Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

2 HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. szeptember 1., szerda Szabadon bocsátott ellenzékiek Ernest Shonekan, a nigériai ügyvezető kormány vezetője utasítást adott a csaknem két hó­napja fogva tartott ellenzéki ve­zetők szabadon bocsátására. A távozott tábornok-elnök, Ibra­him Babangida helyébe lépett új vezetés a három politikus mellett azoknak az újságíróknak a sza­badlábra helyezését is elrendelte, akiket a júniusi választások kap­csán vettek őrizetbe. Tárgyalások a kínai — vietnami határról A kormányszintű kínai-viet­nami határtárgyalások első for­dulója nem hozott konkrét ered­ményt, de a tárgyalássorozat vé­gén aláírt jegyzőkönyvben az áll, hogy a felek egyetértettek a határ­vita rendezésének elveiben. A -1 legáltalánosabb elvi kérdések­ben eddig is megvolt az egyetér- iH'tés, a határvonal kijelölésében azonban még egy tapodtat sem la haladtak előre. .ö Clinton a boszniai beavatkozásról Az elnök biztosítékokat óhajt Még mielőtt elkötelezné ma­gát az amerikai szárazföldi csa­patok részvétele mellett a bosz­niai békefenntartó erők kötelé­kében, Bili Clinton elnök szeret­ne biztosítékokat kapni arra néz­ve, hogy a végleges kidolgozásra és egyeztetésre váró boszniai bé­keterv méltányos és kivitelezhe­tő. Az elnök hétfőn beszélt felté­teleiről a Fehér Házban rögtön­zött sajtóértekezleten. — Febru­árban világosan leszögeztem, hogy az Egyesült Államok kész hozzájárulni a boszniai béke megteremtésére irányuló nem­zetközi erőfeszítésekhez. Ezt most is megerősítem. Ám szeret­nék tisztában lenni a részletek­kel. Még mielőtt lépnénk, szán­dékomban áll meggyőződni ar­ról, hogy a megállapodás igazsá­gos és végrehajtható-e, és hogy a bosnyák kormány maradéktala­nul elfogadta-e. Előre tudni óhajtom azt is, hogy kinek és mennyi ideig kell (Boszniában) maradnia — mondta. A washingtoni kormányzat kezdettől fogva kinyilvánította, hogy semmi esetre sem hajlandó szárazföldi erőket vezényelni Boszniába a szerbek, a muzul­mánok és a horvátok közötti ösz- szecsapások elfojtására. Attól azonban nem zárkózott el, hogy csapatai csatlakozzanak a béke- fenntartó kötelékhez, ha a konf­liktusban érintett feleknek sike­rül megállapodásra jut­niuk. Kérdőjelek Szárszó... szó... szó...szó? Voltak remények: Szárszó új fejezete, történelmi állomáshelye lesz a nemzeti megújulásnak, kezdete a hanyatlás megállításának? S vol­tak borúlátó jóslatok: eleve kudarcra ítélt, ellentéteket mélyítő vállal­kozás a Balaton menti disputa. Megcáfolt prognózisok? Hogy pontosan mi zajlott le a legendás helyszínen fölvert hatalmas sátor alatt, arról a rövid tudósítások, a műfajnál fogva általánosságokra ítélt zárónyilatkozat, és a menet közbeni sokféle — nem is mindig elfogulatlan — értékelés ízelítőt adott. Annyi mégis megállapítható, hogy sem a nagy várakozások, sem a balsejtelmek nem igazolódtak. Lépés a társadalmi konszenzus felé? ígéretes mozzanat volt a nem­zeti egység és összefogás igénye. Az egyöntetű felismerés, hogy az önpusztító politikai marakodás, a társadalom tragikus megosztottsá­ga a jelen és a jövő legnagyobb veszedelme. Ennek jegyében született kezdeményezés, hogy egy új nemzeti kerekasztal mellett folytatódjék a dialógus sorskérdéseinkről, készüljön program a nemzeti megúju­lásra. A tettek válaszolnak? Fél évszázada Kodolányi Szárszón azt mondta: „A szavak inflációja idején mérhetetlen tömegű szót zúdíta­nak rád, hogy így vagy úgy gondolkozz ...” Csoóri Sándor most így töpreng: „Kopogtat a lelkiismeret; talán nem kell ennyi beszéd, ennyi tanácskozás — a szavakat tettekkel kellene fölcserélni.” Igaz. Szárszó hiteles helyét is alighanem a szavakat fölváltó cselekvések jelölik majd ki. Bajnok Zsolt Ferenczy Europress Tokió fél a földrengéstől A japánok többsége fél attól, hogy egy nagyobb szabású föld­rengés napjaink Tokiójában jó­val több ember halálát okozná, mint az 1923; évi „Nagy Kanto”, amely több mint 140.000 embe­réletet követelt. Mint az AFP francia hírügy­nökség az NHK japán rádióháló­zatra hivatkozva jelentette, egy július-augusztusi felmérés során megkérdezett 4950 személy 79 százaléka úgy vélekedett, hogy a hetven évvel ezelőttihez hasonló erejűföldrengés több emberéletet követelne, és az anyagi károk is jóval jelentősebbek lennének a felhőkarcolók nagy száma és a közlekedés sűrűsége miatt. A geológusok negyven száza­léka egyetért abban, hogy tíz éven belül valószínű egy olyan nagyobb földrengés, amelynek epicentruma pontosan a főváros alatt lesz. Abban is megegyezik a véleményük, hogy a japán fővá­ros nincs a legjobban felkészülve egy ilyen eshetőségre. Szaddám ismét kemény Szaddám Húszéin iraki elnök utasítására nem hagyhatják el Irak területét sem az aktív, sem a nyugállományú katonatisztek. Ennek megfelelően több tisztet küldtek vissza a határról, amikor üzleti ürüggyel Jordániába pró- r báltak utazni. A kihágások meg­fékezésére az iraki elnök hat ma- - gas rangú tiszt kivégzését is el­rendelte. Halálos ítéletek Algírban és Oránban Algírban és Oránban két, ter­rorcselekményeket vizsgáló kü­lönlegesbíróság 17 halálos ítéle­tet hirdetett ki szélsőséges cso­portok tagjai ellen hatósági sze­mélyek ellen elkövetett gyilkos­ságokért, merényletekért, felfor- Áf gátó; tevékenység folytatásáért, valamint az algériai kormány erőszakos megdöntésére uszító irodalom terjesztéséért. Stasi-vizsgálat Nagy-Britan­niában A Rupp házaspár németor­szági leleplezéséhez hasonló ese­tek várhatók Nagy-Britanniában is annak nyomán, hogy a brit ké­melhárítás megkezdte a keletné­met Stasi titkosszolgálat doku­mentumainak vizsgálatát. Rainer Ruppotés angol felesé­gét', akik a NATO brüsszeli főha­diszállásán dolgoztak, nemrég letartóztatták Németországban, és azzal vádolják őket, hogy 1972 és 1989 között több mint tí­zezer NATO-iratot adtak át a Stasinak. A rájuk vonatkozó bi­zonyítékokat, sok más Stasi-do- kumentummal együtt, egy volt orosz hírszerző adta el tavaly az amerikai CIA-nak. Brit lapjelen­tések szerint a Cl A az informáci­ók egy részét most eljuttatta a brit kémelhárításnak is, s a doku­mentumok több olyan brit ál­lampolgár kód- és igazi nevét tartalmazzák, akik a Stasi szolgá­latában álltak. A korrupció ellen Kínában A kínai Szecsuan és Kuang- tung tartományban a hatóságok csaknem 1000pénzügyi szakem­bert, köztük hat bankigazgatót tartóztattak le korrupció vádja­vai — jelentette kedden az Uj- Kína hírügynökség. A múlt héten a kommunista árt országos korrupcióellenes ampányt kezdett, amelynek ke­retében a bíróságok szigorú bün­tetéssel, gyakran halállal sújtják a csalással és megvesztegetéssel vádolt szakembereket. A szecsuáni hatóságok példá­ul ez év első felében 102 esetben regisztráltak szabálysértést a kü­lönböző bankoknál. Az AP érte­sülései szerint van olyan város, ahol a korrupciós pénzek nagy­sága eléri a 25 millió jüant (4,6 millió dollárt). A korrupcióellenes harc egyik új fejleménye, hogy a múlt szom­baton kiderült: az egyik minisz­terhelyettes is belekeveredett a botrányba, nevét azonban nem hozták nyilvánosságra — emlé­keztet az AFP. (MTI) Tiltakozás a kormány őrült politikája ellen Vad kolónia Betlehemnél Izraeli telepesek engedély nél­küli kolónia létesítésével tilta­koztak a megszállt területek egy részére vonatkozó izraeli-palesz­tin megállapodás ellen, míg egy szélsőjobboldali tömörülés em­berei kézigránátot robbantottak egy miniszter jeruzsálemi ottho­na előtt. Az első közvélemény­kutatás szerint azonban az izrae­liek többsége támogatja a palesz­tin autonómiát a Gáza-övezet- ben és a ciszjordániai Jerikó kör­zetében, amint arról Izrael és a PFSZ a washingtoni béketárgya­lások újrakezdése előtt elvileg megállapodott. A hadsereg katonái határőrök és rendőrök segítségével hétfőn távolították el a ciszjordániai Betlehemtől délre létesített „vad kolónia” lakóit, mintegy hatvan embert, akik saját elmondásuk szerint passzív ellenállást tanúsí­tottak — szétszóródtak és elrej­tőztek a körzetben, hogy megne­hezítsék az evakuálást. Sátrakat vertek fel, hogy, mint mondták, tiltakozzanak „a kormány őrült politikája ellen, amellyel meg akarja engedni a terrorista Jász- szer Arafatnak, hogy Jerikóban és Gázában telepedjen le és ala­kítson államot”. A ciszjordániai kolóniák szervezete hétfő estére a miniszterelnök jeruzsálemi hi­vatala elé tüntetést hirdetett meg. Arie Deri belügyminiszter­nek, az ultraortodox Sasz párt politikusának háza előtt kézigrá­nátot robbantottak ismeretlen tettesek, anélkül azonban, hogy az sérülést vagy károkat okozott volna. Az akciót a Kach szélső- jobboldali szervezethez közel ál­ló Dov nevű csoport vállalta ma­gára. (Neve rövidítés, amelynek feloldása: „Az árulók elnyomá­sa”.) Hajim Ramon egészségügyi miniszter a rádió útján figyel­meztetett, hogy a kormány élni fog minden jogával azokkal szemben, akik lázítani próbál­nak. A Jediot Ahronot című izraeli lap adatai szerint az ország zsidó lakosainak nagyobbik része tá­mogatja a Gáza-övezet és a cisz­jordániai Jerikó átadását palesz­tin kézbe. A megkérdezettek 53 százaléka válaszolt igennel a kér­désre, 45 százaléka nemmel. x 1995/H 1993. szeptember 3-án a Magyar Nemzeti Bank aukciót hirdet új államkötvény kibocsátásra. Az Államkötvény 1995/H 2 éves futamidejű, évi bruttó 19,5%-os kamatozású értékpapír. A kibocsátás napja: 1993. szeptember ÍO. A kötvény lejárata: 1995. szeptember ÍO. Kamatfizetési időpontok: 1994. szeptember io. és 1995. szeptember 10. Az aukció feltételei: Az aukción ajánlatot csak bróker­cégek és bankok tehetnek, min­denki más csak a brókercégeken keresztül tehet ajánlatot. A minimális ár a névérték 100%-a. Az ajánlatokat úgy kell a brókercé­geknek megadni, hogy azt a cég az aukcióra legkésőbb reggel 10 óráig benyújthassa. Aznap délután két órakor az eredményhirdetésen kiderül, hogy sikeres volt-e a be­nyújtott ajánlat. Aukciós ajánlataikkal kérjük for­duljanak a brókercégekhez! Átlagáras értékesítés: 1993. szeptember 6. és 10. között átlagáras értékesítésre kerül sor, ahol magánszemélyek is kibocsá­tási áron vásárolhatják meg az Ál­lamkötvény 1995/H-t. Az Államkötvény ideális befektetés! A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak,- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres éves jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek, például gyermekeik taníttatásához, ingat­lan vásárláshoz vagy vállalkozás beindításához. Mit kell még tudni az Államkötvényről? Állami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. A kibocsátást követően a Magyar Nemzeti Bank forgalmazza - elad­ja és visszavásárolja - az állam- kötvényt. Amennyiben pénzre van szüksé­günk, a Magyar Nemzeti Bank igazgatóságai a tőzsdei árfolyam­hoz közeli áron visszavásárolják, vagy amennyiben venni akarunk, eladnak államkötvényt. Az államkötvény így rövidtávú be­fektetésnek is jó. Az államkötvényt nem kell haza­vinni. Ingyenes értékpapírszámlán tarthatjuk anélkül, hogy elvesztés, lopás vagy megsemmisülés veszé­lye fenyegetne. Ha később mégis kikérjük a papírt, a címletváltásért és kiszállításért a névérték 0,5%-át, valamint a forgalmazó ezzel kap­csolatos díjait kell megfizetnünk. A fő forgalmazó és kifizető helyek: • MNB Főpénztára 1051 Budapest, Hold u. 4. • MNB Baranya Megyei Igazgatóság 7621 Pécs, Apáca u. 6. • MNB Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1. • MNB Békés Megyei Igazgatóság 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1. • MNB BAZ Megyei Igazgatóság 3525 Miskolc, Hősök tere 3. • MNB Csongrád Megyei Igazgatóság 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 17. • MNB Fejér Megyei Igazgatóság 8000 Székesfehérvár, Zichy liget 12. • MNB Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság 9022 Győr, Czuczor G. u. 26. • MNB Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság 4026 Debrecen, Hatvan u. 15. • MNB Heves Megyei Igazgatóság 3300 Eger, Barkóczy u. 3. • MNB Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 5000 Szolnok, Magyar u. 8. • MNB Komárom Megyei Igazgatóság 2800 Tatabánya, Fő tér 32. • MNB Nógrád Megyei Igazgatóság 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 15. • MNB Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3-4. • MNB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. • MNB Tolna Megyei Igazgatóság 7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 7. • MNB Vas Megyei Igazgatóság 9700 Szombathely, Széli Kálmán u. 20. • MNB Veszprém Megyei Igazgatóság 8200 Veszprém, Budapest u. 4. • MNB Zala Megyei Igazgatóság 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. MAGA BIZTONSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom