Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-13 / 137. szám
8. oldal Müsorajánlat 1994. június 13., hétfő Világméretű akció 43 millió aláírással ellátott beadvány érkezett a hágai Nemzetközi Bírósághoz a nukleáris fegyverek felhasználása elleni tiltakozás jegyében - jelentette az AP, az aláírásgyűjtési akció egyik szervezőjének tájékoztatására hivatkozva. A világméretű aláírásgyűjtési akció olyan atomfegyver-ellenes nemzetközi szervezetek égisze alatt folyt, amelyek támogatják az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) azt a kérését, hogy a hágai bíróság foglaljon állást a nukleáris fegyverek törvényességének ügyében.- Régóta folyik a vita a nukleáris fegyverek törvényességéről, de senki nem hallotta még a világ legmagasabb szintű bírói testületének véleményét - mutatott rá Michael Christ, az Orvosok a Nukleáris Háború Megelőzéséért nevű szervezet képviselője, az akció egyik szervezője. Robot javítógép. Japánban a tokiói elektromos művek sok százezer yenes beruházással „robotszerelőket” csináltatott. így szeretnék elejét venni annak, hogy komolyabb baleset, netán halál forduljon elő a felső villamos vezetékek szerelésénél. A robotot irányító mérnök egy légkondicionált helyiségből vezérli a berendezést... Kamatozó Kincstárjegy 1995/VI. 3X0 í 3 X8 .0301 Hízó nmaßiß iíx'idsam Ao Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra magas kamatot kínál, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/VI. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, névre szóló értékpapírA Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt. 3101 Salgótarján, Rákóczi u. 22., Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó, Rétság, Bátonyterenye, Szécsény • MNB Nógrád Megyei Igazgatóság 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 15. • Cooptourist Rt. 3101 Salgótarján, Rákóczi u. 11. .pl AT Ç, K,«y I Rövid távon - előnyösen számlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. június 13-17-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1994. június 17. Évi bruttó kamata 24%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpap'rókát napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. T O BUSZ O BOS BIZ I O IV S A <i Brazíliában - érthetően - győzött a focimánia Győzött a focimánia: a riói és a Sao Paolo-i tőzsdék - a sportrajongó kereskedők nyomására - rövidített, illetve módosított nyitva tartással működnek a közelgő labdarúgó világbajnokság azon napjain, amelyeken a brazil nemzeti tizenegy pályára lép. A két intézmény hivatalos bejelentése szerint a hazai válogatottat érintő fordulók idején összevonják majd - vagyis ebédszünet nélkül, folyamatosan tartják, és hamarabb fejezik be - a jegyzési napot, amely VB-mentes időkben délelőtti és délutáni periódusokból áll. A meccsek azonban nem csupán a részvény- forgalom időbeli szabályozását, de az árfolyamokat is bizonynyal befolyásolják - állítják az AP-DJ gazdasági hírszolgálat által idézett helyi szakértők. A gazdasági szankciók lassacskán elenyésznek Az amerikai kormányzat gyakorlatilag belátta, hogy a Jugoszlávia - vagyis a szerb-montenegrói államszövetség - ellen foganatosított gazdasági szankciók lassanként elenyésznek, s Belgrád (legalábbis átmenetileg) megtalálta a módját a pénzügyi összeomlás elkerülésének - írja a UPI washingtoni külügyi forrásokat idézve. Az amerikai hírügynökség emlékeztet: alig fél éve a Clinton-kormányzat illetékesei komor képet festettek a szankcióktól gyötört Szerbia mindennapjairól, az alapvető élelmiszerek és az üzemanyag hiányáról, a követhetetlen, havi 300 millió százalékos inflációról. Hivatalos amerikai vélemények szerint azonban Belgrád támogatásra talált „Szerbiában, Romániában és Bulgáriában működő bűnöző elemek részéről, akik hol megvesztegetéssel, hol csempészéssel hatolnak be az embargó fala mögé” - írja a UPI, hozzátéve: az új pénzpolitika - a „kemény” szuperdínár megteremtése - hatásaként ömlik a lakossági keményvaluta is a központi kasszába. Teng Hsziao-ping