Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-11 / 35. szám

4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1994. február 11., péntek A TIT igazodik, de széles körben terjeszti a kultúrát Szakmához juttat munkanélkülieket Hűtőfürdő, vizes borogatás, jégtömlő Mit kell tudni a lázról? A Magyarországon ma működő civil szervezetek közül a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat egyike a legnagyobb ha­gyományokkal rendelkezőknek, hiszen több mint másfél évszá­zados folyamatos tevékenységet tudhat maga mögött. A TIT a rendszerváltást megelőzően részt vállalt az állami ideológia propagandájából, s ennek megfelelően részesült anyagi támoga­tásban. Mi a helyzet manapság, amikor nemcsak a körülmé­nyek és a feladatok újak, hanem a működés feltételeit is maguk­nak kell biztosítaniok? - kérdeztük Horváth Józsefet, a TIT Nógrád Megyei Egyesületének ügyvezető igazgatóját. nyelv hetét, és esztendőnként mintegy 80-100 előadást tar­tunk az anyanyelvi kultúra té­makörében. Említhetem a nyugdíjasok, a cigányok vagy éppen a falusi gazdák körében v nélküliek részére szervezzük. Az érettségizettek számára szaktanfolyamok működnek, a főiskolát és egyetemet végzet­tek pedig át- illetve továbbké­pezhetik magukat. Jelenleg ilyen a környezetvédelmi me­nedzser tanfolyam, vagy a jogá­szok részére jogi szakvizsgára felkészítő kurzus. Ezeket a tan­folyamokat a megyei munkaü­gyi központtól pályázati úton nyert pénzekből működtetjük úgynevezett non profit alapon.- A tanfolyamot végzett munkanélkülieknek sikerül elhelyezkedniük is? című tévésorozatra építve. A napokban a falusi turizmus té­makörében indul hasonló. Aktív értelmiség- Milyen a TIT szervezeti élete, hogyan tudja mozgósí­tani az értelmiséget?-Közel félezer hivatalosan bejegyzett tagunk van. Arra tö­rekszünk, hogy minél több helyi előadót vonjunk be az előadá­sok, tanfolyamok megtartásába. Tagjaink végeznek kutatómun­kát, országos és nemzetközi konferenciákon lépnek fel. Horváth József ügyvezető igazgató- Kétségkívül szinte minden megváltozott körülöttünk és a mi munkánkban is, eredeti kul­túraközvetítő szerepünket azonban nem adtuk fel. Tehetséggondozás Továbbra is fontos teendőn­ként tartjuk számon például a tehetségkutatást és gondozást mind az általános, mind a kö­zépiskolások körében. Az úgy­nevezett baráti körök foglalko­zásain az egyes tudományágak iránt érdeklődők tudásának el­mélyítéshez járulunk hozzá. Fi­atal csillagászaink most már so­kadik éve Salgótarjánban tartják országos összejövetelüket. Ifjú­sági tematikájú nyári egyete­münket idén már huszadik alka­lommal rendezzük meg. Rendszeresek egészségne­velő programjaink. Ezek sorá­ból kiemelném az észak-ma­gyarországi megyék együttmű­ködésében megvalósuló regio­nális tanácskozásokat. Minden évben megrendezzük a magyar Butkainé Vajda Éva, a salgótarjáni Madách gimnázium tanára tanfolyamot vezet a TIT székházban végzett tevékenységünket is.- Hogyan biztosítják ezek­nek a programoknak az anyagi hátterét? Önfenntartás- Mi már évekkel ezelőtt rá­kényszerültünk az önfenntar­tásra. Ekkor szerveztük meg például a kömyezetvédelmimű- szaki vagy a fordítói és tolmács szakszolgálatot, amelyek nyere­ségét a tudományos ismeretter­jesztésre fordítjuk.- Milyen arányt képvisel­nek tevékenységükben a tan­folyamok?- A legnagyobb hányadot al­kotják. Többségüket a munka­- Egyre nagyobb arányban. Például a gyógynövényter­mesztő illetve a hűtőgépkezelő tanfolyam valamennyi hallgató­jának tudtunk állást felajánlani. Konkurenciaharc- Hogyan állják a versenyt a konkurenciaharcban?- Jó kapcsolatokat igyek­szünk kialakítani, illetve olyan kínálatot nyújtani, amit csak ná­lunk találnak meg az érdeklő­dők. A nyelvet tanulók a me­gyében kizárólag nálunk tehet­nek vizsgát. Az újszerű formák között említhetem a távoktatást, amit a Lakitelek Alapítvánnyal végeztünk a Frici, a vállalkozó Együttműködünk a Miskolci Akadémiai Bizottsággal, van­nak kiadványaink, amelyeket a helyi értelmiségiek írnak, szer­kesztenek. Jó néhányan részt veszünk Kiwanis értelmiségi klub munkájában is.- Milyenek a működés tár­gyi feltételei?- Székházunkban pezseg az élet: reggel nyolctól este nyol­cig - szombaton és vasárnap is - folynak a rendezvények, pe­dig 11 tanfolyamunk házon kí­vül működik. Az 1993-as év nagy eredményének tartjuk, hogy a Német Népfőiskolái Szövetség támogatásával 16 számítógéppel gazdagodott fel­szereltségünk. - dyb ­Fiatal írók országos fesztiválja Irodalmi tehetségkutató pályázat A miskolci Új Bekezdés Mű­vészeti Egyesület az 1994-es évben is meghirdeti az országos irodalmi tehetségkutató pályá­zatot vers, esszé, glossza, iro­dalmi riport, novella és kritika kategóriában. A szervezők vár­ják a nógrádi tehetséges tolifor­gatók jelentkezését is. Pályázni lehet 14—35 éves korig nyomtatásban még meg nem jelent írásokkal. A pályáza­tokhoz mellékelni kell az öné­letrajzot, a saját névre megcím­zett válaszborítékot és a neve­zési díj befizetését igazoló csekket. A nevezési díj felnőtteknek hatszáz, diákoknak, munkanél­külieknek háromszáz forint. A határon túlról érkező pályázatok esetében a nevezési díj nem fel­tétel. A pályázatok benyújtási határideje március 31-e. Cím: Új Bekezdés Művészeti Egyesület, Miskolc, 3510. Pf.: 620. A nyertesek bemutatkozási lehetőséget kapnak az Első hangon című antológiában, amely júliusban jelenik meg. A pályázat résztvevőit is meghívják a fiatal írók harma­dik országos fesztiváljára, ame­lyet a tervek szerint július 20-a és 25-e között rendez Miskol­con az Új Bekezdés. Veszélyre figyelmeztetnek a sárga táblák Vigyázz, hajön a kamion! (FEB) A közlekedőket gyakran fogja el félelem, ami­kor az utakon nagy testű te­herautókkal és járműszerel­vényekkel találkoznak. A német balesetmegelőzési szervezet egy olyan kiadványt állított össze, amelyik az átlag ember ismereti szintjén tájékoz­tat a veszélyes szállítmányok­ról, a csomagrögzítésről és a ka­tasztrófa elhárításról. Mi köze a „vasárnapi autósnak” az olyan speciális szakmai kérdésekhez, amelyeket még a gépkocsiveze­tők többsége sem ismer? A gyakorlat azt mutatja, nemcsak azt kell megszokni, hogy az országutak mammutjai mindennapi közlekedésünk el­választhatatlan részeivé váltak, hanem azt is, hogy az ipar, a mezőgazdaság, a gyógyászat, vagy a honvédelem egyre több „veszélyes” anyagot igényel, ezért e szállítmányokkal is meg kell tanulnunk együtt élni. Évente többszázezer járműszel­vény rója útjainkat, 15 százalé­kuk veszélyes árut szállít. Ahhoz, hogy a katasztrófa megelőzésnek nagyobb esélyei legyenek, nálunk is elkelne egy ilyen tájékoztató kiadvány. Nógrádi szakemberek is ott voltak Közművelődési tanácskozás Szakmai tanácskozást szer­vezett február 9-étől 10-éig Bu­dapesten, a Kultúrinnov szék­házában a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium a közmű­velődés szakmai és művelődés­igazgatási kérdéseiről a me­gyei művelődési központok igazgatóinak, valamint a me­gyei önkormányzatok közmű­velődéssel foglalkozó munka­társainak. A tanácskozáson,- amelynek munkájába nógrádi szakemberek is bekapcsolódtak — a megyei művelődési közpon­tok, a Magyar Művelődési Inté­zet és a minisztérium együtt­működéséről esett szó, megvi­tatták a népfőiskolák helyzetét, s a számítógépes közművelő­dési információs rendszer kia­lakítását is. Igencsak eltér a közmegítélés és a szakmai vélemény arról, hogy tetőzött-e már az influenzajárvány vagy sem. Tény azon­ban, hogy a vírusos vagy hűléses megbetegedések közös velejá­rója a nem egyszer hirtelen felszökő láz - érdemes tehát a test­hőmérséklettel kapcsolatos főbb tudnivalókkal megismerkedni. A szervezet hőtermelését a közti agyban levő „fűtőköz­pont” szabályozza, ezt azonban sok minden ingerelheti: a szer­vezetbe kerülő mérgező anyag, gyógyszer vagy éppen az idegi­izgalmi állapot. Ha a hőmérő 37-38 fokot mutat, hőemelke­désünk, ha 38-nál többet, lá­zunk van. A 40.5 fok fölötti testhőmérséklet már súlyos agyi károsodást okozhat. Maga a láz semmiképpen nem betegség, hanem tünet. Többnyire baktériumok és víru­sok okozta gyulladások idézik elő - a náthától a súlyos tüdő­vagy vesegyulladásig. Ezért is indokolt megfogadni a tanácsot: forduljunk orvoshoz a magas hőmérséklet okának megállapí­tására. A lázzal rendszerint együttjár az elesettség-érzés, a gyönge- ség, borzongás, hidegrázás, a rossz közérzet, később az erős izzadás, az étvágytalanság, a hányinger, a szédülés. Általá­ban ne izzadáskor hőmérőz- zünk, mert ilyenkor nem a valós értéket kapjuk. A magas láz súlyos anyag­cserezavarokat idézhet elő, s a szervezet kiszáradásához vezet­het, aminek beláthatatlanok a következményei. Komolyabb betegségekben szenvedőknél súlyosbíthatja az alapbetegséget és befolyásolhatja a szedett gyógyszerek hatását. Ugyanak­kor a hőmérséklet nincs egye­nes összefüggésben a betegség súlyosságával. A gyerekeknél általában a legerősebb, csecse­mőknél és idős korban kevésbé erős. sőt hiányozhat is a láz­reakció. Ha belázasodunk, elsősorban a szervezet hőleadását kell elő­segíteni. Legegyszerűbb - a normál meleg fürdővizet foko­zatosan lehűtve - a hűtőfürdő alkalmazása, de használhat a hidegvizes, jéglömlős borogatás is. Ügyeljünk arra, hogy amivel a testet hűtjük, ne melegedjen fel, tehát például az állottvizes ruhát állandóan cseréljük. Lázcsillapítókhoz (Amida- zophen, Rubophen, stb.) csak akkor folyamodjunk, ha e mód­szerekkel nem sikerül lehúzni a lázat és az orvos csak később vizsgálhat meg bennünket. Természetesen ne feledkezzünk meg a legfontosabb teendőről, a lázas szervezet folyadékveszte­ségének állandó pótlásáról. 1994-ben is lesznek látványos jelenségek n Őrjárat az égen Fj J—J\ r évben is lesz néhány igen érdekes csillagászati /jelenség, mely külön fi­gyelmet érdemel. Például július 21 -én a Levy üstökös feldarabo- lódott részeinek a Jupiter boly­góval való találkozása, melyről részleteket is fogunk majd kö­zölni. Biztosan többen is kíván­csiak lesznek a tőlünk is látható május 10-ei részleges napfo­gyatkozásra. Az 1994-es csillagászati év­könyv a Magyar Csillagászati Egyesület gondozásában jelent meg. Az évkönyv részletesen ismerteti a Nap, Hold és boly­gók kelési, nyugvási adatait, és láthatóságukat térképekkel is il­lusztrálva. Tájékoztatást ad az év fontosabb csillagászati ese­ményeiről, például: napfogyat­kozás, periodikus üstökösök láthatósága. A táblázatokon kí­vül tudományos értekezések ol­vashatók a csillagászat legújabb eredményeiről, a Nap kutatásá­ról és a közeljövő űrkutatási terveiről. Ugyanakkor beszámo­lók ismertetik a csillagászati egyesületek, tudományos kutató intézmények és csillagvizsgá­lók munkáját. Az 1994-es év újra a Hold megfigyelésének éve lesz, em­lékezve néhány fontos dátumra: 35 éve 1959-ben indították az első Hold szondát, a Luna 1 -et, amely a Holdat 6000 km-re kö­zelítette meg, majd a Luna 2, amely a Holdnak tőlünk nem látható túlsó felét fényképezte le. 25 éve, 1969. július 21-én lépett először ember a Holdra. Ebből az alkalomból a Magyar Asztronautikai Társaság júni­usban ifjúsági űrtábort rendez. A TIT Nógrád Megyei Egye­sülete és a Nógrád Megyei Csil­lagászati Alapítvány augusz­tusban Hold észlelőtábort szer­vez. A salgótarjáni csillagász szakkör fennállásának 15., a gedőctetői csillagvizsgáló fenn­állásának tizedik évfordulója alkalmából a TIT Nógrád Me­gyei Egyesülete nemzetközi ju­bileumi csillagásztábort szervez június 24-e és július 2-a között. Ezen kívül még egy sor rendez­vénynek is színhelye lesz a csil­lagvizsgáló. - K. J ­Február 26-án hálóznak a nógrádi vállalkozók Színhely: az újjávarázsolt losonci Vigadó A bálok között új' kezde­ményezésnek számít a szlovák és magyar vál­lalkozók estélye, amelyet első ízben rendez meg a losonci Kármán József Színkör, az Avant Kft., valamint Losonc és Salgótarján ipari kamarája feb­ruár 26-án 19 órai kezdettel a közelmúltban - Dohroczky György építész által felújított és működtetett - Vigadóban. Az eredeti szépségében pompázó palota épület bálterme arról hí­res, hogy itt szórakozott Ma­dách Imre felesége, Fráter Er­zsébet ama nevezetes megyebá­lon, amely végül házasságuk felbomlásához vezetett. A nógrádi vállalkozók far­sangi mulatságán színvonalas­nak ígérkező kulturális műsor is szórakoztatja majd a résztvevő­ket, akiknek tárgyalásra is lesz módjuk. A bál fővédnöke: Ko- rill Ferenc, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke. Ennek a szép épületnek a báltermében palotás nyitja majd meg a farsangi vigadalmat

Next

/
Oldalképek
Tartalom