Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-26 / 249. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. OKTÓBER 26. KEDD IV. ÉVFOLYAM 249. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT Felhívjuk tisrajir'' 1 ügyfeleink figyelmét, h°gy telefaxszámunk megváltozott. Hirdetését a (32) 311-504 telefaxon adhatja fel, amely egyben a hirdetési csoport telefonszáma is. Várható hiány összegek gazdálkodásunkban Az idén a külkereskedelem hi­ánya 2-2,5 milliárd dollár, a fo­lyó fizetési mérleg deficitje 2,5 milliárd dollár, a költségvetés hi­ánya pedig 250 milliárd forint lesz — hangzott el a Koping-Da- torg tájékoztatóján. A konjunk­túra-kutatók szerint az idei 2 szá­zalékos visszaesés után jövőre 1-2 százalékkal növekedhet az ország GDP-je. Katonai együttműködés Izraellel Magyar-izraeli katonai együttműködési megállapodást ír alá Izraelben a magyar honvé­delmi miniszter. A honvédelmi tárca szóvivője közölte, hogy Für Lajos szerdán utazik ötnapos hi­vatalos látogatásra Izraelbe Ji- chak Rabin miniszterelnök meg­hívására, aki egyúttal a védelmi tárcát is irányítja. Elfogták a benzinkűti rablókat Hétfőre virradó éjszaka a rendőrség elfogta a XX. kerület­ben lévő Gyömrői úti benzinkút ellen vasárnap hajnalban végre­hajtott rablás elkövetőit, K. László 17 és S. János 16 éves bu­dapesti lakosokat. A fiatalkorú­ak elismerték tettük elkövetését, s visszaadták az elrabolt 30 ezer forint megmaradt részét. Autójában rabolták ki A rendőrség eljárást indított H. Emil 39 éves budapesti lakos és ismeretlen három társa ellen, mert szombaton délután a Szilá­gyi Erzsébet fasorban megtá­madták a személygépkocsijában ülő P. Tibor 30 éves budapesti la­kost. A támadók elrabolták a sértett 870 ezer forintját. Az el­fogott gyanúsított tarsai után folytatják a nyomozást. Betörő járt a lelkészi hivatalban A Szolnok megyei Kunmada­rason vasárnap délelőtt egy is­meretlen tettes bement a refor­mátus egyházközség lelkészt hi­vatalába, ahonnan magyar és külföldi fizetőeszközöket, vala­mint egy értékes, 12 személyes étkészletet vitt el. Az anyagi kár mintegy 840 ezer forint. Az ügy­ben tart a vizsgálat. Minőségi Hét: november 8—12. Az Európai Minőségügyi Szervezet ajánlása értelmében minden ország évenként egy na­pot a minőség népszerűsítésének szentel. E gondolat jegyében szervezik meg a II. Minőségi He­tet november 8-12. között, s a konferenciához kapcsolódó Mi­nőségi Világnapot november 11- én. Ausztria-lottó A 42. játékhét nyerőszámai a következők: 6,10,16,27,29,35. A pótszám: 38. A Jokerszám: 7 2 3 9 6 6. A nyeremények: a 6 találato- sakra egyenként 12.621.678, az 5 plusz 1-re 214.366, az 5-ösre 11.358, a 4-esekre 330, a 3-asokra 26 schillinget fizetnek. A telitalálatos Jokerre 2.080.294 schillinget fizetnek. Csokiországban A salgótarjáni Apolló mozi előtt a hét végén Har­lekin és Tempó, a két bohóc óvo­dásokat szóra­koztatott, s vará­zsolt jó hangula­tot a térre. Az eseményről szóló képriportunk a 4. oldalon. A miniszterelnöki sajtóiroda közleménye Antall József állapota kielégítő Antall József miniszterelnökön — akit non-Hodgkin limphoma betegséggel október 6. óta a Kölni Egyetem I. sz. belklinikáján kezel­nek — mint ismeretes, október 14-én autológ törzssejt (őssejt) transzplantációt hajtottak végre. A kormányfő egészségi állapotáról Volker Diehl professzor, a kli­nika igazgatója, a kezelést végző orvoscsoport vezetője hétfőn az alábbi tájékoztatást adta: „Az orvosok a kezelés eddigi eredményei­vel elégedettek, a terápia az előre meghatározott tervnek megfelelő­en történik. Az őssejtek ismét képeznek vérsejteket. Komplikáció nem lépett fel. A miniszterelnök állapota a körülmé­nyekhez képest kielégítő. A következő orvosi jelentés egy hét múlva várható.” (MTI) Világháborús emlékművet avattak Erdőkürtön Nem titokban kell már emlékeznünk a hősökre Salgótarján képviselő-testülete befütött az acélgyárnak Szegény embert még a bő is húzza Salgótarján képviselő-testü­lete alaposan befütött a SKÜ-nek azzal a döntésével, hogy a város júniustól nem ve­szi igénybe a Mátrai Hőerőmű Rt. hőszolgáltatását. Miután a tarjáni erőműben leállították a termelést, így a vállalatnak ön­magának kellett megteremtenie saját hőbázisát. A meglévő két kazán azonban csúcsra járatás­kor is csak 16 megawatt hő­energiát fejleszt, szemben a ko­rábban a fűtőerőműtől vétele­zett 22 megawattal. így a gyár képtelen a kapun kívüli fo­gyasztóknak hőenergiát szolgál­tatni: nemcsak az SKSE sportlé­tesítményeinek, hanem a műve­lődési központnak sem jut me­legvíz és fűtés, s a munkásszál­lót is ugyanilyen ok miatt kellett bezárni. Az impozáns méretű kohász művelődési központ úgyszól­ván kong az ürességtől. Ez ért­hető is, hiszen kihasználatlan. (Folytatás a 3. oldalon) Viharfelhők tornyosulnak a Salgótarjáni Kohászati Üzemek fölött. Pénz hiányában a szükségesnél kevesebb alapanyagot tudnak vásárolni, így a maradék megrendeléseknek sem képe­sek eleget tenni. Az első féléves termelés alig haladta meg a tíze­zer tonnát, mely csupán egyötöde a három-négy esztendővel ko­rábbinak. A vállalat a meglévő gépi kapacitásának csupán har­minc százalékát használja ki. Ám a baj nem jár egyedül, hiszen ismeretes a közmondás: szegény embert még az ág is húzza! Hősugárzók oltalmában (balról jobbra): Hényel Jánosné adminiszt­rátor, Ablonczy Lászlóné a kultúrház vezetője és Babiák Éva pénztáros. Katona Tamás ünnepi beszédét mondja Két éve határozták el Erdő­kürtön, hogy emlékművet emelnek a falu két világháború­ban elpusztult áldozatai emlé­kére. Az elhatározást tett kö­vette, így az önkormányzat és a faluvédő egyesület összefogá­sával megépülhetett az összesen ötvenhárom falubeli nevét megörökítő építmény, amely­nek október 25-ei, hétfő dél­utáni felszentelésére meghívták Katona Tamás miniszterelnök­ségi államtitkárt is, aki a meg­hívásnak eleget is tett.- Egy pillanatra megállunk a gyorsuló idő forgatagában, hogy emlékezzünk mindazokra, akiknek nevét a márványtáblá­kon olvashatjuk - mondotta az ünneplőbe öltözött falubeliek tömegében Szervánszky Jó­zsef né, a település polgármes­tere, majd Katona Tamásnak adta át a szót:- Szülőt, feleséget, gyerme­keket hagytak maguk mögött azok az emberek, akiknek em­léket állítottak most Erdőkür­tön. Eljött az a pillanat, amikor nem titokban, szégyenkezve kell gondolnunk rájuk. Ez az emlékezés talán picivel több erőt ad nekünk, hogy a mai krajcáros gondok közepette, könnyebben tudjuk elviselni napjaink nehézségeit. Áz államtitkár gondolatai után Mekis Ádám evangélikus lelkész szólt az egybegyűltek­hez, majd Jarábik János római katolikus plébános áldotta meg az emlékhelyet.-vallus­Szeszcsempészeket fogtak el A konyakot kedvelték Nem tárgyalnak az 1994-es költségvetésről Két jugoszláv és két szlovák szeszcsempészt fogtak el az el­múlt hét végén a határőrök. Krisán Attila ezredes, a Határ­őrség szóvivője elmondta, hogy a szlovák határ közelében, Horn­nál a határőrök vették észre, amikor egy jugoszláv gépkocsi­ból egy szlovák rendszámú autó­ba átpakoltak 34 7üveg egyliteres konyakot. Mint kiderült, a sze­szes italokat két jugoszláv állam­polgár csempészte Magyaror­szágra, és a konyakot két szlovák állampolgár tervezte hasonló módon átvinni a magyar-szlovák határon. A két jugoszláv állampolgár­ral szemben csempészet, a két szlovákkal szemben pedig vám- orgazdaság és devizagazdálko­dás megsértése alapos gyanúja miatt indult eljárás. (MTI) Kimaradt az Országgyűlés e heti plenáris ülésének tárgysoro­zatából a jövő évi költségvetésről szóló kormány-előterjesztés tár­gyalása. Napirend előtt Király Zoltán független képviselő javasolta, hogy tekintettel az írásos kor­mányjavaslat és a szóban is elő­terjesztett „költségvetés-válto­zat” különbségeire, a T. Ház ne tárgyalja addig a jövő évi bü­dzsét, amíg a kormány meg nem teszi az írásos kiegészítéseket. Ezt Király Zoltán már korábban is megtette, akkor azonban le­szavazták. Most 101-en voksol­tak amellett, hogy a jövő évi költ­ségvetés ne szerepeljen az e heti tárgysorozatban, 93-an ezt el­utasították, 7-en tartózkodtak. A javaslat tehát minimális több­séget kapott, s így az előterjesz­tés ezen a héten nem tárgyalható. A döntés kihirdetése utáni morajból az elnöklő Dörnbach Alajos sara. a következtetésre ju­tott, hogy sokan félreértették a szavazásra feltett kérdést. Mivel azonban megítélése szerint ő egyértelműen fogalmazott, a T. Ház döntése végleges. (MTI) Magyar—kanadai atomipari megállapodás Az MDF-frakció ülésén Nincs álláspont a III/III -as javaslatról Az MDF-frakció hétfő dél­előtti ülésén a többi között az or­szággyűlési képviselők választá­sáról szóló törvényjavaslathoz Tarnóczky Zoltán és Rudics Ró­bert által benyújtani tervezett módosító indítványról tárgyalt. A két MDF-es képviselő az or­szágos listát állító pártok eseté­ben nagyobb esélyt kíván adni a vidéki jelölteknek, azaz olyan módszert dolgoztak ki, amellyel több mandátum jutna a vidéki­eknek. Zsigmond Attila szóvivő tájékoztatása szerint magával az elvvel a frakció nagy része szim­patizál, de megítélése szerint a jelenlegi formán még finomítani kell. Egy kérdésre válaszolva a szó­vivő közölte: a frakció nem ala­kított ki együttes álláspontot a szerdán napirendre kerülő „Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről” szóló, úgynevezett III/III-as törvényja­vaslatról, s az is kiderült, hogy kedden elmarad a frakció szoká­sos kedd esti ülése. (MTI) Atomipari együttműködési keretszerződést írt alá Don Law- son, az Atomic Energy of Cana­da Ltd. elnöke és Szűcs István, az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium államtitkár-helyettese hét­főn Budapesten. A kanadai álla­mi nagyvállalattal kötött megál­lapodás arra nyújt lehetőséget, hogy magas színvonalú techni­kai és szellemi segítséget nyerjen a magyar atomkutatás, uránbá­nyászat, és kidolgozhatóak le­gyenek az esetleges magyarorszá­gi atomerőmű-telepítés feltételei. Az aláírást megelőző beszédé­ben Szűcs István hangsúlyozta: nincs szó arról, hogy a kormány atomerőmű-építésről határozott volna. A lehetőséget — csakúgy, mint szén- vagy lignitalapú alap­erőmű építésének feltételeit — már hivatalba lépése óta vizsgál­ja a kormány. Ha döntés születik atomerőmű építéséről, a techni­ka szállítói közt bőven lehet vá­logatni, hiszen mind a hat ezzel foglalkozó nyugati óriásvállalat jelezte érdeklődését. Ezek közül az Atomic Energy of Canada kí­nálta technológia előnye, hogy segítségével közvetlenül lehet felhasználni a Mecsekben bá­nyászott urán részlegesen dúsí­tott koncentrátumát, az úgyne­vezett sárga port. Az IKM azon­ban természetesen több irány­ban is tájékozódik — mondta az államtitkár-helyettes. A most aláírt megállapodáshoz hasonlót már a belga kormánnyal is kötött Magyarország. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom