Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-23 / 195. szám
1993. augusztus 23., hétfő fMEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Bezárta kapuit a Vidám vásár (Folytatás az 1. oldalról) és Bojtor Imre - Bohács István, megyénk kiváló népdalénekese szórakoztatta a nagyérdeműt. Mire délután 15 órakor színpadra lépett a Nógrád táncegyüttes, hogy záróprogramjával véget vessen a háromnapos vigalomnak, a vásározók nagy része már összecsomagolta holmijait. Noha a mérleg még nem készült el, annyit már elmondhatunk, hogy több mint ötvenezer látogató kereste fel a vásár helyszínét. A látogatók elégedettek voltak, a kiszolgálásra nem hallottunk panaszokat. A jó kedély és a kellemes hangulat uralta a Tóstrand néhány ezer négyzetméterét, s ez kisugárzott magára a városra is. Tegnap még az sem riasztotta meg az embereket, hogy sűrű füstfelle- gek árasztották el a közeli városrészt, mivel száz métereken át égett a vasúti töltés száraz növényzete. - pádár Nívódíjakat adtak át a Nógrád Volánnál Harmadik alkalommal adták át a Nógrád Volán nívódíjait azoknak a munkatársaknak, akik öregbítették a cég jó hírét. Az elmúlt napokban 11 fő kapta meg a díjat: Bagota Ferenc balassagyarmati autóbuszvezető, Bakos Gyula, salgótarjáni beruházási előadó, Balázs Istvánná főpénztáros, Jakus János, salgótarjáni helyijárati autóbuszvezető, Kuris András, salgótarjáni autószerelő, Laukó Pál, Ten- gizben dolgozó autóbuszvezető, Molnár Tibor, bátonyterenyei autószerelő, Nagy Lajos, bátonyterenyei autóbuszvezető, Parádi Lajosné, bátonyterenyei üzletágvezető, Varga István, salgótarjáni autóbuszvezető, Verbói Zoltán, salgótarjáni autószerelő. A vörös kukoricacső legendája A holland együttes aratási jelenete Fotó: Kun Király József (Folytatás az 1. oldalról) már sokan jártak az utcákon. Noha Szent István ünnepe után voltunk, mégis érezni lehetett a falu légkörén a méltóságteljes hangulatot. Itt-ott felvillantak már a csodálatos népviselet színei, számosán tekintgettek ki kapujukon az utcára. Az idei kazári búcsú fő látványosságát nyújtották azok a csoportok, amelyek a világ más részeiből is eljöttek a faluba. Szlovákiából három, Hollandiából, Görögországból, Olaszországból egy-egy csoport érkezett, a helybelieket két csoport képviselte. A búcsú látványos felvonulással kezdődött.. Kazár főutcáján az érdeklődők sorfala között vonultak az együttesek a művelődési ház melletti sportpályára, ahol az önkormányzat segítségével alakították ki a színpadot. Dr. Domonkos Imre, polgár- mester a falu képviselő-testületének nevében elismeréssel szólt a csodálatos viseletekről s kifejezte meggyőződését, hogy egymás hagyományainak megismerése nemcsak múltunk megbecsülésére tanít, hanem hozzájárul az emberi kapcsolatok erősödéséhez is. A polgármester minden együttesnek átnyújtott egy kristályvázát, amelynek a felirata mindig emlékeztetni fogja őket az 1993-as kazári búcsúra. A művelődési házban már terített asztalok várták a csoportokat az ebédre. Előtte azonban még megnyitották Bagi András, amatőr szobrász kiállítását. Megkértem meg Tine Tie- ben-Edamot, a holland ulfti De Dörsvlégels hagyományőrző együttes képviselőjét, hogy mutassa be csoportjukat.- Másfél éve alakultunk, ösz- szesen tizenhárom pár táncol az együttesben, van egy segítőnk és két zenészünk. Kor szerint nem vagyunk már fiatalok, hiszen a huszonévestől ötvenévesig vannak közöttünk, de a szívünk fiatal. Mi a holland aratásról, az egykori paraszti aratóünnepekről mutatunk be összeállítást táncunkban. Sikerült már valamelyest megismerni a magyar folklórt is, s tudjuk, hogy sok hasonlóság van a mi és a magyarok néptánckultúrájában. A görögországi' gyermek tánccsoportról Eleni Haliapa, a thesszaloniki epanomi-i nőegylet elnöknője árult el néhány dolgot. Ennek a jellegzetes makedón viseletét hordó együttesnek mintegy 150 táncosa van. Hattól huszonhat éves korig táncolnak együtt. A két tánctanáruk a thesszaloniki egyetemen is tanít. Az ő irányításukkal hetente négy órát próbálnak. Kazárról elmondta, hogy olyan jól érzik itt magukat, mintha otthon lennének.-Az A Spiga Rossa táncegyüttes 1970-ben alakult - kezdte ismertetését prés. prof. Onofrio Di Nuto, az olasz együttes vezetője. - A csoport neve egy hagyományból és népdalból származik. Valamikor a fiatalok a falvakban együtt fosztották a kukoricát. S az a fiatal, aki vörös csövet talált, megcsókolhatta a jelenlévők közül azt a lányt, aki neki a legjobban tetszett. Van egy népdal, ami arról szól, hogy egy lány egy fiú zsebében eldug egy vörös kukoricacsövet, hogy a fiú őt csókolja meg, ámde a fiú nem őt, hanem egy másik lányt csókol meg. Ebben a népdalban a lány a szerelmi bánatát fejezi ki. A csoportok egymást követően léptek fel a színpadra, hogy bemutassák csodás dalaikat, táncaikat. Az est leszálltával sem mozdult el senki a nézőtérről. A bemutatókat követően kezdetét vette a táncház, ahol egymástól tanulták a szebbnél szebb táncokat a résztvevők. Pádár András Traffípax • Augusztus 23-án, hétfőn 14-től 22 óráig a Salgótarján Füleki ú. - Budapesti ú. - Ka- rancs ú. - Rákóczi ú. - Csizmadia ú. — Budapesti ú. - Somosi ú. útvonalon lehet számítani sebességellenőrzésekre. Családgondozás • Bátonyterenye. A városi családsegítő központ segélyezési szerepe megszűnt. Előtérbe került a mentálhigiénés tevékenység és a családgondozói munka. A nevelési tanácsadó a mátra- mindszenti gyerekeket is fogadja díjazás ellenében. T emetőtámógatás • Nógrád. A községben hosz- szabb ideje folyik a köztemető rendbe tétele és ennek keretei között befejeződött a kerítés építése. Munka közben a rendelkezésre álló pénz elfogyott, ezért az önkormányzat családonként ezer forint hozzájárulást kért a falu lakosságától. Az összegre a temető környezetének méltó kialakítása miatt van szükség. A kért támogatás befizetésére a polgármesteri hivatalban, a római katolikus plébánián, illetve az evangélikus egyháznál is lehetőség nyílik. Segítség iskolásoknak • Szuha. Támogatást szavaztak meg a képviselők a településen élő valamennyi tanuló számára. Ennek értelmében (a főiskolásokat és egyetemistákat is beleértve) 91 diák kap ezer forintos támogatást, amit a napokban már kézhez is vehetnek. Közhasznú munka • Patak. Az önkormányzat hat munkanélkülit alkalmaz közmunkában. Ők végzik el a fut- ballpálya felújítását, a parkok rendbe tételét és más köztisztasági feladatokat. Megbízatásuk november 30-áig tart. Szombaton gazdanap és szántóverseny volt Patvarcon barázdát szánt az eke, - de egy húzással kevesebb!” Dr. Sepsey Tamás (balról) és Hlacsok János A címben szereplő idézet valóban elhangzott, csak éppen a két fele nem egyszerre, így aztán nem is a mezőgazdaság siralmas helyzetét és jövőjét állt szándékában szimbolizálni. Előbbit dr. Sepsey Tamás, az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal elnöke mondta, amikor a szántóverseny résztvevői felsorakoztak gépeikkel a kijelölt földterületek előtt. Utóbbit Czudar István, a szé- csényi mezőgazdasági szakközépiskola és szakmunkásképző igazgatója hangoztatta eligazítás közben a versenyzőknek, akik bizonyára tudták is, hogy miről van szó ... De menjünk sorjában! Szombaton egész napos gazdanapot rendeztek Balassagyarmat szomszédságában, Patvarcon. A megjelenteket reggel HlaKegyhely a lombok között Mátrakeresztestől néhány kilométerre, az Agasvár lábánál elterülő üdülőfalu, Fallóskút erdejében található egy kápolna, amelyhez rendszeresen zarándokolnak hálát adva, avagy csodát várva, gyógyulást remélve az ország minden tájáról a hívő keresztény emberek. A szomszédos mátraszentist- váni plébánia gondnoksága alá tartozó kegyhely rendjére, a korábbi harangozóból ferences rendi baráttá lett Paszkál remete gondoskodik. Tartozik-követel Jobbágyi. Három vadásztársaság tagjai hódolnak szenvedélyüknek a községi önkormányzathoz tartozó erdőterületeken. Közülük kettő, a rózsaszentmár- toni Jó szerencsét és a nógrádi Nimród pontosan elküldi a bérleti díjat. Nem így cselekszik a Mátra-Bükk Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság egri vadásztársasága. Két éve tartoznak a bérleti díj átutalásával. Az egriek elismerik, hogy a törvény szerint az önkormányzat jogosan kéri a pénzt, addig azonban nem fizetnek, - inkább vállalják a bírósági pereskedést - amíg az Alkotmánybíróság nem dönt ebben a kérdésben. Két évi tartozásuk mintegy 250-280 ezer forint. csők János, a község polgár- mestere, egyben egyik legnagyobb magángazdálkodója köszöntötte. A mezőgazdaságról, annak problémás területeiről tartottak ezután fórumot, amelynek első részében dr. Sepsey Tamás, címzetes államtitkár tartott előadást a kárpótlás helyzetéről. Dr. Medgyasszay László, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a mezőgazdaságnak a magyar társadalomban betöltött szerepéről és lehetőségeiről beszélt. Reményét fejezte ki, hogy a mezőgazdaságban dolgozó és abból élő emberek minél előbb megtalálják helyüket és szerepüket az utóbbi időben jelentősen megváltozott feltételek és körülmények között is. A gazdakörök tevékenységéről Jakab István, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének alelnöke tartott előadást. Dr. Máté András docens, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Növénytermesztési Tanszékének vezetője a szaktanácsadás helyzetéről, szükségességéről beszélt. A fórummal párhuzamosan az érdeklődők videofilmeket tekinthettek meg és lehetőség nyílt mezőgazdasági szakkönyvek vásárlására, valamint állat- gyógyászati eszközök bemutatására és forgalmazására is. A délutáni szántóversenyen - amelyet megtekintettek a meghívott vendégek is - négy vállalkozó szellemű traktoros vállalta a részvételt, név szerint Gyurovics István és Keresztes István Patvarcról, valamint Király József és Pálmány Sándor Varsányból. A verseny előtt Czudar István, aki egyben a zsűri elnöke is volt, adott tájékoztatást a szabályokról.- A szántóversenyeknek kialakult hagyományai vannak - mondta. - A volt KGST országok és a nyugatiak szabályai között azonban voltak különbségek, amelyek egyesítése éppen most folyik. Szerencsére a versenyszántás kialakult szabályait ebben a helyzetben is tudjuk adaptálni, de a körülmények Kíváncsiskodó Mennyi váltópénz kell? Kíváncsiskodónk mai kérdését egy salgótarjáni olvasónk tette fel: van-e valamilyen törvény arra, hogy mennyi váltópénzt kötelesek tartani nyitáskor a kereskedelmi egységek a pénztárban? Gyakran előfordul ugyanis, hogy sem ötezresből, sem ezresből nem tudnak visszaadni - s így hiába van pénz, ha egy zsemlét sem vehetünk érte __ K ajzinger János, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója válaszolt:- A jegybanki törvény csak a pénzintézetek és a posta viszonylatában szab meg kötelezettségeket. Legjobb tudomásom szerint a kereskedelmi egységek esetében a gazdálkodó szervezet vezetője határozza meg, mennyi legyen a házi pénztárban.- Nőtincsen hetedik esztendeje folyik a per a helyi iskola ügyében, mely most csak azért nem ázik, mert aszály van. Ki tárgyalja most az ügyet, s melyik tanévet kezdhetik a nebulók végre beázásmentes iskolában? E kérdésre egy helyi olvasónk vár választ. miatt módosítanunk kellett néhány kitételt. Tíz szempont szerint értékeljük egyébként a munka minőségét. Nem is annyira a versenyzés a cél, hanem inkább az, hogy tapasztalatokat szerezzünk és kedvet csináljunk a vállalkozó szellemű gazdáknak!-Mi a legfontosabb értékelési szempont?-A lehető legegyenesebbre húzott kezdő barázda mellett nagyon fontos a növényi maradványok minél teljesebb bedolgozása. Végezetül szeretném megemlíteni kollégáim nevét is, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a verseny: Petrás László, Faluhelyi László, Cseri György, Bállá János és Lászlók Árpád. — Szeretnénk, ha ezek a versenyek igazi hagyománnyá nőnék ki magukat. A környéken ez az első ilyen rendezvény, de lehet, hogy a megyében is - mondta Hlacsok János polgár- mester a verseny helyszínén. Dr. Sepsey Tamás, címzetes államtitkár szintén megtekintette a megmérettetést.- Nagyon jólesik, hogy engem is meghívtak erre a rendezvényre - mondta. - Egyfajta elismerésnek érzem azt, hogy jelen lehetünk munkatársaimmal ezen a gazdanapon. Az emberek bizalmára jellemző, hogy sok olyan problémával is a kárpótlási hivatalhoz fordulnak, amelyek nem a mi hatáskörünkbe tartoznak. Amennyire lehet, ilyen esetekben is megpróbálunk segíteni. A szántóverseny valamennyi résztvevője kapott díjat, s első alkalomról lévén szó, inkább a részvétel volt a fontos. Faragó Zoltán MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ___________________példányban__________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesítem: Megrendelő neve:______:________________________________ C íme: (város, község, irányítószám)________________________ u tca, házszám: _________'___;________:____________________ A z előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. A gyerekeknek már elérkezett a „meseország”