halálhíre és a tőzsdék A tokiói, a hongkongi, sőt, a New York-i tőzsdéket is meg- mozgtatta az utóbbi napokban a legbefolyásosabb kínai politikus, Teng Hsziao-ping haláláról szóló híresztelés, a pekingi kormány külügyi szóvivőjének nyilatkozata szerint azonban az agg vezető ,jó egészségnek örvend”, s az elhunytáról terjedő szóbeszéd „merő rémhír”. Előbb a hongkongi értéktőzsde árfolyamai kezdtek mélyrepülésbe, miután - mint a helyi rádió jelentette - a kereskedők között elterjedt: Peking még a nap folyamán bejelenti a kínai gazdasági nyitás 89 éves mentorának halálát. A térségbeli piacok szereplői körében tartja magát az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a minden hivatalos posztjáról visszavonult, mégis változatlanul az első számú politikai tényezőnek tartott Teng halála nyomán hatalmi harc és káosz lehet úrrá a hatalmas ázsiai országon. Bajban van Cicciolina... Egy New York-i bíró letartózta- tási parancsot adott ki Staller Ilona ellen, mert az egykori pornósztár és olasz parlamenti képviselő visszalopta 17 hónapos fiát elvált férjétől. Magyarország elhíresült lánya csak rövid ideig élt boldog házasságban meglehetősen excentrikus férjével, Jeffrey Ko- ons amerikai szobrásszal. Kapcsolatuk gyorsan megromlott, s a két szülő kíméletlen harcot kezdett egymás ellen gyermekük, a kis Ludwig Maximilian megszerzéséért. A válást Olaszországban mondták ki, s az olasz bíróság az anyának ítélte a gyermeket. Koons a döntésbe nem nyugodott bele, tavaly ellopta Rómából a kisfiút. New Yorkban egy bíróság neki ítélte a kettős állampolgárságú gyermeket. Cicciolina az év elején kiköltözött az amerikai nagyvárosba. A bíróság engedélyezte neki a láthatást, ám azt megtiltották neki, hogy elvigye fiát New Yorkból. Az anya a napokban kijátszotta a felügyelőt, és eltűnt Ludwig Maximiliannal. Soros keményen ostorozta a nyugati kormányok önzését Soros György, a kelet-európai jótékonyságáról híres nyugati tőzsdei befektető szerint a nyugati kormányok önzése és az általuk a Keletnek prédikált „laisser faire” szabadpiaci dogma is felelős azért, hogy Kelet-Eu- rópa nemzetiségi gyűlölködésbe, sőt, Boszniában már etnikai háborúba is süllyed. Soros György az Article 19, egy szólásszabadságra ügyelő nemzetközi társadalmi szervezet hétvégi londoni összejövetelén szólalt fel. Azt mondta, hogy Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök olyan személyiség lehetett volna, akinek hívó szavára a Nyugat bizonyára megsegítette volna Kelet-Európát a kommunizmus összeomlása után. Csakhogy éppen Thatcher asz- szony volt az, aki mereven ragaszkodott a „segítsünk, hogy segíthessenek magukon” dogmájához, és ez lefékezte a támogatást — mondta Soros György.- A kommunizmus összeomlását követő eufórikus hangulatot fel lehetett volna használni jobb rendszerek megteremtésére. De ez a pillanat már elmúlt - mondta Soros. Úgy vélte, hogy a nacionalizmus nemcsak Kelet-Európát, hanem az egész nyugati civilizációt fenyegeti.- Ha nincs ellenség, kitalálnak egyet. Hitlernek sok imitá- tora van manapság Kelet-Euró- pában - mondta. Külön bírálta az EU-t és az Egyesült Államokat azért, mert utat enged a Macedóniát fenyegető görög nacionalizmusnak, és ez általános balkáni háború receptje lehet. Az ENSZ-et olyan önző kormányok gyülekezetének nevezte, amelyek csak a nemzeti önérdeket követik a közös jó rovására.- A szabadság koncepciója megváltozott. A második világháborús eszme az volt, hogy készek vagyunk harcolni és áldozatot hozni a szabadságért. Ez az eszme fokozatosan elhalványult - fejtegette Soros, és hozzátette: furcsállja, hogy ő maga, aki mégis egyetlen ember csupán, többet tesz a nyílt társadalomért, mint a legtöbb kormány. Brit lapok korábban úgy kommentálták Soros György új kelet-európai befektetéseit, hogy megváltoztatta eddigi filozófiáját, amely szerint Nyugaton szerzi a pénzt, és Keleten költ. A szükségletek láttán úgy tűnik, hogy a keleti jótékony- kodásokkívül részt vállal az ottani kö* etlen gazdaságfejlesztésben is - írták. (MTI)