Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-10 / 288. szám

1993. december 10., péntek MEGYEI KORKi^ Vihart kavaró személyi kérdés a közgyűlésen Régi-új igazgató a Madách kollégium élén BALASSAGYARMAT. A városi képviselő-testület teg­napi ülésén elsőként az önkor­mányzati tulajdonú ingatlanok értékét próbálta meghatározni, de a képviselők sehogy sem ju­tottak dűlőre az ingatlanok árait illetően. Több városatya sérel­mezte, hogy késve kapták kéz­hez az anyagot, felelősséggel dönteni ilyen körülmények kö­zött nemigen tudnak. Néhány képviselőnek szemet szúrt a ha­tár közvetlen közelében elterülő ingatlan négyzetméterenkénti háromszáz forintos felbecsült értéke. A következő témakör meg­tárgyalása botrányt kavart. Im­máron egy éve nem képes az önkormányzat dönteni a Ma­dách Imre Kollégium igazgatói állására kiírt pályázatokról. Pe­dig mindössze két pályázó akadt. Csupán a jelenlegi igaz­gató, Madarász László és dr. Janák Gyula vette a bátorságot, hogy megpályázza a megtisz­telő címet. Előbb igen szolid kritika hangzott el mindkét je­lölttel szemben. Aztán elszaba­dult a pokol. Soós Géza képvi­selő kendőzetlen kritikával il­lette a jelenlegi igazgatót. Ma­darász Lászlót. Időközben az is kiderült, hogy dr. Janák Gyula a kulturális bizottság véleményét ismerve, visszavonta pályáza­tát. Egyesek úgy vélekedtek, hogy a jelenlegi igazgató nem gyakorolt kellő önkritikát, és nem látnak reális esélyt a vál­toztatásra. Ennek ellenére a szavazás igen meglepő fordulattal zárult. Gyakorlatilag Sqqs Gézát ki­véve mindenki támogatta Ma­darász László kinevezését. Te­hát újabb négy évre útóbbi sze­mélynek s z a v az tiúfi 'j b i z a I m a t a testületi tagok. A következő napirendi pont, a volt Tűzoltó kocsma átruhá­zása sem ment simán. Két pá­lyázó volt érdekelt a megvásár­lásban illetve bérbe vételben. A testület végül hat évre a Vörös- keresztnek adta a volt kocsmát. Az már más lapra tartozik, hogy a szervezet rendelkezésére álló másfél millió forint aligha lesz elégséges a romos épület felújí­tására. A teherviselés jelentős része a városra hárul. Még ak­kor is így van ez, ha ezt senki nem fogalmazta meg ilyen vilá­gosan. A testületi ülés az éjszakába nyúlt, így a további döntésekről majd következő lapszámaink­ban számolunk be. (Adám) Bélyegek és képeslapok Egyetlen szavazat döntött a megyei tw Patika-taktika Tarjáid Kábeltévé a faluban: • FELSÖPETÉNY. A köz­ségben a tervek szerint kiépítik a kábeltelevíziós hálózatot. Az igények felmérése megkezdő­dött, és a hétszáznegyven lelkes községben legalább száz háztar­tás jelentkezése esetén valósul­hat meg a beruházás. A kivite­lező részletfizetési kedvez­ményt is ad a lakosságnak. Ajándék családoknak • KARANCSSÁG. Mikulásra - ünnepség keretében - minden gyereknek háromszáz forintot adott az önkormányzat. A hely­beli családok megsegítését szolgáló ajándékozás ezzel azonban nem ért véget, a kará­csonyi ünnepekre ugyanis - szintén gyerekenként - ezer fo­rintot adnak. Közös hangverseny • BALASSAGYARMAT. A Budapesti Cseh Centrum és a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola hangversenyt szervez december 10-én, pénte­ken 18 órakor a zeneiskolában. A programban a prágai Basfifa Kamaraegyüttes és a balassa­gyarmati Flautissimo együttes szerepel. A műsor azonos azzal a programmal, amely december 9-én a cseh nagykövetségen hangzott el. Környezetkímélő busz lett a bátonyterenyei 2-es Balról jobbra: Horváth József, a Nógrád Volán Rt. vezérigazga­tója, Nagy Mihály, Bátonyterenye polgármestere és Paládi La- josné, a Volán helyi személyszállítási üzemágának vezetője Nógrád megyében példaér­tékű kezdeményezésként kör­nyezetkímélő autóbusz kezdte meg rendszeres járatát Bátony- terenyén a 2-es Maconka - Bá­nyaváros - Vasútállomás útvo­nalán. A városi önkormányzat és Nógrád Volán Rt. illetékesei már korábban megállapodtak, hogy a város közlekedési hely­zetének javítása és a környezet védelme érdekében együttmű­ködési megállapodást kötnek. Ennek egyik kézzel is fogható jele az zöldbusz, amelynek mo­torja az új környezetbarát Rába D 10-es motorcsalád tagja. A Bátonyterenyei Önkormányzat - szűkös anyagi viszonyai elle­nére is - 750 ezer forinttal járult hozzá a beszerzéséhez. A tegnapi buszátadó ünnep­ségen, amelyet délelőtt a város­háza előtt tartottak Nagy Mihály polgármester arról beszélt, hogy szeretnék, ha ezt a zöldbuszt jö­vőre másik is követné Bátonyte- renyén. Horváth József, a Nóg­rád Volán Rt. vezérigazgatója bejelentette, hogy éppen Salgó­tarjánba is szeretnének ilyen au­tóbuszokat beszerezni, hasonló együttműködési megállapodást kötve a salgótarjáni önkor­mányzattal. SALGÓTARJÁN. Az év végi ünnepekhez kapcsolódó képeslap és bélyegkiállítást nyitottak meg tegnap délután a József Attila Mű­velődési Központban. Az érdeklődők december 27-éig tekinthe­tik meg a bemutatót, amelyen Barják Gyula, Földi Jenő, Juhász László, Baráthy István, Jobbágy Kálmán és Molnár Béla kiállí­tók tematikus gyűjteménye látható. - Fotó: Rigó ­Felkötötte magát BALASSAGYARMAT. December 8-án, szerdán 12 óra után értesítették a rendőrséget, hogy a Rákóczi út egyik lakóé­pületének emeleti szárítóhelyi­ségében felakasztva találták K. István Lajos balassagyarmati lakost. A vizsgálat alapján kide­rült, hogy a feleségétől külön- váltan élő férfi az esetet meg­előzően olyan kijelentést tett, hogy végez magával. A hely­színi szemle alkalmával ide­genkezűségre utaló nyomot nem lehetett megállapítani. Ezüstvasárnapi kirakatnéző Az áruházak alig várják Két héttel ezelőtt Rétságon, tegnap pedig a megyeszékhe­lyen tartott ülést Nógrád Me­gye Közgyűlése. Rétságon ha­tározatképtelen volt a testület, így a közgyűlési tagok feljegy­zést kaptak a tárgyalt téma­körökről. Ezek alapján tegnap szavazásos rendszerben, igen gördülékenyen haladt a mun­ka. Az 1993-as év költségveté­séről szóló és az 1994-es elkép­zeléseket tartalmazó tájékoz­tatót elfogadták. SZu^ Ion szárii. közlekedők lenőrzésekre. A karácsony előtti ezüstva­sárnapon Nógrád megye áruhá­zai a hosszú évek hagyománya­inak megfelelően nyitott ka­pukkal állnak a vásárlók ren­delkezésére. Az ünnepi nyitva tartást tekintve ezen a napon számítanak a legnagyobb forga­lomra, hiszen kevesen hagyják az utolsó percre az ajándékok kiválasztását. A balassagyarmati Ipoly Áruházban Kanyó Sándorné igazgatónő érdeklődésünkre elmondta: a tavalyi évhez ha­sonló nagy keresletre számíta­nak. Minden osztályon ünnepi választékkal, gazdag kínálattal várják a vevőket. Ä játékországi hangulatot idéző Lego-, Buraga- és Habsro-játékok a legkereset­tebbek, szinte vonzzák a gyer­mektekinteteket. Az előrejelzés szerint a múlt héthez hasonlóan itt lesz az áruház legforgalma­sabb pontja. Az illatszerek kö­zül az Adidas, a Denim és a Gabriella Sabatini a sláger. Vonzerő a gyermekcipők és bi- zopnyos papucsféleségek terve­zett árengedménye. Salgótarjánban a Pécskő Üz­letház élelmiszer-diszkontja kü­lönleges italokat, édességeket ajánl az ünnepi asztalra. Az Oil of Olaz és Old Spice termékcsa­lád bemutatóját vásár követi. A Hasbro-játékok, a Simba és A Pécskő Áruház is felékészült a forgalomra Barbi babák, valamint a városé­pítő modellházak iránt várha­tóan élénk lesz a kereslet. A kí­nai diszkont olcsó pamutruhá­zati termékeket ajánl. A cipő­osztályon moist a női csizmák az olcsóbbak. A rétsági Börzsöny Áruház kereskedelmi osztályán Varga Miklósáé elmondta: bő az áru- választékuk. A női csizmák ná­luk is kedvezményesen találnak gazdára. Az iparcikk osztályon lámpatestek kaphatók enged­ménnyel. A műszaki osztályon olajsütőket, vasalókat áraznak le. Holnapi lapszámunkban a salgótarjáni Centrum, a szécsé- nyi Skála és a pásztói áruház ezüstvasárnapi kínálatát érzé­keltetjük. K. A. Nincs más gyógyszertár Szavaznak a közgyűlés megjelent tagjai Korill Ferenc, a megyei köz­gyűlés elnöke a megyei önkor­mányzat vagyonának változá­sairól tartott előadást, a beszá­molót elfogadták. Kiemelést ér­demel a szentkúti szociális ott­hon helyzete. A döntés értelmé­ben az épületet ugyanis átadják a ferences rendnek. A napirendi pontok közül a legnagyobb vitát a salgótarjáni Borostyán patika körül kialakult helyzet váltotta ki. Az ügy ko­molyságára jellemző, hogy az ülésre meghívták Bállá László- nét, a gyógyszertár vezetőjét is. Az ő hozzászólásával kezdődött a vita, amelyben kifejtette, hogy azon a környéken - a rendelőin­tézet melletti, volt MHSZ épü­letről van szó - nincs másik gyógyszertár, és ráadásul a ren­delőintézetet felkereső betegek azonnal ki is válthatják receptje­iket. Rövidesen azonban el kell költözniük, mivel a megyei ön- kormányzat tulajdonát képező épületet tavasszal 20 millió fo­rintért eladták. Eddig megfelelő helyet nem találtak a környé­ken, ezért a kórház területén, a szociális otthon szomszédságá­ban szeretnének építkezni. Lakossági igény Nagy Mihály, a költségvetési bizottság elnöke javasolta a te­rület eladását. Dr. Rozgonyi Jó­zsef arra kereste a választ, hogy a kórháznak vajon van-e fejlesz­tési terve az adott területre. Szegner László Salgótarján bel- ügyének ítélte a kérdést, és a törzsvagyon védelmében emelt szót. Dr. Angyal Dávid az egészségügyi bizottság nevében a lakossági igények kielégítésé­ről beszélt, ugyanakkor a város aligha tud helyet adni adni egy új intézménynek. Holles Miklós az építési és fejlesztési osztály vezetője kétségét fejezte ki, hogy az építési hatóság egyálta­lán engedélyezne egy ilyen be­ruházást. Dr. Reinhardt Jenő kórházigazgató főorvos arról számolt be, hogy az intézmény körül végzett felújítási munká­latokhoz felvonulási területként szükség van a nevezett ingatlan- részre. A szavazás előtt Bállá Lászlóné beszélt nehézségeik­ről, hiszen a környéken megfe­lelő épületet nem találnak. A jelenlévő 40 képviselő kö­zül 21 szavazott arra, hogy a kórházi területből nem adnak el gyógyszertár kialakítására. Faragó Zoltán A megyei tiszti főgyógy­szerész, dr. Bállá Tibor szerkesztőségünkben sé­relmezte, hogy nem hívták meg a megyegyűlésre. Mint megtudtuk, a megyegyűlé­sen a megyei önkormányzat tulajdonát képező ingatlan eladásán volt a hangsúly. Közvéleménykutatásunk alapján a lakosság elégedett a patika működésével, az új tulajdonos, a Maruzs-print Kft. pedig egyelőre türel­mes. Mivel egész városrész ellátása a tét, megoldást kell találni! Erre lapunk hasáb­jain visszatérünk. Kíváncsiskodó Balassagyarmaton kapható diabetikus sütemény Lapunk az olvasókért Ingyenes jogsegélyszolgálat a sajtóházban Lapunk és kiadónk in­gyenes jogsegélyszolgálata ma újra fogadja az érdek­lődőket. Jogi panaszokkal 9 és 12 óra között dr. Verebé- lyi Gyulához lehet fordulni a sajtóház második emele­tén. (Nógrád Megyei Hírlap Szerkesztősége, Salgótar­ján, Erzsébet tér 6. Az utolsó fillérig CSERHÁTSURÁNY. A Tessedik Sámuel Általános Is­kola vezetősége a Szerencsejá­ték Rt. által kiirt pályázaton ok­tatási eszközök beszerzésére 16 ezer forintot nyert. A kapott összeget az utolsó fillérig elköl­tötték: diavetítőt, videofilmeket és térképeket vásároltak. Hol lehet kapni cukorbete­gek részére diabetikus süte­ményt? Olvasónk egyedülálló, s szeretne néha egy kis süte­ményt is enni. Tudja, hogy nem olcsó, de keveset besze­rezne a közelgő ünnepekre is. Van-e olyan cukrász, aki cu­korbetegek számára is készít édességet? A salgótarjáni Malom Kft. egyik tulajdonosa, Horváth Jó­zsef a következőt nyilatkozta:- Korábban készítettünk dia­betikus cukrásztermékeket, amelyek azonban sorra a „nya­kunkon” maradtak. Sürgős, egyedi igényeket ugyan ki tu­dunk elégíteni, azonban kis szé­riával nem gazdaságos foglal­koznunk. A balassagyarmati Orchidea cukrászdában Jágyút Péter tu­lajdonos távollétében Juhászáé Balázs Judit válaszolt rovatunk kérdésére:- Balassagyarmaton több helyre is szállítunk diabetikus süteményt, de a környező tele püléseken - például Szüg\. Ipolyvece, Dejtár, Érsekvadkcn - is kapható cukorbetegek szá­mára készített édesség. Decem­ber 13-án hétfőn a volt Határ presszóban, újabb nevén a Coffi Orchideában is vásárolható dia­betikus sütemény. Megrendelés esetén Salgótarjánba is tudunk szállítani. Olvasónk 30 éves munkavi­szony után 50 százalékos rok­kantsággal került nyugdíjba. Igaz-e - kérdi -, hogy novem­ber elseje óta - visszamenőleg rokkantosítási időpontjáig - valamilyen törvényi indoklás­sal járadékot utalnak ki a hozzá hasonlóknak?

Next

/
Oldalképek
Tartalom