Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-18-19 / 142. szám

1994. június 18-19., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Arcok - Harcok 9. oldal TANÍT, ZENEKART VEZET, KONCERTEZIK A Veress Pálné-díjas muzsikus Nagyon érett már ez a díj Kanyó András számára. A balas­sagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában tanító művész­tanár a minap vette át a a Nógrád megyei Veress Pálné-díjat. Fiatalon kapta az elismerést, hiszen még csak 38 éves. Az életútról, a munkáról, a sikerekről beszélgettünk a fuvolát virtuózán kezelő zenepedagógussal. Kanyó András: Most már azért más­hova is hívogatnak, de jól érzem itt magam- Mennyiben határozta meg a pályáját a család?- Negyedik gyerek vagyok. Szüleim értelmiségiek lévén fontosnak tartották, hogy ze­nét tanuljunk. Én hegedűvel kezdtem, aztán zongoráztam, végül középiskolás koromban a fuvolát választottam.- Nem ment a hegedű?-Szó sincsen erről, nagy jövőt jósoltak nekem, verse­nyeket nyertem. Elsősorban anyagi okok miatt nem tudták vállalni a szüleim a taníttatá­somat. A két bátyám már fő­iskolára járt, pedagógus fize­tésből nehezen lehetett meg­élni már akkor is. Úgyhogy maradtam Nagykanizsán a vegyipari technikumban.- Tehát anyagi okok miatt hiúsult meg a zenei középis­kola. De hogy jött elő ez a technikum?- Ebben is a zene a ludas- nagyszerű zenekar műkö­dött abban az iskolában. Szó­val, folyamatosan zenéltem a technikumban.- Hegedűit vagy fuvolá- zott?- Nekem mindig nagyon tetszett a fuvola, így aztán hangszert váltottam. Senki nem biztatott erre, magam vá­lasztottam. Borzasztó fafuvo­lám volt. Ahhoz, hogy más­nap tudjak játszani, minden este lekötöztem a billentyű­ket, és vízbe mártottam. Ké­sőbb persze kaptam egy jobb hangszert.-Gyorsan ment az átál­lás?- Hazudnék, ha azt mon­danám, nehezen. A tanárom bevallotta, hogy néhány hó­nap alatt többet tudtam, mint ő. Alkat kérdése. Igaz, érez­tem a korlátáimat is.-Indult versenyeken ak­koriban?- Persze, szép sikereket ér­tem el. Az egyik ilyen versenyen fi­gyelt fel rám Barth István, a pécsi egye­tem profesz- szora. Róla tudni kell, hogy igen nagy tudású, nemzetközi hírű, Liszt-dí­jas fuvolamű­vész. Nála ta­nulhattam öt évig - ő hitt bennem. Tanultam és tanítottam.-Nem ép­pen szokvá­nyos utat járt be, hiszen kimaradt a zenei középis­kola. Mennyire gyakori ez a zenei pályán?- Olyan ritka, mint a fehér holló.- Simán bejutott a főisko­lára?- Igen. Tanári szakon vé­geztem.- Még ebben az időben is versenyzett?- Emlékszem, az állam­vizsga előtt volt egy főiskolai szintű verseny, melyet meg­nyertem. Ez annyit jelentett, hogy tovább mehettem volna a művészképző vonalra. Azokhoz, akik akkor tanítot­tak a Zeneművészeti Főisko­lán, nem akartam menni.- Jött Balassagyarmat.- A feleségemnek ide szólt az ösztöndíja - követtem őt. Egyébként is kisvárosi beállí­tottságú vagyok. Nem bántam meg a döntésem. Most már azért máshová is hívogatnak, de jól érzem itt magam.- Mit jelent önnek a mos­tani elismerés?- Sokat. A Veress Pálné-dí­jat hosszabb pedagógiai és művészi munkáért adják a megyében. Minden bizonnyal benne van ebben az is, hogy rengeteg gyerekelőadást tar­tunk a falvakban. Úgy gondo­lom, rám is ezért esett a vá­lasztás. Réti Zoli bácsi idejé­ben is valódi alkotó légkör uralkodott a zeneiskolában, most sincs ez másképp. Nél­küle és a belső igény nélkül aligha sikerült volna megva­lósítani az elképzeléseimet.- Mit tart fontosnak ezen a pályán?