hír jelent meg lapunkban, hogy új plébáno- . sokat és káplánokat nevezett ki Nógrád megyében. Ezzel kap­csolatban kiderült kevés az utánpótlás...- Mennyit lehetett lebon­tani az utóbbi 40 év korlátái­ból, s vannak-e ma is gátak?- Vannak külső és belső kor­látok. Korlátnak azt érzem, hogy az emberek egy jó része vallásismeret nélkül növekedett föl, s ha nem is ellensége az egyháznak, de közömbös vele szemben. Ugyanide sorolnám azt, hogy amikor az egyház va­lamilyen ingatlant visszakér, e lépéséért nagy támadások érik. Ám, amikor elindul mondjuk az egyházi iskolában az oktatás, akkor hamar kiderül, hogy ott felelősségteljes, magas színvo­nalú munka folyik. Nagy lár­mák voltak, hogy milyen mohó az egyház, holott még mindig csak két százalékot tesz ki az egyházi oktatási intézmények aránya a többihez képest. S eb­ben benne van mind a négy tör­ténelmi egyház valamennyi is­kolája, óvodája. Van még az országban néhány olyan hely, ahol az emberek igénye alapján indokolt lenne néhány újabb in­tézmény átvétele. Vácott pél­dául a papi szeminárium létre­hozása nagyon fontos, már csak azért is, mert a városban nincs több főiskola. A kérdésre visz- szatérve: külső korlátnak tar­tom azt is, hogy vannak olyan irányzatok, amelyek azt szeret­nék, ha az állam és az egyház teljesen elválna egymástól, s vannak olyan kívánságok is, hogy az egyház semmiféle tá­mogatást ne kapjon a kormány­tól. Ugyanakkor nagyon jól tud­juk, hogy korábban az egyházi birtokok jövedelméből tartottuk el az iskolákat és más intézmé­nyeket, most pedig egyetlen holdat nem igényeltünk vissza. A fenntartási költségeket tehát csak az állami hozzájárulásból tudjuk fedezni. Új káplán Salgótarjánban- Ezek szerint az állam költségvetési támogatására még hosszú ideig szüksége van az egyháznak?-Úgy godolom, hogy igen. Elhasznált épületeket kapunk vissza, mint például a Madách gimnázium; felújítása nagyon sokba került. Jóval többe, mint amennyit az egyházmegye kap az egyes plébániáktól úgyneve­zett központi járulék címén. Csak a példa kedvéért: ezen a címen évente mintegy kilenc millió forint jön össze, s ennek egyharmadát elviszi a nyugdíj­alap, amiből mintegy félszáz idős embernek fizetünk ki sze­rény összegeket. A maradékból a felújításokhoz járulunk hozzá, s érkeznek olyan kérések is, hogy egy-egy nehezen megkö­zelíthető helyen kisebb kápol­nákat építsünk.- Eddig külső korlátokat vettünk számba. Kérem, mondja el, melyek a belső akadályai az egyház működé­sének?- A legfontosabb talán, hogy a papságra a megítélésem sze­rint sokkal több feladat vár, mint amennyit képes ellátni.-Várható-e, hogy a papi hivatás ismét vonzóvá válik a fiatalok számára?-A fiatalokban a vonzódás ma is megvan. Mi megbízunk bennük. Salgótarjánba például egy most felszentelt papot ne­veztünk ki káplánnak, de való­ban gondjaink vannak, hiszen az egyházmegye papságának kétharmada elmúlt hatvan éves. A remény a változásokra azon­ban megvan. A fiatalok nevelé­sébe egyre gyakrabban kapcso­lódnak bele világi munkatársak, akiket minden egyházmegyé­ben levelező tagozaton kép- zünk ki. A jelentkezők négy éven keresztül teológiát, peda­gógiát és metodológiát tanul- t>ak. Helkipásztori ismereteket sajátítanak el. Az egyházközsé­gekben hasznosítják tudásukat azáltal, hogy hitoktatást vezet­nek, táborozásokat, kirándulá­sokat szerveznek. Az áldozatos munkának köszönhetően a papi pályára is jelentkeznek fiatalok. Nemrég például hét papot és egy diakónust szenteltem föl, s erre évtizedek óta nem volt példa. Közülük ketten Rómá­ban tanulnak, egyikük Bécsben bővíti ismereteit, ötöt pedig el­helyeztem az egyházmegyei lelkipásztori központokban, azokban a nagyobb városok­ban, amelyek a fiatalokkal való foglalkozás központjai lehet­nek. Úgy gondolom, hogy ez feléledést fog hozni. Számomra rendkívül fontos dolog, hiszen negyven éven keresztül a fiata­lokkal foglalkoztam. Előbb a Magyar Hitoktatási Bizottság igazgatója voltam, most meg püspök-elnöke vagyok. Az egész életem a fiatalok között telt el, de őszintén megmon­dom, egy időben volt olyan ag­godalmam, hogy .c vajon elfogadnak-e engem idős ember lé­temre. Sze­rencsémre nem tapasz­taltam vala­milyen eltá­volodást kö­rünkben. Az idén kilenc papnövendé­ket vettünk föl első évre. Ők csak ak­kor lesznek elkötelezve, ha maguk ké­rik diakó­nussá történő felszentelésü­ket, s az meg is történik. Addig nyitva áll a visszaút előttük. Volt, aki élt ezzel a lehetőséggel, de akadt olyan is, aki elment, majd visszakéredzkedett.- Az elmúlt öt esztendőben az egyház is kereste helyét a társadalomban. Elég volt-e ez ahhoz, hogy meg is találja?- A pártállamban még az volt a hivatalos álláspont, hogy a vallás teljesen magánügy. Lassan azért a korlátok tágul­nak, mert megengedték a temp­lomi, majd az iskolai fakultatív hitoktatást is. Egyesületet azonban nem alakíthattunk, a gyermekekkel külön nem fog­lalkozhattunk. Most ezek a le­hetőségek megnyíltak, s egy bi­zonyos társadalmi megbecsülés is visszatért a papok irányába, mert előzőleg gyakran a falu bolondjának tartották őket. Nem alakulhatott ki'tehár égy normális kép róluk. Ez a propa- gandisztikus negatív megítélés megszűnt, s kialakultak a min­denki számára előnyös kapcso­latok az önkormányzatok veze­tőivel. A kölcsönös megbecsü­lés légköre már a Németh-kor- mány idején kezdett létrejönni, s az Antall-kormány alatt foly­tatódott. Antall József minisz­terelnöksége idején nagyon jó­indulattal kezelték az egyház ügyeit, bár akkor is voltak olyan hangok, hogy a papok ismét meg akarják ragadni a ha­talmat, s jön a klerikális dikta­túra. Az egyházi jogkönyv sze­rint viszont az egyháznak tilos állami vezető feladatokat vál­lalnia vagy az állami hivatalok munkájába beleavatkozni. Ka­tolikus papok nem lehetnek például országgyűlési képvise­lők sem. Jelöltekről egyházi vélemény- Van-e egyáltalán szándék arra a katolikus egyházban, hogy politikai szerepet vállal­jon?-Egyházunknak az a felfo­gása, hogy a politikában való keresztény jelenlétet elsősorban világi katolikusokkal kell el­érni. Vannak jól képzett, teoló­giát, egyetemet végzett, elköte­lezett híveink, akikre biztosan számíthatunk. S természetes, hogy ezeket nem mint pártem­bereket, hanem mint ismert személyeket támogatjuk, füg­getlenül attól, hogy mely pártba léptek be. Ami az önkormány­zati választásokat illeti: szerin­tem nem lehet megtiltani az egyháznak, hogy ne mondjon véleményt a jelöltekről, hiszen ebben az esetben egy kisebb közösség jövőjéről van szó. Az egyháznak joga van azt mon­dani, hogy X-et vagy Y-t ajánl­juk a választóknak, mert hívő ember, s teljesen megbízunk benne. De - hangsúlyozom - csak személyek támogatásáról lehet szó, a pártok közötti küz­delmekbe továbbra sem avat­kozunk be. A döntések egyéb­ként a helyi közösségek kezé­ben vannak, mi innen, az egy­házmegye központjából nem is tudtunk, de nem is akarunk be­leavatkozni ezekbe az ügyekbe.- Nemrég II. János Pál pápa interjút adott egy olasz lapnak, s abban kijelentette: bár a szocializmus, mint tár­sadalmi rendszer, mélyen igazságtalan volt és eleve bu­kásra ítélt, ám bizonyos ele­mei, mint például a társa­dalmi igazságosság, a kiegyen­lítettebb szociális biztonság megőrzése továbbfejlesztésre érdemes. Ön is osztja ezt a vé­leményt?-Nincsenek csak rossz és csak jó tuljdonságokkal rendel­kező emberek. A jó és a rossz mindannyiunkban együtt van jelen, s mindennap meg kell küzdenünk azzal, hogy a jót átmentsük, a rosszat pedig el­űzzük. Én úgy látom, hogy nem a szocializmussal volt itt baj, hanem a diktatúrával. Önmagá­Egyházmegyénk püs­pöke: Fontos tennivalónk, hogy a kereszténység meg­ismertesse önmagát ban a szociális elképzelés' már nagyon rég jelen van az egy­házban. Gondoljunk csak XIII. Leó pápa híres körleve­lére, vagy XII. Pius pápa írá­sára, majd XXIII.'János pápa gondolataira. Ők a szocializ­musról és a demokráciáról be­széltek anélkül, hogy egyetlen egy pártot, személyt vagy or­szágot megneveztek volna. Nem lett volna helyes - és sze­rencsére az Antall-kormány sem tette meg - kisöpömi a múltat. Egy nép ezeréves töré- netét nem lehet egyik napról a másikra újra kezdeni. Ami ér­téknek számít, annak a fejlődés során be kell épülnie az újba. Az elmúlt negyven évnek is voltak értékes elemei. A szociá­lis gondoskodásnak volt pél­dául köszönhető sok elárvult, idős ember ejfogadható élet- színvonala. Édesanyám egy szociális otthonban volt élel­mezésvezető, s ha találkoztunk, mindig mondogatta, hogy annyi pénzt kapnak az államtól, hogy nem tudják elkölteni. De fontos és kedvező változás volt a nyolcosztályos általános iskola bevezetése is. Döntő volt az is, hogy az elmúlt negyven évben tartósan, csaknem mindenki számára létezett egy alacsony, de létbiztonságot adó életszín­vonal, s ez jobb volt, mint a há­ború alatti, egy bizonyos réteg számára pedig még a háború előttinél is. Őröm volt az is, hogy mindenkinek volt mun­kája, s ezért elfogadható bért kapott, de mindjárt hozzá is kell tennem, hogy ez a fajta gazdál­kodás vezetett az óriási állama­dósságokhoz. Alkotó emberhez demokrácia- Most olyan időszakot é- lünk, amikor még nem látjuk, milyen is lesz az új Magyaror­szág. A katolikus egyház el­képzelései milyen jövőről szólnak?- Az értelmes, művelődő, al­kotó emberhez a demokrácia il­lik. A diktátorok, ideológiák uralmának korszaka lejárt, a konfliktusok párbeszédes meg­oldásáé a jövő. A választásokon pedig mindenkor a nép akara­tának kell érvényesülnie: a kormányoknak mindenkor azt kell valóra váltaniuk, amit az emberek szavazataikkal kife­jeztek. A demokrácia fontos feladata az is, hogy megbe­csülje a sokszínűséget. S ez az egyházra is igaz: mi már párt­szempontok alapján sem ítél­kezhetünk azért, mert a hívők különböző pártokkal szinpati- zálnak. Az ő szavazataik is kel­lettek például ahhoz, hogy a mai kormánykoalíció létrejö­hessen. Az egyháznak érdeke, hogy a világon végre elérkez­zen az aranykor. Sokszor meg­vádolnak bennünket, hogy mi az embereket földi paradi­csommal hitegetjük, s közben nyomorognak. Az az igazság, hogy az égi paradicsomba is csak földi jósággal lehet beke­rülni, és a felebarátok szerete- tével lehet azt kiérdemelni.- Melyek a legsürgetőbb egyházi tennivalók?- Az egyház a világ egyetlen intézményeként a II. Vatikáni Zsinaton szembenézett önma­gával. Jelen voltak ugyan a tra­dicionális irányzat képviselői, de azok diadalmaskodtak, akik ablakot nyitottak a világra. Lét­rehozunk például olyan intéz­ményeket, amelyeknek tagjai elkötelezik magukat, de normá­lis világi életet élnek. A szerze­tesi élet is, amely ugyan meg­őrizte ősi rendjét, nyitottá vált az emberek felé azáltal, hogy az aktuális problémák megoldásán fáradoznak. Annak segít, aki elfogadja- Püspök úr szerint létrejö- het-e belátható időn belül a keresztény Magyarország?-Jós nem vagyok. Álmai­mat, vágyaimat kivetítve sze­retném, ha létrejönne. Ahhoz azonban, hogy elérkezzen az az időszak, fontos tennivalónk, hogy a kereszténység megis­mertesse önmagát, és elfogad­ják az emberek. Ugyancsak nélkülözhetetlen, hogy az egy­ház tudjon a kor problémáival szembesülni, azokra megoldást találni, és fel tudjon nevelni egy olyan generációt, amellyel ba­rátságban tud élni továbbra is. A jó földműves mindig meg tudja mondani, hogy mikor lesz a magból kenyér. Hogy az em­bereknek a mentalitása milyen lesz, az viszont kettőn áll: egy­részt azon, hogy az egyház ho­gyan tudja bemutatni önmagát, másrészt azon, hogy mennyire lesz nyitott erre a társadalom. Az egyház azonban ezután sem fog nagy csinnadrattával híve­ket toborozni magának, hanem csendben végzi a feladatát. El­megy a betegek közé, felkeresi a rászorulókat, és aki elfogadja, azon segít. Furucz Zoltán A szentmisét celebráló főpap negyven éven keresztül a fiatalokkal foglalkozott A Lókos-patak régi hídján megújult Nepomuki Szent János szobra Romhányban, a Lókos-patak régi hídja történelmi nevezetes­ség. II. Rákóczi Ferenc kurucai 1711 januárjában a falu mellett vívták utolsó csatájukat, és a hadműveletek írásos emlékei kö­zött is szerepel a patak felett átívelő építmény.- Nem valószínű, hogy erről a hídról van szó a történelem- könyvekben - mondta Termán Sándor romhányi épületszob­rász. - Dr. Kobath Ferenc helybeli prépost Romhány tör­ténete címmel írt egy könyvet, ami szerint akkoriban csak egy-két fahíd volt a környéken, és az ingovány felett gyepűnek nevezett átjárókat építettek. Honnan tudom ezt? Romhányi vagyok, kötelességem vala­mennyire ismemi a község múltját! Néhány nappal ezelőtt kis csapat gyülekezett a Lókos-pa­tak régi hídján. Két helybeli kő­szobrász, néhány önkéntes se­gítő, a polgármester úr, vala­mint a kerámiagyár villástar­goncája, aminek később jelen­tős szerep jutott.- A műemléki hídon egyéb­ként az 1882-es évszám szere­pel, de ez csak a felújítás dá­tuma - vette át a szót Hajzsel Ferenc, a község polgármes­tere. - A híd mellvédjén álló Nepomuki Szent János szobor talapzatára 1795-öt véstek, a szobor valószínűleg akkor ké­szült ...- Megvan a Jánoska! - sza­ladt össze három-négy idősebb romhányi lakos a Lókos-patak régi hídján. - Hozzá tartozik ez a szobor a faluhoz, hiányzott is, amíg nem volt itthon ... - je­gyezte meg mosolyogva az egyikük.- Sajnos, diszkózó fiatalok­nak esett áldozatul néhány éve: a talapzatáról a patakba lökték - folytatta Hajzsel Ferenc. - A romhányiak szívének olyan kedves szobor súlyosan meg­rongálódott. Hosszas tárgyalá­sok után végül Varga Zoltán gödi restaurátor vállalta a sérü­lések kijavítását.- A talapzatot viszont mi ké­szítettük el - jegyezte meg Termán Sándor. - A műemléki előírásoknak megfelelően a be­tűket is az eredeti helyükre és formájukban kellett felvés­nünk. Egyébként, maga a kő, az alapanyag kifogástalan állapot­Eredeti formában... ban van, a szándékos rongálá­sokat nem számítva.- A szobor származási helyé­ről nem tudunk közelebbit, az alkotót sem ismerjük, erről semmiféle feljegyzés nincs - vette vissza a szót Hajzsel Fe­renc. - Az azonban biztos, hogy nem Romhány környéké­ről származik. Valószínűleg Balaton-felvidéki kőbányában bányászták az alapanyagot, és Romhányba csak a híd felújítá­sakor, azaz 1882-ben került. A Nepomuki Szent János szobor­nak egyébként nem ez volt az első sérülése: vagy 25 évvel ez­előtt hadgyakorlatot tartottak a falu mellett, és egy tank a híd mellvédjének ütközött. A szo­bor akkor is a patakba esett. A Lókos-patak régi hídján hosszas készülődés kezdődött: elhelyezték a raklapokat, a kö­teleket, a létrákat, szivacsdara­bokkal kötözték körbe a szobor talapzatát, habarcsot kevertek, és főszerepet kapott a villástar- goca: négy emberrel együtt a magasba emelte a súlyos kő­szobrot, amely immár eredeti szépségében másodpercek alatt új talapzatára, egyben a régi helyére került.- Reméljük, a jövőben meg­becsülik, és nem éri semmiféle rongálás-jegyezte meg a pol­gármester. - S azt még elmon­dom: eredetileg a glória nem volt a feje felett, de a restaurá­tor ezt is a szoborhoz illesztette. A képzőművészeti lektorátus jóváhagyta. Nepomuki Szent János szob­rát szombaton a Szent Ist- ván-napi ünnepi szentmise után 11 órai kezdettel Németh József romhányi esperes plébános szenteli újjá. Faragó Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom