Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16-17 / 166. szám

1994. július 16-17., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Arcok Harcok 9. oldal A FIDESZ VÁLASZTÁSI KUDARCÁNAK OKAIRÓL Ellenzékből ellenzékbe „Fiúk! Ha megérjük, miénk a holnapután!" Ez a mottója a Fidesz választási kudarcának okairól szóló, ha tetszik, humo­ros, Ellenzékből ellenzékbe című elemzésnek, amelynek ele­jén megállapítják: „Tehát az MDF-kormány leváltása sike­rült ugyan - csak nem a Fi­desznek.” Miért? Első komoly hibaként a Fidesz vezetése elmulasztotta elemezni, hogy „a népszerűségi indexek mindig kedvezőbb ké­pet mutattak, mint amilyen a kormányképességéről és vá­lasztási győzelmének esélyeiről alkotott közvélekedés volt”. (Szeretjük tehát a Fideszt, de nem szavazunk rájuk.) Nem lehetett tudni, kit képvi­sel a Fidesz. Feloldották a kor­határt, már nem volt az ifjúság pártja, de még nem volt nép­párt. (Kérdés, hogy lesz-e.) Ok­ként szerepel a „párttagság kö­rében is értetlenséget is zavart szülő” Fodor-ügy, és híveinek „módszeresen elnyújtott elszi­várgása" - amely az elemzés elkészülte után újra beindult. És csakugyan lehet ebben módszeresség, mert a napokban távozott Fodor-pártiak már ré­góta fontolgatják a kilépést. (Mindaddig lehet vitatkozni a megközelítésekkel, míg egyszer ki nem derül a valóság. Szá­momra úgy tűnik, a Fodor-ügy inkább SZDSZ-, mint Fi- desz-ügy volt. Fodor Gábor 1993 nyarán Balassagyarma­ton már nyíltan bírálta a Fi­deszt. Amikor ősszel Miskolcon alulmaradt (gyakorlatilag) Or­bánnal szemben, még mindig tétovázott a két párt között. Közben lassan közhellyé vált, hogy Fodor nélkül jobbratoló- dik, elveszíti „jobbik" arcát a Fidesz. Majd egy napon arra ébredünk, hogy az ellehetetlení­tett Fodor Gábor az SZDSZ minisztere egy MSZP-SZDSZ kormányban akkor, amikor az SZDSZ mindössze 3 minisztert adhat. A Fodor-üggyel tehát sem az SZDSZ, sem maga Fo­dor nem járt rosszul.) Stratégiája szerint a Fidesz „domináns erő akart lenni a li­berális póluson". Háttérbe akarta szorítani a balratolódó SZDSZ-t. (Emlékszünk rá, az SZDSZ szerint a Fidesz tolódott - jobbra, ehhez ragaszkodtak a szabaddemokraták. Miközben - Tölgyessy Pétertől, az SZDSZ volt elnökétől tudjuk, akinek már „nincs oka hallgatni” - az 1992-es elnökválasztáson dőlt el az SZDSZ-MSZP-összefogás. Pető Iván (és természetesen a Demokratikus Charta) inkább volt szocialistabarát. Ki tolódik akkor merre?) „A Fidesz történelmében új időszak kezdődik." A Fidesz gyaníthatóan az önkormányzati választásokon sem lesz ered­ményes, és aligha lesz addig, amíg nem egyértelműsíti, kik számíthatnak rá. Stabil szava­zóbázisa kialakulásába bele­szólhatnak szubjektív tényezők is. Köztük lehetnek akár az SZDSZ kiábrándultjai is. De akár beolvadások is, ha arra az orbáni idézésre gondolunk, hogy Nyugat-Európában egy-két nagy néppárt fér meg egymás mellett, és vannak ezek mellett nem meghatározó pár­tok - és efelé megyünk mi is. Nem írja az elemzés, de a Fi- ■ desznek még mindig van egy előnye, amivel csak ő bír a par­lamenti pártok között: nem kér­hetünk számon rajta hatalom­ban be nem váltott ígéreteket. Ha tehát megérik, övék lehet a holnapután. Dudellai Ildikó Szotyola és áldozat öröm a szotyolát, s ezen közönséges és ízléstelen szokásom gyakorlása közben megállapíthatom: hamar eleget teszek még meg sem alakult kormányunk máris sokat emle­getett kérésének. Vagyis bizony áldozatot hozok. Azzal, hogy vacsora helyett sós magvakat ropogtatok. Tehát öntudatosan kihúzhatom magam. Ki ám, csak nem a csávából! Viszont egy szavam sem lehet. Mert - szintén öntudatosan - én választottam, tehát mint egy demokratikus állam önérzetes polgárához illik, beleszóltam dolgaim alakításába. Két hó­napja szavaztam, s türelmesen kivárom, míg az ügyvezetővé átminősített kormány hossza­san csomagol. Körültekintő készülődése közben még arra is jut ideje, hogy - méltóan - fejek hullása kísérje távozását. Eltűnődöm azon, hogy a székek elosztása óta milyen szépen kisimult a sok-sok ismerős vonás, lelassul­tak a mozdulatok. Nincs kapko­dás, s egyáltalán, mintha már semmi nem lenne olyan sietős. De fő, hogy megvan a terjedel­mes „románc,” a testes kor­mányprogram, aminek sok pon­ton ismerős tartalma kapcsán elsüthetnénk a régi nadrágszíj- viccet: nem húzhatom összébb azt, ami már nincs . . e minek így előreszaladni? Előbb lássuk a medvét, az­tán igyunk a bőrére! S ha majd mégis nagyon nyűgösek len­nénk az olyan molesztálások miatt, mint a MÓL Rt. leg­utóbbi, magával ragadó (min­dent megdrágító) áremelése, szotyolázzunk! Ez duplán egészséges, mert levezeti az idegességet, következésképpen, minden áldozatvállalónak ajánlható. (mj.) TOLNAY KLÁRI JÚLIUS 17-ÉN NYOLCVANÉVES Gyermekkori „széphistóriák” Mohoráról elaludtam. A falu ap- raja-nagyja kere­sett bennünket. Viharlámpás em­berek imbolyog- tak az éjszakában, még a magyar- nándori csendő­rök is bekapcso­lódtak a kuta­tásba. Később el­mesélték, hogy el­tűnésünket késő este kidobolták a faluban: közhírré tétetik, hogy aki Tolnay Rózsikát és Nádasdi Lász­lót (ilyen felnőtte- sen) valahol látta, azonnal jelentse az iskolában vagy a csendőrőrsön... Verés helyett Történt egyszer - hét-nyolc éves lehettem -, betévedtem apám tejfeldolgozójába. Nagy­apám, Tolnay Gedeon halála után 1921-ben apámra szakadt a mohorai birtok terhe. Fel­mondta gépészmérnöki állását a budapesti Ganz-MA- VAG-ban, s minden idejét a földnek szentelte. Nem értett a gazdálkodáshoz, az adósság bi­zony gyorsan növekedett. Hogy elkerülje a csődöt, mindenbe belekapott, amit csak a korabeli gazdalapok ajánlottak. így szü­letett meg a tejüzem ötlete is. Korszerű tejköpülőket hozatott, ötvenliteres edényekben ké­szült a teavaj, amelyet Ró- zsika-teavajnak keresztelt, re­mélve, hogy a nevem szeren­csét hoz. Szóval belógtam ebbe az üzembe, s megforgattam az egyik edényt. Nem vettem észre, hogy a teteje nincs le­zárva. A vaj sűrűségét mérő műszer darabokra törött. A kár­tól, amit csináltam, annyira megrémültem, hogy gyorsan batyuba kötöttem kedvenc ba­bámat és elhatároztam, világgá megyek. Titkomat csak Ná­dasdi Lacinak, a tanító legna­gyobb fiának árultam el. A kis- legény mellém szegődött, s megindultunk a tarló felé. A li­bapáston Marival találkoztunk, aki a mi jószágainkat terelgette.- Hová mentek? - kíván­csiskodott Marika.- Világgá...- Az nagyon messzi van?-Még Gyarmaton is túl ­felelte Laci, aki már ült vonaton is.- Nincs közelebbi világgá?- Nincs, te buta, de mi közöd hozzá? - érdeklődött Laci.- Mert veletek tartanék... Hárman vándoroltunk to­vább, a libák mögöttünk szét­széledtek. A kis Mariban feltá­madhatott a kötelességtudat, de még inkább a félsz, mert né­hány száz méter után megszó­lalt. Együtt a család- Nem látom már a falut, ez már a világ vége. Forduljunk vissza, kisasszonyka, menjünk hazafelé.- Te csak menj, Mari, mi mara­dunk - mondta határozottan Laci. Marika futva indult a libapást irányába. Laci is megszó­lalt.- Te Rózsi, mi­ért is megyünk mi világgá?- Mert eltörtem valamit a tejüze­münkben. Olyan órafélét. Nem me­rek hazamenni, tönkretettem a szüléimét. Laci olyasmit dünnyögött, hogy az nem is olyan nagy baj, talán a verés is elmarad. De büszkeségből nem mondta, hogy forduljunk vissza. Lyukat fürtünk egy frissen rakott szénaboglya olda­lába. Valóságos kis kunyhó, mondtuk elragad­tatással. Laci az iskolában mögöt­tem ült, gyakran megcibálta a ha­jamat. Most hős- ködve azt mondo­gatta, a világ min­den kutyáját elza­varja a kazal kör­nyékéről. Ezt derék do­lognak tartottam, és nagyon hálás voltam érte. Közben kissé beesteledett, La­cihoz bújtam és öröm: Rózsi meg­került. Csók, dé- delgetés. Nem tagadom, jól­esett, bár szeretetben, simoga- tásban, figyelmességben soha­sem volt hiány. Csak szegény apámnak kellett azonmód vo­natra ülnie, mert a műszer nél­kül nem ment a termelés. S ha már felugrott Pestre, azt mondta, körülnéz a piacon, hol van hiány vajban. Pár napra magunkra maradtunk... Mohorai diáklányként két viharos szerelmet éltem át...Alig voltam tizennégy esz­tendős. Emlékszem, a fiú gyö­nyörűen gitározott és szédítően énekelt hozzá. Falusi esték, nyár, csillagos ég, lugas...Na, de eljött az ősz, a fiú vissza­ment a katonai akadémi­ára...Mai fejemmel csak mula­tok rajta...A másik fiú már in­kább férfi volt; járási aljegyző. (A részleteket Párkány László Tolnay Klári egyes szám első személyben című könyvé­ből közöljük a színésznő szüle­tésnapja alkalmából.) A Kedves hazugban egyik leggyako­ribb partnerével, Mensáros Lászlóval A 17 éves Rózsika, a későbbi Klári ZÖLDI LÁSZLÓ „macskakörömpörköltje” Miniszterekről mondják Ámbátor Nem csaltam, nem hazud­tam - annak ellenére, hogy miniszter voltam. Keresztury Dezső kilenc­ven esztendős költő, a^AO-es évek II. felében kultuszmi­niszter, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ny. professzora - Zalai Hírlap, február 18. 1990-94 Dilettáns miniszterek or­szága lettünk, de ami amúgy sem nagyon működik, azon rontani szinte művészet. Arany Horváth Zsuzsa hír­lapíró, a Zalai Hírlap fő­szerkesztő-helyettese, Délvilág-Csongrád Megyei Hírlap,febr.26. Tisztességes ajánlat Van jó miniszteri nyugdíj, amiből kellemesen meg le­het élni, úgyhogy most már hagyják a dagadt ruhát másra. Kéri László szociológus, az MTA Politikatudományi In­tézete főmunkatársa Rakéta Regényújság, ápr.l. Van benne valami A vállalkozók örök optimis­ták, hiszen ők még akkor is vállalkozók lesznek, amikor a jelenlegi kormány tagjai már nem lesznek miniszte­rek. Palotás János nagyvállalk., a Köztársaság Párt ein. A Hírlap, május 14. Lírai búcsú Mint a naplemente, lágy át­menetekkel változott meg körülöttem minden. Horváth Balázs, volt bel­ügyminiszter, az ifjúság ügyeivel foglalkozó volt tárca nélküli miniszter, a ha­táron túli magyarok ügyei­nek volt tárca nélküli mi­nisztere, a sporthivatalt fel­ügyelő volt tárca nélküli miniszter, a kormány és a parlament között kapcsola­tot tartó volt miniszter, az MDF volt alelnöke, volt or­szággyűlési képviselő, Pesti Hírlap, február 18. Értékarányos Egy jó futballcsapat többet ér, mint egy rossz miniszter. Zwack Péter nagyiparos, a Vállalkozók Pártja elnöke, Nemzeti Sport, február 10. Levezetés Az, hogy valaki nagyon okos ember, még nem je­lenti azt, hogy alkalmas mi­niszternek. Persze a minisz­ternek nagyon okosnak kell lennie. Donát Róbert veszprémi hírlapíró Napló, május 18. Tiszta lap és történelmi megbékélés II. Tiszta lap címmel az SZDSZ kongresszusa a minap foga­dott el nyilatkozatot, amikor megszavazta az MSZP-vel kö­tött koalíciót. Nyilatkozatuk kimondja: a politikai szövet­ség a magyar demokrácia jö­vője érdekében köttetett olyan pártok között, amelyek a múltban egymással szemben álltak. Ma mind kevesebben vitatják a jövőre vonatkozóan a „tiszta lap” újranyitását. E cél érdekében azonban aján­latos a nem tiszta múltat vé­giggondolni. Előzőleg az ötvenhatos gene­ráció élményeivel foglakoztunk - most következzenek a hetve­nes-nyolcvanas évtizedek. A legvidámabb barakk Ennek voltunk mi a lakói, mármint az akkori nyugati sajtó szemszögéből. így láttak ben­nünket ezek a riporterek: a nép élvezi Kádár atya gulyáskom­munizmusának apró előnyeit, nagyon kicsi értelmiségi cso­portok pedig ellenzékiesked- nek. Tehát a népet egyformán hidegen hagyták a kommunista vezetők és az ellenzéki értelmi­ségiek nézetei és harcai? Való­ban így volt, ám néhány „szép­séghibája” volt a képletnek. A közvélemény nem ismerhette az ellenzéki személyiségeket, nézeteiket. Lényegesebb hiba volt ennél, hogy nem ismerhették meg az érdeklődők az ország valóságos gazdasági helyzetét, a növekvő válság tényeit. Ne csűtjük-csavarjuk to­vább: az akkori magyar állam­polgárok óriási többsége tudo­másul vette, adottnak fogadta el Kádár rendszerét és keretein belül igyekezett jobban élni. S a legtöbb magyarnak ez a törek­vése évtizedekig valamennyire sikerült. Közben néhány belter­jes, elszigetelt politikusi, értel­miségi csoportosulás vívta a maga szellemi és politikai csa­táit. Kétféle hatalmi elit Az utóbbi években ugyan hevesen cáfolták a rendszer- váltó politikusok, mégis évtize­deken át megosztott volt a ká­dárista hatalmi csoport. 1968 után a „gazdasági mechaniz­mus reformjának” jelszavával nyíltan is felléphettek az akkori MSZMP reformerői. Legyen elég itt Nyers Rezső körének említése, hátha megsértődnek a közben ellenzékivé vált többi közgazdászok. Később csatlakoztak hozzá­juk a társadalmi-politikai re­formok hívei. Megszerveződé- sükben utólag még kevésbé vi­tathatók Pozsgay Imre törté­nelmi érdemei. Á reformerők a párton, az MSZMP keretein be­lül léptek fel. Mást nem is te­hettek, különben percek alatt kiszorultak volna a nyilvános politikából. A párt és a szocia­lizmus reformjáról beszéltek, de szavuk éppen ezért nem a párttag értelmiségi csoportok­hoz is elhallatszott. Kádár, Aczél, Berecz, Grósz vitatkozhatott a reformerekkel, csak egyet nem tehetett: nem hallgattathatta el őket. Azért nem húzhattak a fejükre száj­kosarat, mert figyeltek rájuk és társadalmi bázisra tettek szert. Figyeltek a hazai reformerek szavára azok a nyugati erők, akik megkötötték az 1975-ös helsinki egyezményt, és hitele­ket, kölcsönöket adtak Kádár­nak. Támogatták az MSZMP reformereit azok a hazai pártta­gok és pártonkívüliek, akik jobb szocializmust akartak, vagy egyáltalán nem hittek a lé­tező szocializmus javíthatósá- gában. A magyar ellenzék megszer- veződését elsősorban két világ- politikai esemény tette lehe­tővé. Helsinkiben Brezsnyev, Kádár, Honecker, Gomulka, Husak abban a hitben írták alá az emberi jogokról szóló egyezményt 1975-ben, hogy az majd a szocializmus összeuró­pai győzelmét hozza magával. Fordítva történt: a kelet-eu­rópai ellenzék részleges szó­lásszabadságát fogadták el Hel­sinkiben. A másik világpoliti­kai esemény még fontosabb tör­ténet kezdete. A lengyel szoli­daritás 1980-81-es mozgalma bebizonyította a szocialista tá­bor jövőtlenségét, a szovjet bi­rodalmon belüli belső társa­dalmi elégedetlenség végzetes erejét. Kétféle ellenzéki elit Ekkor lépett színre a magyar ellenzék mindkét csoportja. A „demokratikus ellenzék” az emberi jogok védelmével és gyakorlásával kezdte. Ide tarto­zott az 56-osok egykori Nagy Imrés szárnyából Donáth Fe­renc és Vásárhelyi Miklós, va­lamint a 81 -ben induló szamiz- datos folyóirat, a Beszélő köre. Vezetőik többsége ma is aktív politikus az SZDSZ-ben vagy máshol. Akkori politizálásukat tiltotta, üldözte a kormányzat. Főképp ebből az időből ered­nek a mai SZDSZ és MSZP régi ellentétei. A „népi ellenzék” hangja is ekkoriban erősödött fel. Közü­lük az írók válhattak ismer­tebbé. Illés, Csoóri, Csurka és a fiatalok József Attila-köre. In­kább ide tartozott haláláig az akkor még ismeretlen Bibó Ist­ván, valamint a régi kisgazda- párt egykori politikusai, Antall Józseftől Vörös Vincéig. A népiek a nemzeti sorskér­désekkel, a magyarság megma­radásával foglalkoztak. Szá­mos, jó ügyben előszeretettel működtek együtt Pozsgay köre­ivel, a párton belüli reforme­rekkel 1987-ig. Bibó István, Donáth Ferenc szellemiségének hatására a demokratikus ellen­zék és a népi ellenzék is a köl­csönös támogatás, a közös fel­lépés módjait kereste. A hamu alatt azonban már izzott a pa­rázs... Bilecz Endre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom