Nógrád Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-29-30 / 24. szám

1994. január 29-30., szombat-vasárnap KULTÚRA - MŰVÉSZET HÍRLAP 7 Balassagyarmatra járok fel töltődni Csáky Károly a kulturális együttműködésről Csáky Károly: „Az Ipoly a kö­zös sors jelképe...” A z idei Madách-díjat Hu- gyecz Andrásné, dr. Praznovszky Mihály és Csáky Károly kapta meg Ba­lassagyarmaton. Hugyecz And- rásnét múlt szombati számunk­ban mutattuk be, a dr. Praz­novszky Mihállyal készült inter­jút jövő szombaton közöljük. Most Csáky Károly íróval be­szélgetünk, aki kiemelkedő sze­repet játszik a szomszédos szlo­vákiai Ipolyság szellemi életé­nek irányításában, önkéntes művelődési csoportokat vezet, népművészeti szemléket szer­vez.- Mit jelent önnek a Ma- dách-díj?- Annak igazolása, hogy ta­lán hasznos mindaz, amit csiná­lok. Azt is jelenti, úgy látszik: eljött az ideje annak, hogy köl­csönösen megbecsüljük egy­mást. Ipolyságon élek, de évti­zedek óta Balassagyarmatra já­rok feltöltődni. A szomszédi kapcsolatok persze igen régi hagyományokra nyúlnak vissza. Hogy csak néhányat említsek, amikor 1886-ban megnyílt a Párkány-Ipolyság vasútvonal, a balassagyarmatiak Losonc he­lyett Hont székhelyének állo­mását használták.- Hont és Nógrád kapcsola­tának kultúrtörténeti vetüle- teiröl is ír a Nógrádi tájakon című honismereti olvasó­könyvében, amely a pozsonyi Madách Kiadónál jelent meg 1992-ben, és Nógrád megyé­ben is nagy sikert aratott. Em­lítene ezek közül is néhányat?- Könyvemben is leírtam, hogy például az 1873-ban indult Nógrádi Lapokat később Nóg­rádi Lapok és Honti Híradó címmel közösen adták ki. De közös lapja volt 1896 és 1898 között a két megye ellenzéki tá­borának is Nógrád-Honti El­lenzék címmel. Hont ismert szülöttei már a múlt században is rendszeresen otthonra találtak Balassagyarmaton. Hogy csak egyet említsek közülük, Mik­száth Kálmán barátja, a nagy- csalomjai Gáspár Imre közre­működött a Röpke ívek szer­kesztésében. Ő volt a szlovák irodalom egyik első magyar tolmácsolója. Az Ipoly tehát nem választóvonal volt, hanem a közös sors jelképe.- A nógrádi olvasók leg­utóbb csak a Nógrádi tájakon című könyvről értesülhettek. Mit írt azóta?-Ugyancsak 1992-ben jelent meg egy néprajzi kismonográ­fiám Pogánykát vittünk, bá­ránykát hoztunk címmel. Ta­valy pedig Dunaszerdahelyen adták ki az Isten házai és szol­gái című könyvemet az Ipoly mentének egyházi műemlékei­ről és jeles személyiségeiről, s napvilágot látott Jaj, pártám, jaj, pártám... című néprajzi mun­kám is. Egyébként folytatom kismonográfia-sorozatomat is Az emberélet fordulói címmel, Mikszáth-tanulmányokat írtam. Eredmények és kudarcok cím­mel földolgoztam a szlovákiai magyar egyesületek, társasá­gok, irodalmi színpadok, szel­lemi műhelyek, s az ipolysági gimnázium 80 éves történetét.-Hogyan látja az együtt­működés további lehetőségét?-Látok lehetőséget az Ipoly mindkét partján egymás erősíté­sére, a kulturális együttműkö­désre. Mi Ipolyságon például Balassagyarmattal, Váccal, Szobbal 1989 óta folyamatosan kapcsolatot tartunk. Nem volt probléma Ipolyságon honti na­pokat, Drégelypalánkon Szondi-ünnepséget szervezni, egymás kölcsönös segítésével. Fontos a határok szellemi átjár­hatósága is, így Ipolyság is visszakaphatja korábbi szellemi rangját. - mér Sinkovits a porolónál - Tízéves Úr a Mennyei színben - Középütt a gyarmati plakett A Madách-művek élő színészrekordere A tehetség nem mindig párosul szerénységgel, közvetlenség­gel. Sinkovits Imrének aztán lenne mire büszkének lennie. Olyan életút az övé, amilyen keveseknek adatik meg. Mégis minden pózt mellőz a kiváló színész. Nézem a szemét - tiszta, mint a hó. Egyenesen, köntörfalazás nélkül fogalmaz. „Lemüvé- szurazom” - nem örül neki. Jobban szereti a közvetlen megszó­lítást. Egyik cigaretta után nyom­ban rágyújt a másikra. Vibrál körülötte a levegő. Madách ürügyén jött Balassagyarmatra. voltam. Szakmailag nem tudtak belém kötni. Szerencsére volt négy mentorom: Abonyi Géza, Gellért Endre, Apáti Imre ta­Az udvaron, a porolónál adtuk Négyszer ki akartak rúgni, mert elő a Tragédia Mennyei színét reakciós kispolgár voltam gigjártam a Tragédia inasiskolá­ját. Talán csak Évát meg a lon­doni virágárus lányt nem ját­szottam, lévén női szerepek. Újra van levegő- Visszatérve az ötvenes évekre: közismertek a forra­dalom alatti cselekedetei. Mi­ért vállalta a politizálást?-Nincs ebben semmi titok. Két évig a müanyagszakmában dolgoztam, de azt is letiltották van, hogy ön nem volt haj­landó mosakodni?- Nem tudtam megtenni. Két évig a műanyagszakmában dol­goztam,- gyermekjátékokat csi­náltam. Letiltottak, majd elküld­ték a József Attilába, aztán rá­jöttek, javíthatatlan vagyok. Végül leszoktak rólam. Most újra van levegőnk.- Pihenés, kikapcsolódás?- A budai hegyekben van egy Hál’ Istennek, kevés az időm a pihenésre Nincs ideje, rohan, este elő­adása lesz a Nemzetiben. Mégis nyilatkozik lapunknak. Bizto­san elkésik.- Mikor „botlott” először Madáchba?-Óbudán, ahol felnőttem, a Kiskorona utcában lakott egy osztálytársam, és náluk, az ud­varon, a porolónál előadtuk a Tragédia Mennyei színét. Már akkor én voltam az Úr hangja, tízéves lehettem. Forgandó szerencse- Aztán következett az akadémia...- Az Országos Magyar Színművészeti Akadémián már 1948-ban is tananyag volt a Tragédia. Akkor még úgy jöttek ki a növendékek a színiakadé­miáról, hogy Az ember tragédi­áját, a Bánk bánt, a Csongor és Tündét illett tudni kívülről. Ez még olyan világ volt! Közben persze statisztáltam: nép vol­tam, Athén, Bizánc és Párizs.-Zökkenők nélkül végezte tanulmányait?-No nem egészen! Négyszer ki akartak rúgni, mert klerikális, reakciós, nacionalista, kispolgár nár úr és Sulyok Mária tanárnő, akik engem mindig átmentettek. Hogy kik akartak kinyírni, nem mondom el, mert még ma is él­nek. Hát Istenem, a szerencse forgandó, az élet meg nehéz! Csak Évát nem...- Abban a nehéz időben le­hetett egyáltalán a Tragédiát játszani?- Kikerülve a Nemzeti Szín­házba, Rákosi pajtás sokáig nem engedte játszani a darabot. A kommunista rezsim végre 1954-ben engedélyezte a Tra­gédia bemutatóját. Ekkor vol­tam a földszellem, rabszolga, el­ítélt, prágai udvaronc, Plátó, majd Adám és Lucifer.- Utóbbi szerepeire azért várni kellett kicsit...- A dolog külön érdekessége, hogy utóbbi szerepeimre 1968-ig kellett várnom. A ko­lozsvári magyar társulat ját­szotta a Tragédiát és engem meghívtak vendégnek. Hétfőn játszottam Adámot, kedden Lu­cifert, szerdán megint Adámot, csütörtökön ismét Lucifert. Az­tán egymást érték a szerepek. Ha szabad így mondanom: vé­Kicsit úgy vagyok ezzel, hogy most mindenki a múltban keresi az érdemeit. Viselkedtem akkor is úgy, mint ahogy a szüleim vi­lágra hoztak, ahogy neveltek a tanáraim a gimnáziumban meg a színiakadémián. Most már a hatvanhatodik évemben el­mondhatom, egész életemben megpróbáltam magyar polgár lenni! Számomra teljesen mind­egy volt, milyen társadalmi rendszer van Magyarországon. Én egy nemzeti érzelmű magyar ember vagyok, és amikor ez hátrányokkal járt, akkor is úgy éltem. Természetes következ­mény lett, hogy belesodródtam az eseményekbe. A Petőfi szo­borhoz mentünk, majd át Bu­dára, aztán a Parlament erké­lyén kötöttem ki. Kenyérért meg tejért álltam sorban, ott sem voltam, amikor megválasz­tottak a Nemzeti Színház forra­dalmi bizottságának tagjává. Nem öldöklés és leszámolás volt a fejünkben, hanem valahol visszaadni a magyar színháznak a nemzeti arculatát. Abban sincs semmi különös, hogy a forradalom leverése után szá­monkérés következett.- Abban nincs, de abban kis kertünk, amit huszonöt éve vettünk. Oda megyek föl néha a nôvényçkhez, kertészkedem. S ha időm engedi, olvasok. Sajnos vagy hál’ Istennek, kevés az időm a pihenésre. Három szerep egyszerre- Járt már korábban Ba­lassagyarmaton?-Hogyne, 21 évvel ezelőtt jártam Gyarmaton, a Ma- dách-ünnepség alkalmából, amikor először kiosztották a Czinke Feri által készített Ma- dách-portrét, ifj.Szabó Ist- ván-nak a költőről készült pla­kettjével együtt. Azért kaptam meg a szép alkotásokat, mert három Madách-szerepetjátszot- tam egy szezonban: Adámot, Csák Mátét és Mózest. Megjegyzem, az egyetlen élő magyar színész vagyok, aki egyszerre három Madách da­rabban játszott. Balassagyarmat nekem nem a kis diáklányok el­rablásáról nevezetes, hanem er­ről az ünnepségről. Felejthetet­len, gyönyörű volt. A plakettet a vitrinem közepén őrzöm. Adám Tamás Pénz mozgatja a világot... Ferenc József nem haragudott a papagájra A jó irodalom duplafenekü, mint a csempészbőrönd Pénteken délután a Madách-ünnepség keretében kiosztották a Palócföld és a Nógrád Megye Közgyűlése által kiírt irodalmi pályázat díjait. A vers és széppróza katergóriában Onagy Zol­tán esztergomi író első helyezést ért el. A szerző hosszú ideig Dejtáron élt. Eddig négy önálló kötete jelent meg, az ötödik, Nász a fejedelemmel címmel a jövő hónapban várható.- Már megint nyertél?- Igen, ismét díjazott lettem, nincs ebben semmi különös.- Mit jelent neked ez a díj?- Ötvenezer forintot. Fizetek belőle a menyasszonyomnak és a fiaimnak egy tíznapos auszt­riai síútra, így jut tíz remek, dolgos napom az írógép előtt. Ugyan nem nagyon szeretem a pénzt, de vele a legkönnyebb örömöt szerezni annak, aki sze­reti. Én pénzkedvelő nővel élek. A függetlenség bére- Miért pályázol?-Pénzért pályázom. A pénz nem hamisítható értékmérő bi­zonyos korlátok között. Arról nem is beszélve, ezek az össze­gek a megélhetés fölöttiek. Ehen nem halnék, ha nem pá­lyáznék, annyit azért keresek. De néha csak meg kell szon­dáznom, milyen minőséget csi­nálok. Ez a függetlenség ára.- Igazán csak a pénzért...? Onagy Zoltán szerint, ha so­kat győzünk, nem marad be­lőlünk semmi- Aki nem kötelezte el magát egyik reguláris íróseregnek sem, a jó szóért bizonyos pályá­zatokon kell indulnia. Vagy megkapja, vagy nem. Persze így jó ez, ahogy van. Amikor a se­regek másnapi bombáikat gyárt­ják, én a nyulaimat etetem. Dé­len háború, északon a nyomor szülte nacionalizmus, délkele­ten a magyar a főellenség, itt­hon meg egymást öli a szellem embere, az értelmiség. Bátorságpróba- Milyen írással pályáztál?- Készül a Huszonhatodikák című regényem. Havonta meg­jelenik egy fejezet a Tekintet­ben. Ennek részlete a Bátorság­próba. Arról beszél, hogy két­féle ember van. Az egyik, aki­nek győznie kell minden áron. A másik szerint a győzelem a bajnokból is elrabol valameny- nyit, és ha sokat győzünk, nem marad belőlünk semmi.- Politika ez? Politizálsz?- Dehogy. Azért írom - talán - a Heti hatost az Ipolynak, hogy csalódásaim, értetlenke­désem ott megfogalmazódjon, ne csússzon át a prózába. Az irodalom nem pillanatnyi vo­natkozásokból, utalásokból áll össze, még ha a pillanatnak, a benyomásoknak nem kevés sze­rep jut is. A jó irodalom dupla­fenekű, mint a csempészbőrönd. Ádám Tamás Nevet a Benczúr-műterem V an egy kézirat a salgótar­jáni Nógrádi Történeti Múzeumban Benczúr Gyuláról: 1945-ben írta a festő fia, ifjú Benczúr Gyula Benc- zúrfalván. A művész életrajzát tartalmazó kéziratot később idős Szabó István ajándékozta az intézménynek. A kézirat tel­jes címe: Benczúr Gyula - írta fia, Professzor Dr. Benczúr Gyula”. Ebből idézzük a két kedves történetet (A címeket mi adtuk nekik). Te gazfickó! Benczúr Gyula legnagyobb mecénása, aki a legtöbb portré­hoz szívesen ült modellt, maga Ferenc József királyunk volt. (Egyszer) Az uralkodó port­réülés közben barátságosan el­diskurált a művésszel. Rende­sen magyarul kezdte, midőn belémelegedett, németül foly­tatta, és nem egyszer anekdotá­val is traktálta az őt és vonásait leső művészt. Kedves és is­mertté vált jelenet volt, hogy az uralkodó egy ízben eljátszott a műterem egyik sarkában ketre­cében ülő, három nyelven is be­szélő papagájjal, aki őt a követ­kező mondással traktálta: „Du Spitzbub! Du Spitzbub!” (Azaz: Te gazfickó! Te gazfickó! A szerk.) - A király megjegyezte, hogy ilyent még senki sem mondott neki. Benczúr tapin­tatból a más­napi portréülés idejére a szomszéd szo­bába vitette a papagájt, de az uralkodó hatá­rozott kíván­ságára még az ülés közben újból ki kellett hozatni. Fe­renc József nem haragu­dott meg a pa­pagájra. A mester a nőkről Midőn egy hölgy egy íz­ben megkér­dezte Benc­zúrt, felesége nem féltékeny-e, amikor szép fiatal nő képmását festi, nem fél-e, hogy belészeret modell­jébe, a mester a következő mó­don felelt: „Feleségem nem fél­tékeny, okosabb asszony annál. Egyébként valóban mindig be- lészeretek modelljeimbe, le­gyen akár szép fiatal nő, akár Gyula: Mályvák között, 1897 örök hölgy, sőt, akár férfi, akár ló. Másképp nem tudnám jól megfesteni. Ha egyházi katho- likus képet festek, én, aki ág. evang. vallásra vagyok keresz­telve, oly katholikus vagyok a munka ideje alatt, mint a leghit- hűbb pápista. Csak úgy lehet valóban jót alkotni.” Benczúr

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom