Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-16-17 / 166. szám
Idegenforgalom: Ma már Nógrád megyében is belföldi turizmusból kell megélni, mert egyre kevesebb a külföldi Vendég 4.^ Jelen idő: A boldogító igen! A minap volt idén először lagzi Szécsényfelfaluban. A nagy napot riportban idézzük fel ''"^'Ô'.oiK Tudomány: Huszonöt éve lépett a Holdra az első ember. A történelmi eseményt Gergely István mérnök-tanár méltatja 8. oldal BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. JÚLIUS 16-17., SZOMBAT-VASÁRNAP V. ÉVFOLYAM, 166. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT A Nógrád Megyei Hírlap Mindenkiről a világon, mindenkinek az egész megyében! ■■■■■■■■■■ VAN AHOL EMELNEK - VAN AHOL NEM A lakbér határa a csillagos ég Ha emlékezetem nem csal, az utóbbi években csupán egyetlen bér volt, mely menetrend- szerű pontossággal és - sajnos - igen nagymértékben emelkedett. Ez pedig a lakbér volt. A városi önkormányzatok idén is megtartották jó szokásukat, Nyíregyházán másfél- szeresére, Tatabányán kétszeresére, Kaposvárott négyszeresére emelték a lakásbérleti díjakat. A deficites költségvetések és a lakossági átkok évadján körkérdésünk így hangzott: hol, mikor és mennyivel nőnek a lakbérek? Salgótarján: Oravecz Péter jegyző elmondta, hogy a testület július 7-én tárgyalta a lakbérek megállapításáról és a lakbértámogatásról szóló szakmai tervezetet. Eszerint: az emelés mértékét lakóépületenként állapítják meg, figyelembe véve a tényleges költségráfordítást, a műszaki állapotot és az épület elhelyezkedését. így: összkomfortos lakásnál az emelés háromszoros, lakbértámogatás esetén 1,36-szoros lenne, ugyanez komfortos lakásnál 2,1-szeres és 1,13-szoros, komfort nélkülinél négyszeres, és 1,66-szoros, szükséglakásnál 4,16-szoros és 2,5-szeres emelést jelent. Átlagban pedig 3,5-szeres lakbémöveke- déssel kell számolni, ám mindez öt év alatt valósulna meg. Az első emelés 1995. január 1-jén várható. A jelenlegi lakbérek csak a lakásfenntartási költségek egyharmadát fedezik, ezért idén a tarjáni önkormányzat 15 millió forint plusz támogatást ad a költségvetési tartalékból. Az emelés kérdése valószínűleg csak decemberben kerül ismét napirendre. Balassagyarmat: A képviselő-testület legközelebbi, július 28-i ülésén a lakbéremelés nem szerepel napirenden. Bátonyterenye: Romhányi Gyula jegyző tájékoztatott, hogy július 1-től - komfort- fokozatra való tekintet nélkül - 50 százalékkal, majd január 1-től újabb 50 százalékkal emeli a lakbéreket a helyi ön- kormányzat. Pásztó: Pintér Józseftől, a igazgatási osztály vezetőjétől megtudtuk, hogy május 18-án fogadták el a lakbéremelésről szóló rendeletet, ám a jogszabályok szerint az önkormányzatoknak csak július 1-jétől van lehetőségük ilyesmire. Fehér László, a közszolgáltató vállalat igazgatója elmondta, hogy hozzájuk ugyan még nem érkezett meg a végrehajtási utasítás, de néhány hónapon belül a pásztóiak is a zsebükbe nyúlhatnak, méghozzá igencsak mélyen: az eddigi lakbér kétszeresét kell fizetniük. Rétság: Augusztus végén lesz testületi ülés, akkor tárgyalnak a lakbérkérdésről. Szécsény: Elképzelhető, hogy a közeljövőben emelik a lakbéreket. Ennek időpontjáról és mértékéről azonban a polgármesteri hivatalban egyelőre semmi biztosat nem tudtak mondani. (séf) Hat nógrádi a pedagógustestületben Tegnap Budapesten megalakították a Közép-magyarországi Tankerület Szakmai Testületét - tájékoztatott Bardocz Attila, a Közép-magyarországi Tankerület igazgatóhelyettese. A testületben a Nógrád megyei pedagógusok közül helyet kapott a salgótarjáni dr. Bélyei Lajosné, Búcsú Katalin, Paul Éva és Varga Ágnes, a nógrád- kövesdi Felker Sándor, valamint a pásztói Herczegné Varga Ilona. Békési László pénzügyminiszter Horn Gyula miniszterelnök Kuncze Gábor belügyminiszter Letette esküjét hazánk új kormánya A kormányprogram vitájával folytatta tegnap reggel 9 órakor rendkívüli ülésszakát az Országgyűlés. A délelőtti programban minden frakció 25 perccel gazdálkodhatott, hogy képviselői útján véleményt mondjon az alakuló szociálliberá- lis kormányzat elképzeléseiről. Ezt követően Horn Gyula mondott zárszót. Elöljáróban kijelentette: a vitában az ellenzék sikeresen kihasználta, hogy a széles közvélemény nem ismeri részletesen a programot, így a dokumentum több részét és fejezetét is félremagyarázta. Rámutatott: jogosan hangzott el az a megállapítás, hogy a kormányprogram nem tökéletes. Egy pártnak ugyanis, amely eddig ellenzékben volt, nincs lehetősége tökéletes programot készítenie a kormányalakításkor, hiszen nem ismeri az ehhez szükséges adatokat és tényeket. A dokumentum azonban nem szentírás, azt később lehet pontosítani, módosítani. Hóm emlékeztette a kisebbségben lévő pártokat arra, hogy az Antall- és a Bo- ross-kormány a legritkább esetben méltányolta el az akkori ellenzéki pártok érveit és ellenérveit. Teljesen természetes, hogy a mostani koalíció változásokat akar, és erre a választópolgároktól megkapta a felhatalmazást. A most megalakuló kormány azonban arra törekszik, hogy érdemi párbeszédet folytasson ellenzékével; a konstruktív javaslatokat kész elfogadni. Horn ezután konkrét kérdésekkel foglalkozott, majd azokra a vádakra reagált, amelyek szerint a koalíció - elsősorban az MSZP - teljesíthetetlen ígéreteket tett. Cáfolta ezeket a felvetéseket, mert - mint mondta - a program csak olyan ígéreteket tartalmaz, amelyeket a koalíció teljesíthetőnek tart, mindössze azt nem tudni még: mikor lehet ezeket a terveket megvalósítani a cikluson belül. Végül arról beszélt, hogy miért lépett az MSZP koalícióra az SZDSZ-szel. Az együttes szerepvállalást szavai szerint az indokolja, hogy a két párt felfogása a szabadságjogokról, a modernizációról és a humán értékekről csaknem azonos, s a koalíciót alkotó pártok úgy érzékelték, hogy a társadalom nagy többsége igényli együttműködésüket. Leszögezte: nincs százszázalékos garancia arra, hogy a programban szereplő összes elképzelés megvalósul. - De biztosíték lehet az, hogy ez a program a szakértők helyzet- felmérésére, a társadalom támogatására és a dokumentumot összeállítók eltökéltségére támaszkodik - zárta beszédét. A felszólalás után felolvasták Göncz Árpád előterjesztését, amelyben Horn Gyulát bízta meg a kormányalakítással. Ezt követően került sor a szavazásra... A törvényhozás 265 igen szavazattal, 93 ellenében, egy tartózkodás mellett Horn Gyulát bízta meg a 64. magyar kabinet megalakításával, és egyben elfogadta az elkövetkező négy évre vonatkozó kormányprogramot. A szavazás és Hóm Gyula eskütétele után a gratulációk következtek, majd a kormány tizenhárom tagja tette le a hivatali esküt. Az ünnepélyes aktussal hivatalba lépett kormány nevében Horn Gyula miniszterelnök mondott köszönetét az ország polgárainak. A kormányfő beszédében ígéretet tett arra: kabinetje mindenkor a köz javát fogja szem előtt tartani, és megszolgálja a kapott bizalmat. (Folytatás a 2. oldalon) HM: átadás-átvétel Für Lajos leköszönő és Keleti György hivatalba lépő honvédelmi miniszter tegnap a Honvédelmi Minisztérium épületében aláírta a tárca átadásá- ról-átvételéről szóló dokumentumot... Für Lajos a demokráciák történetében természetes pillanatnak nevezte az eseményt, és egyúttal azt kérte az új vezetéstől, hogy az „nagyon nagy nyugalommal és önfegyelemmel nyúljon” minden kérdéshez, mivel a hadsereg „rendkívül érzékeny szervezet”. Keleti György megismételte azt a honvédelmi bizottsági meghallgatáson már elhangzott kijelentését, miszerint az új vezetéssel nem kezdődik új időszámítás a honvédelem területén. Fogyasztói árak és a létminimum A fogyasztói árak júniusban májushoz képest 1 százalékkal emelkedtek, az utóbbi 12 hónap alatt pedig - tehát 1993 júniusához viszonyítva - 19,2 százalékkal nőtt az árszínvonal. Egy évvel ezelőtt 0,3 százalékot tett ki az egy havi, és 20,9 százalékot a 12 havi áremelkedés. A zöldségfélék ára a szokásosnál kisebb mértékben csökkent a szezon kezdetekor, s így a piacon az árak mintegy 30 százalékkal meghaladták a tavaly júniusit. Az élelmiszerek közül a nem tartósított húskészítmények ára 5-6, a baromfihúsoké 3-5, a marhahúsoké 2- 3, a száraztésztáké ugyancsak 2-3, a sajtoké pedig 2-4 százalékkal növekedett. Az élelmiszereken kívüli fogyasztási cikkek áremelkedése havi 1 százalék körül alakult. Alig valamivel több mint 1 százalékkal nőttek a szolgáltatások díjai. A létminimum összege a két felnőttből és két, 15 éven aluli gyermekből álló városi családokban júniusban 52.300 forintot tett ki, májushoz képest 500 forinttal többet. A létminimum egy főre jutó összege legmagasabb az aktív korú városi egyedülállóknál, a statisztika szerint júniusban 18.300 forint volt. A NAP HÍREI IDŐJÁRÁS I Folytatódik a változékony, fülledt, meleg idő. A gyakori erős gomolyfelhő-képződés mellett mindenütt I várható több-kevesebb napsütés, de főleg délután záporok, zivatarok alakulnak ki. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25 és 30 fok között alakul. Budapestre érkező ENSZ-fötitkárhelyettes Nafis Sadik, az ENSZ főtitkárhelyettese, az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) ügyvezető igazgatója július 20-án Budapestre érkezik. Sadik asszony a főtitkára az 1994 szeptemberében az ENSZ szervezésében Kairóban megrendezendő népesedési és fejlesztési nemzetközi konferenciának. A rendezvény előkészítésének keretében részt vesz 24 kelet- és közép-európai ország küldötteinek Budapesten lezajló értekezletén. Mitsubishi-modellek a mentőszolgálatnál Új, Mitsubishi-modellekre cserélte terepjáró-állományát az Országos Mentőszolgálat. Az 55 mentőautót tegnap adta át az OMSZ-nek a Mitsubishi autók hazai forgalmazója, a Duna Interservice. A mentő- szolgálat a beruházást abból az 1 milliárd 434 millió forintból valósította meg, amelyet tavaly szavazott meg a Parlament az OMSZ-nek. Mégis lesz tűzijáték augusztus 20-án...? Ha a jelenlegi ütemben folytatódik a szponzorok jelentkezése, akkor augusztus 20-án az idén is meg lehet majd rendezni az ünnep fő látványosságának számító hagyományos esti tűzijátékot. Erről Erdélyi Lajos, a HM szóvivője tegnap tájékoztatta az MTI-t. Hozzátette: a tűzijáték költségei több 10 millió forintra rúgnak, az összeget azonban a költségvetés nem biztosította a honvédelmi tárca számára. A minisztérium vezetésének így más megoldás után kellett néznie. Máris megvan az eredménye: bankok és különböző vállalatok jelentkeztek a HM Társadalmi Kapcsolatok és Sajtófőosztályánál, hogy jelentős ösz- szegeket ajánljanak fel a tűzijáték megrendezésére. Koreai üzletemberek Göncz Árpádnál Magyarország változatlanul jó lehetőséget kínál a koreai befektetőknek is ahhoz, hogy mind Kelet-, mind Nyugat-Eu- rópával bővítsék kereskedelmi kapcsolataikat. Erről Göncz Árpád biztosította Seung Young Kimet, a koreai Hanwha-csoport hazánkban tartózkodó elnökét és az általa vezetett delegáció tagjait, akiket tegnap fogadott a Parlamentben. A köztársasági elnök sajtóirodájától kapott információ szerint a koreai cég vezetői arról tájékoztatták Göncz Árpádot, hogy jó ütemben halad magyarországi beruházásuk megvalósítása, és az új tésztaüzemet várhatóan még az idén átadják Kecskeméten. A MÁV Rt.-nél még nincs új vezérigazgató Lotz Károly közlekedési miniszter és Berényi János, a MÁV Rt. miniszteri biztosa közötti újabb megbeszélésen sem született döntés arról, hogy ki legyen a MÁV Rt. vezérigazgatója. Berényi János tegnap az MTI munkatársának elmondta, hogy a megbeszéléseket két hét múlva folytatják. Ennyi idő áll a miniszteri biz- i tos rendelkezésére is, hogy el- j döntse, vállal-e vezetői tisztet 1 a vasúti társaságnál. VALUTA vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 154,62 157,62 Ausztrál dollár 73,07 74,41 Dán korona 16,25 16,55 Finn márka 19,28 19,62 Francia frank 18,62 18,96 Görög drachma (100) 42,14 42,94 Holland forint 56,94 57,98 ír font 152,37 155,17 Japán yen (100) 100,91 102,77 Kanadai dollár 71,66 73,18 Kuvaiti dinár 334,57 341,23 Német márka 63,83 65,03 Norvég korona 14,58 14,86 Olasz líra (1000) 64,19 65,41 Oszt. schilling (100) 907,46 924,16 Spanyol peseta (100) 77,23 78,69 Svájci frank 75,73 77,05 Svéd korona 12,76 13,00 USA dollár 99,12 101,12 ECU (Közös Piac) 122,09 124,33