Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-20 / 169. szám
I Közrend: Jobbágyiban tizedére csökkent a bűnesetek száma. Az eredmény a négy éve alakult polgárőrség munkáját dicséri5, oldal Fiatalok: Mit jelent a házastársi hűség. Vajon hol kezdődik a hűtlenség? Az örök kérdésekre olvasóink válaszolnak J. oldal Sporttükör:Sotomayor, a magasugrás koronázatlan királya Salgótarjánba készül. Már zajlanak az ugrógála előkészületei lÿfêféak^y NOGRAD HÍRLAP MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. JULIUS 20., SZERDA V. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM ARA: 16,30 FORINT ‘^pjf KÁRPÓTLÁSI JEGGYEL mindent megvásárolhat a NÓGRÁDKER RT. áruházaiban ás szaküzleteiben Salgótarjánban, Balassagyarmaton. BEVÁLTÁSI ÁRFOLYAM: 1 53% § A molnár elégedett a búzával Az érsekvadkerti malom új tulajdonosa január óta a Dunake- nyér Rt. Amikor ott jártunk, éppen a szezonra való előkészület befejező munkálatait végezték. A 26 éves főmolnárral, Verebes Józseffel beszélgettünk a kenyérnekvalónkról. MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP MEGYÉNKBEN Pályakezdő munkanélküliek: tartósan visszafelé leng az inga Kezemben a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ júniusi munkaerőpiaci helyzetjelentése. A számok javuló folyamatot tükröznek. A regisztrált munkanélküliek száma tovább zsugorodott, ugyanakkor a bejelentett üres állásoké ismét gyarapodott. Mindazonáltal korántsem rózsaszínű a kép, hiszen az állásta- lanság átlagos időtartama növekedett május óta. Mindez pedig azt jelenti, hogy a munkanélküliség szilárdan tartja hadállásait Nógrádban. A százalékos érték alapján országosan még mindig a három legrosszabb mutatóval rendelkező régió egyike a miénk, a változás csupán annyi az előző évhez képest, hogy az elsőről a harmadik helyre „szorultunk vissza”. Százötven millió képző központokra A munkanélküliek átképző központjainak indításához 150 millió forint támogatást hagyott jóvá keddi ülésén az Országos Képzési Tanács (OKT). Az indításhoz adott segítséggel elsősorban a korszerű technológiák alkalmazását támogatják. Támogatást kaphatnak a központok a jelentős ipari szerkezetátalakítások miatt szükségessé váló elbocsátások megelőzését szolgáló képzésekhez. Szintén előnyt élvez az újszerű gazdasági tevékenységek, szolgáltatások honosítása, a pályakezdők felkészítése. A célok között szerepel a tartósan munkanélküliek képzése, a különösen hátrányos helyzetű rétegek felkészítése. Igen elhanyagoltak az ország temetői Az országban 299 állami, illetve önkormányzati, 146 egyházi, 100 szövetkezeti, továbbá 281 társulásban és 183 magán- vállalkozásban működő temetőt ellenőriztek. Az ellenőrzés kiterjedt 268 kegyeleti cikket árusító üzletre, továbbá 293 temetkezési szolgáltatást végző vállalkozásra is. Összességében megállapították, hogy a temetők helyzete - elsősorban a pénzhiány miatt - nagyon sok kívánni valót hagy maga után: számos helyen hiányzik a kerítés, kevés a ravatalozó, a temetőkön belüli utak rossz állapotban vannak, a temetők csaknem 40 százaléka semmilyen világítással nem rendelkezik, nincs nyilvános WC, és nem megoldott a temetők őrzése sem. Nagyon sok helyütt nincs hűtőház, hűtőkamra, hűtőláda. Sírgondozást inkább csak a fővárosban és a nagyvárosokban vállalnak, a kisebb településekről lassan eltűnnek a korábban e feladatra vállalkozó helyi szolgáltatók. Á vizsgálat során felfedett hiányosságok, szabálytalanságok miatt 26 esetben róttak ki helyszíni bírságot az ellenőrök, 28 alkalommal született szabálysértési határozat. A pályakezdő munkanélküliek számának alakulását olyan ingához hasonlíthatnánk, amely a múlt év közepén meredek ívben kilengett, ám azóta folyamatosan leszálló ágban mozog. Tavaly júniusban hozzávetőlegesen 1250, augusztusban viszont már 2300-nál is több állásnélküli fiatalt tartottak nyilván megyénk munkaügyi központjaiban. Ez jelentette a negatív csúcsot, ettől kezdve egyenletes csökkenés figyelhető meg. A múlt hónapban aztán csaknem visszaállt az egy évvel ezelőtti állapot, tudniillik ismét „csak” 1275 pályakezdő szorult az állam anyagi segítségére. Számarányuk a regisztrált munkanélküliek 6,8 százalékát tette ki. Korábbi kimutatás szerint a pályakezdők nem egészen 54 százaléka szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezett, több mint kétötöde középfokú oktatási intézményben fejezte be a tanulmányait, s csak 1,6 százaléka végzett egyetemen és főiskolán. Ezek az adatok viszont számottevően módosultak az utóbbi hónapban. Tudniillik 6 százalékkal kevesebben szereztek szakmát, ugyanakkor úgyszintén 6 százalékkal többen érettségiztek középiskolában. Azt egyelőre még nem lehet felmérni, hogy mennyien tanulnak majd tovább. A munkanélküli pályakezdők rétegén belül a férfiak aránya valamelyest mérséklődött, de még mindig meghaladja a 60 százalékot. Mivel júniusban gyarapodott a nők és a középiskolából kikerültek száma, így (Folytatás a 3. oldalon)-A helyi gazdakör tagjaitól az első nap százötven mázsa étkezési búzát vettünk át. Egyébként az ógabona elegendő az átmenethez - kezdte a főmolnár.-Az idén több a termés, mint tavaly. Olyan termelői véleményekkel találkoztunk, mely szerint a felvásárlók igyekeznek leminősíteni az őszi búzát, hogy minél olcsóbban vegyék át...- A minőség táblánként és területenként valóban változó. Ennek okát a gazdák a következőkkel indokolják: „Becsaptak bennünket, mert ősszel a fémzárolt vetőmag nem volt az a jó minőségű, amit ígértek, illetve amit a zsákra ráírtak.” Hogy igazat mondanak, vagy sem, azt nem tudom megítélni.- Megegyezéssel veszik át a felkínált gabonát, vagy ha egyszer kimondják a szentenciát, ellene nincs apelláta?-A minőség függvényében, megegyezéses alapon 8 ezer forinttól 9 ezer forintig vesszük át tonnánként az idei termést. Úgy tapasztalom, hogy a gazdák reálisnak tartják az általunk kínált, megítélt árat.- Honnan vásárolják fel az új kenyérnekvalót?- A nekünk szükséges mennyiség kisebbik részét a környékbeli gazdaságokból, magángazdáktól. A többségét az Alföldről, mivel az ottani gabonák jóval testesebbek - állítja Verebes József, miközben egy műanyag zsákból tenyerébe veszi az onnan küldött mintaszemeket, közben a következőket mondja:- Béltartalom, nedvesség és hektolitersúly szempontjából kiváló minőségű. A környékbeliektől átvett gabonák eddig B1 minőségűek voltak. A búzából őrölt liszttel ellátják a környékbeli boltokat, pékségeket. A termelt mennyiség döntő részét a részvénytársaság saját hatáskörében használja föl.- Milyen változásokat hozott a tulajdonoscsere?-Jelentős fejlesztésre került sor. A korszerű nedvesítő berendezés beállítása 4,5 millióba került. Januárban a malom 20 dolgozóját vette át a mostani tulajdonos, márciusban újabb 15 fővel gyarapodtunk. Eddig két műszakban dolgoztunk. A szezonban áttérünk a három műszakra, és szombatonként is átvesszük a gabonát.- A dolgozók is jobban jártak?- Polgárdi József vezérigazgat ó átlag 25 százalékkal emelte a fizetéseket, köztük a vezető beosztásúakét is.- Elmondaná, hogy ön mennyivel járt jobban?- A korábbi dupláját kapom. Venesz Károly Csernák Judit meós a fó'molnárral a hektolitersúlyt méri FRADI-VÁRÁS KARANCSLAPUJTŐN. Ma délután hazánk legnépszerűbb labdarúgócsapata, a Ferencvárosi Torna Club látogat Karancslapujtó're. A parádésnak ígérkező' csatára nagyon készülnek a községben. Képünkön (balról) Tóth András, Földi Gyula és Zsidai István a pályát készíti elő. (írásunk a 10. oldalon). Fotó: Rigó Tibor IDŐJÁRÁS Változékony, gyakran erősen felhős idő lesz, csak rövid időszakokra süt ki a nap. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar. hi1/1','! v A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 26 és 31 fok között alakul. A NAP HÍREI A Fidesz keményen bírálja a kormányt A Fidesz szakértői - sajtótájékoztatójukon - bírálták a kormányprogramot, amiért homályosan kezeli a környezetvédelem ügyét, és halogatja az azonnali kezelést igénylő problémák rendezését. Aggasztónak tartják az új kormány, az MSZP Bős-Nagymaros ügyében képviselt álláspontját. Figyelmeztetnek: a dunakiliti víztározó feltöltésére törekednek, ez a nagymarosi beruházás megvalósítását vetíti előre. Kétmilliárdba került a Vígszínház felújítása A Vígszínház felújítása határidőre befejeződött, a társulat visszaköltözött az épületbe. Miként Lázár Egon gazdasági igazgató elmondta: a felújítási munkálatok egy évig tartottak, az ehhez szükséges összeget - kétmilliárd forintot - a Parlament céltámogatásként szavazta meg. A rekonstrukció során megújult a színház épülete, teljes belső berendezését is kicserélték. Az épület két új emelettel és egy 80-100 néző befogadására alkalmas stúdió- színpaddal, illetve teremmel bővült. A megújult Vígszínházban először október 22-én gördül fel a függöny. Az MDF kabineteket alakított meg A gazdasági, politikai, társadalmi élet egyes területeinek „gondozására” úgynevezett kabineteket hozott létre a Magyar Demokrata Fórum 38 fős képviselőcsoportja. A kabinetek közül kettő, a szociális, kulturális oktatási és foglalkoztatáspolitikai ügyekkel foglalkozó humán kabinet, illetve az alkotmányügyi, mentelmi, önkormányzati és emberi jogi kérdéseket kezelő jogi kabinet kedden sajtótájékoztatón találkozott a média képviselőivel. Elég takarékos a magyar lakosság A lakossági megtakarítások az év első felében 151,2 milliárd forinttal emelkedtek, júniusban 36,1 milliárd forinttal haladták meg a május végi összeget. Ezzel szemben tavaly az első félévben 109,6 milliárd forint volt a növekmény, júniusban pedig 19,7 milliárd forint. A pénzintézeti megtakarítások ennél kisebb ütemben bővültek, ez év június végén 112,1 milliárd forinttal haladták meg az év eleji mértéket, a júniusi növekmény 27,3 milliárd forint volt. Á pénzintézeti betétek június végén 70,3 milliárd forinttal haladták meg az év eleji szintet. / Épp eladni akarta az elrabolt aranyakat A nyomozók a rablóit arany tárgyak értékesítése közben az V. kerületi Kígyó utcában elfogták és előállították B. József 17 éves bicskei lakost, aki a múlt hét pénteken délelőtt a Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézet illemhelyén megtámadta és bántalmazta B. Mihály 65 éves budapesti lakost és elrabolta autóstáskáját a benne lévő 30 ezer forinttal, személyi iratokkal, továbbá arany gyűrűjét és arany karláncát is. A rablással okozott kár értéke mintegy 80 ezer forint. VALUTA vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 154,74 157,74 Ausztrál dollár 72,61 73,95 Dán korona 16,28 16,58 Finn márka 19,30 19,64 Francia frank 18,66 19,00 Görög drachma (100) 42,28 43,08 Holland forint 57,03 58,07 ír font 152,21 155,01 Japán yen (100) 100,76 102,62 Kanadai dollár 71,91 73,43 Kuvaiti dinár 335,03 341,69 Német márka 63,93 65,13 Norvég korona 14,61 14,89 Olasz líra (1000) 64,00 65,22 Oszt. schilling (100) 908,78 925,48 Spanyol peseta (100) 77,58 79,04 Svájci frank 75,83 77,15 Svéd korona 12,86 13,10 USA dollár 99,12 101,12 ECU (Közös Piac) 122,10 124,34