-Égy vidéki zenetanárnak végülis a szűkebb környeze­tében a tanítás nagyon fontos feladat, de legalább ilyen fon­tos az adott művészeti ágat felvirágoztatni, művelni. (ádám) Végigkíséri történelmünket a borzalom K Jé pír tás. Sajnos nem példa 1V nélküliek az emberiség történetében. Sőt, súlságosan is végigkísér bennünket. Az önmagára büszke, modern ember úgy vélné, hogy kora mentes tőle, minthogy a bar­bárság ideje leáldozott. De mit ad Isten, századunk -a hu­szadik -bővelkedik a ke­gyetlenségben. Örmények, gö­rögök, magyarok elleni pog­romok - melyek kapásból jutnak eszünkbe. És a legmeg- tervezettebb, a legkiterjed­tebb: a zsidó holocaust. Dokumentumok — írások, fényképek, filmek - és visz- szaemlékezések bizonyítják. Művészeti alkotások idézik fel megrázóan az ember lealjasu- lását és a borzalmakat. S mégis akadnak napjainkban olyanok, akik kétségbe vonják (vonnák) a megtörténtét. O " sszeállításunkkal emléke­zünk. Mind a több mint ötezer izraelita felekezetű em­berre, akik Nógrád megyében éltek az 1940-es évek közepén, amikor a vasúti vagonok elin­dultak a náci haláltáborok felé. (ok) BERKOVICS IZIDOR VISSZAEMLÉKEZÉSE A FÖLDI POKOLRA Száz közül nyolc tarjáni maradt életben Ezeken a területeken helyezkedett el a gettó Amikor a németek megszáll­ták Magyarországot, és köte­lezővé tették a sárga csillag vi­selését minden zsidó számára, Salgótarjánban 450 zsidócsa­lád élt, körülbelül 1800 lélek. A férfiak közül sokat (mint­egy 800 személyt) kötelező ka­tonai munkaszolgálatra hív­tak be, akiket fegyvertelenül a front minden részén meg lehe­tett találni. 1944 áprilisában Salgótar­jánban gettókörletként lett kije­lölve a Hochauser-udvar, a Friedmann-udvar, a Blayer-udvar, a Rosenberg-ud- var, a Régiposta út,r valamint a posta és a mostani Állami Áru­ház (ma Centrum Aruház - a szerk.) mögötti rész. A gettózá­sokat (majd később a deportá­lásokat is) a csendőrség vé­gezte, mert a rendőrséget már a nyilasok sem tartották megbíz­hatónak. Ahogyan egyesek a deportálást végrehajtották, az már több volt kegyetlenkedés­nél, az már szadizmus volt. Napokig az istállóban Áprilisban, amikor megkezd­ték az összegyűjtést, egy éjjel 10-15 családfőt szedtek össze. Ha nem volt otthon a családfő, akkor helyette az anyát vitték el. Minden értéket (óra, arany- nemű stb.) le kellett adni. Átvé­teli elismervényt egyáltalán nem adtak. Már a gettókban is a legmostohább körülmények között éltek (koplaltak és tisz­tálkodni nem tudtak), csak kü­lön engedéllyel lehetett a gettó- zottal beszélni... Bár akadtak egyes jobb ér­zésű emberek, akik enyhíteni próbáltak a gettózott zsidóság sorsán (ilyen volt például Hor­váth százados is), de 6-7 napnál tovább neki sem volt erre módja, mert a zsidóság üldözé­sét központilag irányították. Amikor parancs érkezett a deportálásra, Salgótarjánból és környékéről 1370 (egyezerhá­romszázhetven) embert gyűjtöt­tek össze, gyereket, felnőttet, öregeket és asszonyokat vegye­sen. A tarjáni bányai gondnok­ság istállójába préselték be őket, oda, ahol korábban 40-60 ló számára volt csupán hely. így el lehet képzelni, hogy azok a személyek mit szenvedhettek pár napig ebben az istállóban. De nem volt jobb sorsuk a va­gonokban sem, mert egy-egy vagonba 90 személyt is belerak­tak, és az út Auschwitzig 3 hosszú napig tartott, víz és WC-lehetőség nélkül. Sokan fuldokoltak a szomjúságtól, de senkinek sem volt szabad le­szállnia. Állandóan fegyveres csendőrök vigyáztak a vago­nokra, nehogy az ajtót kinyis­sák. Auschwitzban a szelektá­láson mindenki átesett, s a sze­rencsésebbeket dolgoztatták. A salgótarjáni zsidóságnak csupán 8f százaléka maradt életben, a többiek különböző lágerekben elpusztultak. Több sorstársam egybehangzó véle­ménye szerint bár rossz volt az élet munkaszolgálatban is, de nyaralásnak tűnt a deportálás­hoz képest. Ruha és lábbeli nélkül, étlen-szomjan napokig meneteltettek bennünket, de nem volt szabad kilépni a sor­ból, mert aki így tett, az köny- nyen az életével fizetett. Volt köztünk egy 17 éves fiatal, aki nagyon éhes volt, és elfogadott egy jobb érzésű embertől egy bögre tejet, amit nem látott az SS-katona. De szerencsétlensé­gére rácsöppent a ruhájára, a foltot észrevették és ott a hely­színen tarkón lőtték... Nem volt propaganda Találkoztam olyan német szakaszvezetővel is, aki nem hitte el, és csak propagandának tartotta a zsidók deportálását és kivégzését. Mint mondotta: „A németek kultúremberek, ilyet róluk csak az ellenségeik állít­hatnak” . Az 1800 személyből mind­össze 157 jött haza a földi po­kolból, Auschwitzból és a többi koncentrációs táborból. (Az 52 éves Berkovics Izidor 1964 tavaszán mondta el visz- szaemlékezését a salgótarjáni múzeum képviselőjének) Salgótarjáni munkaszolgálatosok 1944 nyarán HOLOCAUST-IDŐ A vészkorszak Salgótarjánban Március 19: Magyaror­szág német megszállása. A zsidó ügyvédek (dr. Gádor Ferenc, Friedmann Armin, Läufer Samu, Szalvendy Ödön) irodáinak bezárása Salgótarjánban. Április 4: A polgármes­teri hivatalhoz megérkezett az a BM-rendelet, amely a gettósításról rendelkezett. Április 12: Kötelezővé vált a sárga csillag viselése. Kijelölték azokat a helyeket, ahová zsidó nem léphetett. Május 3: Megkezdődött a zsidók gettóba gyűjtése. Közreműködött: a Zsidó Tanács. Elnöke: Fridler Samu, tagjai: Hochauser Károly, Szalvendy Ödön, Schwarcz Ödön. A gettó színhelyei: 1. Pécskő utca, Kissomlyó utca, Fő utca; 2. A posta mögötti házak az Óvoda tér­től az Erzsébet térig; 3. Régi posta utca (az izraelita templomig). Május 11: Rátkay Béla polgármester hivatala szabá­lyozta a zsidók magatartá­sát:- naponta 11-16 óra kö­zött hagyhatták el a terüle­tet,- vasárnap, ünnepnap nem jöhettek ki,-a Fő utcán nem közle­kedhettek,-ablakok eltakarása kö­telező- zsidó nem zsidóval nem beszélhetett. Május 10: A zsidók get- tósítása befejeződött Salgó­tarjánban. Május 16: Újabb polgár- mesteri rendelkezés szerint a gettót egyáltalán nem hagyhatták el zsidók. Június 5: A gyűjtőállo­más megnyitása a bánya gazdasági udvarán, az istál­lókban. 2 310 személyt zsú­foltak össze. Június 13: A zsidók el­szállítása megkezdődött.-1 vagonban 60-80 főt helyeztek el- a cél: Auschwitz (Kas­sán keresztül)- az út: három napig tar­tott, víz és tisztálkodási le­hetőség nélkül. Június 16: A salgótarjáni zsidók elszállítása a város­ból befejeződött. Emléktábla-avatás Salgótarján. Jelentős ese­ményre készül a megyeszék­hely. A holocaust városi áldo­zatainak emlékére a Főposta épületén emléktáblát helyeznek el június 19-én délelőtt tíz óra­kor. Az ünnepséget Salgótarján Város Önkormányzata és a Nógrádi Történeti Múzeum Múzeumbaráti Köre rendezi. Beszédet dr. Zsély András, Sal­gótarján polgármestere mond. ÚJ KORMÁNY - RÉGI SAJTÓ? Dúl az uborkaszezon a nyil­vános politizálásban. A Tisz­telt Ház június 28-i összehívá­sáig minden párt zárt ajtók mögött tárgyal egymással és önmagával. A nyertesek a kormányzásról alkudoznak, a vesztesek belső ellentéteiket próbálják föloldani. Elég nagy a tanácstalanság, a sajtó is sokat találgat. Minden megváltozott Két hét múlva minden meg­változik, mert mozgásba lendül a nagypoilitika forgószínpada. Addig érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkodni az új kormány és a sajtónyilvános­ság viszonyáról. Valóban ismét kormánypárti lesz az utóbbi években harcosan ellenzéki sajtó? Nemcsak a politikusok régi személyisége alakult át, hanem a magyar politika egész sza­bályrendszere formálódott újjá. Nagy meglepetés fogja érni azokat a politikusokat, akik az öt-tíz évvel korábbi beidegző­dések, megszokások alapján próbálnak fellépni. A választók nem fogadják el a régi tekinté­lyek mai kinyilatkoztatásait, ha nincs mögöttük fedezet. Meg lehet bukni is Néhány hónap alatt garantál­tan megbukhat az az újság, amelyik nem elégíti ki az olva­sók tájékozódási és kritikai igényét. A fél ország figyeli a Népszabadság új irányvonalát. Megértük azt is, hogy a "Világ proletárjai, egyesüljetek!" jel­szava után most a szocialista napilap megjelölés is eltűnt. Az "országos napilap" felirat alatt továbbra is ugyanazok írnak, de a szocialisták és a koalíciós kormány bőven kap tőlük tüs­kéket. Mert még a Népszabad­ság is a piacból él - nem kor­mánytámogatásból . Tényleg kíváncsian várom én is, mit kezd önmagával a Népszava, a Magyar Hírlap, a Kurír . . Ki olvassa őket, ha az új kormánnyal szemben enge­dékenyebbek lesznek? Az el­lenzék bírálatából mégsem él­het meg egy magyar lap. Nem fogadná el a közvélemény. A közvélemény ellenzéki A közvélemény úgyis ellen­zéki marad, a közvélemény ná­lunk mindig elégedetlenkedik. Bőven lesz rá oka: áremelések, elbocsátások, öncélú politikai csatározások továbbra is bő­séggel várhatók. A tévé és a rádió az utóbbi két esztendőben önmagáról be­szélt legtöbbet. Hol a Híradó­ról, hol az Egyenlegről.. Hadd ne foglaljak itt és most állást a sajtószabadság értelmezéséről vagy a méditörvény elfogadá­sának esélyeiről. Érdemesebb magáról a tájékoztatásról be­szélni. A hírek érdeklik Engem mindig a konkrét hí­rek érdekeltek. Jóval kevésbé izgatták a közvéleményt az új­ságírók belső harcai. Pedig ez is fontos, de nem a nézők, a hall­gatók számára. A parlamenti választás eredményét sem a tévé döntötte el. Ha a választópolgár a HÉT "ajánlása" szerint voksolt volna, bizony nem győz az MSZP. Ha az országos napila­pokból olvasta volna ki a nép a "saját" véleményét, akkor sem nyer az MSZP . . A megyei lapok jelentősége Általános tapasztalat, hogy tájékozódni akar a hallgató, az olvasó; hogy aztán önállóan dönthessen. A média befolyá­soló hatása véges, sőt könnyen önmaga ellentétébe fordulhat a manipulációs szándék. Ne kerülgessük macska mód­jára a forró kását: megél-e két megyei napilap az alig ne­gyedmilliós Nógrádban? Nehe­zen. Én nem akarok ebben a vi­tában ítélkezni - nem vagyok illetékes. Azért írok a Nógrád Megyei Hírlapban, mert ez az újság ajánlotta fel a hasábjait. Ráadá­sul nem támasztott semmiféle politikai feltételeket a szerkesz­tőség. Elfogulatlan szemléletet és mérsékelt hangvételt várnak tőlem. Magam is erre törek­szem, különben nem vagyok közíró, csak agitátor. A Springer-lapok évek óta nem pártújságok: információ­kat közvetítenek. Küzdenek a létükért, a jövőjükért. Ők sem, én sem gazdagodunk meg eb­ből az újságból. Talán nem is ez a cél. Minden megyében jelen­tős a helyi napilap tájékoztató szerepe. Á győri Kisalföld és a pécsi Dunántúli Napló évtize­dek óta egyenesen az ország harmadik és negyedik legna­gyobb példányszámú napilapja. Igényeket elégít ki Ez talán színvonalat jelent, de mindenképpen igényeket elégít ki. Hasonló szerepük lesz a helyi kábeltelevízióknak, rá­dióadóknak. Kár lenne min­denhatóvá nagyítani a sajtó ha­tását. Bilecz Endre

Next

/
Oldalképek
Tartalom