Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-23 / 195. szám
4 HÍRLAP OLVASÓKTÓL OLVASÓKNAK 1993. augusztus 23., hétfő Országos ünnepség Salgótarjánban Mint azt már korábban is jeleztük, az idősek világnapja országos rendezvénye az idén Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban lesz. Megyénk nyugdíjasai is örömmel fogadták az ENSZ-nek azt az elhatározását, hogy minden év október 1 -je az Idősek Világnapja legyen és készüljön számvetés az idős emberek sorsának alakulásáról. A mai idős nemzedék olyan történelmet élt meg, amely megpróbáltatásaival, tanulságaival, különleges és egyedülálló. Az idős emberek - akik összlakosságunk egynegyed részét teszik ki - joggal várják el, hogy az általuk teremtett és felhalmozott értékekből megkapják azt a nekik járó részt, ami a tisztességes öregkor biztonságos és nyugodt életviteléhez szükséges, igénylik a szerény megbecsülést, a figyelmet, dolgos munkájuk nyomán kijáró tiszteletet. Nem szánalomkenyéren tengődő elesettként, hanem a társadalom hasznos közreműködőjeként kívánják leélni még hátralévő éveiket. A tervezett program főbb részei:- Találkozó és eszmecsere a nyugdíj, valamint egészségbiztosítási önkormányzatok vezetőivel.- Megemlékezés és köszöntés, kiemelkedő országos és helyi közéleti személyiségek részvételével-Kiállítások, kulturális rendezvények, városnézés-Találkozás a losonci nyugdíjasok küldöttségével, más baráti találkozók A rendezők minden megye és Budapest képviseletére számítanak. Nógrád megye lakosait folyamatosan tájékoztatjuk az előkészületekről és a részvétel lehetőségeiről. Nyugdíjasok Nógrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete elnöksége Párbeszéd . ..- Édes egykomám! ... Tanultabb ember vagy nálam. Te talán megérted ezeket a mai, újdonsült politikusokat. Én már nem tudok elmenni rajtuk. Mást mondtak tegnap, mást mondanak ma és ki tudja mit mondanak majd holnap. S, ha valami balul sikerül nekik, - elég gyakran előfordul -, máris konyákig kotorásznak a múltban, ürügyet, okokat keresve, selejtes munkájuk magyarázatára. Nem az lehet a baj, hogy ezek a mai urak is abban az agyon szidott, feketére festett múltban nevelkedtek, tanultak és az akkori társadalom és oktatási-rendszer járványszerű, fertőző betegségeiből, - csupán kuruzsló öngyógyítgatással, - még nem bírtak kigyógyulni?- Tudod komikám! Úgy vannak ezek a hatalomtól megszédült gyeplőszorít ók, mint Topp Julcsa, aki egy elmaradott kisfaluban nőtt fel. A falut már kinőtte, megunta és Pestre költözött új életet kezdeni. De a városi életre még korántsem érett meg, ezért felemás, bohóckás viselkedése erősen tájjellegű, oktalan beszéde miatt csak kigúnyolták. így kénytelen volt pillangó módjára lebegni. Az öndicsérettel nem fukarkodó vezető politikusaink is hasonlóképpen jártak. Amatőrök, ám színházat játszanak, de a művet, az előadandó darabot sem ismerik eléggé, s a szerep- osztás sem jó! ... Kökényesi Béla Karancskeszi A Salgótarjáni Fűtőerőmű tevékenysége ellehetetlenült Salgótarján város távhőellátása évtizedek óta a Salgótarjáni Fűtőerőmű hőtermelésén alapult. Az erőműben előállított hőmeny- nyiség a tanácsi közüzemi vállalatként működő Nógrád Megyei Hőszolgáltató Vállalaton keresztül jutott el a fogyasztókhoz. A hőszolgáltató 1993. január 1. napjával a városi önkormányzat tulajdonába került. A Nógrád Megyei Hőszolgáltató Vállalat az elmúlt év áprilisában csődbejelentést tett. A csődeljárás nem járt eredménnyel, ezért a vállalat ellen 1992. szeptember 10-én felszámolási eljárás indult. A felszámolás körébe vont tartozásainak több, mint kétharmad része - 57 millió 934 ezer 860 forint hőszolgáltatási szerződésen alapuló díjtartozás és késedelmi kamatai - részvénytársaságunkkal szemben állt fenn. A csődeljárás során szereztünk tudomást arról, hogy Salgótarján önkormányzata a város hőellátását önálló városi fűtőművel - gázüzemű tömbkazánok telepítésével - kívánja megoldani és már rövid távon sem tart igényt a Salgótarjáni Fűtőerőműben rendelkezésre álló hőtermelési kapaciOlvasónk rövid kérdése, hogy mi a különbség a lakásbérlet, az albérlet és az ágybérlet között? * Általános tudnivalók Az albérletre vonatkozó kérdéseket a lakások elosztásáról szóló 1/1971.(11.8.) kormány- rendelet szabályozza. Az albérleti jogviszony keletkezésénél nem a felek által használt elnevezés, hanem a szerződés tartalma a döntő. A lakásbérlet és az albérlet megkülönböztetésénél elsődleges szempont, hogy a bérlő a saját lakását, míg az albérlő más lakását használja. Albérleti jogviszony esetében a műszakilag összefüggő lakást az albérletbe adó lakja, saját lakáshasználatát korlátozza az albérlő javára. tásra. Ettől az időponttól kezdve a Mátrai Erőmű Részvénytársaság magatartását az alábbi célkitűzések határozták meg:- a felszámolási eljárás során a legteljesebb mértékben jussunk hozzá követeléseinkhez;- őrizzük meg Salgótarján hőellátásában betöltött szerepünket, ne veszítsük el a piacot; A fenti célok megvalósítása érdekében az igazgatóság és a menedzsment minden rendelkezésre álló törvényes eszközt igénybe vett. Hitelezői érdekeinket a csődtörvényben biztosított lehetőségek teljes mértékű kihasználásával, a leghatározottabb módon védtük. A piac megőrzése érdekében tanulmányt készítettünk, melyben szakmai érvekkel alátámasztva igazoltuk: a város gazdaságos és biztonságos hőellátása a Salgótarjáni Hőerőmű bázisán megvalósítható. Kidolgoztuk a konkrét szervezeti, műszaki megoldásra vonatkozó javaslatainkat is. Tanulmányunkat 1992 augusztusában átadtuk a városi önkormányzatnak. Egyúttal kifejezésre juttattuk: készek vagyunk 10 évre a hőárak stabilitását biztosító megállapodást komi. Albérleti jogviszony létesítésére tehát a bérlő jogosult, aki lakása egy részét ily módon hasznosítja lakás céljára. Az albérleti szerződés megkötésére a jogszabály kötelező alakszerűséget nem ír elő. A felek tehát az albérlet létesítésére irányuló akaratukat szóban, írásban, vagy ráutaló magatartással is kifejezhetik. Az albérleti jogviszonyban több albérlő is részt vehet oly módon, hogy az általuk kizárólagosan használt helyiséget együttesen bérlik és használják (albérlőtársak). Az albérlő az általa bérelt helyiséget kizárólagosan, a lakás más helyiségeit pedig az albérleti szerződésben meghatározott mértékben és módon használhatja (ilyenek pl. előszoba. Törekvéseink - minden erőfeszítésünk ellenére - csak részben jártak sikerrel. Salgótarján város önkormányzata 1993 júniusában az önálló városi fűtőmű létesítése mellett döntött. E döntésre figyelemmel a Nógrád Megyei Hőszolgáltató Vállalat F. A. felszámolója 1993. július 5-én azonnali hatállyal felmondta a hőszolgáltatóval 1995-ig terjedő időszakra kötött középtávú hőszolgáltatási szerződést és közölte: a Salgótarjáni Fűtőerőmű hőtermelését a jövőben nem veszi igénybe. A Mátrai Erőmű Részvény- társaság tudomásul veszi Salgótarján Város Polgármesteri Hivatala és a Kvantum Bank Rt., mint a Mógrád Megyei Hőszolgáltató Vállalat felszámolója döntését. Ezzel összefüggésben hangsúlyozottan kifejezésre juttatja az alábbiakat: 1. Ez a döntés műszaki és gazdasági ellehetetlenüléssel jár a Salgótarjáni Kohászati Üzemek, az ötvözetgyár és a többi, az erőművel közvetlen kapcsolatban álló fogyasztó hőigényének kielégítésére vonatkozóan, ezért ebben a vonatkozásban a hőszolgáltatási szerződések kényszekonyha, fürdőszoba, wc). A bérlő az albérletbe adott helyiségbe se újabb albérleti jogviszonyt, sem ágybérletet, sem szívességi lakáshasználatot nem létesíthet. Az albérlő kötöttsége pedig az, hogy az általa bérelt és kizárólagosan használt helyiségbe más személyt csak a bérlő hozzájárulásával fogadhat be. Az albérleti díjat, továbbá a megfizetésének módját és esedékességét - a lakásbérekről, továbbá az albérleti és ágybérleti díjakról szóló 45/1982. (X.7.) MT. számú rendelet keretei között - a felek megállapodása határozza meg. Az albérleti szerződés határozott, vagy határozatlan időre, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig szólhat. Az ágybérlet dologbérlet, rűen megszűnnek. Az ebből eredő károkért a Mátrai Erőmű Részvénytársaság se anyagi, se erkölcsi felelősséget nem vállal. 2. A Mátrai Erőmű Részvénytársaság nem készült fel se műszaki, se tüzelőanyag-ellátási oldalról az esetleges jövőbeni hőszolgáltatási igények kielégítésére. Arra kényszerül, hogy a kapacitás* visszafejlesztését, a telephely más irányú hasznosításának előkészítését megkezdje. 3. A Mátrai Erőmű Részvénytársaság nem viseli és nem osztozik az 1993. őszi-téli fűtési idényben üzembe helyezésre kerülő új hőszolgáltató létesítmények létesítési és üzemeltetési kockázatában, attól elhatárolja magát. A Salgótarjáni Fűtőerőműben a fenti döntések eredményeként 160 munkahely szűnik meg. A munkavállalók elbo- csájtásának anyagi kockázata a Mátrai Erőmű Részvénytársaságot, erkölcsi felelőssége azonban az önkormányzatot és a felszámolót terheli. * (A fenti nyilatkozatot Bárdos Béla, a Mátrai Erőmű Részvénytársaság ügyvitel-technikai osztályvezetője küldte - kérve közlését, melynek ezúttal helyt adunk, a másik fél esetleges reakciójának reményében is. - A szerk.) ezért az ágybérleti jogviszonyban nem a lakásbérlet, hanem a dologbérlet szabályait kell alkalmazni. A dologbérlet szabályait a Polgári Törvénykönyv XXXVII. fejezetének 423-433. paragrafusai tartalmazzák. Az ágybérlő nem tarthat igényt az egész lakásra, vagy a lakás helyiségének kizárólagos használatára sem. Az ágybérlő tehát nem a lakás, vagy lakásrész alapterületének figyelembe vételével tartozik díjat fizetni, hanem pl. a bútor, illetve az ágynemű használatáért, továbbá a részére nyújtott egyéb szolgáltatások tényleges költségeit (pl. villanyhasználat ellenértékét) köteles megfizetni és mindezeket ágybérleti díj címén. A határozatlan időre kötött ágybérleti szerződést 15 napra fel lehet mondani. A felmondás nincs alakszerűséghez kötve s a felmondást indokolni sem kell. Ezzel az ágybérleti jogviszony megszűnik. Dr. Verebélyi Olvasóink kérdezték - jogászunk válaszol Az albérlet és az ágybérlet A létszámok önmagukban nem alkalmasak helytálló következtetésekre Kereken kimondom: felháborodtam és elkeseredtem Fenyvesi Agnes Harc a tanulókért című (Oktatásügyi „krétakör” felcímet viselő) cikke, - amely a Nógrád Megyei Hírlap 1993. augusztus 10-ei számában jelent meg - olvastán. Nem vitatom a szerző szándékát. Azt is készséggel elfogadom, hogy az oktatás társadalmi érintettségű, problémákkal teli, valóban aktuális ügy; az ezzel való foglalkozás a lapban nagyon is indokolt. Ám a nevezett cikk mondanivalóját félrevezetőnek, kicsengését veszélyesnek tartom! Félrevezetőnek, mert egyoldalúan közelít a problémához és így von le következtetéseket és így állít igaztalan dolgokat. Veszélyes, mert kiválóan alkalmas hangulatkeltésre a megoldást egzisztenciális okokból gátló pedagógusok ellen. Teszi mindezt éppen tanévkezdés előtt (amikor a szülők többsége a megnövekedett iskolai kiadásoktól gondterhelt) és éppen a pedagógusok bérharca idején. A cikk nézőpontja szerint az oktatás gondja az, hogy miközben a demográfiai csökkenés tartós időszakát éljük, a gyereklétszám apadását nem követte a pedagógusok leépítése, sőt inkább növekedés tapasztalható. „Kevés az óvónők, a tanítók és a tanárok bére” - ám ez érthető - mondja -, hiszen a finanszírozás „állami normatíva alapján, a gyerekek számának függvényében történik”. Tekintettel arra, hogy „az oktatási intézmények működési költségeinek legnagyobb részét az ott dolgozók bére teszi ki”, ha kevesebb a gyerek, kevesebb pénz jut költségvetésre, így fizetésre is. Mivel a „normatíva és a tényleges költségek közötti differencia egyre nő, szükséges lenne a jelenlegi rendszer racionalizálása” - vonja le a következtetést. Racionalizáláson - amint ez a következőkben kiderül - az intézményi hálózatok redukálását kell érteni, ez azonban - az írás szerint - komoly akadályokba ütközik. Ugyanis a pedagógusok nem átallanak (ez a kifejezés nem a cikk szóhasználata) „szakmai érvek álarcában” küzdeni egzisztenciájukért. Az ön- kormányzatok pedig tehetetlenek a szakmai érvek ellenében - így konzerválódik a jelenlegi helyzet. Ugye milyen logikus a probléma felépítettsége? És milyen kézenfekvő (lenne) a megoldás! A baj csak az, hogy a valóságban - mint egyéb más, úgy - az oktatás sem ilyen egyszerű képlet szerint alakult és működik. Önmagában a létszámok ténye aligha alkalmas helytálló következtetésre. Ilyen módon akár a 30-as évek óvodai, iskolai létszámait is felvehetnénk viszonyítási alapként, de könnyen belátható, hogy nem volna értelme. Gondolom, senki nem kívánná saját kisgyermekét ma pl. a 30-as vagy az 50-es, de még a 80-as évekbeli állapotokat (és az azzal együttjáró vérszegényebb pedagógiai lehetőségeket) leképező óvodába adni. Ha nem másokról, hanem saját fiunkról, lányunkról volna szó, azonnal elképzelhetetlenné válna 35—40 kisgyerek egy csoportba zsúfolása, amint ez a 70-es, 80-as évek gyermekintézményei tömegességénél - kényszerhelyzetként - kialakult. A kényszer szülte rossz állapot miatt utólag nem lehet kívánatos viszonyítási alap - ha nem akarjuk gyermekeink fejlődését intézményesen károsítani! Károsítja őket anélkül is sok negatív hatás. Az óvoda iránti igény már régen nem a gyermek megőrzése. A mai, horror-filmeken nevelődő, ám a személyes törődésre szinte „kiéhezett” óvodás gyerekekkel pedig egyénileg foglalkozni csak huszas nagyságrendben lehetséges! És ugyanígy: hol van már az akár csak 10 évvel ezelőtti iskola feladatköre, „szolgáltatása” a mai elvárásokhoz mérten! Időközben egy sor olyan foglalkoztatás „lépett be” az iskolai tanításba, melyet már minden szülő joggal el is vár. Elég, ha a nyelvoktatás kiszélesítésére, megújítására, a számítástechnikai, népművészeti szakkörökre, különböző tehetséggondozó, versenyelőkészítő programokra, úszásoktatásra stb. utalok. A mai gyerek már nem számológéppel, hanem szorobán- nal számol, audovizuális eszközöket kezel, videós idegeny- nyelvi levelezést, környezet- védő és néphagyományt kutató tevékenységet folytat stb. Mindezt valakik - mindenekelőtt pedagógusok - tanítják nekik! Sokan? Mihez képest? Én nem a létszámokat méricskélném! Annál is inkább, mert a mára kialakult társadalmi, szociális helyzetben a családok többsége nem, vagy csak nehezen tudja gyer- meke(i) szellemi fejlődéséhez, a szabadidő hasznos eltöltéséhez, a kultúrálódáshoz nélkülözhetetlen feltételeket biztosítani. Ezek az iskolához ma már szervesen hozzátartozó feladatok pedig nem köthetők sem óraszámhoz, sem nevelői létszámhoz. Fenyvesi Ágnes írásának adatait el nem fogadni botorság volna, amint a létszámok szerepét sem tagadom. Ellenkezőleg! Azt viszont kifogásolom, hogy létszámot létszámhoz viszonyít, feladatok, körülmények hozzárendelése nélkül. Pedig gyerek és felnőtt létszám növekedése és apadása még fordítottan is kívánatos lehet, ha a feladat milyensége ezt igényli. (Lásd: felzárkóztató programok). Éppen ezért nem értek egyet a Gábor Áron Iskola szakmai érveit és gyerekei sorsát olyan hitetlenkedő stílusban felemlegető szöveggel sem, mint ami Fenyvesi Ágnes cikkében olvasható. (Tárgyi tévedése is korrigálandó: ebben az iskolában ugyanis nem fogyatékos gyerekek fejlesztéséről van szó, hanem hátrányos helyzetű tanulókról, akiknek száma - úgy gondolom - tovább nő, tehát nem létükben fenyegetni, hanem támogatni kellene a hasonló intézmény(ek)et-) A racionalizálás mellesleg rossz csengésű kifejezés - a cikkben is megszüntetni, leépíteni, redukálni értelemben használja a szerző. Holott ez a szó ésszerűsítést jelent. Az ész- szerűsítés pedig alkalmasint úgy is hozhatná, hogy inkább befektetni kellene (pl. szellemi energiánkat) semmint redukálni; hogy több legyen az elérhető eredmény. Gondolom, azt a szerző is elfogadja, hogy. az olyan - természeti kincsben, energiában - szegény országban, mint hazánk, a jövő befektetése csak egyetlen ágban lehetséges; ez a szellemi tőke. A szellem művelése az iskola feladatának felértékelését igényelné - nem visszaszorítását. Azok a települések, amelyek „státuszszimbólumként” kezelik az iskolát, véleményem szerint ezt bölcsen teszik. Valószínűleg nem szimbólum voltáért ragaszkodnak (csak) a helyi oktatáshoz, hanem azért, mert létük megőrzésének lehetőségét látják benne. (Szakemberek már évekkel ezelőtt dokumentumfilmet készítettek az iskola nélkül maradt - körzetesített - települések sorvadásáról ...) A szakemberek említésével végül eljutottam fő sérelmemhez: elkeserítő, mennyire fittyet lehet hányni; indoklás nélkül mennyire kétségbe lehet vonni- a legszélesebb nyilvánosság szeme láttára - a szakmai jószándékot és hozzáértést! Mi mást gondoljak arról a cikkbeli kifejezésről, amivel „szakmai álarcnak” bélyegzi a szerző a pedagógusok azon igyekezetét, hogy új formák bevezetésével próbálkoznak? Az előterjesztésekben lévő szakmai érvek nem olcsó hivatkozási alapot jelentenek a gyerekért, állásért folytatott harcban, amint ezt Fenyvesi Ágnes gondolja - tényleges folyamatokat és iskolát- gyereket jobbító szándékot takarnak. Éppen ezért úgy vélem, több tiszteletet érdemelnének. És olyan elfogulatlan kiindulópontot, amely nem azt feltételezi, hogy a pedagógus az önkormányzattal ellenérdekelt. Ugyanis mindkettő a lakosság (és a gyerekek) szolgálatára rendeltetett. Romhányiné Szokolai Ilona Salgótarján