Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-19 / 168. szám

6. oldal Egészség - Betegség 1994. július 19., kedd LASSAN A TESTET A NAPRA! A lebarnult bőr szép, de a leégés káros • Távcső és könyvek. Álmodozni lehet, de elaludni nem tanácsos a napon. Szénanátha, allergia, csalánkiütés Miért jó a napozás? - teszik fel a kérdést manapság sokan, hiszen nap mint nap az ózon­lyukról és a bőrrák veszélyeiről hallani. A mértékletes és foko­zatos napozás azonban nem ár­talmas, sőt, kifejezetten elő­nyös. Hiszen a napfürdőzés ha­tására erősödik a szervezet elle­nállóképessége, javul a vérke­ringés és a közérzet, s az sem elhanyagolandó szempont, hogy közben D-vitamin képző­dik. Mégis igazuk van azoknak, akik szívesebben húzódnak a A világon először 1991. jú­nius 27-én rendezték meg a cu­korbetegek világnapját, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO javaslatára. Ebben az esz­tendőben is, hacsak egy napra, nagyobb figyelem övezte a cu­korbeteg gyerekeket és felnőt­teket szerte a világban. Akinek nincs a családjában, ismeretségi körében cukorbe­teg, talán nem is sejti: mennyi türelmet, lemondást követel ez a betegség. Hiszen gyakorlati­lag mindennel vigyázni kell. Az enyhébb cukorbajban szenve­dők szigorú diétával, kímélő életmóddal, a lelki és a fizikai stresszhelyzetek elkerülésével igyekeznek kivédeni a betegség súlyosbodását. Akik pedig be­tegségük miatt arra kényszerül­nek, hogy naponta egyszer vagy többször inzulininjekcióval tartsák kordában a bajt, nos, ők egy, az egészséges emberekétől különböző életritmus, szokás- rendszer szerint élnek. A beteg­től és a családjától is megköve­teli ez a betegség az állandó ké­szültséget. Szerencsére az orvostudo­mány egyre többet tud a cukor­bajról, s egyre többet is tehet a gyógyulás érdekében. Szeren­Foghíjas léckerítés, térdig érő gaz az udvaron. A lebontásra ítélt épület málló vakolatát csipkerózsika-sövény igyekszik elrejteni a kíváncsi tekintetek elől. Fölösleges szemérmesség: a nap mint nap ide járók nagyon is tisztában vannak a ház állapo­tával, mások meg - a jelekből ítélve - nem túlságosan kíván­csiak a kecskeméti autista gye­rekek iskolájára. E ritka és nagyon súlyos fo­gyatékosságban szenvedő gye­rekek szüleinek több éves küz­delmébe került, míg - a városi kisegítő iskola pártfogásával - elérték e paradicsomi állapotot. Az itteni körülmények ugyanis relatíve ideálisabbak a speciális gyógypedagógiai munkához, mint a korábbi szűkös „albérlet” a Nyíri úti iskolában. A Köjál ugyan egy pincegarázsból létre­hozott palackositalbolt megnyi­tását nem engedélyezné ilyen déli órákban az árnyékba, s azoknak is, akik nem akarnak mindjárt a szabadságuk első napján csokoládébamák lenni. A bőrt ugyanis szoktatni kell a naphoz, s védeni is olyan napte­jekkel, kozmetikumokkal, ame­lyek a káros sugarakat elnyelik. Különösen fontos a kisgyerme­kek bőrének védelme, hiszen az úgynevezett karcinogén, rák­keltő hatások ellen a gyermekek védtelenek. E hatások az évek során összeadódnak, s több év, egy évtized múlva bőrrákot is okozhatnak. cséré egyre több olyan szaküzlet nyílik, amelyben cukorbetegek, diétázók, lisztérzékenyek vásá­rolhatnak. S azok is, akik „csak" az egészségükre, a jó kondíció­higiéniai feltételek mellett. Itt, szerencsére, szemet hunyt. A tanárnők és tanár urak így például választhatnak: a folyó­vizes mosogató nélküli konyhá­ban, vájlingban mossák-e el az étkezések után a szennyes edényt - lévén az iskola egész­napos, napközis ellátást nyújtó -, avagy a WC-vel közös zu­hanyzó mosdókagylójában. Utóbbi esetben, ha egy kisgye­reknek épp ekkor támad kakilni kedve, a pedagógus nem jön zavarba. Az egyik ingyen vég­zett segédmunkát felváltja a másik - hasonlóan honorált - mondjuk így: egészségügyi be­tanított munkával. Majd folyik minden tovább a megszokott mederben... Legjobban talán mégis a tele­fon hiányzik. A kapcsolattartás lehetősége a Nyíri úti „anyain­tézménnyel”, más városokbeli autistaiskolákkal, s nem utolsó­Ne engedjük gyerekeinket déli 12 és délután 3 között a tűző napra, az egy évesnél fiata­labb csecsemőket pedig egyálta­lán nem tanácsos direkt nap­fénynek kitenni. Az árnyékban is éri őket elegendő fény. Fontos szabály, hogy a nők a strandon, vízparton ne használ­janak semmilyen illatszert, mert károsítja a bőrt. A gyakori zu­hanyozás kellemes, de a vizes test éppúgy leég, mint a száraz. A legfontosabb tehát a fokoza­tosság, a mértékletesség és a fényvédő krémek használata. jukra szeretnének vigyázni: re­formétrenddel, gyógyteákkal, vagy olyan termékek fogyasztá­sával, amelyektől fiatalabbnak, szebbnek érzik magukat. sorban a szakmai munkát irá­nyító és segítő budapesti^ Au- tizmus Kutatócsoporttal. Ám a kisegítő iskola - ahová szerve­zetileg és „költségvetésileg” a Daróczi közi autistaház tartozik - még a telefonigénylést sem nyújtotta be. Mert minek - ha egyszer úgyse tudná kifizetni. A vonalat ugyanis - hasonlóan bármely harmadosztályú talponállóhoz - természetesen közületi áron, 90 ezer forintért kapná. Fél órán belül. Plusz szerelési költség, ami nyilván kitenne még tízez­ret. Ennyi pénze pedig nincs a város leghátrányosabb helyzetű gyermekeit tanító-nevelő Nyíri úti iskolának. Szégyen, hogy emiatt a jóérzésű emberekhez kénytelenek folyamodni az au­tistaház pedagógusai és az ide­járó gyerekek szülei? Szégyen. De nem a pedagógusoké és nem a szülőké. S nem az amúgy is Kellemetlen, s már népbeteg­ségnek számító ártalom az al­lergia, amellyel szemben sokan azért védtelenek, mert nem tud­ják, hogy mitől kapják meg. Az allergiának sokféle közvetlen oka lehet, s valamennyi a túlér­zékenységből, a szervezet meg­változott reakcióképességéből fakad. Az allergiás túlérzékenységet gyakorlatilag szinte minden ki­válthatja: tojás, eper, a pár­kányfű, vadkender virágpora, a primula, az őszibarackfa, a ku­korica levele, rovarcsípés, ku­tya, macska, tengeri malac szőre, toll, házi por, gyógyszer, mosópor, kozmetikai készít­mény, haj- vagy ruhafesték, fémgomb, óraszíj -sa felsoro­lás korántsem teljes. A követ­kezmény pedig a szénanáthától kezdve szintén sokféle lehet, leggyakoribb azonban a csalán- kiütés és az ekcéma. Az allergiás eredetű bőrkiü­tés onnan kapta nevét, hogy tü­netei hasonlóak a csalán csípé­sének következményeihez. Elő­fordul, hogy a kiütéseken túl­menően egyes testrészek, az aj­kak, a szemhéjak erősen meg­duzzadnak, az arc eltorzul. A „bűnös” többnyire valamilyen étel: tojás, hal, rák, tejföl, sajt­féle, füstölt hús vagy eper. Az ezek iránti túlérzékenység okán a szervezetben egyebek közt hisztamin keletkezik, amely bőrkiütést, az orr nyálkahártyá­jában fokozott váladékterme­lést, a hörgőkben duzzanatot A Népjóléti Minisztérium az Egészségügyi Világszervezet Európai Irodájával együttmű­ködve úgy döntött, hogy kiter­jeszti a népesség egészségi álla­potának javítására, ezen belül a megelőzésére irányuló tevé­kenységét, elsősorban az egyéni életmód, a természeti környezet pozitív irányú befolyásolása út­ján. A megyék lakosságának egészségi állapotát, a megyék földrajzi elhelyezkedését, a la­kosság összetételét, valamint az anyagi lehetőségeket is figye­lembe véve Szabolcs-Szat- már-Bereg, Győr-Moson-Sop- ron és Bács-Kiskun megye az első három magyar résztvevője a most induló nemzetközi prog­ramnak. A részvétellel megyénk AIDS-vakcina emberi próbája Thaiföldön megkezdődött egy amerikai AIDS-ellenes ol­tóanyag kipróbálása embere­ken. Harminc önkéntest oltanak be a vakcinával, amely a szer­vezet immunrendszerét hivatott serkenteni az ellenanyag-terme­lésre. A jelentkezőket - akik között buddhista szerzetestől a rendőrtisztig sokféle foglalko­zású személy megtalálható - összesen háromszor oltják be. hátrányos helyzetű, fogyatékos, a társadalom számkivetettjeié: az autista gyerekeké. Néhány szülő és gyógypeda­gógus ezekben a napokban sárga csekkekkel járja a várost és környékét, minimális prog­ramként csupán azt tűzve ki cé­lul, hogy ahová szerényen be­kopognak, legalább meghall­gassák őket. Mert e ritka fogya­tékosságot kevesen ismerik - emberközelből. Mivel nem biz­tos, hogy mindazokhoz eljut­nak, akik erkölcsi támogatásuk mellett némi anyagiakkal is szolgálni tudnák az autistaház javát, közöljük az Autisták Ok­tatásáért Alapítvány számla­számát: OTP-597-2468. Hivat­kozási szám: 597-031823. A pénzbeli támogatás az adó­alapból levonható, a beérkezett adományokról minden adakozó hivatalos visszaigazolást kap. Szabó Klára okoz. Az ekcéma először kisebb felületen jelentkezik, majd fo­kozatosan terjed, esetleg szóró­dik, és a test egészét is elborít­hatja. A bőr piros, gyulladt, nedvezhet, később száraz, hám­ló, berepedezett foltok alakul­hatnak ki, kellemetlen, erős viszketéssel. Előidézői jobbára különféle festékek, kozmetikai készítmé­nyek, rúzsok, egyes műanya­gok, fertőtlenítők és erős zsírol- dók (benzin, benzol). A csalánkiütés és az ekcéma gyógyításának alapfeltétele an­számára lehetőség nyílik egy fej­lettebb nyugati ország hasonló problémákat már sikerrel meg­oldott helyi önkormányzatánál szerzett tapasztalatok alapján a megye lakossága egészségi álla­potának nem orvosi módszerek­kel történő javítására. A program végreghajtásának két fő résztvevője és felelőse az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkor­mányzat. Megyénk partnerme­gyéje a spanyolországi Valencia megye. A megyei tisztiorvosi szolgálat már kidolgozta a pro­jekthez kapcsolódó egészségvé­delmi tervét, amelyben nagy sze­repet szán a megyebéli települé­seknek és az iskoláknak is. Lázzal járó gyomorbántal- makat, hasmenést, általános gyengeséget vált ki a szalmo­nellabaktérium okozta ételfer­tőzés, ami nyáron sokkal gyak­rabban fordul elő, mint a hide­gebb hónapokban. Ennek pedig az élelmiszerek nem megfelelő tárolása, hűtése és tisztán tar­tása az oka. A melegben min­den gyorsabban romlik, de ez nem jelenti azt, hogy télen nem fontos a tisztaság. Nyáron vi­szont kétszeresen az. A legtöbb gond a tojással van, hiszen magában a tojásban is él a szalmonellabaktérium, ez azonban a hőkezelés során el­hal, de a teljes biztonsághoz az is szükséges, hogy a tojás héját felhasználás előtt alaposan megmossák. (Nem túl szeren­csés egyébként lágytojást enni, Még az alacsony dózisban a szervezetbe jutó dioxin is okoz­hat immunrendszeri és fejlődési problémákat. A dioxin - amelynek rákkeltő hatását már korábban megállapították - a legújabb amerikai kutatások szerint a táplálékláncon keresz­tül, már igen kis adagban is ká­ros. A legtöbb felnőtt és gyermek szervezetében olyan mennyi­ségű dioxin található, amely ál­latkísérletekben - a megfelelő arányok figyelembe vételével - immunrendszeri és magzatfej­nak földerítése, hogy mi vál­totta ki a tüneteket. Á „nyomo­zás” egyik módja, hogy a gya­nús anyag kis mennyiségét ta­passzal a hát egészséges felüle­tére ragasztják. Ha a bőr gyulla­dásba jön, azt jelzi, hogy arra érzékeny a szervezet, s allergiás tünetekkel próbál védekezni el­lene. A kiváltó ok megtalálásá­val lényegében adott a gyógy­mód is: tartsuk távol magunkat az ilyen anyagoktól és gondo­san kerüljünk minden olyan helyzetet, amely allergiás reagá­lásra késztetheti szervezetünket. Vírushordozók vendégül látása A japán egészségügyi minisz­térium felhívta a szigetország szállodáit arra, hogy a lehető legszívesebben lássák vendégül a HIV-eseket, az AIDS vírus- hordozóit és betegeit egyaránt. Külön felvilágosítókat tartanak szállodavezetőknek és alkalma­zottaknak arról, hogy az AIDS— vírust egyáltalán nem közvetíti tányér, toalett, vagy ruházat. A takarítószemélyzetből is csupán azoknak ajánlatos gumikesztyűt viselniük, akik közvetlenül érintkeznek a vendégek borotvá­ival, illetve olyan eszközeivel, amelyeken vérük lehet - han­goztatják a felvilágosításokon. A bátorításra szükség is van: ta­valy 18 szálloda mondott nemet. hiszen a néhány perces főzés nem öli el a baktériumokat.) Nem tanácsos nyáron sokáig tartogatni - még hűtőben sem - a tojással készült krémes, habos süteményeket. Apropó, hűtő! A hűtőben el­különítve, letakarva tároljuk a különböző élelmiszereket, s az a gyümölcs - bármilyen gusztu­sosnak tűnik - amire ráfolyt a kiolvadt mirelitcsirke véres leve, biztosan bajt okoz. Nem tanácsos nyáron gyorsan romló szalámit, húskészítményeket sem venni, jobbak az úgyneve­zett szárazáruk. Az sem túl szerencsés, ha az egész napos strandolásnak rán­tott csirkével, májkrémes szendviccsel vágunk neki. Kü­lönösen nem, ha a gyereknek szánjuk. lődési rendellenességeket oko­zott. A dioxin a hulladékégetés egyik rendkívül veszélyes mel­lékterméke. Mindenhol, ahol halogénezett szénhidrogénokat égetnek, ott dioxinszármazé- kok keletkezhetnek. A dioxin mérgező hatására a vietnami háborúban használt vegyifegy­ver, az „agent orange” nevű lombtalanító alkalmazásánál fi­gyeltek fel. Az oldalt szerkeszti: Ábrahám Eszter Cukorbetegek, lisztérzékenyek, diétázók • A diabetikus készítményeket egyre többen ismerik. A ZUHANYZÓBAN MOSOGATNAK, TELEFON NINCS Hírős városi autistaparadicsom vagy valami más • Vége az álmodozásnak, a fű is allergén lehet. Egészséges megyék szervezete NYÁRI ÉTELFERTŐZÉSEK Vigyázat, szalmonella! Új veszély: romboló dioxin

Next

/
Oldalképek
Tartalom