Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-15 / 62. szám

1994. március 15., kedd ÜNNEPKÖSZÖNTÖ HÍRLAP 9 Nógrád megyei csaták Harcok a függetlenségért Hogyan ünnepelte a magyar nép március 15-dikét Mikor a diadalmas honvédse­reg Komárom alá érkezett, tar­totta Nógrád vármegye választ­mánya, hosszú szünet után, első ülését Losonczon. Ez ülésen, melyet Repeczky kormánybiztos hívott össze, Horváth Elek első alispán elnökölt, ugyanaz, aki az elmúlt őszön oly nagy tevékeny­séget fejtett ki a vármegyére eső honvéd újonczok kiállítása kö­rül, s aki 1849 januárjában nem akart meghódolni a császári biz­tosnak, amiért ötheti börtönt szenvedett. Megnyitóbeszéde után Dessewffy Ottó emelkedett szólásra. Indítványozta, mondja ki a vármegye közönsége, hogy a tisztviselői kar meghunyászko- dását, amellyel az önkény szol­gálatába szegődött, a vármegye közönsége elítéli; egyben java­solja, hogy a vármegye székhelye Losonczra tétessék at. A választ­mány mindkét indítványt elfo­gadván, Repeczky kormánybiz­tos felfüggesztette a vármegyei tisztikart, és mindazokat, akik 1849. januártól kezdve szolgá­latban maradtak, igazolásra szó­lította fel. Április 25-én nagy ünnepsé­gek színhelye volt Losoncz váro­sa. E napon tartotta a vármegye közönsége a piaczon, szabad ég alatt közgyűlését, a melyet nép­gyűlés követett. Ezen Repeczky kormánybiztos elnökölt, kinek megnyitóbeszéde után Losoncz főjegyzője felolvasta a független­ségi nyilatkozatot, mely után az összes jelen voltak felemelt kéz­zel megesküdtek, hogy a haza függetlenségi ügyéért hűen ki­tartanak. A népgyűlést a kath. és a ref. templomokban hálaadó is­tentisztelet, majd népünnep kö­vette. (Közlöny, 1849. évi. 96. sz.) Az új kormány már április 29- én elrendelte az újonczozást, s Nógrád, Árva, Liptó, Zólyom, Hont vármegyék, valamint az e vármegyék területén levő szabad királyi városokból kiállítandó újonczok gyülekezőhelyéül Lo- sonczot jelölte ki. Az újonczok átvételével Repeczky kormány- biztost bízták meg, aki még ápri­lis közepén Pintér Károlyt bízta meg a Hont és Nógrád várme­gyék területéről egybeállítandó védőcsapat vezérletével. Pintér mintegy 3000 emberből álló gu- erilla-csapatot gyűjtött össze, mely azonban csak kaszákkal és vasvillákkal volt felfegyverezve. Az orosz betörés után, Szeme­re Bertalan miniszterelnök ren­deletére, július első felében még egy védőcsapat alakult a várme­gye területen, Kemény Károly főhadnagy, Ujházy Lajos és Po- korny Sándor hadnagyok vezér­lete alatt. Ez a védocsapat az­után, mikor az orosz sereg Zó­lyomból a vármegyén át Gömör- be vonult, folyton csipkedte és háborgatta az átvonulokat. Midőn Görgey Komáromból kivonult, Váczig nyomult előre, ahol júl. 15-én a Hét kápolna mellett, a dukai hegy tövében al­konyaiig harczolt a Sass és Af­fenberg tábornokok vezérlete alatt álló orosz hadakkal, anél­kül, hogy az utóbbiak a legcseké­lyebb eredményhez tudtak volna jutni. Mivel azonban Paskievich Véres csatákban igyekezett a nemzet megvédeni szabadságát herczeg 52.000 főnyi hadával is Vácz felé nyomult, Görgey még 16-án délután elhatározta, hogy az éjjel Vadkerten, Rétságon at Balassagyarmat felé vonul. Ter­vének kivitelét azonban egy vá­ratlan körülmény csaknem egé­szen halomba döntötte. Görgey seregét ugyanis tömérdek mene­külő követte. A különféle jármű­vek száma az ezret is meghalad­ta. Görgey azonban a menekü­lők raját Szokolyán visszahagyta, s innen kellett volna csapatainkat megelőzve, Nógrádon át Vad­kertnek húzódni. Július 16-án azonban az a hír terjedt el a me­nekülők között, hogy Haynau, a császári hadak fővezére, Eszter­gomnál átkelvén a Dunán, Vácz felé siet. E hírre a megriadt tö­meg betódult Váczra, s ezáltal megakadályozza a magyar csa­patoknak Váczról való elindulá­sát, úgyhogy júl. 17-én virradatig csak a VII. hadtest érte el Szen­dehelyt s Katalinpusztát, a sereg zöme pedig Váczon rekedt. Eközben az orosz ismét táma­dást intéz a honvédek ellen, mire a város népe, valamint az ott re­kedt szekertábor egyaránt me­nekülni igyekszik. Mialatt a vá­ros távolabbi részeiben még egy­re folyik a küzdelem, azalatt a menekülők kocsisora nagy ügy­§ yel-bajjal átvergődik a Gom- ás-patak hídján, s Rétság felé menekül. A menekülőket csak­hamar követik a honvédcsapa­tok is. Görgey csodálatos hideg­vérrel maga intézi az elvonulást, s mikor az utolsó ágyú is keresz­tülvonul, a hidat felgyújtana, s maga már az égő hídon lovagol át. Az oroszok azonban a tüzet gyorsan eloltják, Rüdiger orosz tábornok a harmadik hadtesttel átvonul rajta, s a hátráló magyar hadak üldözéséhez fog. A honvédsereg ettől kezdve, egész Rétságig, szüntelen harcz- olva vonult tova. Leiningen Ká­roly honvédtábornok, Pölten- berg Ernő honvédtábornokkal egyesülve, Rétságnál visszaszo­rítják az oroszokat, a helységet felgyújtják, s Vadkert felé hú­zódnak. Á honvédsereg Vad­kertnél rövid ideig megpihen, és másnap, július 18-án azután to­vábbfolytatja útját Balassagyar­mat felé. Rüdiger azonban a honvédek után nyomul, s a Ló- kos-pataknál ismét eléri a mene­külőket; itt Pöltenberg, a hátvéd vezére kemény harczba bocsát­kozik Aurep orosz tábornok ha­dával. Balassagyarmattól kezdve a honvédsereg útja már nyugod- tabb. Görgey Nagy Sándort ren­delvén ki hátvédül, a többi csa- atokat Szécsénybe és Ludány- a küldi éjjeli szállásra. A hátved utócsapatában azonban a 18-19- ike közötti éjjelen vaklárma tá­mad. Arra a hírre, hogy jönnek az oroszok, az ijedtség átterjed a többi csapatokra is; az egész honvédtábor felriad nyugalmá­ból, s még az éjjel Losonczra siet, ahonnan már júl. 19-én tovább vonul, és Görgey Rimaszombat­ban üti fel főhadiszállását. (Gracza Györgyi m. V. 571- 577:) Az orosz sereg mindenütt Görgey nyomában volt. Rüdiger azonban a rendszeres üldözésről egyelőre lemondott, s csupán Cnrulew ezredes három század lovas és két ágyú élén vonult a magyar sereg után, inkább meg­figyelő, mint támadó szándék­kal. Júl. 19-én Rüdiger már Ba­lassagyarmaton ütötte fel főha­diszállását, míg Sass orosz tábor­nok mintegy 4000 emberrel Szé- csényt szállotta meg. A tisztikar a Pulszky-féle kastélyban vett szállást, míg a legénység a város végén ütött tábort. Á Szécsény- ben tanyázó oroszok mindent el- usztítottak, és még a kastély értjének díszfáit sem kímélték. Sass tábornok kozákjai másnap, júl. 20-án reggel 9 órakor felke­rekedvén, Losonczra vonultak, ahonnan alig néhány órával előbb vonultak ki a magyar csa­patok, amelyek közül az I. had­test hátvédként Losoncz-Apát- falván foglalt állást. Chrulew ezredes, aki már júl. 20-án Losonczon volt, attól tart­ván, hogy a magyarok elfogják, cselhez folyamodik, békekötés ürügyével két hadikövetet küld a losonczapátfalvai magyar tábor­ba. Nagy Sándor, az első hadtest parancsnoka, tüstént intézkedik, hogy a két hadikövet Görgey fő­hadiszállására kísértessék. Gör­gey azonnal észreveszi, hogy a békeajánlat nem komoly, mind­amellett látszólag alkudozások­ba bocsátkozik az orosszal, mi­alatt az egész fel-dunai sereg Nógrád és Gömör hegyei-völ- gyei között, észrevétlenül siklott tovább Miskolcz felé. Eközben mindegyre több orosz had vonul át a vármegyén; ezeket a guerillák szüntelen há­borgatják. A herczeg Galizin 4000 főből álló csapatát a Lo- soncztól Zólyom felé mintegy órányira eső Haller-fogadónál oldalt támadták meg. Áz oro­szok, abban a hiszemben, hogy egy nagyobb magyar sereggel ál­lanak szemben, sietve bevonul­tak Losonczra, ahol szerencsés megmenekülésük örömére hála­adó istentiszteletet tartottak, a várostól pedig hódolati okiratot követeltek, amit ki is állítottak, s más pecsét hiányában, a csizma­dia czéh pecsétjével erősítettek meg. Paskievich herczeg, az orosz hadak fővezére, hogy Görgey hadát bekerítse, az orosz hada­kat egymás után a Sajó felé ren­deli, minek következtében Rüdi­ger és Sass tábornok is kivonul a vármegye területéről, és csakha­mar megérkezik a bányaváro­sokból Grabbe tábornok, akit júl. 28-án Gesztelynél, Zemp­lénben, a hős Leiningen Károly tábornok, aki a távol levő Gör- geyt helyettesítette, visszaszorí­tott, mire Grabbe Putnokig vo­nult vissza. E kudarcz után pa­rancsot kapott, hogy húzódjék ismét a bányavárosok felé. Grabbe csakhamar útra kél, de mivel a guerillák folytonos táma­dásai miatt nem érzi magát biz­tonságban, egy 96 főből álló czirkálócsapatot küld Losoncz felé. Részlet a „Nógrád vármegye története” című kötetből Kopjafák a csúcs alatt Kopjafák a salgói vár tövében. Megyénk egyik legszebb, védett területén felkiáltójelként emlékeztetnek ezek az alkotások a ma­gyar nemzet hősi múltjára. Nógrád megyében így történt Forradalom és a szabadságharc Nógrád vármegyében két­ségkívül volt egy nagyon figye­lemre méltó népi fölbuzdulás a forradalom szándékai mellett. Létezett a vármegyében olyan tevékeny köznemesi garnitúra, amelynek tagjai a forradalom vezetőihez tartoztak. így említ­hetjük meg például Balassa­gyarmaton Horváth Elek alis­pánt, vagy éppen Madách Im­rét. Egyébként a forradalom és a szabadságharc időszakának Nógrádban lényegében a Gáli­éin herceg vezetése alatt álló cári csapatok vetettek véget Lo­sonc elfoglalásával, majd Ba­lassagyarmatnak az osztrák csapatok hadműveletei követ­keztében 1849. szeptember 22-én történt elestével. A me­gyében ezután már csak kisebb szabadcsapatok elszórt küzdel­mei folytak. Természetesen az is tény, hogy a megyében viszonylag rövid ideig tartó forradalmi idő­szakot követően sokan, köztük a Forgách grófok is behódoltak a győzteseknek. Áz ellentmondások sorozata az önkényuralmi időszak után erősödött föl. Egyrészt mind. a vármegye, mind a helyi közös­ségek kiálltak olyan politikusok mellett, mint Teleki László, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, akiket különböző térvényható­sági bizottságok tagjaiként is tiszteltek. Ugyanakkor köztéri alkotá­sok elhelyezésekor nem kaptak kellő figyelmet. Alig található a megyében nagyságuk előtt tisz­telgő dombormű, portré vagy szobor. A nagy elődök közül talán Petőfi kivétel, akinek szobra ta­lálható Balassagyarmaton és emlékét még több más formá­ban és helyen is őrzik. Ez nap délutánján a nép kí­vánta a színházi aligazgató Bajza Józseftől: hogy a színházba e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett Bánk bán adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen te­szi. A színház oltár volt ma, a kö­zönség színe volt jelen ünnepi arczokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti cocarda volt minden férfi, minden nő keblére feltűz­ve, középen a háromszínű zász­ló. Ez alatt a nép a megszabadí­tott Stancsics kocsiját önkezével vonva át Budáról a színház teré­ig, bevonult a színházba, melly mindenki számára ingyen meg­nyittatott. A páholybirtokosok is meg- nyiták páholyaikat a nép számá­ra, ki még e közforradalom per- czében is olly tiszteletben tartá a gyöngédebb érzelmeket, hogy egy páholyt sem foglalt el, melly- ben hölgyek ültek. A zenekar fölváltva a Rákó- czi-indulót, Marseillaise-t, és Hunyadi László szebb helyeit hangoztatá. Később Egressi Gábor szavalá el Petőfinek fenn kitett költemé­nyét, a nép ezreinek harsogó es- küvése mellett. Ugyanezt rögtön Szerdahelyi által zenére téve, a színházi polgártársak kara ének­lé el; a közönség ismételteié a szavalmányt és dalt. A közönség nagy része óhajtá Stancsicsot a színpadon megje­lenve látni, azonban értesülvén a tisztelt polgártárs gyengélkedő állapotáról, kívánatéval felha­gyott, s a legnagyobb csend és béke között eltávozék. Az állandó választmány azon­ban reggelig együtt ült. Másnap legelső teendője volt a népnek a nemzetőrség tettleges életbeléptetését követelni, s e végre aláírások nyittattak meg azok számára, kik a nemzetőrsé­get alkotni kívánják; néhány óra alatt több ezerre ment az aláírás. A nép követelte a fegyvereket. A katonai hatóság jelenté: hogy csak 500 fegyvert adhat, mert a többi Komaromba vite­tett. Ezt Lederer tábornagy kato­nai becsületszavára álh'tá. Az Arsenált fölnyitani nem akará. Lenn pedig a nép, melly már ekkor mintegy 20-25 ezerre ment, követelte a fegyvereket, s fenyegetőzék, hogy az Arsenált feltöri, ha fegyvert nem kap. Ekkor alvalasztmány nevezte­tett ki a fegyverek kiosztása tár­Petőfi Somoskőn Petőfi Sándor az Úti jegyze­tekben sokat és szeretettel ír Nógrádról. Beszámol somoskői látogatásáról is, amelynek em­lékét napjainkban a vár alatt lévő Petőfi-kunyhó őrzi. Ezt írja: „Amint lejöttünk a várról e faluba, egy parasztasszony há­zához hitt bennünket, s ott - föl- szólítatlanul - jól tartott édes és aludttejjel. Nagynehezen bírtuk rávenni, hogy pénzt fogadjon el. A jó emberek!” gyában, s egyórai tanácskoz- mány után Rottenbiller alpol­gármester a teremben, Jókai pe­dig a városháza terén összegyűlt népet nyugtatá meg azon terve­zet közzétételével: hogy az illető tömegek városnegyedenként kü­lön oszolván, száz-száz férfit vá­lasztanak ki maguk közül, kik óránként felváltva, mint nemzet­őrök az éjjel diadalfényben kivi­lágított város nyugalma fölött őr­ködjenek. A többi fegyverek ki­adása a következő napokon fog sürgettetni. Este a két testvérváros ki volt világítva, az utczákon lelkesült néptömeg forrongott, harsogtat- va: éljen a szabadság! Az abla­kokból nemzeti lobogók függtek alá, a szabadság nevével beírva. Egész éjjel rend és nyugalom őrködött a város fölött, a portyá- zó nemzetőrök több helyeken bujkáló csavargókat fogtak ösz- sze, s hivatásuknak minden te­kintetben híven megfeleltek. Mart. 17-én az ideiglenes kor­mányzó választmány által (melly állt a nép, tanács, megye, polgár­ság, és egyetemi fiatalság küldöt­teiből, közte három héber) elha­tároztatott: hogy a mostani na­pok örök emlékére az egyetemi tér, hol a forradalom legelőször kikiáltatott: „Martius 15-kei tér­nek”, a hatvani utcza, hol a sajtó elfoglaltatott, „Szabad sajtó ut- czának”, a városháza tere pedig „Szabadság terének” fog ezentúl elneveztetni, melly határozatot a tanács azonnal foganatba is vet­te, s Länderer rögtön nagy be­tűkkel nyomtatta az utczák eddi­gi nevének helyébe a megörökí­tendő dicsőség szavait. Ugyan­ekkor kimondatott: hogy min­den czímek eltöröltetnek, semmi tekintetes és nagyságos töb­bé. A kívánalom, mit Bécsbe in­duló küldöttség a király elé ter­jeszt: így kezdődik: „Fenséges haza!” Egy küldöttség átment Budá­ra fegyvereket követelni, miknek nyombani kiszolgáltatását a helytartótanács egész örömmel ígérte, s jelenleg a nemzetőrség óráról órára szaporodik. A kétfejű sasok minden kirá­lyi hivatal homlokáról levétet­tek, helyökbe a nemzeti czímer tétetett. A fekete-sárga színek helyébe a nemzeti három szín festetett. Múlt éjjel még a nádori palota is ki volt világítva, mi az életben először történik, sok más soha nem történtekkel együtt. Tegnap a fehér zászlót egy hölgy (Szathmáryné) vitte a nép előtt. A nép választottal ezért re­mek czímerrel tisztelték meg. A csend és a béke a forrada­lom mellett olly jó lábon áll, mint még soha. A boltok kirakatai nyitvák, a vásár rendben foly, a nemzetőrök minden utczában portyáznak. Éljen a magyar szabadság! E három szót hallani minden ajk­ról, minden utczán, minden zászlón ez van kifestve. („Életképek”, 1948. Mart. 19.) Dombormű a hotel falán Észak-magyarországi utazása során Petőfi Sándort megragadta Salgó vára, amelyről verset is írt. Erre is emlékeztet a Salgó Hotel falán lévő dombormű, Bátki József szobrászművész alkotása.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom