Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-19-20 / 195. szám

ó.oldal Hétvégi Magazin • Női Dolgok 1994. augusztus 19-20., péntek-szombat JÓT, ROSSZAT TARTOGAT SZÁMUNKRA A SORS - NEKEM A MŰVÉSZET SEGÍTETT MINDIG MINDENT ELVISELNI Emlékkiállítással köszöntötték kerek születésnapján Tolnay Klárit tolikus-evangéli- kus vegyes házas­ságban éltek. Úgy oldották meg a problémát, hogy Gyurkát evangé­likusnak, engem katolikusnak ke- reszteltettek. Em­lékszem, a falu közepén volt egy kicsike evangéli­kus templom, a hegyoldalban pe­dig a katolikus. Egyik vasárnap az egyikbe jártunk, a másikon pedig a másikba, és a leg­nagyobb lelki békében éltünk. Hol istentisztelet, hol pedig mise. Okosan, szépen.-A földbirtokosok általá­ban zárt kört alkottak.- Ne én mondjam, hogy ez a mi családunkra nem volt jel­lemző. A falu népe is úgy em­lékszik vissza, hÓgy mi soha nem különül­tünk el. Együtt éltünk a faluval. Szinte nem is volt paraszt- lagzi, ahová nem voltunk „hivatalosak”. A szüleim képzett, iskolázott embe­rek voltak. A kultúrának pe­dig része, ho­gyan is becsüli meg az ember a másikat, a kör­nyezetét. Az pe­dig tény, hogy egymásra is vol­tunk utalva. A szakszerűen végzett gazdaság munkát adott a föld népének, s amilyen tisz­tességgel ők dolgoztak, úgy élt meg a tulajdonos. Az év min­den szakából nagyon sok szép emlékem van erről.- így nyáridőben, melyik a legkedvesebb?- A bearatási ünnepség. Gyönyörű volt az aratás végén az, amikor a bandagazda veze­tésével hozták rúdon a szalmá­ból font díszes koszorút. Mesz- sziről a házunkhoz hallatszott az énekük. Elöl az aratógazda, s mögöttük szépen, népviseletbe felöltözve a sokszoknyás me­nyecskék. Mögöttük a legé­nyek, férfiak gatyában, fehér ingben, árvalányhajas kalappal. Mindegyiknek borosüveg a ke­zében. Hátuk mögött cigányok húzták. Édesapám fogadta őket a lépcsőn állva, s mi mindany- nyian mellette. Nagyon szép, maguk írta köszöntőt mondtak, hosszú verset, amiben a gazdá­nak megköszönték az aratást. A gazda pedig - az én apám - vá­laszolt nekik illő komolysággal és tisztelettel, azután pedig csapra verték a boroshordókat, és a kompánia mulatott regge­lig. Behallatszott hozzánk, gye­rekekhez a sok-sok nóta. Mintha ma is látnám, hallanám. Persze voltak más élmények is. Amikor félreverték a harango­kat, mert tűz támadt. Vigyázat­lan volt valaki, és felgyulladt egy kazal vagy valami más. Ilyenkor gondolkodás nélkül rohan mindenki, hogy segítsen oltani. Mi, gyerekek is ott lábat- lankodtunk. így emlékszem én a gyerekkoromra a mai napig is. És így is óhajtok rá emlé­kezni. Azt akarom, hogy ez ma­A művésznőről szóló kiállítás részlete radjon meg bennem. Mert a felnőttkor már egy másik feje­zet természetesen.- Később Balassagyarma­ton tanult.- Igen, a polgárit ott végez­tem, azután pedig nagyon messzire, Nyíregyházára kerül­tem. Zárdába, az angolkisasz- szonyokhoz. Két fantasztikusan szép eszendőt töltöttem el ott. A szigor inkább csak afféle is­kolai keménység volt, de aho­gyan neveltek, az elmondhatat­lan. És hát Istenem, fiatalok voltunk!-Következett a felnőtté, a művésszé válás.- Ez már ismét egy újabb fe­jezet. Ráadásul nagyon hosszú. Hadd ne mondjak erről semmit. Aki megéri a nyolcvan évet - és nekem a Jóisten megadta - bi­zony, nagyon sok mindenen végigmegy. Jót, rosszat tartogat számunkra a sors, s ez így van rendjén. Ne­kem a művé­szet segített mindent elvi­selni. Ezért is örülök ki­mondhatatla­nul ennek a ki­állításnak. Itt az én egész életutam min­den állomása. Nézze, itt az a ruha is, ami­ben a Ka- tyi-nótát éne­keltem. S itt van szinte minden, ami­nek örülni tud­tam és tudok. Több helyen is bemutatják a közeljövőben, és hírlik, hogy Mohorára is eljut. Azután pedig így, együtt marad majd végül Balatonkenesén. Bárki itt meg­nézheti, s ha emlékként elvisz belőle valamit, belőlem visz el. Az én szolgálatom így él majd tovább. Hálás vagyok, hogy szolgálhattam - s hogy meg­adatott nekem ez a pálya. És köszönöm. G. Szűcs László Szinte elképzelni sem lehet hányféle köszöntési mód létezik. Ám többnyire megszokott, sematikus a szervezés, közhelyszerűek, szópanelekből építkezőek a gondolatok. Nagyon ritka a szív legmélyéről feltörő, kristálytiszta szándék, s az igazán őszintén, önzetlenül adott ajándék. Korunk kétségtelenül legnagyobb magyar színésznője, Tolnay Klári, ez utóbbiak közül is egyedülállót kapott nyolcvanadik születésnapjára.- Nekem nagyon. S az egész életemen végigkísért. Nélküle biztos, hogy egészen másként alakul a sorsom, s nagyon sok szerepem is másképp sikerül. Mohorán cseperedtem fel, s ott jártam az elemibe. Ma is ezer­millió emlékem él az akkori emberekről. Felnőttekről, akikre gyermekként rácsodál­koztam, s a pajtásaimra, akik­kel gyakran reggeltől estig ját­szottam egyvégtében. Édesa­pám négyszáz holdnyi földön gazdálkodott, s én „kisasz- szonyka” voltam a faluban, de ez az én kis társaimat nem za­Balatonkenesén, a Honvéd üdülőben Bállá István bőrmű­vész — neves Tolnay Klári-ku- tató - egyedülálló gyűjteményé­ből és rendezésében, Túri Mi­hály ezredes, üdülőigazgató szervezésében. Vámos László, a Magyar Állami Operaház fő­rendezője nyitotta meg ezt az állandó kiállítást, bemutatva a művésznő töretlen ívű pályáját. Lélekbe markoló volt látni azt a boldogságot, amely eltöltötte az ünnepeltet a Mohoráról a Bala­tonhoz elzarándokló asszony­kórus köszöntő műsorának hal­latán, 80. születésnapján.- Csodálatos ér­zés tapasztalni, hogy ennyire sze­retnek - „vallja be” mosolygós-könnyes boldogsággal a mű­vésznő, amikor ra­jongóin szinte szó szerint keresztül­törve a közelébe juthatok. - Igaz, én is nagyon szeretem őket. Áz én kedves, drága közönsége­met. Színész aligha kaphat nagyszerűbb ajándékot, mint amilyet én kaptam. Tudtam persze, hogy valami készül, de így együtt szinte hihetetlen. Moho­rán majdnem ti­zenöt éve nem vol­tam, s azt hittem tel­jesen elfelejtettek. S most nézze, Laj­csik József polgár- A megnyitón együtt lépett fel a mohoraiakkal mester vezetésével itt vannak az én földijeim. Mondja, kívánhatok ennél na­gyobb boldogságot?!- Ennyire meghatározó a gyermekkor? Az ünnepelt színésznő' bennünket keresett izgatottan.- A családjára mindig elér- zékenyülten emlékezik.- Nagyon-nagyon szépen él­tünk. Az én kedves szüleim végtelenül tisztelték és szeret­varta. Együtt voltunk jóban, rosszban. Még „világgá” is együtt mentünk, s csak utólag ijedtünk meg. Amikor a község apraja-nagyja lélekszakadva ték egymást, s Gyurka bá­tyámmal együtt minket is így neveltek. Érzékenyen vigyáz­tak arra, hogy még véletlenül se bántsanak meg senkit sem. Ka­A siker titka: tehetség és szerencse Ha a tehetség és a szerencse párosul egymással, ott biztos a siker. Sajnos csak kevés embernek adatik meg, hogy nagyon tehetséges, és lega­lább ennyire szerencsés is le­gyen. A nemzetközi divat­szakmában elismert magyar származású Windischgraetz Katalinnak megadatott. A hí­res üzletasszony a Rothschild Szalonban kezdte pályáját. O volt az, aki a 60-as évek köze­pén elsőként hordott minit, majd maxit. A hatvanas évek végén—írják róla az újságok —, egy kockás kis bőrönddel hagyta el az országot. Férj­hez ment egy osztrák üzle­temberhez. Szinte egyik nap­ról a másikra vált sikeres di­vattervezővé. Három évvel később elvált, és önállóan dolgozott tovább. Alig telik el egy-két esztendő, nevét máris Ausztria híres üzle­tasszonyai között kezdik em­legetni. Saját üzemében dol­gozott, több mint 30 ember­nek adott munkát. Exportált Németországba és Svájcba. Mindent elért, amit ezidőtájt Európában el lehetett érni, ezért tovább indult Ameriká­ba. És micsoda szerencse! Az legelső New York-i partin, amire elment, megismerke­dett jövendőbeli férjével, Weriand Windischgraetz herceggel. A 80-as évek ele­jén már ismert divattervező az USA-ban. Windischgraetz Katalin 1991-ben hazatért és mega­lapította a KzW Divatház Rt.-t, egy amerikai-magyar vegyesvállalatot. Úgy gon­dolja, hogy amire neki szük­sége van az öltözködésben, arra szüksége van minden más üzletasszonynak is. Kí­nálatából bárki kiválaszthat­ja az egyéniségéhez illő ru­hadarabot. Kollekció nappa­li viseletre készülnek, alapa­nyagai külföldről érkeznek. Az üzletasszony célja az, hogy ismertté tegye Magyar- országon a finomabb elegan­ciát, és hogy nálunk is meg­honosítson egy újfajta, szín­ben maximálisan harmoni­záló öltözködési kultúrát. Ezzel egyidőben egy telje­sen másfajta kereskedelmi formára is szeretne rámutat­ni Magyarországon — nyi­latkozta nemrégen egy ke­reskedelemmel foglalkozó magyar lapnak. Mint mond­ta, a Magyarországon élő kiskereskedők, ha minőségi árut akarnak tartani az üz­letükben, sokféle árut kell beszerezniük, éjjel-nappal kutatják, hol lehet a legjobb termékeket magtalálni. Ál­landóan úton vannak, renge­tegféle számlával kell dol­gozniuk, és ami egynesen következik mindebből: na­gyon-nagyon fáradtak, nincs idejük a vásárlókra. Mit ajánl ezzel szemben Win­dischgraetz Katalin? A fran­A sikerses üzletasszony, Katalin zu Windischgraetz chise-t. Ez egy rendszer, amelybe bizonyos pénz­összeggel bizonyos ideig be lehet szállni egy neves cég­hez, így a Katalin zu Win- dischgraetzhez is. A keres­kedő, aki a Windischgraetz- kollekciót szeretné megkap­ni, a rendszerbe való belépés után pontosan tudja, hogy üzlete mindig a legaktuáli­sabb áruval van megtöltve. Az árukat színben koordinál­tan, szám szerint megkapja, így éjjel-nappal a vevőivel, az üzletével foglalkozhat, még utazási költsége sincse­nek. Windischgraetz Katalin ráadásul Magyarországon egy sokkal kedvezőbb „rendszerbelépési” módot dolgozott ki, mint ami a vilá­gon már általánosan ismert. MA-RIA Meglepő amerikai fogyókúrás módszer Szinte mindannyian kipróbáltuk már a fogyókúrás módszerek tucatjait - legtöbbünk eredménytelenül. A hirdetett tabletták, cseppek, krémek használata ellenére újra meg újra keseregni, fogadkozni kényszerülünk: vissza a koplaláshoz! A sok megpróbáltatás után azonban talán végre jójlakottan fogyhatunk. Dr. Alan Hirsch amerikai orvosnak feltűnt, hogy azok a betegei, akik elvesztet­ték szaglóérzéküket, rendsze­rint 5-9 kilót híztak.Ezért ösz­szefüggést vélt felfedezni a szaglóérzék és az étvágy kö­zött, s megállapította, hogy az ételek illata nem falánkságot, hanem - helyesen alkalmazva - egyenesen telítettséget okoz. 3200 túlsúlyos betegnek már a legkisebb éhségérzetnél 3 cseppet kellett beszippantania a kísérleti keverékből, miközben étkezési szokásain, életritmu­sán egyáltalán nem kellett vál­toztatnia. A legtöbben átlag 1­1,5 kilogrammtól szabadultak meg havonta. A készítmény még nem je­lent meg a piacon. De ígérik, hogy hamarosan feltűnik - leg­alábbis Amerikában. Korszerű receptek régiektől Molnár Béláné (Bátonyterenye) ajánlata A vitaminokban gazdag, szénhidrátban szegény paradicsom nyersen és megfőzve egyaránt változatosan kerülhet aszta­lunkra. Amikor már paradicsomszezon van, nem múlik el nap, hogy valamilyen formában ne fogyasztanánk. Gondolat- ébresztő kínálatként válogattam össze egy csokorra valót. A megtöltött paradicsomot tűzálló tálba tesszük, rárakjuk a levágott tetőt, annyi vizet ön­tünk rá, hogy éppen ellepje és félpuhára főzzük. Ekkor ön­tünk rá paradicsommártást és ezzel készre főzzük. (Úgy is befejezhetjük, hogy a kész ételt tejföllel meglocsoljuk, sütőbe tesszük, és jól összesüt­jük.) Paradicsomsaláta Kemény, érett paradicsom héját lehúzzuk úgy, hogy pil­lanatra forró vízbe mártjuk. A bőr megreped és ekkor éles késsel lehámozzuk. Vékonyra felszeleteljük. Vízből, ecetből, olajból, sóból, kis törött bors­sal, apróra vágott snidlinggel ízlés szerinti lét készítünk, amelyet ráöntünk a paradi­Töltött paradicsom Veszünk 8 db gömbölyű almaparadicsomot. Tetejét le­vágjuk és kiskanállal a belse­jét kiszedjük. Helyette töltelé­ket rakunk a paradicsomba. Töltelék: 30 deka darált ser­téshús, 10 deka rizs, 1 egész tojás, 2 gerezd zúzott fok­hagyma, só, bors, pici majo­csomra. Tálalás előtt 15-20 perccel készítjük! Paradicsom ivóié A paradicsomot megfőz­zük, és áttörjük. ízlés szerint fűszerezzük citromlével, törött borssal, sóval, cukorral. Ösz- szekeverjük és lehűtjük. Ha gondoljuk, készíthetjük friss paradicsomból is. Paradicsomos krumplifőzelék 1 kg krumplit meghámo­zunk, kockákra vágjuk és any- nyi sós vízben tesszük fel főni, hogy ellepje. 3 deka zsírból és 4-5 deka lisztből zsemleszínű rántást készítünk, amelyet ke­vés vízzel és körülbelül 3 deci­liter paradicsomlével felenge­dünk. Amikor a krumpli már félig puha. a paradicsommár­tást hozzáadjuk, zellerlevelet is teszünk bele, és a krumplit teljes puhulásáig főzzük. Tet­szés vagy kívánság szerint ízesíthetjük cukorral.

Next

/
Oldalképek
Tartalom