Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-30-31 / 178. szám

1994. július 30-31., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Nyílt Tér 7. oldal PRÓBÁLKOZÁS SZUPERCSAPATRA BBM, a Cream Clapton nélkül Jack Bruce-t turnéja kellős közepén hagyta faképnél a gitárosa, és elment a Poison nevű csapatba játszani. Bruce-nak még arra sem volt ideje, hogy gondolkodjék az eseten, máris kapott egy jó hírt: Gary Moore épp abban a városban van, és felajánlotta, hogy beugrik, sőt vállalja, hogy végigcsinálja a turnét, ha nem veszik tolakodásnak. Bruce örömmel fogadta a gitárost, és Moore attól kezdve vele játszott mindenütt. Jól kijöttek egy­mással. Annyira, hogy együtt kezdtek dalokat írni. Jack Bruce tavaly novem­berben volt öt­venéves, és a születésnapján nagy bulit ren­dezett. Min­denki jelen volt, akit tisztel, sze­ret, és aki szá­mít Koncertet rendeztek, mert ott volt Eric Clapton, és egy­szer csak beje­lentették Ginger Bakert is. Ját­szottak néhány Cream-nótát: Az együttes. A tapasztalt zenészek balról nekik kellemes Moore, Jack Bruce és Ginger Baker perceket szerzett az alkalom, és mindenki más is élvezte. Talán összeáll a Cream megint beszélték re­ménykedve az ünneplők. Clapton kiállt egy idő után, Bruce pedig Gary Moore ne­vét mondta a mikrofonba. És Moore ment, és boldog volt, és zavarában alig merte fel­emelni a tekintetét mert ját­szott, muzsikált a Cream, csakhogy ő állt most már Clapton helyén. A születésnapi parti előtt már egyszer összejött Eric Clapton, Jack Bruce és Ginger Baker, mert a Rock and Roll Hall of Fame-ben kellett ját­szaniuk. Akkor szó volt róla, hogy elkezdik újra, lemezt is készítenek, de később nem tör­tént semmi, csak terv maradt. Moore tehát Jack Bruce-nál játszott, tovább komponáltak együtt, nem is keveset, mert nagyon könnyen s nagy egyet­értésben dolgoztak egymással. Egy napon tanakodni kezdtek, ki lehetne jó dobosuk, mert a szerzeményeket lemezre kéne venni. Eltelt pár hét, és egy este Gary Moore Ginger Ba­kert találta a stúdióban, pedig megfogadta, hogy soha többé nem érdekli a zene. Azért is, mert már öreg hozzá. S most, hogy kijött a lemez, promó- ciós turnéra kell menni, de né­hány új nótával persze, amiket még alaposan be kell gyako­rolni. Megszületett hát a BBM, a kilencvenes évek szupercsa­pata: Jack Bruce basszusgitár; Ginger Baker dob, és Gary Moore ritmusgitár, szóló és vokál. A Cream - Eric Clap­ton nélkül. Moore remekül érzi magát, azt mondja, mert a három blues-lemeze után a blues-t is nyű­gösen viselte már. Lépnie kellett egyet - előre. A blues előtt a rockot (is) únta. A hardot. Illetve: fél, hogy a he­avy metal elti­porja, eltemeti majd, mint annyi más gi­tárost. Csakhogy Moore a bluest rocknak ját­szotta, leg­jobbra: Gary alábbis rocko- san. Nagy­szerű gitáros, de a gitárja alig mond valamit, mert úgy látszik, azt még nem tudja, hogyan bírja szép szóra. Bizonyára tanulni fog Bruce-tól és Bakertől, akik jó mesterek. Sokáig játszottak jazzt a rock-muzsika után, s így tértek most vissza újra a rockhoz. De ki tudja, meddig lesz a két nagy öregnek már kedve játszani? Vajon mikor hallja meg Baker Coloradóban hagyott lovai türelmetlen ka­pálásának dobbanásait? S Gary Moore, aki mégis csak az újabb idők gitárhőse, hány leckét vehet tőlük? Mert Jack Bruce Cities of the Heart című lemeze volt az első óra anyaga. Vass Imre NAGYKORÚ LETT A 100 FOLK CELSIUS. A fennállásának tizennyolcadik eszten­dejét ünneplő rokonszenves együttes eddig tizenöt lemezt készített, közel ötezer koncer­ten szórakoztatott, és több mint egymillió kazettát forgalmazott. A TARJÁNI FIATALOK (IS) TÖBBET AKARNAK SZÓRAKOZNI Csak legyen már élet ebben a városban! A József Attila Művelődési Központ a nyárra nem kínál kifejezetten a fiataloknak szórakozási lehetőséget F: Gyurián Az idegen megállt Salgótar­ján főtéren, körülnézett, és kérdezett: Hol lehet itt műve­lődni, szórakozni? Megáll­tunk, és mi is kérdeztünk: van-e hely, ahol a fiatalok ösz- szejöhetnek? Hol az a hely? Támogatja-e valaki? Mihez kezdhetnek a tizen- és hu­szonévesek, ha a megyei mű­velődési központnak semmi­lyen ifjúsági programja nincs a nyárra? Éltünk a gyanúper­rel, hogy a választ azok sem tudják, akik közvetlenül érin­tettek. A megkérdezett fiata­lok is választ várnak a fenti kérdésekre. Telekdi Andrea — jobb híján - moziba jár, s néha a Balassiba, ahol azért mindig van valami. Valami, amin szórakozni lehet, valami, ami megnyugtatja. Sze­rinte szükség lenne színházi előadásokra, koncertekre is, le­hetőleg hetente, de legalább havonta.- Szegényes a kulturális élet a megyeszékhelyen - szögezte le Földvári Mónika. - Nincs egy ifjúsági centrum, nincsenek klubok, kevés a színházi bemu­tató, a komolyzenei koncert, a városnak egyetlen mozija van. Összefoghatnának a diákön­kormányzatok és szervezhetné­nek. Ha mást nem, diszkót. Kulturált, színvonalas diszkót! Volt már rá példa. De nincs, aki összefogja a dolgokat. Aztán szervezhetnénk kézművestá­bort is. Idén például hatan utaz­tak Zebegénybe. Szerintem helyben is lenne rá igény.- Ami Salgótarjánban van, az nem nevezhető kulturális életnek. Kevés és hiányos. Sokkal több rendezvényre lenne szükség: sportvetélke­dőkre, bemutatókra, taijáni amatőr együttesek fellépteté­sére, megfizethető belépőkkel - sorolta ötleteit Orsós Pál. A Vidám vásár három napig tart, és utána sokáig nincs semmi. A Játék határok nélkül szintén nem rossz, de megyei keretek között is megrendezhetnék. Persze nem kellene ilyesmiket túl gyakran tartani. Elég lenne havonta is. Bármit: jöjjenek össze az ifjúsági csoportok a város minden részéből, mutat­kozzanak be. Bármivel, csak legyen már élet ebben a város­ban! A Salgótarjáni Ifjúsági In­formációs és Tanácsadó Iroda vezetője szerint nagyon hiány­zik, hogy a fiatalok igényeire az önkormányzat nerre fordít kellő súlyt. Előrevinné a dolgokat, ha lenne olyan ember, aki az ifjú­ság ügyeivel komplex módon foglalkozik. Támogatni kellene a fiatalok részvételét az önkor­mányzati élet minden szintjén. Alkalmas helyen, egy kulturális centrumban találkozhatnának, valahol a városközpontban. Nem csak a programok kedvé­ért. Zvara Enikő - Soós József EDDIE MURPHYNEK, A SZTÁRNAK CSAK JÓT TETT A HÁZASSÁG A film főhőse mindenekelőtt szórakoztasson Az alábbiakban Eddie Murphy, a sok fiatal által kedvelt film­sztár véleményét olvashatják: Nagyon sok múlik a forgató­könyvön, hogy az író milyen­nek találja ki a főhős karakte­rét: egy mindennapi fickóval könnyebben tud azonosulni a néző. Ha egy zsarunak gondo­san lakkozott a haja, az öltönye a legelegánsabb Los" Angeles-i szabótól való, és teletűzködi az övét csodafegyverekkel, legfel­jebb nevetséges lehet, viszont aligha veszik komolyan. De mindenekelőtt fontos, hogy szórakoztasson, tehát két üldözési jelenet között el tudjon mondani egy viccet, mert a humort, akárcsak a zenét, szerte a világon ugyanúgy megértik. És ha képes vagy megnevet­tetni az embereket, akkor tet­szeni fog nekik a film, bárhol is éljenek. Amikor elvállaltam a Beverly Hills zsaruja című film harma­dik részének főszerepét, elsőre az ragadott meg, hogy nem csupán egy újabb epizódról van szó, hanem a történet kerek egész, és önmagában is meg­állja a helyét. A Beverly Hills zsaruja harmadik részének remek főszereplője FEB-fotó Például ebben az esetben csak a gyilkosság szálai vezet­nek Beverly Hillsbe, de maga a bűntény egy közeli vidámpark­ban történik. A főszereplő rendőr sem az a zöldfülű nyo­mozó, aki az első részben volt, mások a poénjai, más a mentali­tása, sokkal dörzsöltebb, tudja, mit csinál. Tehát, ha valaki látta a moziban az első két filmet, az körülbelül sejti, mire számíthat, de ugyanakkor újdonságokkal is fog találkozni, tartogatunk a számára meglepetéseket. Annak is örültem, hogy is­mét John Fadísszel dolgozha­tok, mert két kedvenc filmemet - a Szerepcsere és az Ameri­kába jöttem címűeket - ő ren­dezte. Gyermekkoromban is­mertem meg, még mielőtt mindketten bele nem csöppen­tünk volna a filmes szakmába. Az évek során kölcsönös tiszte­let alakult ki közöttünk, és adok a szavára, mert eddig - szeren­csére - mindig sikeres volt az együttműködésünk. Nagyon sok minden történt velem a második rész bemuta­tása óta: megnősültem, és már két gyerekem is született. Gyak­ran kérdezik, hogyan egyeztet­hető össze a filmes életforma a családi élettel. Nos, nekem csak jót tett a házasság, azóta sokkal komolyabban veszem a mun­kát, például nem bulizom haj­nalig egy diszkóban a forgatás előtti éjszaka. Remélem, hogy ezt a mozinézők is észreveszik majd a vászon előtt ülve. Meditáció egy elmaradt, képzelt fesztivál apropóján endezhetnénk egy fesztivált. Meghívhatnánk a 90-es évek megbukott popzenészeit, süllyesztőbe került énekesnőit, elfelejtett szalonzenekarait. Meghívhatnánk a koncertszer­vezőket, menedzsereket, a tönk­retételben vezető szerepet ját­szó szövegírókat és zeneszerző­ket. Plusz még a rádiós-tévés középvezetőket, akiknek sike­rült az elképzelhető legalacso­nyabb szintre süllyeszteni a magyar könnyűzenét. A kudar­cok fesztiválja lenne ez. Ha mindenki eljönne, biz’isten megtelne az MR sokat látott márványterme. Folyamatról van szó, nem ma kezdődött, nem is tegnap. Valamikor 89-ben, amikor az örök vadászmezőkre távozott Erdős Péter, a rettegett Hunga- roton-diktátor. Egy év múlva zúgva szállt a lemezgyári igaz­gató is (egyenesen az EMI-hez.) A magyar zenészek szívéről mázsás kövek es(het)tek le. Az új vezér, az orgonaművész vi­szont rutinból utcáira tette a még megmaradt menedzsere­ket. A honi muzsikusok így bú­csút mondhattak az (addig) egyetlen kiadónak. Mindene­setre találtak új közellenséget: a rádiós zenei szerkesztőket. A 91-es rocktüntetés résztvevői több magyar zenét követeltek. Mára megkapták. Bár nem hi­szem, hogy megköszönték... De erről majd később. Az biztos, hogy 93-ig szinte mindenki kiadott egy lemezt, aki legalább egy évig járt zene­iskolába. Megjelentek a HIT-listák, az esetek többségé­ben forrásmegjelölés nélkül. A horoszkópokhoz hasonlóan bárki írhatott-álmodhatott slá­gerlistát - az újság közölte. így kialakult a „ legnépszerűbb’’ zenekarok sorrendje. Sokan ta­lán még ma is hisznek benne. Igazi csemege volt az első filmsláger-válogatás. Bár a magyar és az angol szövegek­nek általában az égvilágon semmi közük nem volt egymás­hoz, azért mindenki jól szóra­kozott. Én is. Ma már nem tu­dok ezen szórakozni. A stando­kon a (hamisított) kazetták többsége válogatás: ABBA-, Bee Gees-fordítás, rajzfilm (!), olasz sláger-fordítás, SuperI Supra Hits-fordítás. Ismerve a szövegírókat, a „fordítás" szó helyére nyugodtan beírható a „ferdítés." Jó öt éve mindenki vett egy nagy levegőt: eljött Amerika (Manhattan), megjelent egy női Fenyő-reinkarnáció (Szandi), valamint elindult a Banzai. Előkerült az R-GO maradványa is, Szikora Robival, aki átlag másfél évenként hajlandó elé­nekelni ugyanazt, más ritmus­ban, hasonló szöveggel. Szóval, ebből a nagy levegőből mára csak egy görcsös fuldoklás ma­radt: nagyokat hallgat a kicsi lány, a négy táncoslábú, és a kopasz közgazdász is. Való igaz, az utóbbi egy évben mind­annyian kiadtak albumot, de a fogadtatást valahogy nem ver­ték nagydobra. S ha eddig túl elfogult és szubjektív voltam, most követ­kezzen néhány érdekes tény: a Danubius Rádió hónapok óta nem közli a MAHASZ-listát (Emlékeztető: az első tízben jó ideig csak külföldiek voltak, így aligha lehetett magyar sláger­listáról beszélni.) Aztán: az egyetlen, magyar számokból szerkesztett lista a Petőfin hall­ható - néha. Nem tudni azt sem, hogy hány szavazat alapján ál­lították össze. Régen nem kellett csalogatni a vásárlót a lemezboltba. Ma: a kétségkívül legrondább magyar hölgy duó High Life ( diszkó )-be- lépőt, külföldi utat ígér azok­nak, akik vásárolnak legújabb lemezükből. És az is igaz, hogy százezer eladott korong helyett ma elég negyven-ötvenezer az aranylemezhez. A platináról pedig sokan csak álmodhatnak. Azt írtam, hogy a hajdani rocktüntetők nemigen örülhet­nek az új rádiós zenei rend­szernek. Nos, ennek több oka is van: a hajdani „nagyok” mára szétzüllöttek (Beatrice), to­vábbra is rétegzenét játszanak (HBB), vagy futószalagon gyártják a „kőkemény” számo­kat, keverve némi lírával (Edda). Az Atilla című, nagyá­gyúnak szánt produkciót nagyí­tóval kellett keresni az eladási (!) listák alján, míg végleg el nem tűnt. Az ok: az egykor le­gendás szerzőpáros (Szöré­ny i-Bródy) ma messze elkerüli egymást, az új „rockopera” verseit egy vidéki tanító írta... De ha még le is raktak volna valami igazán újat az asztalra a veterán rockzenészek, akkor sem kellenének a rádiónak. A zenei főszerkesztőségen ma nem sztárokat keresnek, hanem sztárokat csinálnak. Ha kell, tüzzel-vássál. Ha kell, tömeg- hisztériával ( táncdalfesztivál). Ma a ZF-vezetők szava dönt. A starletteket (kezdő csillagokat) ők kutatják, ők futtatják, a „si­kerek” után ők díjazzák, tőlük kapnak műsoridőt és lehetősé­get a lemezfelvételre. Ok oszt­ják az Emerton-díjakat (ez még nem is baj) saját felfedezettje­iknek (ez már baj), akik szinte istenek a szórakoztatózenei osz­tályon. De nem sztárok! M 'ert a sztár (star) csillagot jelent. És talán senki nem hiszi, hogy Bayer Friderika fé­nyesebb Koncz Zsuzsánál, Gombos László Deák Bilinél. A tragédia egyébként éppen az, hogy alapvetően tehetséges énekesek, akik egy-két év múlva tényleg befuthattak volna. De így csak shooting star (hulló­csillag) lehet belőlük. Hamar lehulló csillagok, - s.j.f.-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom